A sehány éves...

Este megint annyira fájt a mellem, hogy tényleg felvettem a sportmelltartómat éjszakára - hála istennek bebújós és nem nyomja a hátamat sem a kapocs, mert nincsen rajta, és sokkal jobb érzés volt. Nem akadtam bele folyton a melleimbe, nem fájt, nem viszketett, nem feszült.

 

A fogmosás még mindig az émelygést elősegítő tevékenységek listáján van és most is csak itt küzdök a túlélésért. Nem tudom, hogy a mentolos íz vagy tényleg a fogmosás nem jó, de eléggé leharcol ez a pár perc mindig. A majonézt sem bírom újabban elviselni, viszont tegnap a szórakozóhelyen, amikor sütöttek-főztek, akár nekünk, akár a többi vendégnek, nem voltam rosszul, még az olajos krumpli illatától sem, sőt, jó illatok szálltak. Bár lehet, ez azért volt, mert éhes voltam, most meg reggeli után vagyok. (Dél van, rajtam a pizsamám, fel kéne öltözni, de nem tudok elindulni.)

 

Mégis sikerült elindulni, voltam vásárolni. Szerettem volna pocakos leggings-et - az egyik áruházban láttam is és megígértem magamnak, hogy veszek egyet, ha rendben leszünk a dokinál -, és volt is, bár csak M-es és lehet, hogy egy L-es jobb lett volna, de mivel azt nem tudtam felvenni, az M-es meg ponnjó volt, így az jött haza velem. A pocakos ruhák egyébként katasztrófák, még mindig, arcátlanul drágák, még mindig. Megnéztem a harisnyákat is, de azoknak van elől a hasrészen egy-egy függőleges varrás, ami szerintem simán látszana ruha alatt is, úgyhogy nem vettem. Vettem viszont egy rózsaszín egyberuhát (olyan fazonja van, mint egy pólónak, csak majdnem térdig ér - ilyet én nem hordok normál esetben, mert nincs lapos hasam, de most végre felvehetek ilyeneket is!), meg egy pamutszoknyát (dupla anyagból van, térdig, illetve kicsit térd alá ér, ceruza fazonú és teljesen simán fel tudom majd venni szerintem dolgozni is. És mivel dupla, a hasamat is fogja tartani majd valamennyire szerintem.), illetve egy sima trikót, mindösszesen 8.700,- Ft-ért. A következő buli egy stretch farmer lesz - most már nem akartam próbálgatni azt is -, amit 3.000,- Ft-ért árulnak és amit el fogok vinni a varrónőhöz átszabatni pocakos nadrággá, mert a farmerjaim nem kényelmesek már rám, de kell valami hétvégére is. Legalábbis azt hiszem. De lehet, inkább nem költök pénzt és csak a szoknyát, illetve a nadrágot alakíttatom át, egy darabig még el tudok lenni a régi ruhatárammal, aztán meg megnézem, hogy mi hasznosítható a régi tavaszi és nyári cuccaim közül. Egyébként azt néztem, hogy nagyon sok mell alatt szabott ruha van, találtam sok varrás és szabás nélküli egyberuhát is, a tunikák szezonja sem ért még véget, úgyhogy nem fogok kétségbeesni, hanem simán vásárolok majd a nem pocakos részen, már ami tetszik, kényelmes és nem drága.

 

Már most azon gondolkozom, hogy az augusztusi esküvőre varratni fogok ruhát és az milyen legyen, de majd valahogy úgy kéne megoldani, hogy vagy át lehessen alakítani utána rendes alkalmi ruhává, vagy el tudjam adni a neten. Egyébként nagyon elfáradtam ma is, pedig alig voltam két órát távol, de nem esett jól. Biztos a tegnapi "dorbézolásnak" a böjtje...

 

Hű, lehet, alszom egy keveset, mert tényleg úgy érzem, nem bírom tovább. Azt mondta az orvos, ez is teljesen normális, meg az is, hogy émelygek vég és szünet nélkül. Ma még ebéd közben is, elég skizofrén  érzés volt, hogy majd éhen haltam, de nem esett jól a kaja és azért ettem, mert tudtam, hogy ennem kell. Vicces lenne, ha más mesélné, de sajnos én vagyok az érintett.

 

Ma szeretnék majd este tornázni is, meg még meg kell írnom pár levelet, de szerintem az első és legfontosabb dolog az alvás.

 

Nem is. Elolvastam azt a várandósnaplót, amit ajándékba kaptunk még a lagzin - de semmi hasznosat nem merítettem belőle. Eleve viszolygást vált ki, ha valaki bio- és tönköly-cuccokról beszél, hogy az milyen jó és kizárólag az a jó. Bio lehetne, ha egy szomszéd bolygón termesztenék, de így nem bio! A föld, a levegő, a víz, az időjárás, az sem bio, már tönkretettünk mindent, úgyhogy a biózás szerintem egy óriási humbuk. A terméket, amivel nem is törődnek a gazdák, baromi drágán elpasszolják és az már bio. Köszönöm, nem kérek belőle. A másik, ami a könyvben szemet szúrt: a francért kell a rohadt természetes szülést ecsetelni! Drága szerzőnk el sem tudja képzelni, hogy valaki nem jódógába' nem akar természetesen úton szülni, hanem nem szülhet természetes úton (mint például én is). Nyugodtan kirohanhat a császár és az epidurális érzéstelenítés ellen akár 400 oldalon keresztül is, de ha én azt kockáztatom a gyerek kitolásával, hogy megvakulok, akkor inkább császármetszés. Plusz ha mondjuk gerincsérvem vagy -műtétem volt, vagy esetleg a babának eshet baja, mondjuk farfekvéses, akkor sem kezdek ágálni, hogy deeee, én kitolom ezt a gyereket, aztán vagy lebénulok deréktól lefelé, vagy esetleg eltemetem a gyereket! Korlátolt, elkényeztetett papakedvence! (Mármint a szerző.) Egyébként meg annyira informatív az a hülye könyv, mint egy bulvármagazin, pedig tényleg nagyon érdekel, hogy kinek milyen tünetei szoktak lenni, vagy hogy ki milyen trükkel éri el, hogy  ne émelyegjen. A gyömbért javasolták eddig - nekem az jött be, ami savanyú, vagy kesernyés, de az is csak addig jóformán, amíg az adott dolgot eszem / iszom. Egész nap viszont nem ehetek / ihatok, mert akkor két hét alatt szedem fel azt az ideális 8 kilót, amit 9 hónap alatt kéne. A gyömbért viszont ki kéne próbálni, múltkor láttam is az egyik áruházban egy egész halommal. Meg is nézem, hogyan lehet felhasználni.

8 órát végigaludtam böcsülettel, füldugóval. Viszont reggel óta nagyon szarul vagyok, émelygés felsőfokon, rendesen reggelizni sem tudtam, pedig kéne. Kéne még tortát sütni, konyhát pakolni, nekiállni az ebédnek, ha már vendégeink lesznek, de én csak azt érzem, hogy nem vagyok képes felkelni innét és hogy túl akarom élni a mai napot...

 

Plusz nagyon fájnak a melleim és szerintem eljött az idő, amikor éjjel is melltartó lesz majd rajtam. Nagyon fájnak, kellemetlen érzés, nem férek el tőlük és olvastam az egyik könyvben, hogy ha fájnak, akkor éjjel is melltartó. Szerintem bebújós sportmelltartó lesz belőle, mert a sima kosarasból, ha oldalra fordulok, kiesnek. Vicces látvány egyébként, hogy nem a helyén van, csak ez az, ami egy pár hete már fáj is.

 

Nem vettem be még a vitamint sem, meg a gyógyszeremet sem, pedig nagyon kéne, csak ahhoz rendesen reggelizni is kéne. Főzök egy teát, mert a savanykás íz eddig bejött, legalább akkor nem émelyegtem, amikor ittam és aztán nekiállok a tortának. Vagy legalábbis megpróbálom.

 

A tízperces tortát sikerült 40 perc alatt előkészítenem és bőgni egy sort, hogy Babóca még meg sem született, már most elegem van mindenből és már most minden sokkal lassabban megy. Persze szétszórtam megint egy nagy adag kristálycukrot - úgy látszik, enélkül nincsen sütés mostanában -, viszont a torta gyönyörűen megsült 90 perc alatt. Legutóbb több mint két óra kellett neki, ami azért lett volna baj, mert akkor sem a zöldséget, sem a húst nem tudom befejezni fél kettőre.

 

A husi (pesztós göngyölt) gyönyörű és finom lett, a krumplit is gyorsan megpucoltam. Az volt vicces, hogy a szüleim fél kettő helyett negyed kettőre ideértek. Mondtam nekik, hogy az udvariassági negyed óra az nem mínusz, hanem plusz szokott lenni, mindezt egy szál törölközőben, az ablakból, mert nem tudtam kimenni kaput nyitni. Úgyhogy pólóban és harisnyában fogadtam őket (a várandós nők rezignáltságával), közben főtt a krumpli, sült a hús, vasaltam a ruhámat, sminkeltem, terítettem, akármit. Péter elment a tortáért, közben befutottak a szülei is.

 

Anyukám főzött és hozott húslevest, én meg szégyenszemre elfelejtettem, hogy abba cérnametélt is kell. Betét nélküli húsleves volt, legalább nem laktak vele túlságosan jól. Egyébként fura volt úgy főzni, hogy elvileg semmit nem ettem még aznap, de nem éhes voltam, hanem egész nap hányingerem volt. Anya hozott túrós sós sütit, ha azt rágcsáltam, jól volt a gyomrom, máskülönben nem. De ugye egész nap nem ehetem a sajtos rudat, így is egy fél kilóval több vagyok már, mint Babóca előtt. Ami nem baj, mert ez a dolgok rendje, de azért fura látni, főleg az én fogyókúra- és súlytartási mániámmal. Már leves után azt éreztem, hogy lenyaklik a fejem és megmutatom, hogy a fejem búbján is szépen melírozott a fodrász, de valahogy túléltem.

 

Szülők elmentek, Péter barátnője, majd a barátja megérkeztek, kávéztunk - úgy éreztem, anélkül nem tudom végigcsinálni az estét -, kis késéssel elindultunk, de még úgy is mi voltunk az elsők negyed hétkor a szórakozóhelyen. Hála Istennek, sokkal jobban bírtam, mint ahogy számítottam rá - lehet, a társaság tette -, a 40 perces ricotta tortám telitalálat lett (hála istennek, az agylágyulás még nem érte el az összesen 8 hozzávalóból álló torta elkészítésének helyét az agyamban). Mindenkinek azt mondtam, nem iszom alkoholt, mert negyedik napja migrénem van, durván erős gyógyszert szedek rá, ami nem használt, amellé még émelygek, érzékeny vagyok a szagokra, fényre, fáradt vagyok - mondta az egyik lány, aki most hét hónapos kismama, hogy ööö, pont mint a várandósság. Csak nem??? Mondtam, hogy neeeeeem, ez tényleg a migrén. (Höhö. Azt már rég kikúráltam volna gyógyszerrel és / vagy alkohollal.)

 

Kértem egy tonikot este, mert a kesernyés íz jót tesz a gyomromnak újabban, az édeset meg nem tudom elviselni. Órákkal később, hazafelé ugrott be, hogy a tonikban kinin van, és hogy én felelőtlen anya vagyok - de Péter jól kiröhögött, hogy egy pohárban mégis mennyi lehet, ne aggódjak, meg a google is azt írta, hogy nem egy pohár árt meg, hanem egy dézsára való. Úgyhogy nem aggódom tovább. :) Egyébként fura, hogy ott van a kismanó, de a folyamatos émelygésen kívül nincs túl sok jele. Ja, meg hogy nem férek bele a farmeromba, illetve az már nem kényelmes.

Tegnap kellemes déja vu érzésem volt. Úgy ébredtem, mint amikor alaposan bemákoltam egy-egy buli alkalmával, azaz fejfájás, kiszáradási tünetek, émelygés, öklendezés, nemakarokkaját, de mégis ennem kéne érzésekkel, hasmenéssel.

 

Kávét nem kívántam, hiszen nagyon szomjas voltam, teát főztem magamnak, de tényleg naggggyon pocsékul voltam. Próbáltam reggelizni, amitől annyira rosszul lettem, hogy le kellett feküdnöm, majd jött egy kósza telefonhívás, ami miatt felébredtem, de mire odaértem, abbahagyta, próbáltam még enni, de az sem sikerült, így visszafeküdtem aludni és aludtam 11-ig. A fejfájás akkor sem múlt el, de valahogy összevakartam magam, zuhanyozás, hajmosás, öltözés, hajszárítás, smink, megírtam a nav-os levelet, kinyomtattam, aláírtam - de jó nekem! -, sminkeltem, elindultam.

 

Már a buszra sem esett jól felszállni, tele volt büdös emberekkel és a fejfájás csak még jobban kihozta az émelygésemet, a posta maga volt a pokol a sokféle és sokszagú emberrel és a jó 20 perces várakozással. Aztán nagyon korán odaértem a dokihoz, és mivel nem nyitott ajtót senki sem 14 órakor (14.20-ra mentem), leültem inni egy forrócsokit a napsütésben, ami nagyon jól esett. Addig semmi meleget nem vettem magamhoz, kivéve két nagy bögre teát, a kávét sem kívántam reggel, sőt, a kicsit kesernyés csoki meg némiképp megnyugtatta a háborgó gyomromat.
 
Bár csak a második páciens voltam a 14.20-as időponttal, a doki már akkor csúszott vagy negyed órát, no de a látvány mindenért kárpótolt. Annak ellenére, hogy nagyon tompa voltam, valahogy ma már éreztem, hogy minden rendben lesz és kész. Tudom, aggódtam eddig, de most nyugodt voltam, nem ismertem magamra. Mondtam a dokinak, hogy pozitív lett a tesztem, mind a négy (!!!), úgyhogy ő meg mondta, akkor megnéz. Péternek kerekedtek elfelé a szemei, amikor a hüvelyi ultrahangos rudat szerelte fel a gumival és kente rá a síkosítót bőven, de hát Babócát még csak ezzel tudják megnézni.
 
A baba jó helyen van, körülhatárolható, bevérzés vagy más kóros tünet nincs körülötte. Doki egy kicsit molyolt az ultrahanggal és kérdezte, hogy látjuk-e azt a hol nagyobb, hol kisebb fehér foltot, mert az ott... ...a szíve, fejeztem be én helyette a mondatot. Komolyan, két hete erre vártam! Valami fantasztikus érzés volt látni végre a gyerekünket! Péter lefotózta az ultrahangos masinát és hiába kaptunk képet is életünk első önálló teremtményéről, azért még nagyon nehéz elhinni, hogy egy Babóca van a pocakomban.
 
Három hét múlva kell visszamennem a nőgyógyászhoz, már ha kapok időpontot és el kell mennem a háziorvoshoz vérvételre és fogászatra is (jaaahhajjjajjjjaaajjjjjj...), meg kaptam sárgatest hormont, mert a doki szerint egy kicsit kicsi a méhem. Mondom, hűh, majd akkor megnő a gyerekkel. Persze fogom szedni a gyógyszert, szigorúan betartok minden utasítást, elsőgyerekes mintaanya leszek. :) 

 
Kértem azért egy mobilszámot is, hogy ha bármi van, akkor el tudjam érni. Nem hittem el, ahogy írta - nekem fejjel lefelé -, de a nőgyógyászom mobilszáma 911-gyel kezdődik! A vége meg egy másik segélyhívó szám. Hülyére röhögtük ma is magunkat, mint az első alkalommal is, nagyon jó fej amúgy.
 
Nem szaunázhatok, nem úszhatok és mivel hajlamos vagyok a fertőzésre, ezért ez így is marad. Nó uszoda, pedig szinte mindenhol azt ajánlják. Nagyon kell vigyáznom magamra még 6 hétig és persze utána is, de ez az első összesen 12 a kritikus. Magassarkú cipő elfelejt, teát, kávét lehet inni, sőt, ha esetleg szédülök, vagy alacsony a vérnyomásom, akkor kell is. (Nem mellesleg ma nagy szerepe volt a fejfájás alapos tompításában a kávénak, szóval kívánom, vagy sem, szerintem muszáj lesz majd innom.) Fejfájásra Rubophen vagy egy-egy Algopirin, ha nem vagyok rá érzékeny és vigyázzak magamra nagyon. A doki azt mondta, ne most tanuljak meg jet-skizni - mondom, a síelést már letudtuk idénre, akkor, amikor még nem is tudtuk, hogy Babóca létezik.

 

Akkora volt az eufória, hogy hiába mondta a doki, kérjek 3 hét múlvára - biztos, ami biztos alapon - időpontot, elfelejtettem visszatelefonálni az asszisztensének, aki még nem volt ott, amikor eljöttünk. Úgyhogy ma üldöztem őt és legközelebb 23-án megyünk! :) Egy kedves barátnőm férje nem azt kérdezte, mikor lesz a következő vizsgálat, hanem azt: mikor lesz a következő láthatás?

 

Amúgy anya nem értette, hogy miért kérdezem, mikor lesz az őszi szünet - aszonnya, ősszel -. Miért? Mondom, mert kellenél egy hétre. Minek? Erre apa mondta - neki hamarabb leesett -, hogy mosni, főzni, takarítani. Én meg hozzátettem, hogy gyereket fürdetni... Akkor kerekedtek el a szemei és egy picit meg is hatódott. Apa mondta neki, hogy most már tényleg öreg lett. :)
 
Péter szüleinek meg úgy mondtuk el, h após megígérte, hogy ha jön a gyerek, akkor megkapjuk az ő kocsiját, úgyhogy tegnap megkérdeztük, nézett-e már magának másik kocsit. Após ott is egyből tudta, miért kérdezzük, aztán Péter elővette a Lujzitól kapott egy pár babazoknit és fantasztikusan örültek ők is.
 
Péter tesója később jött haza, neki megmutattuk a felvételt, meg mondtam - nagyon rég nincs barátnője -, hogy kölcsönadjuk majd a gyereket és ha vele sem csajozik be karácsonyig, akkor menthetetlen. :) 
  

Annyira várom, hogy leteljen ez a hat hét és minden rendben legyen és mindenki vigyorogjon továbbra is! :) Nagyon jó érzés és bár ma is émelygéssel - meg fejfájással - töltöttem a napom nagy részét, semmivel nem hasonlítható össze. Egyébként beszéltem Babócával, hogy én nem bántom őt, ő se bántson engem, de konok gyerek, mert nem hallgat az anyjára!

 

Ma reggel, illetve hajnalban is fejfájással ébredtem, Péter szellőztetett, masszírozta a buksimat - elaludt közben, vicces volt, nem is egyszer és persze bőszen tagadta, hogy elaludt volna - túl sokat nem használt, de jólesett. Reggel, amikor kelni kellett, kaptam gyógyszert (algopirin, egy cseppet elviselhetőbbé tette a fejfájást), vizet, szellőztetett megint, a konyhaasztalnál ülve megmasszírozott, kapott sok-sok simit a pocakom is. Tegnap egyébként talán nagyobb élmény volt látni a férjem arcát, mint Babóca szívverését, még soha nem láttam ilyennek! Én azért egy kicsit aggódom, főleg amiatt, hogy ma egész nap rosszul vagyok, ez nem jó buli, és persze az én bőrömre megy a vásár, de jó volt látni, hogy minden rendben van, vagy hát amennyire egyelőre rendben lehet, annyira rendben is van.

 

NINCSEN RENDBEN!!! Három napja konkrétan effektíve émelygek és ha nem, akkor meg fájt a fejem, ami mostanra szerencsére elmúlt, de ez az émelygés annyira rossz érzés. Nem tudnék alkoholista lenni, aki mondjuk minden másnap alaposan berúg, aztán meg kijózanodik, most már legalább ezt is tudom.

 

Amúgy meg olyan tényleg, mint amikor folyamatos stresszben éltem a hülye munkahely miatt - gyomorfájás, émelygés, gyomorégés, feszült helyzet és amúgy meg ma például teljesen vizsgaidőszakos tüneteket produkáltam, amikor időpontot kellett kérni az orvoshoz (fájt a hasam és konkrétan izgultam, hogy akkor ugye tényleg tudunk menni három hét múlva). Úgyhogy azt tudom mondani, hogy aki élt már át extrém stresszhelyzetet, akár több napig, vagy több hétig is, na az körülbelül megegyezik a várandós tünetekkel, legalábbis nálam. És még a fokozott nyáltermelés is megvan, bár az inkább hullámzóan jön elő és tűnik el. Annyi, hogy a hajam nem hullik, de a körmöm ugyanolyan törékeny megint és kicsit ragyásabb is vagyok most.

 

Hétfő estére van időpontom a háziorvoshoz, kíváncsian várom, milyen lesz, meg mikor fog vért venni és hogy tűrni fogja-e a hülyeségeimet (jobból veszünk, nem nézek oda, beszélgetünk és lefekszem).

 

Egyébként még mindig nem kívánom az édeset, a vajat, olajosat és a margarinos tésztát (croissant pl.) egyáltalán, a sült krumpli szagától meg egyenesen rosszul vagyok. A kávémat kevesebb cukorral iszom, a teámat is egyébként (most már biztos, hogy szülőatyám, illetve a cukor- és édesség-függő családom kitagad!) és tényleg nem tudok ránézni dolgokra, amiket előtte szerettem (majonéz, lazac, vaj, croissant, füstölt sajt, paprikás kolbász). Meg extra fáradt vagyok és nem tudok gondolkozni. Úgy látszik, az agylágyulás idő előtt ért utol!

 

Voltam ma cipőt venni, de ettől a hajam ki fog hullani. Nem találtam olyan fekete balerina cipőt, aminek 3 miliméteresnél nagyobb sarka lett volna, az meg nem jó, mert állítólag az is egészségtelen. Kiválasztottam egy egybetalpút, ami ránézésre 3-4 centis sarokkal rendelkezett, azaz nem teljesen lapos, de mivel éktalpú, nem is annyira rossz, mintha rendes sarka lenne. Sötétszürke velúr és nagyon szép, nem teljesen kerek, kicsit szögletes fazon, és ami a lényeg: féláras volt, ötezer forintért megvehettem. Tanakodtam vagy húsz percet az üzletben, aztán az lett a vége, ami ilyenkor lenni szokott: hívtam anyukámat, hogy akkor most szerinte ezt megvehetem-e, mert a többinek semmi sarka nincs és azt olvastuk, az sem egészséges. Végül megvettem, holnap viszem is be az irodába, mert bár a mostani benti cipőm sem túl magas, a doki szerint mostantól elfelejthetem a magassarkú cipőket. (És színházba, meg Péter szülinapjára miben menjek, ha???)

Reggel is nagyon-nagyon rosszul voltam, este meg annyi nyálam keletkezett, és csak nyeltem és nyeltem és hányingerem volt és hol sírtam, hol meg nevettem és elég volt. Sírtam, mert annyira émelyegtem: én ezt nem akarom és én ezt nem is tudtam, hogy ez ilyen és se-gít-ség!

 

Nagyon nem vagyok jól, amihez, gondolom, az irodai feszültség is hozzájárul, meg az egyik asszisztens, akivel egyébként lehetetlenség nem jóban lenni, utolsó napja, hogy költözöm hátra és össze kell pakolni, meg hogy nem jön holnap az új lány (telefonált, hogy temetésre kell mennie - mondom, ha tényleg temetésre megy, de szerintem ebből másik interjú lesz), meg úgy eleve: tegnap este óta ez tényleg nem jó. Rengeteget iszom, ég a gyomrom, rengeteg a nyálam (tényleg nem hittem, hogy ez komoly gond lehet, akárcsak a szapora szívverés) és csak szédelgek, támolygok, nem tudok gondolkozni - egyszerű dolgok nem jutnak az eszembe, kihagyok logikai lépéseket és csak bámulok magam elé), éhes és szomjas és nyálas vagyok egyszerre. Délután négy óra van és ha jól számolom, több mint két liter vizet ittam már meg. Mondjuk reggel jóféle hasmenésem is volt, attól is megijedtem (szerintem ilyenkor minden egyes szívveréstől megijed mindenki amúgy), de persze az ember nem tud mit tenni és ha farkaséhes, nem tud egy fél főtt krumplit és egy negyed szelet vajas pirítóst enni. De szerencsére más gond nem is volt aztán.

27-én reggel Pétert szülinapi tortával (kistorta tetején egy szál gyertya, meggyújtva) ébresztettem és tejeskávéval ettünk tortát. Nem sűrűn csinálunk ilyet, egyszer szerintem belefér. Amúgy is, a 300 kcal-lal több az lehet egyszer-egyszer ez is.  Mármint édesség.

 

Elég kis hatékony voltam egész nap, nem is értettem, nem voltam fáradt - csak estére lettem extra fáradt és extra éhes és alig vártam, hogy hazaérjek. Napközben - mivel már napok óta két és fél - három liter vizet iszom meg - felhívtam a doki asszisztensét, hogy akkor most ez normális-e, mert okés, hogy most úgy néz ki, mint egy ebihal, de nem kéne, hogy béka nőjön a hasamba (első körben azt gépeltem amúgy, hogy "béla nőjön a hasamba").

 

Este még tornáztam, és nem csináltam többet, mint vasárnap, de eléggé elfáradtam ennyiben is sajnos. Kicsit több, mint nyolc órát sikerült aludnom, de nem volt elég! Igaz, hogy szokás szerint felébredtem hajnalban, olyan 5-fél hat között és sikerült aztán valamennyire visszaaludnom, de valójában nem volt elég. Szerintem kell vennem szemmaszkot, akármilyen drága is és meg kell próbálnom 9-kor elmenni minden nap aludni... Vicces leszek szemmaszkkal és füldugóval... Meg egy idő után ezekhez pocakkal.

 

Ma meg nagyon fáradt és nyűgös és éhes voltam egész nap, már most 3 liter víznél tartok, nem is értem, fokozott a nyáltermelődésem, nekem nem alvás közben, hanem napközben és semmi nem érdekel. Szerintem a hormonköd elborítja ilyenkor a nők agyát, pedig az irodán belül költöznöm kell (pluszmunka), a kollégáim nem egyenesek és ezen nagyon ki szoktam tudni akadni,. de most nem, sőt, "a terhes nők rezignáltságával veszek tudomásul mindent" és igyekszem mindenre odafigyelni, de az agyam továbbra is szita.

 

Viszont megvan Péter szülinapjára a hely, elvileg nemdohányzó és bár azt mondtuk, hogy elmondjuk, a 12. hétig a barátoknak nem szeretném, csak a legszűkebb családnak és kész, tehát kell valami mentség, hogy miért nem iszom alkoholt. Nos, antibiotikumot szedek és nem lehet mellé inni. Hiszi, aki akarja, nekem erre futja most.

 

Ja, testi tünetek: ha Péter nem ölel nagyon szorosan éjjel és nem tekerem ki magamat, akkor nem fáj nagyon-nagyon a derekam reggel és nem ébredek fel még éjjel is arra. Úgyhogy mostantól nem bújós alvás lesz. Én nem tudok kiskifli lenni, mert rámnehezedik az egész karja és fáj a derekam, ő meg azért nem tud kiskifli lenni, hogy én öleljem át, mert a melleimtől nem férek hozzá. Egyébként picit hasogatott a hasam, de ma többször volt "felfúvódós, menstruáció előtti" hasfájós, kellemetlen érzésem. De lehet, hogy csak a 3 liter víztől, nem tudom. Lassan megyek haza, tádááááá. Aztán meg kozmetikushoz gyantáztatni. Kíváncsi vagyok, hogy fogom bírni, de persze még jól vacsiznom is kell előtte. Jajjj, ég a gyomrom is. Hülye tünetek! (Avagy amennyire jól voltam hétfőn, annyira nem jó a kedd...)

 

Hű, ma este majdnem sikerült hánynom.  Nagyon éhesen kinyitottam a hűtőt hazaérve és megcsapott a sok-sok szag és komolyan küzdenem kellett, hogy mindent megőrizzek magamban... Aztán gyantázás után is rosszul lettem, dejó, de akkor csak le kellett ülnöm. Ilyenkor úgy érzem, hogy a gyomrom elkezd morajlani és küzdenem kell, hogy a helyén maradjon. Levegőszipákolás, fejlehajtás és másra gondolás, ami segít, vagy szaladni kell. Eddig a szaladást megúsztam, de este fél 9 és én megint éhes vagyok. Azt hiszem, eszem egy almát és kész. Aztán olyan 9 felé meg elmegyek aludni. (Most fél 9 van és elég volt a mai napból.)  Hogy hogy lesz ebből pénteken koncert, nem tudom. Mert péntek estére koncertre vagyunk hivatalosak és nem szertném kihagyni, de lehet, nem lesz választásom, mert nem fogom bírni. Este 8-kor kezdődik elvileg és nem tudja a haversrác, hogy hanyadik fellépők lesznek. Sanszos a fejbúbbal nézés, illetve a bóbiskolás... Most meg alma és alvás!

Lehet most már reggel szellőztetni is, lehet, ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem vagyok rosszul. Éhes már vagyok, de először betettem egy mosást, elindítottam a mosogatógépet, kiválasztottam, milyen tortát rendeljek Péternek szülinapjára (nem is tudom, holnapra még lehet-e rendelni), fel kéne öltöznöm, megcsinálni a reggelit és csak utána enni. Viszont két hete tartom a súlyomat, ami tőlem nagyon meglepő. Pedig szerintem többet is eszem, legalábbis rendszeresebben, de ugyanúgy odafigyelve, mint eddig. Jajj, helló, émelygés. Vissza az egész. Talán most inkább nem öltözöm, hanem eszem azonnal.

 

Dél van. Két adag ruha kimosva, egy teregetve is. Megrendeltem a tortát holnapra Péternek (és mehetek érte ma este is ám, azaz majd a kocsiban csücsül dugiban), néztem szórakozóhelyeket szülinapjára, megveszem a pizzavágó ollót neki, elhozom a tortát, rájöttem, hogy nem tudok főzni, mert ahhoz tejföl is kell, elmosogattattam a géppel is, szóval elég termékeny voltam ma. Nem tudom, mit kellett még intéznem. Ja, és megnéztem az Aliz és a Balázs nevek jelentését. Az Aliz bölcs, izé, mittomén, csupa jó, a Balázs meg ismeretlen eredetű. Alizzal az a gond, hogy ha tényleg október 23., akkor túl közel van hozzá a november 14-i névnap, de a Petra szintén zenész, csak pepitában: október 2-án van. Viszont van júniusban és augusztusban két kevésbé publikus Aliz-nap is. Előbb beszélgettem Babócával és mondtam neki, remélem, jó helyen van, és szépen fejlődik nekünk, mert mi már most nagyon szeretjük őt, pedig nem is ismerjük.

 

Beszélgetésről jut eszembe, hívtam anyósomat is, mert ő is otthon van most egyedül hétvégén, mondtam, tegnap nem hívtam, mert sok volt a fordítás. Viszont sokkal fáradtabb vagyok már megint (még mindig), mint szoktam. Picit fájdogált a pocim is, meg a derekam is reggel, de az lehet attól is, hogy hülye kitekert pózokban alszom. Még négyet kell aludnom és alig várom már az orvosi vizsgálatot (tudom, hogy mazochizmus, de tűkön ülök a "tapintásos vizsgálat" és a "hüvelyi utlrahang" miatt én marha, és legszívesebben most azonnal kényszeríteném az orvost, hogy vizsgáljon meg és mondja, hogy minden rendben van! Mellesleg vasárnap dél van és nyilván most akarna a doki a legkevésbé foglalkozni velem, de úgy érzem, most már sokkal többet vártam, mint amit várandós nő ép ésszel kibír...) Szóval már most nagyon elegem van a várakozásból, de - kedvenc manórokonom kifejezésével élve - még négyet kell aludni sötétben. Meg három napot dolgozni teljesen demotiváltan, hormontúltengéssel, farkaséhséggel. Igazuk volt a várandós könyveknek, az első négy-öt hónap a vizsgálatokról fog szólni, illetve a közöttük eltöltendő időről.

 

Elmentem busszal bevásárolni. Rendben van, hogy sétáltam is, meg vártam sokat a buszra, de hogy ennyire elfáradjak bele, azt nem gondoltam. Vájj. És még ágyneműt kell húzni, a mosott ruhákat behozni (aztán reggel kivinni), tornázni, hajat mosni és szárítani, zuhanyozni, vacsorázni. És már most olyan fáradt vagyok, mint esténként szoktam. Nem jó buli ez így nekem, hééé! Babóca, ha nem vagy a rendes helyeden, nagyon fogok ám Rád haragudni

Péter elment hajnalban síelni, de persze előtte kaptunk sok-sok ölelést, meg puszit. Mondtam neki, hogy nagyon vigyázzon magára, mert annyira szükségünk van rá, mint eddig még soha, ő meg azt mondta a pocakomnak (ami még nincs is amúgy), hogy "te is vigyázz nagyon anyádra!". Elolvadok tőle, de lehet, hogy csak a hormonok teszik. Mostanában nem vagyok biztos abban, mi az, amit én művelek, és mi az, amit a testemet versenypályának gondoló, azon átszáguldó hormonok.

 

Első körben zuhanyozom egyet, aztán reggeli. Ma jobban oda kell figyelni majd a kajálásra, mert a dupla reggeli kimarad, ha jól sejtem. Ja, és este nem vettem be a 2. adag 250 mg C vitamint.

 

Remélem, nem leszek beteg. És egyébként meg gondolkozom a méhen kívüli terhességen, de a barnás folyásos tünetem hála istennek nincsen és nem görcsöl annyira a hasam, hogy nem tudok felkelni. Plusz itt van a többi tünet is nekem, szóval azt mantrázom, hogy minden a legnagyobb rendben. Egy lapból pick ászt húztunk, úgyhogy nem lehet baj!

 

Megpróbálkozom ma is a kávéval, ha már itt a gép. Ha nem, akkor tejhabos kakaót fogok inni, de most végre kipihentnek érzem magam. Ki kéne találni, mint csináljak estig, elsőként a takarításra gondoltam, de egyetlen porcikám sem kívánja egyébként. És nagyjából rend van, a többi nem érdekel, jövő héten Péter szülinapja miatt úgyis alaposan meg kell csinálni. Egyébként legalább tízen leszünk, nem tudom, hogyan fogunk elférni és meg kéne vele beszélni, hogy akkor inkább menjünk szórakozóhelyre, de most ugye nincsen otthon, másrészt meg hat nappal előre milyen helyet tudnék lefoglalni??? Bár lehet, jobb lenne, ha nem otthon verné szét a lakást az ünneplő tömeg...

 

Egyébként az agyam kezd szita lenni. Ezt sem tudom most nyugodtan végiggondolni és a szülinapi menü sem megy. Pedig olyan vagyok, hogy leülök, nézegetek, gondolkozom és egyszercsak érzem: ez az! De mostanában csak azt érzem, hogy éhes vagyok, émelygek, fáj a gyomrom, a hasam, fáradt vagyok, álmos vagyok, fáj a mellem, legyen már csütörtök és legyek már túl az orvosi vizsgálaton. Na, zuhi és reggeli, bár most nem is vagyok annyira éhes.

 

Délután - nem vettem Péternek semmit és a kismamaruhák!!!

 

Nos, ha Szily László szerint a kantáros farmer a legnagyobb merénylet a terhes nők ellen, akkor nem látta még a C&A, illetve a H&M kismama-kollekcióját. Iszonyatosan drága és hihetetlenül randa. Amikor nézegettem a cuccokat, csak az járt a fejemben, hogy nincs az a Zzzzzissssssssssstennnnnnn, hogy én ezeket felvegyem! Értem én, hogy ezekben egy-egy felnőtt nő, illetve egy-egy fejlődő, összegömbölyödött gyerek fog beleférni, de miért kell akkorára szabni őket, mint amekkora a Nina, a Pinta és a Santa Maria vitorláinak alapanyaga volt egyben? És a színek? Meg az anyagok? Világoskék, sötétkék, fekete. Persze, a fekete slankít, de nem gyászolni akarunk! Ja, és szinte minden volt farmerből. És aki nem farmer, hanem casual, ne adj isten, office wear kategóriákban kénytelen versenyezni? Hiába veszek fel egy farmertunikát leggings-szel, nem ülhetek be az irodába jogászkodni. (Már csak egy jól irányzottan randára tervezett Birkenstock vagy Rieker szandál kéne mellé és készen is lenne a hogyan ne öltözzünk soha várandósan SEM, avagy merényletkísérletek a jóízlés és a szépérzék ellen című tájékoztató füzetecske tipikus nyitóképe.) 

 

A H&M-ben volt egy jó dolog: kismama-leggings, 2.490,- Ft-ért. Egy kismama-farmerszoknya 8-9.000 Ft, akkor inkább veszek simát 3-4.000,- Ft-ért és átszabatom. Nem vettem leggings-et sem, majd csütörtökön hazafelé, ha a doki szerint is minden rendben van velem. Ja, és a H&M-ben vannak kismama-harisnyák, nem is túl drágán. Bár az egyik ismerősöm azt mondta, hogy harisnyát nem tudott magán elviselni, csak combfixet, azt meg amúgy is az outletben veszek. Szóval vissza a kismama-cuccokhoz. El is hiszem, hogy olyan seszínű, seszabású cuccokban a nők nem várandósnak és kismamának, hanem tényleg TERHESNEK érzik magukat. A mázli az - és ezen gondolkoztam és ezek szerint az agyam nem annyira szita, mert a divat még érdekli és gondolkozik rajta sokat -, hogy divat a leggings és a bővebb tunikák, pólók, blúzok és ráadásul töredékáron is vannak a kismama-cuccokhoz képest, és megint divatok a pamutcuccok, többféle ruhát is láttam, még vagány csíkosakat is, és ugye most nem bűn felvenni csíkosat, hiába szélesít - van három pamutszoknyám is, amit vagy átszabatok, vagy csak így fogok hordani. Tényleg azon gondolkozom, hogy ez merénylet az áldott állapot ellen, amit a boltok kismama-ruhák címén követnek el a nők ellen.

 

Kerestem balerinacipőt is, feketét, de az nem volt, csak 20.000,- Ft-ért. Annyiért nem veszek. Volt nagyon puha bőrből galambszürke Buffalo, 10.000,- Ft-ért, bár lehet, jobban járnék két pár Deichmannossal, ami feleennyibe kerül. Ma nem voltam túl éhes, de amikor a postán sorban álltam a tértivevényes adóhivatalos levelemért (a víz is kivert, hogy mi lehet ez, kérdezte a postás, sorsjegy érdekel-e - mondom, az adóhivatal küldött nekem tértivevényes levelet, 19-re nem húzok lapot!, nem kell sorsjegy. A szomszéd sorban is mosolyogtak.), akkor nagyon rosszul lettem a hónaljszag-olajoskabát-fokhagymás lehellet Bermuda-háromszögében. A sálamból vettem a levegőt és szinte ájuldoztam, de aztán sorra kerültem.

 

Lényegében ennyi és végre pihi van. De elfáradtam ebben is és nem találtam Péternek ajándékot, illetve semmit nem vettem, de azt hiszem, megvan és holnap délután elmegyek megvenni. Néztem könyvet, de most csak babásat tudnék venni, meg néztem ruhákat is, de nem találtam semmi jót, úgyhogy szerintem marad a pizzavágó olló. Úgyis imádja a hasát, a pizzát (na nem mintha olyan sok pizzát sütöttem volna már eddig is), szóval ez lesz a jó ajándék.

 

És lehet, alszom egyet, fáradt vagyok. El sem hiszem.

Nem is én lennék, ha nem paráznék - ugyanis a méhen kívüli terhesség egyik igazi tünete a derékfájás, illetve a szúró-húzó hasfájás. Persze nekem kiskorom óta fáj a derekam és a hasam is. És most is. De a többi tünet nincs és persze, hogy aggódom... Ma délelőtt nagyon kétségbe estem és nagyon rosszul éreztem magam, olvasgattam és igazából ugyanazok a normális tünetek, mint a bajosak. Viszont nekem a cicim is fáj, viszket, ég és ÚTBAN VAN!!! Ma étteremben ebédeltünk és nekimentem az asztalnak, amikor előrehajoltam. Túldimenzionáltam magamat, vagy mi. Vagy alul.

 

Na szóval. Mindenki azt mondja, hogy nyugi és én tényleg szeretnék megnyugodni és délutánra sikerült is valahogy, de lehet, az csak a görög kaja okozta kajakóma volt.

 

Reggel nem esett jól az annyira imádott tejeskávé sem. Aztán joghurtot reggeliztem, mármint az irodában a második reggeli, otthon meg müzli volt reggelire, meg a megutált kávé. Aztán rohanni kellett tankolni és el is felejtettem, hogy nem vagyok jól. A pékségben nem tudtam választani, mert nem voltam túl jól sajnos, de mindegy, vettem egy csomó mindent és aztán a joghurt volt a legjobb. De nem éreztem jól magam és enyhe hasmenésem is volt, has- és gyomorfájással körítve. Csodás! (Egyébként a várandósság eleje csak a mellfájásban különbözik egy extrán stresszes munkahelytől, mint amilyen az én kettővel ezelőtti helyem is volt.) Ja, és megbeszéltük persze az Apával, hogy ha Babóca egy próbálkozásból összejött, azaz meg akar születni, akkor jó helyen kell lennie. Sőt. Jó helyen van. Minden a legnagyobb rendben van.

 

Szóval meló reggel, illetve délelőtt, ami annyira nem esett jól, szerintem nem hiába van ez a hányós szakasz (avagy: anyaaaaa, pihennnnnnnyééééémáááááleeeee!!!), de persze sokan nem tehetjük meg, főleg nem az ötödik héten, hogy otthonmaradjunk.

 

Ma sem hánytam, csak a pocim nem volt jól, de nem tudtam mit tenni ellene. Kétszer amúgy múlt hét óta mintha fejfájásom kezdődött volna, de ittam még egy fél liter vizet, illetve szellőztettem - és csodák csodájára, elmúlt a fejfájás.

 

Ebédelni - miután elárultam Lujzinak a nagy hírt, aki egyébként boszorkány, mert kitalálta, hogy babát várunk!!!, de azt mondta, hogy ő ismer és kész és kitalálta és ne is firtassam, pont - egy görög étteremben voltunk. Azt hittem, meghalok éhen, mire odaértünk (fél kettőre volt asztalunk és nasiztam egy kis péksütit abból, ami volt nálam, de az édeskevés volt), és a kolléganőm jóslása ellenére megkaptuk a kaját alig 15 perc alatt. Kétszemélyes tálat rendeltünk, ami nagyon merész volt, mert hát én nem eszem sokat, de aztán Luzji derekasan megküzdött vele... Mondjuk nem ehettem volna extra fűszereset és extra zsírosat (a báránygyros-t azért csak megkóstoltam, mert azért az ugye egy zsírosabb cucc, és féltem a marhafasírttól is, vagy mi volt az - finom volt és nagyon borsos) és ellen is álltam. A tzatziki kevés volt szerintem, de irtó finom. Muszáj megtanulni készíteni, mert szerintem nagy kedvenc lesz később, nagyon fincsi volt. (Hihetetlen, hogy a kaja körül forog minden, elnézést kérek az örök fogyókúrázóktól, ahogy magamtól is, én soha nem voltam ilyen, jájjj. Viszont a másik meg az, hogy egy egész étlapra tudom húzni a számat és nem kívánom az édességet, tehát nagyon meg kell fontolnom, mit veszek, főzök és eszem és nehéz lavírozni.) 

 

A desszertként rendelt (már máshol, tehát séta után rendelt) vaníliakrémes kávémat sem tudtam meginni, elég volt a görög kaja.

 

Otthon tornáztam még (kismamatorna, súly helyett két félliteres üveggel, mármint vízzel töltve), megittam vagy három liter vizet már ma (lehet, a tzatzikinek is van köze hozzá, de tegnap is sokat ittam) és továbbra is nagyon kívánom a müzlit.

 

Más fejlemény nincsen, hacsak annyi nem, hogy nagyon jó volt Lujzival élőben beszélgetni végre.

 

Babóca apukája pedig iszonyatosan lelkes és kérdezget, simogatja a pocimat és puszilgatja, sziasztokkal köszön, mindig megkérdezi, hogy van a pocim - persze nem a pocimra gondol, hanem a Babára. Édes. És gondoskodó. És nemcsak én mondtam neki, hogy vigyázzon magára (ő síelni megy), hanem ő is mondta nekem, hogy én is vigyázzak mindenkire. Magamra és a babára is. Ja, és azt is mondta, hogy büszke rám, mert tornázom. Nyilván, mert nagyon hiányzik a mozgás, talán ez a legrosszabb az egészben. Már ha ebben egyáltalán lehet bármi rossz!

 

(Előre látom, nagyon elfogult és mániákus szülők leszünk, már most teljesen odavagyok a saját gyerekünkért. Ami természetes, de azért nem kéne az elején minden mániát kiélni a gyerek terén szerintem.)

 

Fáradt vagyok, fél 11, alvás

Tornáztam tegnap este, kb. 40 percet. Kell majd vennünk kicsi kézi meg lábsúlyzót, mert szerintem ahelyett, hogy eljárnék, otthon fogom ezeket csinálni minden nap (mert eljárni macera, hiszen viszonylag messze van munkahelytől is, otthonról meg még inkább). Bár azt mondta a csaj, hogy ne minden nap, de nem bírok magammal, hi-ány-zik a mozgás!

 

Egy fél kilóval nehezebb is vagyok, és mintha kezdene látszani a hasamon is. Mintha kezdene gömbölyödni. Nem volt eddig sem lapos hasam sajnos, de most határozottan kis halom alakul ki. (Ami egyébként megőrjít, mármint a rendes életben, én nem akarom ezt, nem tetszik és félek, mekkora leszek most és majd és utána is, de persze nem szabad ezen gondolkoznom. Most ez van, ki lehet bírni és mások is kibírták és oda kell figyelni, mit eszem.)

 

Apropó, mit eszem: kívánom a müzlit. Új hóbort van. És most megint álmos vagyok. A másik meg, hogy rosszul lettem Péter vérvételes sebétől. Tudom, hogy nem bírom egyébként sem azt a látványt, de ez ma reggel különösen sokkolt. Persze Péter mondta, hogy szokjak hozzá, de egyelőre nem akarok ebbe belegondolni.

 

Ma is jobban aludtunk amúgy, hála az iszonyatosan büdös gyógynövényes bogyónak (Péter szedi), csak megint felébredtem jó korán, mármint a fél héthez képest korán, és nem tudtam sehogy sem visszaaludni. Cikáznak a gondolataim és hiába tudnék jót hunyni, miután felkeltem, pisiltem, megittam a kávét, nem lehet már aludni. Lehet, fel kéne kelnem, amikor felébredek és úgy visszabújni, hátha az segít.

 

Fáj a pocakom. A zöldborsóleves tésztával tiltólistás lesz. Müzlin fogok élni. Vagy habos sütin és tejeskávén. De becsületemre mondom, hogy csak a fél szelet sütit ettem meg ozsonnára. Viszont a hasam azóta is nagyon fáj és nagyon fáradt vagyok és haza akarok menni. Főleg, hogy a számítógépes program is betegeskedik, amivel dolgoznom kéne. Legalább tornáznék addig, amíg fodrászhoz mehetek. Fura, a fodrásznak is el kell majd mondanom, hogy ne tegye teljesen a hajam tövéhez a festéket. De lehet, hogy meg kéne beszélnem vele, hogy fessük vissza eredeti színre, de festetni meg nem lehet, azt mondta az asszisztens.

 

Jajj, egy hét múlva orvosi vizsgálat! Teljen el gyorsan ez az idő addig már na! GYORSAN!!!

A tárgyalás közben múlt el az émelygés, nem örültem neki, hogy addig tartott. Sikerült beszélnem az asszisztenssel, de tegnap otthonfelejtette a naptárat, így csak ma tudok időpontot kérni a vizsgálatra. Megint egy és három óra között. ALIG VÁROM!

 

Viszont megtudtam, melyik vitamint szedjem, a kolléganőm hozott is nekem. Főétkezés közben kellett volna bevenni, én az uzsi-alma és keksz közben vettem be, nem lettem tőle rosszul, sőt.

 

Este színház, még vacsiztunk előtte, meg mondtam, szeretnék egy tejeskávét vagy capuccinót, mert én ezt nem bírom ki anélkül. A színház alagsorában volt a nagy büfé, ahol kávé is volt. Ruhatár, elindul lefelé és a lépcsőforduló előtt (nem a korlátba kapaszkodva mentem, még nem vagyok sem nagypocakos, sem mammer) előrezuhantam három lépcsőfokot. Magam sem értem, hogy történt, még az is lehet, hogy megszédültem, de csak arra emlékszem, hogy kapok Péter után (aki pont akkor nem nézett felém), aztán meg fekszem a földön, a táskám kiborulva, piszkosul fájnak a lábaim (azok egyébként, főleg a bal most is) és majdnem bőgök, hogy leszarom a lábamat, de remélem, a babócának nem lett baja!

 

Az előadás nagyon jó volt, a jóság mellett meg még szagos is volt: tömjén, tükörtojás szalonnával (az egy kicsit zsíros volt), aztán meg füstölő dögivel a végén. Én korábban sem bírtam a füstölőt, most is annyira rosszul lettem tőle, hogy csak na. Tapsolni sem tudtam, csak a kezemet a szám elé tenni és úgy levegőt venni és bár megérdemelték a színészek, fohászkodtam, hogy minél előbb hagyják abba a tapsot, mert nekem innét ki kell mennem!

 

Aztán hazajönni, aludni (egyébként pont a színház előtt találtam parkolót, nem is kellett se keresgélni, se messzire menni, mázlink volt), illetve Péter vett be gyógynövényes bogyókat és tényleg szinte végigaludtuk az éjszakát. Előtte még sírva fakadtam, hogy remélem, a babócának nem lett baja, mert előre estem, és félek és fáj a hasam is (az mástól is lehetett mondjuk) ésésés....hüppp. Péter mondta, gondoljak már bele, hogy babóca most épp egy szezámmag méretével azonos csöppség, aki ráadásul jól körülpárnázott kis fészekben kapaszkodik, szóval nem lehetett baja és egyébként is: a gyerekek nagyon sok mindent kibírnak, a mi gyerekünk meg amúgy is nagyon stramm (lesz).

 

Hajnalban csak én ébredtem fel a lábamra és a gyomorégésre. Most méredzkedtem: kilóban még mindig nem gyarapodtam, a hasam elvileg két centivel (most nem találom a centit, pedig meg akartam mérni) nagyobb és kezd kemény lenni. Vagy összeállni, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. A melleim is fájnak nagyon, és szerintem nagyobbak (már nem tudok egyszerűen oldalra fordulni, vagy a kezemet magam elé tenni), viszont nem tudom, hogy megeszem-e azt a napi 300 kcal-lal többet. Egyelőre nem vagyok éhes nagyon, de lehet, végre számolok egyet. Rendszeresebben eszem, amióta tudom, és picit válogatósabb is lettem. Az olajban sült kaja szagától (inkluzíve steak burgonya, amit az egyik kolléganőm imád és szinte minden nap azt eszik) is rosszul vagyok, de más tünet egyelőre nincsen.

 

Megyek zuhanyozni és eszem valamit, éhesek vagyunk már.

 

Újabb tapasztalat: a csokis jó reggelt keksz (hiába csökkentett cukortartalmú) nem jó gyomorégésre. A körte sem tett jót neki, bár tompította kicsit. Aztán itt bent reggeliztem: szalámis kenyér (bár a könyv szerint nem ehetek szalámit, mert nitrit és / vagy nitrát van benne), tejeskávé és nem is voltam túl éhes délre. Viszont a gyomorégés azóta sem akar teljesen elmúlni...

 

Egy előtt egy kicsivel értem csak utol az asszisztenst, nagyon sok dolgot mondott, kaptam időpontot jövő hétre, ahova Péter valószínűleg nem fog tudni eljönni velem, meg megtudtam az alábbiakat: ha nem szedek terhesvitamint, akkor 1000 mg, ha szedek, akkor 500 mg (250-250 mg-os reggeli és esti bontásban) C-vitamint szedjek. Mondtam, azt olvastam, hogy nem lehet - de ez nem igaz, sőt, kell is! Most van még egy bő fél doboz 1000-es C-vitamin, de azt akkor Péterrel etetem meg.

 

A kozmetikumokat továbbra is használhatom, hajat szőkíteni ammóniával, illetve festeni úgy, hogy nagyon a fejbőrömhöz ér, nem lehet elvileg a 3 hónapban - abban maradtunk, szólnom kell a fodrásznak, hogy ne tolja fel annyira a festéket a hajam tövébe. Mondta, hogy gyógyszert ne nagyon szedjek, ha bármi bajom van, fejfájás, láz, akkor 1-1 Rubophen, de ennyi. Manikűröztetni, körmöt lakkoztatni lehet. A spinninng kizárt, úszni meg az első 12 héten - az esetleges fertőzések miatt - nem ajánlatos.

 

Kicsit azért megnyugodtam amúgy, bár pont egy zsúfolt időszakban kaptam időpontot, de remélem, nem fogom a fél életemet ott tölteni a váróban. Bár ha sok lesz a pocakos és sok lesz a baba is, akkor elleszek azért. A másik meg, hogy meg kell néznem a kórház árait, hogy ne nyáron kapjak szívrohamot, ha megnyitom a linket.

 

Ja, és ma egy kicsit flottabbul megy minden - örülök neki, mert ez az állandó és tömör fáradtság szerintem szépen meg tud ágyazni egy depressziónak.

 

Még bő másfél óra a munkaidőből és nem jut más eszembe, csak az, hogy én most hazamegyek. Alapgyomorégés van, de még ma sem hánytam, amit jó jelnek fogok fel.

 

Egyébként meg szerintem annyira kevés infomációt írnak erről az első pár hétről a könyvek - menjen orvoshoz. Okés, és ha várni kell sokat az első vizsgálatig? Más is pánikol? Más is kíváncsi? Más is fél? Mert ott úgy írnak le mindent, hogy okés, csináltál tesztet és elmész dokihoz és minden rendben van. De mi van, ha nem tudsz azonnal dokihoz menni? Akkor mások türelmesen ülnek a seggükön és várnak??? MERT ÉN NEM TUDOK!!!

 

Anyaaaaaaaaaaaa! Hiányzik a spinning! Most már edzős cuccban kéne itt ülnöm és várni, hogy indulhassak, ehelyett én vacsoráztam, szalonnát pirítottam, tésztát főztem, elolvastam a kismamatorna gyakorlatokat (még hogy kismama, hiszi a piszi!!!), és várok egy fél órát, hogy elkezdhessem. Na jó, csak negyedet, mert hiányzik a mozgás! 

 

Viszont most már mintha kezdene látszani valami a hasamon, vagy nem is tudom. Ma már estére nem fájt a pocakom sem, csak a derekam, de az nagyon, plusz fáradt is vagyok, meg rettenetesen éhes voltam - ennyire nem voltam még sose éhes szerintem életemben, főleg nem este! 

 

Ja, és motivációként kitaláltam, hogy írom, mit eszem. Most vacsira is végül müzli volt, bár szerintem energiában az több, mintha a második (apró) szendvicset is leküldtem volna, csak a fél szelet sonkát és a salátát ettem meg a kenyérről. És nem használok mostanában vajat sem! Pedig régebben mennyire szerettem érezni az ízét! Na, most már annyira nem, pedig nem is volt jobb, mint a friss fonottkalács vajjal és forró kakaóval / kávéval... De most kiráz a hideg a péksütemények gondolatára is egyébként. Reggel is szemeztem a kakaóstekerccsel és egész egyszerűen nem kellett. (Pedig szépek voltak és nagyon kakaósak, de valahogy nem tudtam volna beleharapni egyikbe sem, bár annyira éhes voltam már, mire beértem az irodába és nem kellett az a süti. Büszke is lehetnék magamra, bár én inkább megrémülni kezdek. Ez nem is én vagyok.) 

 

Most este meg ez a mánia a müzlivel, nem tudom, mi lehet benne. Bár nagyon jó, mert Vollkorn müzli és hozzáadott cukor nincsen benne (én azért tettem rá egy kis mézet, mert szerintem egyébként olyan, mint a fűrészpor, bár van benne mazsola), Péterrel vetetek is majd egy kartonnal szerintem. Nagyon rákattantam, bár félek, hogy a hormonok változásával azért le fogok állni a müzlivel is, és lehet, megint rászokom a kakaóstekercsre. Bár ne, mert az nem túl egészséges, se nekem, se a babócának.

 

Még mindig hihetetlen, hogy itt van velem, bennem. Más hogy van ezzel? Mert sehol nem találtam erre utaló irodalmat. Hahó, blogoló XXI. századi nők, amíg nem látszik rajtatok és nem voltatok orvosnál és nem mondhatjátok el mindenkinek, hogy aztán kérdezgessék körülöttetek az emberek (tehát igaznak kell lennie), addig hogyan hiszitek el, hogy ez igaz???

 

Hűú, fáj a hátam. Azt hiszem, tornázni fogok. Megnézem magamnak ezt a kismama-gyakorlatsort. Ja, és írom, hogy mit eszem egész nap. A mennyiségeket nem tudom, így a kalóriát nem tudom kiszámolni (szerintem nem eszem többet, sőt, a kieső spinning miatt talán még kevesebbet is), de az írás is eléggé motivál egyébként. És igen, ma komolyan elgondolkoztam azon, hogy kell-e nekem még egy kocka csoki. Aztán úgy döntöttem, kell, erre csöngettek az irodában, köphettem ki, mert szinte egyedül voltam, nekem kellett kimenni ajtót nyitni. Egyébként egy 100 g-os tábla 3 nap alatt fogyott el és úgy, hogy nem csak én ettem belőle. Anya, apa, büszkék lehettek rám! (Az én családomban az édesség meg nem evése a kitagadással jár együtt, de mindegy, én tudom, mekkora eredmény ez tőlem, szóval én büszke vagyok.)