Éjjel megint nem tudtam aludni - vááááááááááá, bele fogok őrülni ebbe! -, hülyeségeken gondolkoztam félálomban, meg nem is tudom, miken, de a lényeg: nem ment. Péter sem tudott tőlem aludni és az már csak a hab volt a tortán, hogy ha mégis elaludt, akkor úgy horkolt, mintha fúrnák a falat, vagy leszaggatta rólam a takarót (meg is kéne nézni, nem szakadt-e el). Nyolc előtt keltem, mert nem tudtam tovább aludni (ki kellett mentem boltba 2,8-as tejért, mert a drága "házi" tejet nem habosította a habosító, azt hittem, sírok), Péter meg ment kirándulni. Mostam is, boldogan vagdostam le az új bugyikról a cetliket is, és annyira hihetetlen volt még mindig ez az egész. Annyira fáradt voltam, hogy a fantasztikusan szuper tejhabomhoz lefőztem egy tegnap már elhasznált kapszulát a kávégéppel. Aztán fordítottam, mostam, teregettem, ebédet főztem, de úgy éreztem magam, mint a 18 km-es szurdoktúra után. Közben befutott Péter - sajnos a kaja nem lett kész, mert az ötórás túrából csak 3 óra lett és ültek a nyamvadtak a cukrászdában. Írtam neki sms-t, hogy ha már cukrászda (mert amikor beszéltünk, elfelejtettem mondani), hozzon a gyerekének és a gyereke anyjának sütit.
Jellemző mód otthon olvasta el az sms-t, de hozott feketeáfonyás túrótortát. Isteni finom (a zselét leszámítva), és eszébe jutottam a fekete áfonyáról, mert mondta a szemészorvos tegnap, hogy fagyasztott feketeáfonyát ehetnék a szememre. Sárgarápát is ropogtattam ma, azt is kéne holnap is.
Ebéd háromkor, utána elaludtunk (Péter nem is várandós, nem is értem!), most meg már fél 7 lassan, még egy adak kimosva, kiteregetve, pakolnom kéne, de olyan érzésem van, hogy szenet lapátoltam a bányában egész éjjel. Annyira rossz ez az érzés, mert nem szoktam ilyen lenni, hogy nekem segíteni kéne, vagy ezt vagy azt nem tudok megcsinálni. Karácsony előtt ínhüvelygyulladással és menstruációs görcsökkel takarítottam, másnap sütöttem-főztem és kb. meg sem kottyant. Mesélte egy barátnőm (bár az neki már a 8. hónap körül volt), hogy vasárnap elmentek ebédelni a szüleihez és a leves után azt hitte, koppan a feje az asztalon. Megette a levest és elfáradt. Más tünetem nagyon nincsen egyébként, néha kicsit fáj a pocakom, fáradt vagyok és álmos. Ma már annyira éhes sem voltam, de lehet azért, mert főztem és jóllaktam a szagokkal is. Nem ettem egyébként sokat, nem akartam.
Ja, isteni tejhabot csinál a gép, megérte megvenni. Tényleg ugrálni lehet rajta!
Hűűű, van még egy tünet: a feledékenység... Fel kell köszönteni Zsuzsit és listát kell írni, melyik orvostól mit kell kérdeznem holnap telefonon - már ha egyáltalán tudok velük beszélni (különben elfelejtem, anyukámat is harmadszor hívom most és persze kétszer is elfelejtettem, amit szerettem volna), meeeeg volt még valami mára, ami nem. jut. eszembe. Frászt kapok magamtól. Meg olvasgatom egy kicsit a terheskönyveket is, hátha kapok még egy-két választ a kétmilliárd kérdésemre. Ja, és írtam a baba-mama tornás csajnak is, remélem, válaszol.
Egyébként nagyon hasznosnak tűnik a fittmamablog.hu oldal, bár most egy cseppet sem érzem magam fittnek. De amíg nem ájulok el kb., vagy amíg a dokik szerint járhatok spinningre, addig nem szeretném abbahagyni. Úgyhogy holnap este spinning. Kedden este meg színház, ahol félelmeim szerint a fejem búbjával fogom nézni az előadást (a lekókadó fejem miatt). Remélem, tárgyalást nem kapok a következő hétre, mert el fogok közben aludni. Egyébként úúúúúgy innék most egy jó meleg tejhabos kávét, de nem lehet, 3/4 7 van, mindjárt alvás.
Még át kell néznem egy munkámat, meg a ruhákat kell összerakni (továbbra is mindent azonnal el kell pakolnom szinte kényszeresen), de 9-kor zsupsz az ágyba. Valamikor pedig néznem kell egy szemmaszkot is. ZSUZSIKÖSZÖNTÉS, el ne felejtsem!
