Csütörtök - az első igazi otthoni nap! Péter kelt olyan hét óra felé, aztán pedig keltett negyed 9-kor, hogy ő most indul dolgozni. Nagy nehezen feltápászkodtam én is, bár fénykoromban jobban ment és hamarabb is. Reggeliztem, szedtem hozzá paradicsomot (némá, epret írtam előszörre, jó is lenne, ha megint lenne eprünk) a kertben, aztán mostam két adagot. Tűzött a nap, hamar meg is száradtak a ruhák. Reggeli után jó lett volna aludni egyet, de inkább nekiálltam a konyhaszekrénynek - kíméletlenül kidobáltam mindent, ami lejárt tavaly, vagy tavasszal, a tavasz végiek mentek a hajléktalanoknak, a nyáriakat meg még elhasználom sütibe, illetve Péter megeheti őket. Már amin nincsen szürkés bevonat, khm. Jól kiürültek a szekrények, és ebből megint azt tanultuk, nem szabad csak úgy bedobálni a sütit-édességet-csokit csak úgy a szekrénybe, hanem vagy dobozba kell rakni, vagy valahogy máshogy rendszerezni, mert így csak ebek harmincadjára jut.

Meg írtam szomszédos beadványokat, nem a kedvenc időtöltésem, sőt!!! Jött az értesítés az OEP-től, hogy nem elegendőek a náluk lévő iratok a táppénz megállapításához, leszek szíves még valami izét csatolni. Mondom, dejóóóó! Ha az ő pénzükről van szó, 10 Ft is számít, ha az enyémről, akkor meg b.szódjak meg, be lehet adni hiányosan az iratokat, majd a hüjéje (direkt pontosjé) nagy hassal kiszaladgálja magának. Úgyhogy eldöntöttem, első körben a munkáltatómat hívom, nála van-e a keresett irat, ha meg nála nincs, akkor beszélek az előző főnökömmel, hogy kellene egy ilyen. Illetve annak a hiteles másolata. A franc se fog otthon hülyét kapni, keresgélni, szaladgaálni, nagy pocakkal amúgy sem tudok rendesen hajolgatni, szóval elég volt. Meg amúgy is, ne szórakozzanak velem, elegem van!

Aztán néztem még szoptatós melltartót a háundemben, de nem volt méret. Plusz a kétdarabosakat összecsomagolják, rendesen fel sem lehet őket próbálni, bár én félig-meddig megoldottam. Valahogy ki kéne találni, hol van még a közelben háundem és meg kéne nézni, hogy ott van-e, vagy esetleg megkérdeztetni. Először úgyis csak kettőt vennék, próbának. A konkurens céundánál pedig kétdarabos fehér csomag van, de a fehér annyira nem praktikus szerintem, én sok szürkét, pirosat, feketét hordok, főleg télen.

Végre elérkezett az idő: NŐGYÓGYÁÁÁÁÁSZ! Mindent kell szednem továbbra is, bár lehet, a Dopegytet (vérnyomás gyógyszer) elhagyhatom, ha az iroda nélkül is remek lesz a vérnyomásom. Most mérem reggelente, meg este is, de nem merem nem szedni. Hétfőn megyek a hárziorvoshoz és megkérdezem, ő mit javasol. Babócát sem szeretném veszélyeztetni.

KisBalázs és a mamája is jól vannak. KisBalázs már nem is olyan kicsi, a becsült súlya 1850 g, a doki szerint viszont még ennél is nagyobb már, a gép 34 hetesnek mérte, de mi tudjuk jól, hogy még "csak" a 32.-ben vagyunk. Hosszra pedig legalább 40 centinek kell lennie. Az orvos szerint pedig jó, hogy nagyobb, mert inkább nagyobb legyen, mint kisebb. Még mindig kisfiú, összekeverhetetlenül, és minden szerve és látható csontocskája szépen fejlődik, átlagos mennyiségű a magzatvíz és a méhem is rendben van (jelentsen ez bármit is). Balázs már fejjel lefelé szemlélődik, mocorog, tornázik bent sokat, láttuk a kis (pufók) pofiját, és szopizta az egyik ujját, amikor eltelt pár perc a vizsgálat során. Az orvos szerint ezt nem nagyon szokták ilyenkor. Aztán meg összecsomagolta magát: lábat a kézhez az arc elé, kezet a lábhoz lentre. Már nagyon várjuk, hogy "élőben" is lássuk. Amit megtudtunk tegnap, az az, hogy október 23-án tutira kint lesz, tovább nem várnak, mert főleg császárosoknál nem szeretik a túlhordást. De hogy várunk-e addig, amíg magától beindul a szülés, vagy megindítják korábban, az utolsó CTG-ktől függ majd.

Pocsék volt az éjszakánk megint, állítólag horkoltam nagyon és amikor Péter bejött szólni, hogy szerinte nem kapok rendesen levegőt, fújjam ki az orromat, akkor elkezdtem szipogni, hogy kapok és vissza is ájultam az álmomba. Ebből nekem csak annyi maradt meg, hogy valaki áll az ágyam mellett, a többit úgy kellett reggel elmesélni. Péter két nappal később, röhögve, a szüleim (!!!) előtt vallotta be, hogy azért állt az ágyam mellett, mert felvette, hogyan horkolok.

És akkor ebből jött az ötlet: én nem kismama vagyok, hanem egy rohadt OGRE!!! Nagy vagyok, visszataszító, horkolok, böfögök, alszom tizenórákat egyhuzamban és így tovább. Péter szerint ez egyáltalán nem igaz, de én nem tudok ellene tenni. Plusz elkezdtem kívánni a cukrot, az édeset és próbálok ellenállni, de nem megy. Holnaptól viszont tényleg jókislány leszek, most hétvége volt, de nem akarok akkora lenni, mint egy bálna, a terhességi súlykalkulátor szerint teljesen normálisak az eddigi kilóim, de én nem akarok még ennél sokkal többet felszedni, főleg, hogy a baba is még legalább másfél kilóval lesz több. És most már csak ezt kéne megengednem, semmi többet. Sokan mondták, hogy a végén lehet nagyon elúszni, illetve elszaladni. Illetve ez sem igaz, volt, aki azt mondta, az elején, más azt, hogy végig figyelni kell, megint más azt, hogy a végére megnyugszunk, hogy ez nem is sok és akkor jön a zabálás. Szóval ,szigorúan visszállok a semmi nasira, pár napig szar lesz, tudom, amíg kiürül a cukor, de szerintem utána hálás leszek magamnak és talán Babóca is. Sok husi, túró, kevés kenyér, nagyon kevés édesség, semmi sütemény, kevés tej (az sem jó a tejcukor miatt, most olvastam) és ha kevés tej, akkor le kell szokni a reggeli tejeskávéról is. Ami nehéz lesz úgy, hogy a haskenegetős olajnak kókuszkocka illata van és érzem is magamon még most is, pedig szinte már este van, és nekem a kókuszkockához KELL a tejeskávé!!! Vagy nem nagy bögrével fogom inni, hanem csak úgy capuccino-szerűen, alig tejjel. Elszánt vagyok és határozott - gondolom, egészen addig, amíg ki nem nyitom a hűtőt és meg nem látom a Milka-féle Weihnachtsschokoladét, a maradék 400 g-os Cadbury's táblát, a mogyorós-karamellásmandulás Lindt étcsokit és így tovább. Meg a szőlőt, isteni finom, gyönyörű szőlőt kaptunk anyáéktól. Pedig a szőlőben van a legtöbb cukor az őszi gyümölcsök közül. Meg most olvastam a sárgadinnyét. Pedig úúúúúgy kívánom azt is, bár ott nem is én vagyok a főkolompos, hanem kisBalázs. Viszont van egy csomó paradicsom is a kertben, majd akkor azt fogom nasinak is enni. Csináltam már ilyet és imádom azt az igazi, otthoni paradicsom ízt.

Pénteken voltam az irodában fű alatt segíteni, szűk két óra alatt bámulatos haladást értem el. Aztán mentem szemészetre és kiderült, semmi baja nincs a szememnek! Mármint hogy a várandósság alatt nem romlott, aminek naggggyon örülök! Vettem utána kávékapszulákat - ki tudja, mikor megyek megint arrafelé, jobb lesz spejzolni belőlük -, aztán gyümölcsöt hazafelé, otthon a száradt ruhát szedtem be és még írtam szomszédos beadványt... Nem igazán találtam a helyemet, nagyon fáradt voltam, de aludni nem tudtam, szóval csak nyűglődtem. Égett a gyomrom, Péter este elment és sikerült kétszer gyomorsavat kiadni, nem volt kellemes élmény, uuuuuuttttttttttttttttttálom! Főleg, amikor egyedül vagyok.

Szombaton végre eljutottam kozmetikushoz, már nagyon hiányzott, meg a szüleimnél voltunk egész nap. A "fiúk" - kivéve persze kisBalázst - kocsit szereltek, én meg ebédeltem, meg átnéztem az ottani ruháimat és aztán aludtam potom három órát délután. Aztán nézegettünk anyukámmal kismama ruhákat, meg nem kismamákat is - ettől az idei körgalléros divattól hülyét kapok! Szerintem a körgallér a nőknek úgy 3-5 éves korukban áll jól és kész. Mindegy. Úúúúgy be tudnék ám vásárolni mást is, az egyik kedvenc boltomban láttam nagyon szép szoknyákat, igazi irodai darabok, de olyanok, amiket alkalomra is fel lehet venni. Szaténbetétes, fényes rávarrt szalagos... De hát ez még nem az én kollekcióm, tudom jól. Viszont áldom Pétert, aki tavaly leárazáskor rábeszélt egy csomó kötött tunikára, én nem is akartam őket megvenni, főleg nem azokat, amik szűkek, mert nekem soha nem volt teljesen lapos hasam, de idén szerintem nagyon jó szolgálatot fognak tenni. Mondta az egyik barátnőm, nehogy azt higgyem, mert kitágulnak a kis bestiák, de ugye nekem tél végén és tavasszal még nem volt nagy pocakom, tehát nem volt mi kitágítsa a cuccokat. Amúgy elpakoltam pár régi szoknyát és nadrágot is, miheztartás végett, hogy tudjam, ez az etalon, ezekbe kell visszafogynom. Aztán majd meglátjuk.

Vasárnap. Mostanában a felkelésekkel nincsen rendben mindegy, azaz konkrétan NEM TUDOK FELKELNI. Én soha nem voltam ilyen, ha kellett, keltem és készen volt, nem sírtam, nem ríttam, max. öt percet pihiztem még, de aztán kelni kellett, nem volt mese. Most meg... Nagyon gyatrán nem megy ez nekem! Nagy nehezen reggeliztem, összepakoltam a konyhát, bevásároltam, főztem ebédet, csináltam desszertet és konkrétan haldokoltam utána. Jó, amúgy is 32 fok volt kint, lehet, a sütés-főzés nem nekem való már ebben az oltári hőségben, de akkor is, én ennél jobban bírtam a strapát! Délután voltak itt a szüleim, elvitték a kiságyat meg a matracot, amit hozzájuk vettünk, ennyivel is kevesebbet kell itt pakolászni. Aztán sütöttem két darab mandulás-tejcsokis kenyeret, eredetileg gyümölcskenyér lenne, de szerintem így is isteni lett. Felhasnzáltam a maradék húsvéti csokit legalább! Mivel este mentünk Péter szüleihez, akiknél itt van a kanadai ismerősük, gondoltam, sütök - de aztán rájöttem, Péter csak a nyálát fogja csorgatni, így sütöttem magunknak is egyet. Annak ellenére, hogy volt már kávés-babapiskótás étcsoki puding is, de Péter azt mondta, a kettőt együtt eszi, mert neki egy kcisit száraz a süti magában. Nem gond, ő úgyis hízókúrán van, nekem kell csak figyelnem.

Kaptunk Kanadából egy nagyon édes szettet: micimackós, naci és felső, kaptunk egy pár kanadai kiszoknit - van már ír, van kanadai is -, meg egy pár cipőcskét. Pont múltkor gondolkoztam rajta, hogy okés, hogy még hónapokig nem fog járni, de nem kell rá cipő télre? Vagy úgyis a bundazsákban van, ha kimegyünk / kiteszem? Anyukámtól meg azt kérdeztem - jó, hogy időjárás-függő is lesz, de azt olvastam, hogy kell a friss levegő a babaáknak is -, mikor lehet kirakni kisBalázst a teraszra aludni? Húgom januári, anya azt mondta, ő két hetet bírt bent, addig ült a franciaágy szélén nagykabátban, a húgom is bebugyolálva és apukám rájuknyitotta az erkélyajtót, de ez csak két hét volt és kész, utána lehetett kimenni sétálni, mert anya sem bírta tovább. Jó lenne, ha enyhe őszünk lenne, mert akkor nem lenne ezzel gond, de az október 23. mindig kétesélyes, aztán meg ugye jön a november 1., ami mindig fordulópont. Apa meg azt mondta, úgy tudom majd megnézni, fázik-e a pici, hogy a tarkójához dugom a kezemet. Ha langyos, fázik; ha meleg, akkor jól elvan; ha izzadt, akkor meg túlöltöztettem. Kiskoromból egyébként jól megjegyeztem, mert apa egyszer veszekedett anyával, hogy "csak annyi ruhát adjál a gyerekre, amennyi rajtad is van!" Péter kommentje: "akkor nekünk azért volt mindig melegünk, mert apám fázós!!!!"

Szóval kezdek már gyakorlati dolgokon törpölni, csak aztán jusson is eszembe a sok okosság!

Közben kitaláltam azt is, nagyon esedékes lenne már a kismamafotózás, szóval elkezdtem azt is szervezni. Muszáj... Kell hozzá fotós, sminkes, fodrász. Némiképp mindegyik adott, de összehozni őket egy időben, na, az a nem mindegy. Találtam pár oldalt, ahonnét gyűjtögetem az ötleteket - egyelőre nem szeretnék semmit elárulni, de szeretnék komolyabb, szép képeket is, meg vicceseket is. Hoztam egy pár ruhát is a régiek közül, meg szalagot kell még vennem, matricát, meg ki kell találni a helyeket, témákat, meg hogy Péter mikor is jöjjön utánunk. De most valahogy még ez sem tud lelkesíteni, most már csak a gardrób-pakolásra tudok gondolni. Ilyen az én "szerencsém".