A sehány éves...

Délelőtt fél 10 körül. Émelygek. Légyszi, múljál el. Kaptál már kekszet is, légyszi, hagyd abba!!!

 

Szóval. A spinning és úgy általában a bicózás nem kismamáknak való. Azt hittem, elalszom a biciklin és egy kicsit féltem is. Persze nem csináltam a hegymenetet sem úgy, ahogy kellett volna, nem álltam ki, nem tekertem fel nagyon az ellenállást, de a pocakomnak nem tetszett és ásítoztam is sokat, azt hittem, bekapom az egész edzőtermet. Így az óra felénél leszálltam, kifizettem az órát (pont múltkor járt le a bérletem) és hazamentem. Péterapuval egyszerre értünk haza, vicces volt, kérdezte, mit keresek ott - mondtam, a spinning már nem nekem való. Egyébként reggel azon gondolkoztam, hogy szerintem veszek  Rubint Réka kismamtorna dvd-t és muszáj lesz otthon tornáznom rá, mert már most hiányzik a mozgás. Bár lehet, nem pont Rubint Rékára kellene, amilyen megszállott ribanc, meg amúgy is utálom azt a nőt. Ránézek és kiráz a hideg (fejlődési rendellenessége lesz a gyereknek).

 

Péter továbbra is botrányosan szarul alszik éjjel - kérdeztem tőle, hogy azért izgul-e, hát persze. És mivel én nem szedhetek semmilyen altatót, a meleg mézes tej meg émelyítő volt, így ő fog megint gyógynövényes tablettát eszegetni. Muszáj lenne aludnunk, mert kb. ezek az utolsó idők arra, hogy jókat aludjunk.

 

Ma reggel megint ivott Péter csokiturmixot, rosszul lettem tőle megint és egész végig kitartott az émelygés, de hányni nem kellett még. Most sem vagyok túl jól, pedig megettem a reggelimet és kekszet, meg müzliszeletet is toltam utána, de semmi. Plusz iszonyatosan fáradt vagyok. És alig várom, hogy egy óra legyen, bár egytől tárgyalok, de valahogy megpróbálom felhívni a doki asszisztensét. Iszonyat kíváncsi vagyok és KELL egy időpont, amikor megvizsgál végre. Meg amikor feltehetem végre a kétezermilliárd kérdésemet. Bár az is lehet, ha már végre publikus lehet a dolog, akkor azért a gyakorló anya barátnők sokat fognak tudni segíteni. A várás a legrosszabb, meg hogy hidegen hagy a munkám.

 

11.15 Még mindig émelygek. A csoki nem segít, a korpás keksz is csak alig, és egyébként is: nem ehetek egész nap korpás kekszet a kaja mellett, mert akkor egy hónap alatt hízom 10 kilót. És tárgyalás közben sem ehetek semmit. LÉGYSZI, hagyd abba, kedves gyomor - tudom, volt, amikor visszaéltem veled, de tényleg szépen kérlek: ne kínozz!

Este még megnéztem a babasmamas.hu oldalon, hogy is kell számolni. Kiderült, hogy bár csak most tudtam meg, az orvosi kalendárium szerint 5 hetes vagyok és ettől a héttől ver a pici szíve és akkora, mint egy szezámmag. Aztán megtudtam azt is, hogy az orvosok az utolsó menstruáció első napjától számolják a heteket, meg azt is, azért vagyok fáradékony, mert a szívem percenként 15-tel többet ver, ahogy hozza létre a pici kuckóját. Hát, köszönöm szépen. Egyébként ma reggel leguggoltam a mosdó mellé és tényleg olyan érzésem volt, hogy kiszakad a szívem a helyéről. Eddig azt hittem, csak a hipochondereknél létezik olyan betegség, hogy szapora szívverés, de nem: tényleg van! Én, aki soha nem voltam egy hipochonder alkat, most itt állok szapora szívveréssel. Kitolás ez a várandósság, legalábbis részben, már érzem!  

 

Reggel beszéltem a háziorvossal, jól járnék, ha átjelentkeznék a kerületbe, a nőgyógyász pedig a héten szabin van, az asszisztense is csak holnap lesz. Ennek annyira nem örülök, de remélem, kapok még időpontot akár hétfőre, akár csütörtökre hozzá a jövő héten. :) Meg hát ugye a terhesvitamin kérdése sem mellékes, akárcsak a spinning, meg az egyéb teendők. Annyira kíváncsi vagyok, kíváncsiak vagyunk már! Meg hogy milyen lesz, emberileg, kinézetre, mi van, ha csúnya lesz, ha nem fogad majd szót, ha nem bírom az éjszakázást, ha nem boldogul az életben...

 

És Péter azt mondta, nem akar így 3 napra elmenni síelni, csak kettőre, mert nem akar így otthon hagyni engem. A csavar a dologban, hogy ugye még nem tudhatja a család, ezért még nem tetszeleghet a megértő és aggódó apa (kispapa) szerepében. :)  

 

Délután 16.20, még egy óra a munkahelyen. Na. Fáradt vagyok. Koffeint akarok és / vagy alvást. Szellőztettem is, csak kicsit segített, a Bécsi út mellett még az is fárasztó (iszonyatos a zaj...).

 

És ha már a természetes praktikáknál tartunk: a meleg mézes tej NEM JÓ alvászavar ellen, ellenben egész rendesen lehet tőle émelyegni, ha eddig ez a kismamát elkerülte volna. 

 

Dolgoznom kéne, de annyi késztetésem sincs hozzá, mint egy szerelmes hétfő reggel, esetleg egy nyaralás előtti péntek délután. Vagy mondjuk egy szülinapi buli kellős közepén (amire már volt példa, illetve próbálkozás, amikor megtudták: jogász vagyok). Még úgy délig elment a dolog, de most már aztán elegem lett. Tényleg nem értem... Volt, hogy az extra sürgős teendőkön kívül ilyenkor álltam neki az aznap feltétlen kész kell lennie kupacnak. Ez már a hormonok tombolása?

 

Viszont ma nem voltam extra éhes. Furcsálltam is. Remélem, még mindig minden rendben van! Alig várom egyébként, hogy holnap beszélhessek a doki asszisztensével. Nagyon izgi! Legalábbis nekem...

Éjjel megint nem tudtam aludni - vááááááááááá, bele fogok őrülni ebbe! -, hülyeségeken gondolkoztam félálomban, meg nem is tudom, miken, de a lényeg: nem ment. Péter sem tudott tőlem aludni és az már csak a hab volt a tortán, hogy ha mégis elaludt, akkor úgy horkolt, mintha fúrnák a falat, vagy leszaggatta rólam a takarót (meg is kéne nézni, nem szakadt-e el). Nyolc előtt keltem, mert nem tudtam tovább aludni (ki kellett mentem boltba 2,8-as tejért, mert a drága "házi" tejet nem habosította a habosító, azt hittem, sírok), Péter meg ment kirándulni. Mostam is, boldogan vagdostam le az új bugyikról a cetliket is, és annyira hihetetlen volt még mindig ez az egész. Annyira fáradt voltam, hogy a fantasztikusan szuper tejhabomhoz lefőztem egy tegnap már elhasznált kapszulát a kávégéppel. Aztán fordítottam, mostam, teregettem, ebédet főztem, de úgy éreztem magam, mint a 18 km-es szurdoktúra után. Közben befutott Péter - sajnos a kaja nem lett kész, mert az ötórás túrából csak 3 óra lett és ültek a nyamvadtak a cukrászdában. Írtam neki sms-t, hogy ha már cukrászda (mert amikor beszéltünk, elfelejtettem mondani), hozzon a gyerekének és a gyereke anyjának sütit. 

 

Jellemző mód otthon olvasta el az sms-t, de hozott feketeáfonyás túrótortát. Isteni finom (a zselét leszámítva), és eszébe jutottam a fekete áfonyáról, mert mondta a szemészorvos tegnap, hogy fagyasztott feketeáfonyát ehetnék a szememre. Sárgarápát is ropogtattam ma, azt is kéne holnap is. 

 

Ebéd háromkor, utána elaludtunk (Péter nem is várandós, nem is értem!), most meg már fél 7 lassan, még egy adak kimosva, kiteregetve, pakolnom kéne, de olyan érzésem van, hogy szenet lapátoltam a bányában egész éjjel. Annyira rossz ez az érzés, mert nem szoktam ilyen lenni, hogy nekem segíteni kéne, vagy ezt vagy azt nem tudok megcsinálni. Karácsony előtt ínhüvelygyulladással és menstruációs görcsökkel takarítottam, másnap sütöttem-főztem és kb. meg sem kottyant. Mesélte egy barátnőm (bár az neki már a 8. hónap körül volt), hogy vasárnap elmentek ebédelni a szüleihez és a leves után azt hitte, koppan a feje az asztalon. Megette a levest és elfáradt. Más tünetem nagyon nincsen egyébként, néha kicsit fáj a pocakom, fáradt vagyok és álmos. Ma már annyira éhes sem voltam, de lehet azért, mert főztem és jóllaktam a szagokkal is. Nem ettem egyébként sokat, nem akartam.

 

Ja, isteni tejhabot csinál a gép, megérte megvenni. Tényleg ugrálni lehet rajta!

 

Hűűű, van még egy tünet: a feledékenység... Fel kell köszönteni Zsuzsit és listát kell írni, melyik orvostól mit kell kérdeznem holnap telefonon - már ha egyáltalán tudok velük beszélni (különben elfelejtem, anyukámat is harmadszor hívom most és persze kétszer is elfelejtettem, amit szerettem volna), meeeeg volt még valami mára, ami nem. jut. eszembe. Frászt kapok magamtól. Meg olvasgatom egy kicsit a terheskönyveket is, hátha kapok még egy-két választ a kétmilliárd kérdésemre. Ja, és írtam a baba-mama tornás csajnak is, remélem, válaszol. 

 

Egyébként nagyon hasznosnak tűnik a fittmamablog.hu oldal, bár most egy cseppet sem érzem magam fittnek. De amíg nem ájulok el kb., vagy amíg a dokik szerint járhatok spinningre, addig nem szeretném abbahagyni. Úgyhogy holnap este spinning. Kedden este meg színház, ahol félelmeim szerint a fejem búbjával fogom nézni az előadást (a lekókadó fejem miatt). Remélem, tárgyalást nem kapok a következő hétre, mert el fogok közben aludni. Egyébként úúúúúgy innék most egy jó meleg tejhabos kávét, de nem lehet, 3/4 7 van, mindjárt alvás.

 

Még át kell néznem egy munkámat, meg a ruhákat kell összerakni (továbbra is mindent azonnal el kell pakolnom szinte kényszeresen), de 9-kor zsupsz az ágyba. Valamikor pedig néznem kell egy szemmaszkot is. ZSUZSIKÖSZÖNTÉS, el ne felejtsem!

Nos, egyre biztosabb, hogy itt novembertől felborul a rend. Már ha jól számolom. De a november amúgy is tuti. Szóval reggel elmentem pohárba pisilni, egyik csík beledug, de nagyon halavány lett, úgyhogy a másikat is áztattam, az már egy kicsit meggyőzőbb lett. Egy csomó ideig nem tudtam elrakni őket, hiába pisibe áztatott lakmuszpapírról is van szó, de a gyerekünk első "fotói" ezek. Csak délután volt szívem odébb tenni, akkor is csak vissza az eredeti csomagolásba. Még egy kicsit rakosgatom a fürdszobában, aztán úgyis ki kell majd dobni, szerintem, de még most olyan jó érzés rájuk nézni!

 

Elmentünk szemészetre délelőtt és amíg várni kellett, Péter itta a csokis fehérjeturmixát és elküldtem messzire, mert nagyon erős hányingerem lett a "szagától"... Fúj... Tényleg. Mondtam neki, ha nincs nála rágó, vegyen egy csomaggal, de így kerüljön el messzire. Ma nem voltam farkaséhes, de iszonyatosan elfáradtam mindentől és mindenből... Délután egy fél percre még a kocsiban is elaludtam.

 

Délelőtt kiderült, hogy nem romlott a szemem, választottunk Péternek szemüveget (megköttettem vele rá a 2 éves biztosítást is, mert mondtam neki, a gyerek úgyis meg fogja kóstolni, biztosan érdemes, meg egyébként is, ha már 60 ezer forint a pár lencse és a keret, inkább legyen egy ilyen is). Péter először fényre sötétedőt szeretett volna, de az 138 lett volna, és mondta, hiába fizeti ki az egészségpénztár, ő inkább pelenkát venne abból a pénzből. Egyébként igaza van, de még olyan fura ezt így kimondani.

 

Aztán vettünk tejhabosítót (éljenéljen) és koffeinmentes kapszulákat is - múltkor meg is beszéltük Zsuzsival, hogy azt amúgy is lehet inni, mert nem kémiailag szedik ki, hanem fizikailag: ha jól, emlékszem, rázzák a kávébabot és a koffein kihabosodik rajtuk, amit le lehet róla lapátolni, tehát tulajdonképpen nem változik meg semmi a kávéban, nem merítik hipóba, megy ilyenek. Meeeeeg elmentünk az outletbe, vettem nem tanga szabású bugyikat. Sajnos tiszta pamut nem volt varrásnélküliben, de szerintem elégé hamar le kell szoknom a tangákról, úgyhogy beruháztam és kész. Bár a terheskönyvek azt jósolták, hogy csak a pamutot fogom magamon elviselni. Illetve hogy mindenből csak a pamutot fogom elviseln és ezek a bugyik valami mikroszálas anyagból (értsd: műanyag) vannak, de egyelőre jó lesz.

 

Szerettünk volna zenélős huzigatós játékot is a bébibogyónak - egy könyvben olvastam, hogy a várandós csajszi minden este lejátszotta kétszer a babának a pocakjában a neki szánt esti altatós zenét (zenélős játékot), amikor aludni ment, hogy tudja: alvásidő van. Jó trükknek tűnik, de mivel csak kétféle volt (az egyik róka és a farkát lehetett kihúzni, a másik meg egy cilinder, amiből egy nyuszi kandikált ki félig és a nyuszit lehetett morbid módon kihúzni, azaz eléggé félelmetesek voltak, legalábbis én tuti sírógörcsöt kaptam volna tőlük gyerekkoromban), hagytuk a fenébe. Kivárunk. Egyelőre úgysem hall a drága. Ami nagyon hihetetlen, hogy nem egy tökéletes kis bogyóka van a hasamban, de persze ki kell várni, amíg "beérik a gyümölcs".

 

Egyébként senkinek nem merek e-mailt írni és senkit nem merek felhívni, nehogy kikotyogjam a nagy hírt a szokásos "és veletek mi újság" kérdésekre. Főleg az én kommunikációs késztetésemmel nagyon nehéz megállni a dolgot.

 

Muszáj lesz, mert egy netes naplón felbuzdulva kitaláltuk Péterrel, hogy amikor elmondjuk a nagy hírt, orvul le is fotózzuk a velünk szemben álló / ülő / örömködő / megdöbbenő rokonokat és barátokat, aztán összeszedünk belőle egy remek kis válogatást. Úgyhogy Lujzival kezdem hat nap múlva.

 

Megnéztem most neten a kismamanadrágokat (tényleg, ez az a szó, nem terhesnadrág, hanem kismamanadrág - komolyan, nem jutnak eszembe a szavak az aluszékonyság mellett!!!), de nem találtam túl sokat neten. Csak használtat, az meg blőe (legalábbis nekem, aki ismeri az anyukámat, az nem csodálkozik ezen), de azt javasolják a nálam tapasztaltabbak, hogy ha van olyan nadrágom, amit nem sajnálok, vagy egyébként kényelmes, alakítsam / alakíttassam át azt. Én szoknyában járós vagyok és ha dolgozni fogok, akkor meg szoknya fog kelleni. (Kinéztem egy nadrágot és egy szoknyát, amit szerintem át lehet alakítani, és úgyis az lesz a vége, hogy a barátnő-varrónőnél fognak landolni, annál is inkább, mert a szoknya már kicsit régebbi és így legalább felújíthatom.)

 

Most kerestem, illetve próbáltam még keresni más boltokat is, de nem hiszem el, hogy nem lehet felölteni a kollekciót árral együtt a netre. Istenem, ez nem a XII. század, hanem a XXI.! Most, amikor majd elalszom délután egy magasságában is, akkor hogyan menjek el boltot járni??? Nem éri! Bár Péter nagyban kampányol már, hogy legyek csinos kismama. Nos, az egybetalpú, pink színű bőrcimpőmben - már ha fel fogom tudni venni - szerintem nagyon trendi leszek. Kéne hozzá pink táska is, de lehet, hogy a pelenkaárra hivatkozással ezt a programpontot kihagyom idén.

 

Péter éppen a "Kitolás" című könyvet olvassa - egy gyakorló apa írta és könnyesre röhögjük magunkat rajta. Zsuzsi jól tette, hogy a fél könyvtárát ideadta nekem terhestémában, csak azt bánom, hogy nagyon rövid az első pár napos rész. Tényleg. Ilyenkor döbben rá mindenki, ilyenkor kezdünk magunkban listákat írni a lakás, a baba és a magunk részére beszerzendő dolgokra vonatkozóan, ilyenkor döntjük el, mi hol lesz, mit hogyan - és ezt elintézik pár oldallal. Én nagyon szívesen olvasnék még, hogy mit is kell. Azt nem tudom, én az étkezésemen hogyan tudnék még bármit is változtatni, mert szerintem elég egészséges az már most is (persze, a Nespresso gép nagyon nem jött jókor, hiszen le kéne szokni a koffeinről a könyvek szerint, de azt szintén várom már pár éve és amúgy is, napi kettő nem árt (a másik könyv és gyakorló pocakos barátnőm szerint), plusz nekem egyrészt alacsony a vérnyomásom, hajlamos vagyok a migrénre és segít abban, hogy rendszeresen tudjak vécére menni. (A nemtudás is állítólag egyik biztos jele a várandósságnak, megelőzöm a bajt.)

 

Egyébként furán érzem magam, sokat fáj a hasam, de nem olyan nagyon fáj, hanem néha szúr, néha belenyilall, de ez állítólag normális. Mondjuk most készül a gyerek vára, a könyv úgy fogalmazott, olyan, mintha egész nap hegyet másznék, de akkor is. Kérek még infoirmációt. Például: járhatok spinnigre? Már most kezdjem el kenni a hasamat és a mellemet valamivel? Sminkelhetek tovább is? Hordhatom a lencsémet? Ha korábban hajlamos voltam fertőzésre, de szeretnék úszni járni, van rá megoldás? Orvos lesz a gyerekünk? Vagy valami feltaláló esetleg (persze nem az őrült vagy az Einsteinre hasonlítók táborából)? Osztályelső lesz? Boldog lesz? Szép lesz? Szőke, göndör haja lesz? Ugye nem árt neki a szex? (Mármint nem vele, hanem a szülők között.) Mennyit fogok nőni / hízni? Mivel tudom befolyásolni, hogy ne hízzak sokat? Tényleg nem árt a bicózás (a másik könyv szerint árt, az interneten is megoszlanak a vélemények)? Mikor kell elkezdeni a felkészülést és a holmivásárlást? Meddig dolgozhatok? Ha most elkezdek cihológushoz járni, akkor a szülésig leküzdhetem a félelmemet az orvosoktól (ami miatt altatásos császármetszéses kiszedést szeretnék)? Át kell jelentkeznem az esztergomi orvosomtól ide a kerületbe? Illetve: jobban járnék, ha átjelentkeznék? Ugye minden rendben lesz? Ugye nem méhen kívüli terhesség? Ugye nem fog sokat üvölteni éjjel? (Ha mégis: ugye képes leszek alvajárni ás álmomban tisztába tenni, megetetni, büfiztetni és elaltatni?) Ugye elég lesz neki a nappali? Ugye nem leszünk 8 hónapig a várandósságtól, utána meg a nemalvástól iszonyat gyűröttek? Ugye fel fogunk tudni készülni mindenre? Ugye egyértelmű lesz, hogy kisfiú vagy kislány? Ugye nem fogunk összeveszni a neveken? Melyik vitamint szedjem? És ha megvan, minden nap? Mi lesz, ha kihányom, mint a Supradynt? Ha sokat leszek rosszul, akkor nem fog kárt szenvedni a babóca? Kinek mikor lehet szólni?

 

És mielőtt az őrületbe kergetném magamat és a férjemet: hétfőn felhívom a nőgyógyászt, a háziorvost és spinningen szólok az edzőnek is. Meg a kolléganőmnek, hogy tudja, ha esetleg nem tudok felkelni / elmozdulni a vécé mellől, az nem kitolás, hanem a valóság!

 

Ma egyébként felváltva visítoztunk, hogy GYEREKÜNK LESZ!!! Meg Péter: bekaptad a leeee-gyeeeet, bekaptad a leeee-gyeeeeet...

 

Megyek aludni (szombat este negyed tíz van, ilyenkor kezdtünk korábban leittasodni, de még otthon, elindulás előtt). Ja, a következő bevásárláson - a füldugó mellé - veszek szemmaszkot is. Csak hogy biztosan tudjak aludni.

Persze ma reggel is kellett kávéznom, miért is ne... Viszont nagyon fáradt voltam (vagy a várandósság vagy az esti - fél 12-ig tartó - olvasás miatt, a tárgyalás után már csak maszatoltam... Majdnem elaludtam a tárgyaláson és megint, még mindig: egész nap nagyon éhes és talán egy kicsit szomjas is voltam, néha fájt az alhasam és sokat jártam pisilni. Csak ez az éhség ne lenne!

 

Egyébként valami fura késztetés folytán leszarom a munkámat. Eddig nagyon kis lelkiismeretes voltam, a banda lelke, tényleg, amit kellett csinálni, azt meg kellett csinálni, nem volt mese, maradtam, izgultam, felébredtem éjjel, de ma volt az első olyan munkanapom, hogy nem érdekelt, csak az, hogy minél előbb hazaérjek és simogathassam a kis pocakomat. Ami nem azért pocak, mert ennyire az elején pocak alakul ki, hanem az én évek során gyűjtött, nem eltüntethető kis tartalékom köldök alatt.

 

Alig várom már a holnap reggelt a következő tesztért, meg akkor hívhatom az orvost végre és vizsgálati időpontot kérhetek és... Annyira várom már egyébként, hogy mikor fog látszódni is, hogy mi lesz vagy mi nem lesz, hogy leszek-e rosszul, hogy leszek-e kívánós.

 

Azt olvastam az okos könyvekben, hogy aki sportol, az ritkábban lesz rosszul, illetve később fárad el (hahaha), meg azt is, hogy 2-3 hónap után már nagyon szorít a nadrág, de nem szabad szorosat felvenni. Köszi. Mivel ilyen divat van, ezért nekem minden nadrágom feszül egy kicsit, még a melegítőalsóm is... Ja, és azt is mondták, hogy nem szabad édességet enni, meg tömni magunkat, de ha megkívánunk valamit, azt együk meg. Ne hagyjatok kiskapukat, légyszi!!!! Főleg ne ezzel a zabálási ingerrel, ami nekem van!!! Annyira rossz úgy ebédelni, hogy közvetlen utána is azt érzem: éhes vagyok. Szerintem azért van, mert valami vitamin vagy ásványi anyag kéne, de még nem kívántam meg úgy semmit. Illetve de. A borsólevest most, de azt nagyon. :) Szendvicset ettem délben és éreztem, hogy most egy borsólevesért ölni tudnék. Komolyan, nem hittem el, hogy én, aki anorexiás (is) voltam, a kaja körül fogok keringeni valaha is. De igen.

 

Jó, azt sem hittem volna, hogy sutba dobom a munkámat és semmi nem érdekel a benti dolgokból, de mégis megtörtént. Szóval kezdem elhinni, hogy a régi életet magunk mögött hagyjuk ilyenkor.

 

Ja, és alig várom, hogy teljenek a napok, hogy publikus lehessen a hír! Meg még szeretném megnézni, hogy milyen ütemben mondható  normálisnak a súlygyarapodás, bár a zabálási inger ellenére sem eszem többet és a mérleg sem mutat többet.

 

Ja, és éjjel arra ébredtem, hogy a publikusság, illetve a német szakmai útról való beszámolás időpontja kb. április közepe-vége lesz, ami miatt fél éjjel nem aludtam, hogy nemcsak egy "rossz" hírrel szolgálok, hanem rögtön kettővel... Bár szerintem az azért nagy adu a kezemben, hogy otthonról is végezhető a munkám. Más kérdés, hogy fog-e még érdekelni áprilisban is, ha már most kifordultam magamból.

 

Ja, és valami hülye rendrakási kényszer van rajtam tegnap óta... Anya leszek. Nem. Anya vagyok. El sem hiszem, még mindig.

 

Dokihoz akarok menni és terhesruhákat akarok vásárolni, de nem merek még, mert ki tudja, hova jön föl, szerencsésebb esetben ha egyáltalán. De azért lehet, az árakat megnézegetem előre, hogy ne később kapjak szívrohamot. Ha meg mégis, akkor marad Zsófi, a varrónő.

Hétvégén voltunk koncerten meg szülinapi bulin és már azt tervezgettem, mit vegyek fel, mert szerintem egy kicsit nagyobb a hasam. Vártam, hogy menstruáljak, de semmi. Se súlygyarapodás, se hisztirohamok, se falánkság... Hétfő este sem volt még semmi, meg kedden sem, pedig már kedden kellett volna (az előző pár hónapban így volt, hála isten a 28 napoknak), meg szerdán sem, de még a hasam sem fájt. Illetve nem úgy fájt, szúró fájdalmat éreztem, de nem görcsöt és nem is azt a telt érzést.

 

Csütörtök éjjel arra ébredtem, hogy - bocsánat - viszket a bal mellem és vakarom vadul. Reggel még mindig semmi nem volt (este már kikészítettem a műanyag poharat, isten áldja a kerti party maradékait, meg megkerestem a tesztet, de azt nem mertem kirakni), így pohárba pisilés, még egyszer használati útmutató elolvasás és órahozatal, 10 másodperc, visszaszámol, vár, tesztcsík megjelenik és két és fél perc múlva megjelent egy halványabb, de látható másik csík is!!!

 

Pééééééééteeeeeeeeeer! És szegénykém félálomban, ágyából kiriasztva, hunyorogva a három fürdőszobai lámpa alatt, nézte, hogy mit nem lát, illetve mit lát. De ő nem látta. Ott kellett bizonygatnom, hogy halvány ugyan, de ott van, mert ha nem lenne, akkor teljesen fehérnek kellene lennie. Aztán vagy fél órát ugráltunk örömködve - és persze kaptam egy alapos letolást, hogy én akarok-e most reggel kávézni... Az volt a második reggel a Nespresso gépünkkel, naná, hogy kávézni akarok!

 

Egyébként az úristen! és a boldog vagyok, de ezt nem hiszem el! állapotban voltunk egész nap.

 

Persze nekem a munkám megint tiszta stresszes lett, egy csomó mindent akasztottak a nyakamba még, az egyik leendő kolléga visszamondta az állást, ami leginkább nekem lett volna óriási segítség, és majdnem sírtam egy ügyfélnek a telefonba, annyira ellenséges volt.

 

Farkaséhségem volt egész nap, csak a kajára tudtam gondolni és alig vártam, hogy hazamehessek és útközben vegyek még néhány tesztet... Este is csináltam még egyet, az nagyon halvány lett, de nem lett fehér. Ma reggel meg megálltam, hogy ne pisiljek a pohárba, azt olvastam az egyik kezelésijén, hogy ha halvány a csík, akkor 48 órán belül meg kell ismételni, illetve egy másikon meg azt,hogy a szín halványsága nem utal az eredmény minőségére.

 

Mondom, dejó! Már itt elkezdődik az, ami a tapasztaltak szerint végigkíséri a gyerekvárást és a gyereknevelést: a szakkönyvek, orvosok, rokonok, barátok és ismerősök egymásnak homlokegyenest ellentmondó utasításokat fognak adni.

 

Egyébként félve megyek pisilni mindig, hogy nehogy valami véreset pillantsak meg, és igyekszem nem kávézni, nem édességet enni és nem engedni az éhség kényszerének... :)

 

El kell kérnem a nemrég szült személyi edzőnek a számát és elkezdtem olvasni a 9 hónapos könyveket. Egy csomó tünet van, amit már produkálok, de majd többet kell aludnom, még jobban odafigyelni az étkezésre (bár eddig sem cukros zsírosdeszkát ettem, sőt!!!), meg tovább kell sportolnom és hallgatnom kell, mint a sír! A kolléganőmnek szeretnék csak szólni, hogy egyrészt ne érje őt semmilyen nyavalya / kiesés váratlanul, másrészt meg valaki hadd tudjon róla!

 

Meg jövő hét pénteken fogja Lujzi megtudni a nagy hírt, aztán egy másik barátnőm, ha összejön a közös csajos masszíroztatás! :)

 

Hű, el sem merem hinni, tényleg, hogy ekkora szerencsénk van, hogy máris, hogy a miénk, hogy november környékétől felfordul az életünk és tegnap az jutott eszembe, hogy egy bő év múlva már nem fogok ilyen nyugodtan ücsörögni a kanapén otthon.

(Az egész úgy kezdődött, hogy én már az esküvő után szerettem volna babát és férji áldást is kaptam mindehhez, plusz sok-sok mosolyt, hogy akkor családot alapítunk, de a munka (illetve a váltás) közbeszólt. Aztán a következő váltás. És így jutottunk el 2011 októberéig, amikor is kinéztem egy szimpi orvost, aki alaposan megvizsgált és közölte, jól tennénk, ha várnánk még 3 hónapot.
 
Teljesen elkámpicsorodtam (nem én lennék a türelmesség mintaképe), de nem volt mit tenni.
 
Aztán január végén kiszámoltattam, mikor is kéne tenni az ügy érdekében és tettünk. Egyetlen egyszer, mert másnap elszabadult a pokol az irodában, főnöki szinten. Aztán gyorsan el is küldtem a jelentkezésemet két másik pozícióra. Az egyik végül nem volt szimpi, a másik helyről múlt hét csütörtök óta semmi hír.)