A tegnapi napom maga volt a katasztrófa. Délelőtt behívott a főnököm és közölte, hogy rossz hírei vannak (akkor én már láttam a fején, hogy a kakával teli bilit akarja a nyakamba borítani, csak ezt nem gondoltam), és itt van a munkáltatói rendes felmondásom. És a munkámmal semmi bajom nincsen, sőt, nagyon szépen dolgozom, de olyan kevés az ügyfél mostanában, hogy nem tudja kifizetni a béremet és mennem kell.
Vettem egy nagy levegőt és a sírás határán, remegő hangon közöltem vele, hogy tudomásom szerint, mivel még nem hatályos az új munka törvénykönyve, és mivel 8 hetes kismama vagyok, nem mondhat fel nekem.
Nyúlt az arca rendesen és közölte, hogy akkor áttesz négyórásba, vagy próbáljak meg elhelyezkedni, mert nem tud velem mit csinálni és próbáljak meg másik állást keresni és... odaültetett a gép elé, hogy tavaly ilyenkor mekkora forgalmuk volt és már karácsony előtt ki kellett volna rúgni és hogy ez megint az ő hibája, hogy fiatal nőt vett fel (na, akkor már láttam magamat, amint akkora tockost kap, hogy lerepül a szemüvege és utána kaparom ki a szemeit), meg ha terhes vagyok (nem. vagyok. terhes. Várandós vagyok.), akkor hozzak róla igazolást. Mondtam neki, ma reggel úgyis megyek vérvételre, kérek igazolást.
Aztán kitalálta, hogy áttesz négyórásba, mert szerinte azt lehet (nem, nem lehet, még ha a várandósság miatt másik olyan munkakörbe is kell áttennie, ami kevesebb bérrel jár, a korábbi munkakör szerinti átlagkeresetemet akkor is ki kell fizetnie az Mt. szerint) és mondtam neki, hogy az nem pálya, mert szeretném, ha lejárna a 3 évem októberben és nem tudom, hogy a félállás elég-e, plusz abba is gondoljon bele, hogy egy-egy orvosi vizsgálat 10 és 20 E Ft között van egy hónapban, amiből egy hónapban jobb esetben csak egy van. És direkt nem is mondtam, hogy nőgyógyász, mert ugye fogorvos, bőrgyógyász, speciális vizsgálatok is felmerülhetnek. Erre a válasza: hát, azt nem mondhatom meg, hogy hova járj orvoshoz... (Basszus, ha nincsen pénzed, akkor én sem mondhatom, hogy zabálj az ingyenkonyhán! Úgyis a hülye szoci menzás kosztért vagy oda!)
Plusz közölte, hogy "nem akar jegyzőkönyvet felvenni arról, hogy megtagadtam a felmondás átvételét". Mondtam erre, hogy én nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, de ha bármi olyat tesz, ami ellentétes a munka törvénykönyvével, én beperelem. (Nem azért tanultam tíz évet, hogy itt froclizzon velem!)
Meg pedzegette azt is, hogy az önéletrajzomban az szerepelt, hogy még évekig nem akarok gyereket (ha még egyszer felhozza, megmondom, hogy egy olyan kérdésre, amit fel sem tehet, szerintem adhatok olyan választ, ami nem is igaz), és nem igaz, hogy innét mindenki terhesen megy el alig pár hónap után. (Egy hónap múlva lesz egy éve, hogy itt vagyok, erről ennyit!)
Hát, én teljesen magam alatt voltam, bőgtem, mint a záporeső (miután magamra zártam az ajtómat), hogy annyit fogok keresni, mint egy bolti eladó, vagy még annyit sem és miből veszek kiságyat, babakocsit, akármit.
Körbetelefonáltam egy pár embert, megírtam e-mailben a közeli barátoknak, mi történt és bőgtem, hogy legalább szarul dolgoznék, trehány lennék, lenne ez az indok, de nem!
Erre fél kettőkor megint visszahívott főni, mosolyogva, hogy átgondolta a dolgot, akkor gratulál a babához és minden marad a régiben. Kérdeztem tőle, hogy akkor megkérdezzem-e a könyvelőt, hogy hogyan kapok táppénzt, GYES-t, GYED-et, egyéb ellátást, ha csak félállásom van, de mondta, hogy nem, minden marad, azzal a különbséggel, hogy akkor ő nem dolgozik. (Na nem mintha eddig igen...!)
Még este is remegtem és bőgni tudtam volna, alig ment le falat a torkomon és így indultam neki a mai vérvételnek. A dokinő nagyon rendes volt, mert mondta, hogy a kényelmi vérvétel a rendelőben 2.000,- Ft, amit nyilván kifizetek egy akkora kerületben, ahol 80 háziorvos van. Aztán mondtam neki, hogy a jobból veszünk, beszélgetünk, lefekszem és nem nézek oda. Kérdezte, hogy szék - mondtam, ájulós vagyok, ágy. Erre mondta, hogy akkor ne is fizessek, mert ha ájulós vagyok, akkor indokolt a rendelőben a vérvétel és akkor az ingyen van. (Hű! Hát így is lehet gyógyítani? De amúgy mondta magáról, hogy az egyik háziorvos kollégája mondta, hogy ez nem is rendes orvoslás, amit ők csinálnak, mert "sóhajt, sóhajt - recept, sóhajt, sóhajt - recept" alapokon dolgoznak. Mondtam neki, ahogy találkoztunk, nem hiszem, hogy csak ennyit csinálna.)
Péter felrakott aztán a buszra, persze kérdezte, mi tartott ennyi ideig - húgom szerint legközelebb menjen be ő, és akkor megtudja, de én tényleg nem tudtam az ágyról sem felkelni. Megettem még gyorsan a buszon a szendvicset, amit reggel az én drága férjecském csinált nekem, az sokat számított, de nem voltam jól, az ájulás környékezett, még jó, hogy le tudtam ülni. Még bent is szédelegtem, majdnem elaludtam délelőtt... Az ebéd kicsit rendbetett, de ha legközelebb sokfiolás buli lesz, megyek haza aludni. Pont.
Egyébként meg a tegnapi közjáték után úgy jöttem ma be, hogy irtó pocsékul éreztem (érzem) magam, kb. mint egy darab megtűrt szar. És persze fantasztikusan buzog bennem a tettvágy, főleg így!
Péter mondta, nagyon elkeseredett, mert örülnünk kellene, nem ilyen hülyeségekkel foglalkozni, hogy állás-nemállás-kirúg-nemrúg-
Jajj, az én drága, lelkes férjem talált az okostelefonján (nem mintha ő nem lenne okos, nem azért kellett neki) egy olyan alkalmazást, amin be lehet állítani, hogy mikor születik meg a gyerek és számol visszafelé. Kisfelhő, cumisüveg és "219 days left" felirat. Az október 23. helyett (mert akkor már skorpió lenne) direkt 19-ét adta meg, biztosra ment és ha jól láttam, az már csak 219 nap.
Ja, egy kilóval vagyok több és ez a 8. hét, 1-3 kg-t írnak az első három hónapra, már ha nem fogyok, vagy tartom a súlyomat. Mivel nem vagyok amúgy dagi (de vékony sem, azaz szerintem normális vagy "kicsit zsíros" a testalkatom), ezért azt írták, hogy a normál alkatúak vagy nem híznak, vagy 1-3 kg "az engedélyezett". Úgyhogy egyelőre büszke vagyok magamra, de mostanában az émelygés miatt alig érzek éhséget és nem is esik jól annyira az étel. Szükséges rossz, hogy kajálni kell...
