8 órát végigaludtam böcsülettel, füldugóval. Viszont reggel óta nagyon szarul vagyok, émelygés felsőfokon, rendesen reggelizni sem tudtam, pedig kéne. Kéne még tortát sütni, konyhát pakolni, nekiállni az ebédnek, ha már vendégeink lesznek, de én csak azt érzem, hogy nem vagyok képes felkelni innét és hogy túl akarom élni a mai napot...
Plusz nagyon fájnak a melleim és szerintem eljött az idő, amikor éjjel is melltartó lesz majd rajtam. Nagyon fájnak, kellemetlen érzés, nem férek el tőlük és olvastam az egyik könyvben, hogy ha fájnak, akkor éjjel is melltartó. Szerintem bebújós sportmelltartó lesz belőle, mert a sima kosarasból, ha oldalra fordulok, kiesnek. Vicces látvány egyébként, hogy nem a helyén van, csak ez az, ami egy pár hete már fáj is.
Nem vettem be még a vitamint sem, meg a gyógyszeremet sem, pedig nagyon kéne, csak ahhoz rendesen reggelizni is kéne. Főzök egy teát, mert a savanykás íz eddig bejött, legalább akkor nem émelyegtem, amikor ittam és aztán nekiállok a tortának. Vagy legalábbis megpróbálom.
A tízperces tortát sikerült 40 perc alatt előkészítenem és bőgni egy sort, hogy Babóca még meg sem született, már most elegem van mindenből és már most minden sokkal lassabban megy. Persze szétszórtam megint egy nagy adag kristálycukrot - úgy látszik, enélkül nincsen sütés mostanában -, viszont a torta gyönyörűen megsült 90 perc alatt. Legutóbb több mint két óra kellett neki, ami azért lett volna baj, mert akkor sem a zöldséget, sem a húst nem tudom befejezni fél kettőre.
A husi (pesztós göngyölt) gyönyörű és finom lett, a krumplit is gyorsan megpucoltam. Az volt vicces, hogy a szüleim fél kettő helyett negyed kettőre ideértek. Mondtam nekik, hogy az udvariassági negyed óra az nem mínusz, hanem plusz szokott lenni, mindezt egy szál törölközőben, az ablakból, mert nem tudtam kimenni kaput nyitni. Úgyhogy pólóban és harisnyában fogadtam őket (a várandós nők rezignáltságával), közben főtt a krumpli, sült a hús, vasaltam a ruhámat, sminkeltem, terítettem, akármit. Péter elment a tortáért, közben befutottak a szülei is.
Anyukám főzött és hozott húslevest, én meg szégyenszemre elfelejtettem, hogy abba cérnametélt is kell. Betét nélküli húsleves volt, legalább nem laktak vele túlságosan jól. Egyébként fura volt úgy főzni, hogy elvileg semmit nem ettem még aznap, de nem éhes voltam, hanem egész nap hányingerem volt. Anya hozott túrós sós sütit, ha azt rágcsáltam, jól volt a gyomrom, máskülönben nem. De ugye egész nap nem ehetem a sajtos rudat, így is egy fél kilóval több vagyok már, mint Babóca előtt. Ami nem baj, mert ez a dolgok rendje, de azért fura látni, főleg az én fogyókúra- és súlytartási mániámmal. Már leves után azt éreztem, hogy lenyaklik a fejem és megmutatom, hogy a fejem búbján is szépen melírozott a fodrász, de valahogy túléltem.
Szülők elmentek, Péter barátnője, majd a barátja megérkeztek, kávéztunk - úgy éreztem, anélkül nem tudom végigcsinálni az estét -, kis késéssel elindultunk, de még úgy is mi voltunk az elsők negyed hétkor a szórakozóhelyen. Hála Istennek, sokkal jobban bírtam, mint ahogy számítottam rá - lehet, a társaság tette -, a 40 perces ricotta tortám telitalálat lett (hála istennek, az agylágyulás még nem érte el az összesen 8 hozzávalóból álló torta elkészítésének helyét az agyamban). Mindenkinek azt mondtam, nem iszom alkoholt, mert negyedik napja migrénem van, durván erős gyógyszert szedek rá, ami nem használt, amellé még émelygek, érzékeny vagyok a szagokra, fényre, fáradt vagyok - mondta az egyik lány, aki most hét hónapos kismama, hogy ööö, pont mint a várandósság. Csak nem??? Mondtam, hogy neeeeeem, ez tényleg a migrén. (Höhö. Azt már rég kikúráltam volna gyógyszerrel és / vagy alkohollal.)
Kértem egy tonikot este, mert a kesernyés íz jót tesz a gyomromnak újabban, az édeset meg nem tudom elviselni. Órákkal később, hazafelé ugrott be, hogy a tonikban kinin van, és hogy én felelőtlen anya vagyok - de Péter jól kiröhögött, hogy egy pohárban mégis mennyi lehet, ne aggódjak, meg a google is azt írta, hogy nem egy pohár árt meg, hanem egy dézsára való. Úgyhogy nem aggódom tovább. :) Egyébként fura, hogy ott van a kismanó, de a folyamatos émelygésen kívül nincs túl sok jele. Ja, meg hogy nem férek bele a farmeromba, illetve az már nem kényelmes.
