A sehány éves...

Vasárnap magunktól ébredtünk olyan 3/4 9 felé. Az utolsó ilyen luxus, ugye hétfő már munkanap Péternek. Illetve Péter alhat majd később is tovább, de most még én is ott lehettem vele. Vagy hát azon röhögtünk, lehet, hogy én is fogok még aludni vasárnap 9-ig, de előtte mondjuk 8-kor alszom el, a reggeli etetés után. Most még vicces, két hónap múlva mát valószínűleg nem lesz az.

Délelőtt reggeli, pakolás, takarítás - én meg alig tudtam ráállni a bal lábamra ismét, nagyon rossz volt. Úúúúúgy csináltam volna én is, segítettem volna neki, illetve hát én lettem volna a főkolompos. Amikor a hálószobát csinálta, kérdezgettem tőle, hogy ezt meg azt hogy szokta, meg ez meg az készen van-e már, meg mondtam, hogy szerintem azt úgy kéne, hogy... Aztán kettő perc után abbahagytam és megkértem, zárja rám az ajtót, ne is lássam, mit csinál, csak csinálja meg és szóljon, ha készen van, a családi béke kedvéért. Ezen megint jót nevetett, mert még azt is hozzátettem, hogy nekem ez baromi nehéz, de zárja rám az ajtót.

Ja, felhúztuk a matracvédőt meg a lepedőt a kiságyban, kirámoltuk a zenélő körforgót, a babakönyvet, a kismacit, a zenélő rókát - és álltunk meghatottan a kiságy fölött. Kint van a pelenkázó alátét is, kifőztem a cumisüvegeket és a cumit - tudom, hogy majd még egyszer kell sterilizálni, mielőtt használnánk őket, de akkor is: legalább egyszer már megvan.

Péternek volt még ebédje, én meg rendeltem magamnak, ebéd után meg írtam még pár e-mailt, Péter közben bent és kint is takarított és megbeszéltük, hogy elmegyünk még hősugárzót venni - Virág a kocsiban marad szigorúan -, meg aztán vastag plédet, na, oda be akartam még menni. Sajnos szoptatós melltartó csak FEHÉR volt a bababoltban - télire csak fehéret venni, fekete, padlizsán meg szürke felső alá, oszt úgy nézek majd ki, mind a cigánásszonok -, viszont találtunk nagyon jó plédet, puha, nagy, kék, alvó kutyus van rajta, cuki, meg vettünk gumikacsát majd a fürdéshez - Péter meglátta és persze, hogy meg kellett venni -, meg még lapozgatós-rezgős textilkönyvet, illetve húzogatós-rezgős játékot. Mondtam, hogy ezeket majd karácsonyra kapja meg, előbb úgysincs értelme. Nagyon jópofák amúgy, a húzogatós-rezgős valami rovar amúgy, zörögnek a szárnyai és kissé idióta feje van, de éppen ettől olyan édes. Fel lehet lógatni, a baba lehúzza, az meg csörögve-rezegve felemelkedik. Nem tudtam otthagyni amúgy.

Hűűűű, azt sem írtam múlt héten, hogy a visegrádi ebéd után, amikor a bimbóvédőt meg a kenőcsöt vettük, kérdeztem a pénztáros csajt, hogy lehet 10 %-os kártyára szert tenni. Kérdezte, mit vettünk, amikor azt kaptuk - mondtuk, hogy babakocsit. Milyet. Mondtam neki, hogy egy Pierre Cardin PS 682-eset hordozóstul, meg utána minden mást is a babának, ami kellett. Erre kicserélte a kártyánkat 10 %-osra. Pedig nem is akartam alkudozni, vagy ilyesmi, de jólesett. Amúgy ez a legközelebbi bababolt hozzánk, mármint az egyik üzletük csak pár buszmegállónyira van hozzánk, úgyhogy szerintem hasznát fogjuk még venni. Tegnap is legalább egy ezressel fizettem kevesebbet a takaróért és a három játékért. Ja, biztos, ami biztos, vettünk még egy pár újszülött kesztyűt is, karmolás ellen, nagyon kis picike - nem tudom, a kórházban ezt is adnak-e, de valami 260,- Ft volt, vagy mennyi egy pár, úgyhogy inkább hoztam egyet. Viszont láttam bandázsokat is - szólok, ne vegyétek meg bababoltban, a háundemben kettő darab volt 2.490,- Ft, itt meg egy darab 1990,- Ft. Szerintem nem mindegy!

A vásárlás után este elmentünk még vacsorázni, svédasztalos korlátlan fogyasztós helyet fogtunk ki és én szarvasszeletet ettem burgundy mártással, meg sok-sok salátával, illetve áfonyás libamájpástétomot, na meg sütit. A szarvas nagyon-nagyon ízletes volt, pedig nem szoktam sűrűn vadhúst enni, de ez igazán díjnyertesre sikeredett, tényleg! Péter mondta, amikor leültünk, kicsit úgy érzi magát, mint a nászutunkon - csak hiányzott a 180 fokos félkör panoráma a tengerre. Hogy az milyen jó volt! Istenem, alig tudtam betelni vele és az akkora élmény volt, hallani a szikla tetején a tenger morajlását, a madarakat, érezni a sós szellőt és a kánikulát! Meg a végtelen békét és a szerelmet... Na jó, szóval vissza Budapestre, vasárnap este negyed 8. Koccintottunk egyet a közel hét év lezárásaként, meg az új élet kezdetére. Persze gyümölcslével! A pincér nézett is, hogy semmilyen alkoholt nem iszunk. Péter mondta, csodál engem ezért az egészért - kérdeztem, amiatt, amit már végigcsináltam, vagy amiatt, ami még előttem áll. Mondta, hogy is. Én meg erre büszkén vigyorogtam.

Negyed nyolcra értünk oda, fél kilencig volt az étterem - Péter az utolsó másodpercig kihasználta a lehetőséget! A végén mondta, nasizik még egy kicsit - és hozott még egy hortobágyi húsos palacsintát!!! Amikor a pincér odalépett az asztalunkhoz, hogy elpakolja, Péter pont azon filózott, még fagyit is ehetne egy kicsit... Mondtam, naja, és ÉN VAGYOK TERHES!!! (Amúgy meg van még otthon fagyi, azt kéne megenni, de ebben a nyálkás-szitáló esős-sötét-borús időben senkinek nem volt kedve még fagyizni is.)

Amikor hazaértünk, persze jó későn, láttam, hogy elfelejtettünk kiteregetni, attól nem lett éppen jókedvem, meg hogy késő van, még el kéne rámolni pár dolgot és a babakocsira megint nem maradt idő. Meg - szégyen, de - a nyári rolókat sem fúrtuk még fel. Nekem kéne tartani a porszívócsövet, amíg életem szerelme lyukat fúr, úgyhogy nem nagyon kapkodtam a lehetőségért. Egyszer nekiálltunk már, de akkor nem volt otthon a vízmérték, hangos szitkozódások közepette tettünk le a fúrásról.

Aztán meg nagyon megfájdult a hasam, próbáltam aludni, de négykézláb kúsztam be a hálószobába, volt két-három erősebb fájásom is, egész hason átívelő - na, gondoltam, ennyit az utolsó napról, kellett nekem itt koccintgatni, Bogyóka elértette a célzást és elindul kifelé. Nagyon szúrt a méhszájam is, hasogatós-szurkálós érzés volt (mintha a baba kidugta volna a kis kezét, jobban nem tudom leírni), de aztán nem történt semmi egész éjjel, meg reggel sem, azon kívül, hogy most a gyomorégés helyett sztenderd büfizés volt az éjszakai program. Meg egyszer Péter simizte a kezemet, hogy ébredjek fel, mert nagyon horkolok. Most már értem, miért írták a babás könyvben, hogy a gyerek felébred a saját emésztése hangjaira, illetve érzésére is. Egyébként ha nem fájt volna semmim, simán el tudtam volna aludni, pedig azt hittem, tiszta ideg leszek, de szerencsére nem így lett. Nem tudom, hogy ezt is a hormonok intézték-e el, vagy hogy valahol mélyen tudom, érzem, hogy minden rendben lesz, mert mindennek rendben kell lennie, de hála istennek nem tördelem a kezem, mint ahogy számítottam rá magamtól. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a holnap. Van még pár elintéznivalóm, de szépen sorban-nyugiban szeretném. Ja, még fel kell hívni a klinikát is, hogy is van ez a parkolás a szülés alatt, mert négynapi díjat kifizetni elég combos lenne.

Azt is elfelejtettem írni, hogy Péter át akarta nézetni a kazánunkat, mielőtt Balázs megérkezik, hogy tényleg minden rendben van-e vele és akkor gond nélkül bekapcsolhatjuk-e. Mondták, egy hónapra előre betáblázódtak, de rákérdeztek, miért szeretné Péter. Mondta, azért, mert érkezik a baba, most tűzték ki a műtét időpontját, egy kicsit korábban, mint számítottunk rá. Erre megígérték, hogy akkor nagy valószínűség szerint jönnek csütörtökön. (Van még emberség kishazánkban!!!)

Azt sem írtam, hogy amikor itt volt Orsi barátnőm, mutattam neki, hogy csíkos lett a pocóm - de azt mondta, hogy mivel nem fehéredett még ki, hanem piros, ezért nagy eséllyel el is fog múlni a szülés után. Remélem, így lesz. Bár ha nem, akkor sem az egész hasam lett ilyen, csak egy része, szóval van még remény. Amúgy most eszembe jutott, lehet, kéne vinni a pocikenegetős szettet a kórházba is???

Szinte megszakítás nélkül aludtam majdnem kilencig, bár volt már negyed 12, mire ágyba kerültünk, meg ugye én nagyon rosszul is voltam, folyamatosan felébredtem a méhszáj körüli szurkáló érzésemre, nem volt valami kellemetes.

Úgyhogy hétfő. Kimostam az új takarót, meg a szopipárnát. Amúgy már gondolkoztam azon, hogy okés, hogy én mosom külön a cuccokat, de ma pl. még a szopipárnával fogok aludni, anélkül nem menne. De ha most kimosom és alszom vele, akkor az már egy kicsit "anya-szagú" lesz, meg anya által használt. Nem? Nos, akkor mi is van ezzel a mossuk ki előre dologgal? Ha beteszem a szekrénybe, az sem lesz már "steril", hiába vasalom ki. A szekrényt nem fertőtleníthetem ki, vagy ha mégis, akkor az is csak ideig-óráig lesz az. Meg ahogy rakom, teszem-veszem a dolgokat, úgyis hozzá kell nyúlnom, szóval már rögtön nem streil. Épp itt tartottam a gondolatmenetben, amikor Zsuzsi barátnőm hívott, és kérdezte, szabad-e megkérdezni, hogy vagyok. Visszakérdés: szabad azt mondanom, hogy már nem jól? Persze akkor még esett az eső, reggeli előtt voltunk, nyűgösen, pocakfájósan, mindenem zsibbadt még, épp ráálltam a mérlegre és néztem, hogy ez bizony tizenötésfél kiló - erre Zsuzsi megdicsért, hogy az naggggyon jó, ügyes kislány vagyok. Mondta amúgy, persze, hogy mondhatok olyat, hogy nem vagyok már jól és higgyem el, a reklámok sulykolják csak a nőkbe, hogy tökéletesnek kell lenni. Mert miről is szólnak a nőket célzó reklámok? Nem elég fehér, nem elég tiszta, nem elég egészséges, nem elég jó, kipihent, magas, alacsony, finom, cukormentes és így tovább. És a pasiknak? Csak sör legyen, avagy: férj szürke ingben vezeti az egyterűt, mert ő leszarja, hátul csörömpölnek a sörök és arra gondol: a feleségemnek nincs hüvelygombája, de majd most lesz!

Mondta Zsuzsi, ezentúl én is gondoljak arra: ha sör van, minden okés és ne hagyjam magam stresszelni. Meg mondta, ne akarjak olyan lenni, mint ő volt, hogy két nappal a hazatérés után odaállt főzni és ilyenek, hagyjam magam kényeztetni. Mondtam, odakészítettem a Trófea, az Il Treno, a Don Pepe és a Pizza Forte étlapját a telefonhoz, a telefonba elmentettem a számukat, szóval engem nem érdekel. Meg itt lesz anya is elvileg kb. két hétig, tud főzni az anyósom is, meg diétásat nekem az anyukám, Péter is nagyfiú, tud rendelni, ha néha mirelitet eszünk, az sem baj, úgyhogy most nem nagyon érdekel ez az egész. Még soha nem műtöttek, nem tudom, hogyan fogom viselni, úgyhogy arra készülök: én nem leszek virgonc. Mondta, hogy ügyes kislány vagyok és gondolkozzak mindig előre.

Mondta, hoz be nekem nutellás-narancsos muffint is a kórházba, egy tepsi csak az enyém lesz és az azért is jó, mert nem kell hűteni és azt kínálok meg vele, akit csak akarok. Mondom, dehogy kínálok meg bárkit is, én vagyok a hős, nekem jár a süti! Erről eszembe jutott, hogy Péter is azt mondta tegnap, oda menjünk vacsizni, ahova én szeretnék menni, mert én vagyok a hét hőse. Mondom, mit hét hőse, az év hőse! Meg mondtam Zsuzsinak, túl sok kaját ne hozzon, mert én leszek az egyetlen kismama, aki egy grammot nem fog fogyni a szüléstől. Mondta, értékeli, hogy tudok még röhögni a saját nyomoromon!

Egyébként a mosás mellett kimostam még a hűtőt is, jöhet anyukám. Még a szomszédunkkal szeretnék foglalkozni egy kicsit, véglegesíteni a listákat, kit és mit kell holnap elintéznie Péternek - őssejtes telefon, gyerekorvosos telefon, értesítendők listája -...

Az is nagy eredmény és szerintem azt sem írtam, hogy a végén csak sikerült péntek este levideóznom, mennyire tud hullámzani a pocakom.

Este 3/4 9 és még csak a mellszívóval kötöttem barátságot. Viszont nem voltam annyira ideges, mint számítottam rá. Péter sokkal később ért haza, mint ahogy számított rá, viszont hozott egy csomó péksütit holnapra. Én mondjuk nem tudom, mit ehetek majd és mikor - ma már éjféltől nem ehetek és nem ihatok semmit, és nem tudom, holnap is mikor.

Átnéztem a cuccokat, fertőtlenítettem a mellszívót - és még ki tudja, hányszor fogom ezt megtenni, már ha ez egyáltalán jó lesz, mert mondták, nem mindenki találja el elsőre, milyen kell. Még a lista van, viszont délutánra hasmenésem lett és fájásaim. Nem rendszereződnek és nem is ível át az egész pocakomon, de akkor is.

Vegyes érzelmekkel indulok neki a ma esti zuhanyozásnak, de tényleg nem parázom annyira, mint számítottam rá. Sokan írtak, hívtak ma - nagyon sokat jelent, hogy mindenki érdeklődött, keresett, köszönöm ezúton is mindenkinek.

Búcsúzom a sehányévestől is, természetesen egy korszak zárult le az életünkben, fura ezt írni, de valahogy most már talán jobban esik, hogy kifelé megyünk belőle. Köszönök minden jótanácsot, ötletet, véleményt, észhez térítést.

Megyek, megírom még a listáimat, aztán majd jelentkezünk, új írások a www.kisbalazzsal.blog.hu oldalon lesznek olvashatóak. 

Rég nem tettem, de este azért imádkozni fogok.