Kedden azzal kezdtem, hogy kimostam kisBalázs kisholmijait. Mind az öt adagot, úgymint kék, zöld, fehér, bézs és piros. Keringőztek a kisruhák meg kisjátékok, vicces volt. Meg utána teregetni is. És azok a parányi zoknik, konkrétan nem hiszem el, hogy van gyerek, akinek ilyen PINDURI a lába!!! (És milyen gyorsan 43-as kamasz láb lesz belőle!)
 
Közben, illetve utána elkezdtem pakolni a fehérneműs fiókomat is, meg a harisnyáimat. Nekem annyi bugyim van! Nem is értem, nem is tudom, mikor is vásároltam össze ennyit! Se időm, se energiám nem volt rá elvileg. Szerintem évekig nem kell újat venni, kivéve esetleg pocakosharisnyát és szoptatós melltartót. Péternek mondtam, meg-til-tommm, hogy a lábaimat dicsérgesse, mert egy nagy doboznyi harisnyát és egy nagy zacskónyi téli harisnyát szedtem össze, és még a varrnivalók nincsenek is ebben benne. Délután elmentem postára, fel kellett adni az OEP-nek a hülye levelet, hogy megkaphassam a maradék táppénzt is, óriási sor volt, de SENKI nem mondta volna, hogy azzal az egy szem szarral menjek csak előre. Mivel nagy a posta, és sokan voltak, zajos volt és meleg Balázsnak, szétszedte a hasamat, hogy mennyünkmáááááááinnennnnn és hiába simogattam meg beszéltem hozzá félhangosan, még ekkor sem szólt hozzám senki, hogy jól vagyok-e. Állt mögöttem egy nő, az végig figyelt, és amikor már csak ketten voltak előttem, megkérdezte, hogy beszélek-e angolul, mert ha nem vagyok jól, akkor nyugodtan üljek le, ő biztosan maga elé enged. De ha meg nem vagyok jól miért nem kérdezem meg az embereket. Kérdeztem, honnan jött, kiderült, ciprusi görög. Mondom, okés, ti jó fejek vagytok, de ez Magyarország és a magyarok seggfejek, higgye el, van tapasztalatom. Addigra amúgy rám is került a sor, szóval a 20 perces sorbanállásnak nem az utolsó 3 percét nem bírtam.

KisBalázs kiscuccait különválogattam, vannak, amiket vasalni akarok, pl. a tetrapelenkákat, meg a lepedőjét, meg a kis nyálkendőnek szánt frottírvackokat. Amúgy teljesen meglepő, hogy a babaholmit nem lehet 60-80 fokon mosni, csak 40-en, illetve aluig van pár darab, amit lehet 40-nél magasabban is. Természetesen mivel a tetrapelenka univerzális holmi, ezért azt akár 90-en is moshatom, gyanítom, nem lesz baja. A tetrapelenka amúgy is jolly joker.

Este hirtelen felindulásból megírtam a szomszédos vackokat is, két irat kellett, dühömben olyanokat rittyentettem, hogy csak na! Határidősek voltak csütörtökön, muszáj volt. Ha elsikkadt volna az információ: a szomszéddal többszörösen perben és haragban állunk, rokonságban szerencsére nem. És bár nagyon fáradt voltam, alig tudtam elaludni és nem aludtam át az éjszakát. Péter kelt 7-kor, én próbáltam aludni, de valami még eszembe jutott a szomszédos irattal kapcsolatban, úgyhogy keltem fel és véres szájjal írtam tovább a beadványokat. Péter megígérte, ezért kap még két nagy pofont a szomszéd külön is, mert nem hagyta aludni a fiát meg a feleségét. Amikor készen lettem, akkor meg nekiálltam a három fiókból az utolsónak.

Jelentem, készen van az első szintű átválogatás, ami a hálószobát illeti. Még szépen el kell rakni, amit megtartok, de alapjában véve készen vagyok. Még van a nappali, a konyhaszekrény kirámolása és visszarámolása, az ablakpucolás, a függönymosás, illetve a maradék holmi beszerzése. Mivel Balázs egyre nagyobb és még mindig fent van, sokat-sokat ég a gyomrom, nem érzem, hogy éhes vagyok, és alig fér belém valami. A sokszor keveset nem jön be, mert attól olyan érzésem van, hogy egész nap eszem, valami mást kéne kitalálni, de nem jutottam eddig előre. Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, még egy ideg is becsípődött a derekamnál, legalábbis olyan érzés volt, jött a hidegfront, úgyhogy még a fejem is fájt (feltörtek a régi migrénes emlékek és nem volt kellemes), meg úgy egyébként sem éreztem jól magam. Megint kellett mennem postára, csak az volt a fura, hogy múlt héten kedden kaptunk egy értesítőt, aztán most kedden meg két levélről még két értesítőt, ráadásul második értesítéseket. Most akkor vagy a szél fútta el, vagy a postás nem dobta be, de amióta otthon vagyok, csak postára járok.

Mentem utána az őssejtes megbeszélésre, tanulságos és érdekes volt, és drága lesz, már most látom. De úgy vagyunk vele, hogy ez is egyfajta biztosítás és nem merjük nem megcsinálni. Még ha 300 és 400 ezer forint között is lesz az ára. (Erről egyébként még tudnék sokat írni, ha valakit érdekel, mailben szívesen leírom.)

A szülésfelkészítő érdekes volt, még többen voltunk, mint múlt héten, "természetes szülés" témában hallgattam meg egy csomó mindent, és bár engem elvileg nem érint, érdekes volt. Amivel nem értettem egyet, az az volt, hogy a szülés csendben és áhítatban zajlik általában - hát, amikor múltkor hívtam az ügyeletet, igencsak kiabált a szülő nő a háttérben! Plusz azt is mondta a doki, hogy a súlyos rövidlátás már 15 éve nem oka a császármetszésnek. 20-40 perc lesz a műtét egyébként, oszt készen is vagyunk. Már nagyon kíváncsi vagyok egyébként.

Most nem mentem szülőszobát látogatni, mert úgyis láttam már, viszonylag időben hazaértem, írtam még egy feljelentést (szomszéééééd, persze), aztán mentem fogorvoshoz. Fél 9-kor akart érzésteleníteni, mondtam, hogy én ezt most nem akarom és inkább visszajövök hétfő este. Akkor 7-re kaptam időpontot, hátha akkor nem fog fájni a fejem és nem leszek rosszul és nem fog fájni a derekam sem és nem leszek ennyire fáradt és nem leszek ennyire beszari. Tudom, hogy Babóca miatt is kell, de akkor is gyűlölöm azt az érzést, hogy ott fekszem és nyitva a szám és matatnak benne. mindegy, erről ennyit, hétfő este lesz belőlem piskóta.

Nagyon nem érzem, hogy éhes vagyok, nem lesz ennek így jó vége. Illetve ha éhen is akarok halni, akkor is egy fél szelet kenyér, vagy egy harmad adag főtt étel fér belém. Ennek hála fogytam is fél kilót. Babóca úgyis elveszi, ami neki kell, én meg ha nem növök tovább, az nem baj.

Volt este még egy nagyon jó történés: végre megérkezett a pelenkázótáskám! Nagyon tutin néz ki, tetszik, nagy, nem a megszokott, úgyhogy megérte kiböjtölni. Már vagy két hete itt kéne lennie, de valamit elnéztek a vámon az USA-ban és ott dekkolt másfél hetet a postahivatalban. Vagy kettőt is, vagy mennyit. De most itt van és az enyém és imádom és jól néz ki és össze fogunk mi haverkodni, én már látom!

Mivel tényleg extra szarul voltam, negyed 10-kor elmentem aludni. A rossz csak az volt, hogy Péter nem volt még otthon és tudtam, úgyis fel fogok rá ébredni. Hát, nem így lett, vegetáltam ám rendesen, és aludtam, mint a bunda. Amíg meg nem érkezett, mert akkor persze kellett beszélnem vele is, meg mesélni neki - valami hülye projekt miatt nem tudott eljönni a szülésfelkészítőre -, meg hát az őssejtes cucc is azonnal érdekes volt, el kellett mesélni neki. Utána hozzámbújt és édes volt és már aludtam is, mint akit fejbevertek. Két órán keresztül biztosan. Utána jött a morgás-forgás, gyomorsavas szenvedés, csak baloldalt fekvés, horkolás, nemalvás, Balázs mocorgása. Amikor a férjemnek kelnie kellett hét óra előtt reggel, én megmoccanni nem voltam képes, úgyhogy bedugóztam a fülemet és aludtam tovább. Végre sikerült és 10 előtt 5 perccel tértem magamhoz. Mintha elájultam volna, olyan érzés volt. Azt hittem, biztos van fél 9, vagy 9, erre nézem: 10 óra! Eléggé kótyagos voltam ennek ellenére, vagy tán éppen emiatt, csak elintéztem pár ügyet telefonon és írtam pár e-mailt, aztán elindultam volna jógázni. Jóga nem volt végül, vásárolni mentem el.

Ha már elmentem vásárolni, gondoltam, nem csak kaját veszek: megnézem a hálóingeket és a melltartókat is - ennek az lett az eredménye, hogy vettem még két, szoptatáshoz is remek, mert nagyon nyúlik atlétát és találtam egy darab szürke színű szoptatós melltartót a méretemben. Vicces, mert kettesével árulják, de persze itt csak egy volt, mondjuk nem dupla árat kértek érte legalább. Most van egy fehérem, egy szürkém és még szeretnék egy feketét is, és nem tudom, hogy ennyi elég lesz-e. Máshol láttam nem merevítős elölkapcsosat, nekem az is tökéletesen jó lenne, de abból sem volt a méretemben.

Viszont a céundában felfedeztem, hogy van elölgombos hálóing, 4.000,- Ft. Meg még azt is, hogy a Nők Lapjában vannak kuponok, péntektől érvényesek és 20 % kedvezményt adnak. Úgy már csak 3.200,- Ft egy darab és nem áttetsző kínai 2000-ért, amin még kb. a beleim is átsejlenek (bár a céundás fehér is eléggé átlátszó volt, de az a színe miatt). Úgyhogy vettem gyorsan Nők Lapját is, és eldöntöttem: pénteken én ide visszajövök!

Találtam még maradék karácsonyi lazacot (mármint lefagyasztott, de amúgy teljesen nyers filét), azt sütöttem meg egyben, tejszínnel és vajjal, sóval, borssal, kakukkfűvel. Főztem hozzá tejszínes gombamártást, szintén kakukkfüvesen, meg masnitésztát. Isteni finom lett! (Eddig sem volt gond szerintem a főzési tudományommal, de amióta várandós vagyok, valahogy még inkább eltalálom, mit mivel, miből mennyit, nem tudom, hogyan csinálom, de megmaradhatna a tehetségem!) Viszont mivel későn reggeliztem, ezért nem éreztem, hogy éhes lennék, mégis leesett a vércukor szintem és olyan remegőroham jött rám, amikor hazaértem, hogy megijedtem magamtól. Tömtem magamba a csokit, barnacukrot, gyümölcsöt (hűűű, nektarint akarok enni most!), de semmi. Hiába ebédeltem is, ráadásul kenyeret, semmi haszna nem volt. Nagy nehezen rendbejöttem a főzésre, de vagy kétszer annyi időbe tellett mindent elkészíteni, mint egyébként szokott. Nem is értettem, de biztos a front is - elkezdett esni az eső és 14 fok volt -, meg hogy sokat aludtam.

A férjecském hazaért valami csodánál fogva hat óra után egy kicsivel és nagyon jó volt, hogy otthon van! Sokat beszélgettünk, kirámolta közben az íróasztalát (ez egyébként agyrém, hogy csak úgy lehet rendet tenni, hogy előtte az ember kurvanagykupitcsinál), adtam neki vacsorát és olyan igazi készülődős hangulatom lett ettől. Mondtam is neki, ha meglesz a baba, ha nem is minden nap, de járhatna kocsival hetente háromszor mondjuk, mert bő fél órát tud spórolni az utazáson. Megbeszéltük, mi lesz a hétvégi program: ablakpucolás, kiskomód, kiságy összeszerelése, nekem takarítás, babaholmi pakolás, meg egyéb pakolás, mert bár elég jól állunk, azaz az első körös szortírozáson én már túlvagyok, még rendszert kell vinnem a káoszba, ki kell találnom, mit hova, hogyan tegyek el, inkluzíve kisBalázs kisholmijai. Szóval büszke vagyok magamra, és eldöntöttem: ezentúl, ha végre rend lesz, rendet is szeretnék tartani. Tudom, akinek gyereke van, most röhög a markába, hogy majd meglátjuk, de ha anyukámnak egy háromszintes családi házban két gyerekkel sikerült, akkor nekem a 48 négyzetméteren csak könnyebb lesz!

Legyen ez a végszó, és nekem most ALVÁÁÁÁS!