Vasárnap délelőtt voltam jógázni, mert akkor kivételesen nem fájt a fejem. A lány, aki az órát tartotta, elhozta a nyolchónapos kislányát is - tündéri volt! Ahhoz képest, hogy még "csak" nyolc hónapos, nagyon nagy és fejlett baba, bár van két nővére - négy- és hatévesek, tehát van kitől tanulnia.
Szóval jóga. Jó volt, még egy kis izomlázam is volt utána. Átmozgatott, csak a pocinyomorgatós gyakorlatok nem tetszettek Balázsnak. Nem is csodálom, mert nő a hasam rendesen. Az edző azt mondta, meg nem mondta volna, hogy még soha nem voltam jógázni, ügyes vagyok - mondom, szerintem nekem az a dolgom, hogy azt tegyem, amit ő mond. Erre jól meglepődött, hogy ha tudnám, hányan nem csinálják és csodálkoznak, hogy semmi eredménye a tornának! Mondom, nyilván, ha rászánom az időt és a pénzt, akkor azt fogom tenni, amit ő mond és kész. Úgyhogy megdicsért többször is, meg mondta, se nem nagy és se nem kicsi a hasam. Mivel alig tudtam felkelni, a szokásos két szendvics helyett csak egyet ettem, a jóga felénél éreztem is, hogy éhesek vagyunk. Hihetetlen, hogy most ilyen kis energiafelhasználó lettem! Ezelőtt sosem volt ilyen.
Szóval jóga. Jó volt, még egy kis izomlázam is volt utána. Átmozgatott, csak a pocinyomorgatós gyakorlatok nem tetszettek Balázsnak. Nem is csodálom, mert nő a hasam rendesen. Az edző azt mondta, meg nem mondta volna, hogy még soha nem voltam jógázni, ügyes vagyok - mondom, szerintem nekem az a dolgom, hogy azt tegyem, amit ő mond. Erre jól meglepődött, hogy ha tudnám, hányan nem csinálják és csodálkoznak, hogy semmi eredménye a tornának! Mondom, nyilván, ha rászánom az időt és a pénzt, akkor azt fogom tenni, amit ő mond és kész. Úgyhogy megdicsért többször is, meg mondta, se nem nagy és se nem kicsi a hasam. Mivel alig tudtam felkelni, a szokásos két szendvics helyett csak egyet ettem, a jóga felénél éreztem is, hogy éhesek vagyunk. Hihetetlen, hogy most ilyen kis energiafelhasználó lettem! Ezelőtt sosem volt ilyen.
Elmentünk aztán bevásárolni, nekiálltam - férji segítséggel - ebédet főzni és ismét elkezdett fájni a fejem... Úgyhogy ebédfőzés után el is mentem aludni, de nem múlt a fejfájásom, szóval aludtam még. (Balázs előtt sosem tudtam napközben aludni, vagy ha mégis, iszonyatosan pocsékul éreztem magam utána.) Később sem lett jobb, már sírni tudtam volna, így este, amint lehetett, ismét elmentem aludni.
Vasárnapról hétfőre semmit nem aludtam, Pétert kiköltöztettem a nappaliba és csak vártam, hogy 1., végre elaludjak, 2., végre elmúljon a fájás. Persze egyik sem következett be... Reggel konkrétan sírtam, hogy én nem tudok dolgozni menni, úgyhogy abban maradtam magammal, hogy bemegyek, ami sos, elintézem és 10-kor jövök haza. Délelőtt, amint megjelent főni, szóltam is neki, hogy pocsékul vagyok, 4. napja migrénem van, tegnapról mára semmit nem aludtam, alig élek, ami sos, elintézem és szeretnék olyan 10 felé hazakúszni. Erre kaptam még 7 (azaz hét!!!) aktát az asztalomra, hogy ha azokat is megcsináltam, akkor délben elmehetek, de írassam ki magam. Egyébként meg vegyem tudomásul, hogy ebben az időben mindenkinek fáj a feje, csak főni nem teheti meg, hogy kiíratja magát, de én írassam ki magam. Majdnem sírva fakadtam a beszélgetés végére, hogy de én egy fél szem gyógyszert sem vehetek be, nem élhetek az isteni Quarelin + RedBull kombóval (minden migrénesnek ajánlom egyébként), nem tudtam aludni és ha nem mondtam még volna, VÁRANDÓS VAGYOK!!!
Életem egyik olyan leckéje, amivel küzdök régóta: alkalmazottként SOHA ne menj betegen, mert SENKI nem jegyzi meg, hogy félholtan is bekúsztál, ellenben ha el szeretnél menni orvoshoz / korábban, akkor meg te leszel az utolsó senkiházi ... És mindig, mindig beleesem abba a hibába, hogy jó fej szeretnék lenni és bemegyek, hogy lássák, nem ajándékba kérem a fizetésemet, de ez. volt. az. utolsó. (Mondjuk igaz, hogy nemcsak a főnökeim vannak, hanem a kollégáim is és ha valamit nem teszek meg, nem intézek el, akkor velük tolok ki, de a pofátlanság az alábbiakban csúcsosodott ki. Amikor szóltam, kész vagyok - duplán is -, megkérdezte a főnököm, hogy akkor ezek szerint nem lettem jobban a munkától? És veszélyes szórakozást űz, mert nem sok hiányzott ahhoz, hogy megüssem. Ma már másodszor. Pedig a várandós nők lenyugszanak. Ha ez a szedált állapot, akkor nem várandósan mit csináltam volna vele? Átharapom a torkát? Kilógatom az ablakon? Jobban lenni a munkától a 4. napi migrénnel?!?!?! Hát persze. Még a rák ellenszerét is feltaláltam, meg a gént, ami a háborúzásért felelős. Közben nem volt masszív hányingerem, remegőgörcsöm, nem tudtam volna sírni a fájdalomtól, csak úgy dobálózom a szavakkal. Pontosjével: hüjegyerek!)
Egyébként mondta még, ha nem tudok aludni, igyak nyugtató teát, van valami pannonhalmi izé, kérdezzem meg az orvostól, hogy ihatom-e. (Ilyenkor be szokott kapcsolni az automatikus válasz üzemmód, hogy "persze, köszönöm, jóóóóó!", de egyáltalán nem gondoltam, hogy tényleg megnézem.) Úgyhogy hétfőn hazamentem, még felhívtam a labort AFP és egyéb fertőző betegségek ügyében (mint kiderült, a HbsAG a hepatitis B-t jelenti - micsoda örömök az életben, ugye??? -), elintéztem még pár dolgot, próbáltam valamicskét ebédelni és utána alvás. Kb. ötig, amikor is megmosakodtam, visszaöltöztem a kis ruhámba, és bementem a leleteimért, amik meglettek és bizony csillagos lett az AFP eredményem. De a nyomorék papíron két eredmény van, hiába néztem meg a google segítségével indulás előtt, hogy 0,8 és 2,5 MoM között normális! Az egyik 0,78 volt, ami a Down-kórra utal, a másik (a testsúly alapján korrigált érték) pedig 0,85, vagy mennyi. Hjű. De más, jelenlegi fertőző betegségem nincsen. De ugye most akkor, ha múltkor, a genetikai ultrahangos és vérvizsgálatos 13. héten nem volt Down-kóros a baba, akkor most meg hirtelen az lett? Persze, nem orvos vagy, meg nő, szőke melírcsíkokkal, de akkor HOGY IS VAN EZ?!
Úgyhogy még elmentem a háziorvoshoz is, csodák csodájára - jó idő van! - senki nem volt és mondta, persze, kiír. Mértünk vérnyomást, 135/90 volt, vagy mennyi, ami magas nekem (90/75 és 100/80 szokott lenni, max. 110, de akkor már ideges vagyok). Mondta a dokinő, szerinte szedjek vérnyomáscsökkentőt, kétszer egyet, mert ez nem játék, de majd csütörtökön megkérdezem a nőgyógyászt: tényleg kell-e, lehet-e. Meg persze mérni kell a vérnyomásomat is rendszeresen. És mondta, hogy teljesen rendben van a laboreredményem. Háh, de jó! :)
A háziorvos azt javasolta, hogy ne csak másfél napot pihenjek, hanem kettőt, főleg úgy, hogy napi 14-19 órát is tudok simán aludni. Péter azt mondta, szerinte már menjek szerdán és ne feszítsem túl a húrt - de könyörgöm, mit feszegetek rajta, ha félhulla állapotban én vagyok az, akit megkínálnak még egy kis munkával? Szerintem nem én voltam a nem együttműködő! Úgyhogy vérnyomás-ellenőrzés mellett (azóta is folyamatosan 130 körüli értékeim voltak) pihengetek otthon. Persze a fejem még mindig fáj egy kicsit, de hát ez van...
