A sehány éves...

Október 10., szerda, a 38. hét 2. napja. Végre aludtam egy jóóóót! Utána megreggeliztem azt a marcipános croissant-t, amit Orsitól kaptam, fincsi volt nagyon! Így az alvással és a sütivel, na meg a mézes tejeskávéval eszembe jutott, hogy engem milyen kevéssel is boldoggá lehet tenni, meg az is, hogy ezek most az élet nem is olyan apró örömei! (Pont a hét elején mondtam a kolléganőmnek, hogy mit is érdekli őt, mit csináltak Asshole-ék hétvégén, ő egy szelet sütit nagyobb élvezettel tud megenni, mint ahogy ezek fél hetet a nyaralójukban töltenek!) Aztán délelőtt e-mailekre válaszolgattam, meg mostam három adagot és egyszer csak jött ez a link a férjemtől:

http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/baba-furdetes-lvl-100-65840

A nagyon terhes feleség (én) persze megnyitja, elkezdi nézni és a zene, a látvány, a gyengédség és az újszülött kismanó látványától elkezd bőgni. Mit bőgni, zokogni, mert ez olyan megható. Négyszer állítja le a videót, mert semmit nem lát a könnyeitől és közben imádkozik, hogy az ő babája is ilyen szép legyen, szemmel láthatóan is egészséges és ő is ilyen szakértelemmel tudjon hozzányúlni, persze nem teljesen az elején, de akkor is. Meg hogy milyen édes, ahogy nyalogatja a vizet, ahogy próbálná meginni, mintha szopizni szeretne és hogy nagyon hasonlít a szeme vágása a húga pici szemére, mármint még akkor, amikor újszülött volt, már amennyire emlékszik rá. És hogy milyen csöpp és hogy próbál nézni, mi újság, és hogy kisbéka tartásban van szinte végig és. milyen. édes. Brühűűűűűűűűűűű!

Nagyon terhes nőnek nagyon csorog a könnye, így a fotelből körülnéz és megállapítja, miközben még mindig bőg, hogy zsebkendő nincs a közelben, fel kéne állni érte, de az meg most nem megy neki. Néz tovább és meglátja az addig bontatlan popsitörlő kendőt karnyújtásnyira. Terhességi agylágyulásban átfut az agyán, hogy akkor ezt most lehet-e orrfújásra használni. Eszébe jut, hogy látott már olyat, hogy arra használták, tehát felbontja és jól beletrombitál.

ÉLJENEK A HORMONOK!!!

Miután ezzel elment kb. háromnegyed órám, látom ám, hogy késő van, negyed egy, gondoltam, ebédelek, mert aztán megint késő lesz és remegni fogok, azt nem kéne megvárni. Beraktam a mikróba a kis főzelékemet, erre látom ám, hogy megint a kocsibejáróra állt a szomszéd. (Hosszú sztori.) Múlt héten egyszer már szóltam, hogy légyszi ne, mert bármikor megszülhetek és hadd ne kelljen őket hajkurászni, hogy bocsi, elfolyt a magzatvíz, mennénk a kórházba, álljatok odébb. De akár gond is lehet, akkor meg kb. minden másodperc számít, szóval tényleg ne. Erre nem az volt a válasz, hogy okés, rendben, figyelünk, vagy elnézést, hanem hogy "ő már úgyis megy". Anyátok valagát! Ezek után még tíz percet ott beszélgettek. Szóval tegnap látom ám, ott áll a faszi megint a beállón (illetve ez egy másik volt, mivel futárszolgálat bérelte ki a seggfej szomszéd házát, szerintem amúgy direkt kitolásból adta ki nekik, de az nem zavar, hogy jönnek-mennek, csak az, hogy nem tudjuk használni a kocsibeállót, de mindegy, szóval van vagy nyolc autójuk, különböző méretekben). Erre nem is akartam elmenni, de annyira elgurult a gyógyszerem, hogy melegedő főzeléket, centrifugázó mosógépet és mindent otthagytam, lerángattam a melegítőalsómat és fel a farmeromat, összekaptam a cuccaimat és úgy tettem, mint aki menni készül.

Szóltam a fickónak, hogy szeretnék kiállni és egyébként már múlt héten szóltam, bármikor megszülhetek, rohanni kell, szóval kértem már: ne álljanak ide (azt már meg sem említettem, hogy a KRESZ is így kezdődik, de mindegy), de ha gondolja, minden reggel elmondom. A faszi válasza: "Én csak akkor állok ide, ha én is ittvagyok!" Ezzel fogta magát és elment.

Én is, vettem fel legalább pénzt - merthogy utalt az OEP, megkaptam az első igazi állami ellátásomat. (Ami a durva, hogy a terhességi-gyermekágyi SEGÉLY összegéből adót vonnak! Péter mondta, jó fejek: tessék, itt a pénz, de ennyit meg is tartok magamnak azonnal.) Gondoltam, akkor megyek a kínai boltba is, vettem hajgumikat a kórházba még, meg kávét otthonra, pár csomag tízes zsepit, szintén a kórházba. Meg akkor a sütis boltot is útbaejtem, jó lesz az nekem. Vettem egy szelet fatörzs szeletet, meg egy valami bécsi krémest. Otthon vettem csak észre, mert ezzel kezdtem volna az ebédet, mert megint remegtem, hogy penészes a fatörzsem! Úúúúúgy, ahogy volt, ment a kukába. Mivel amúgy sem akartam volna én már sehova sem menni, nyilván nem mentem vissza, de én oda többet be nem teszem a lábamat! Szóval a sütim is a kukában landolt, meg a szomszéd alkalmazottak is seggek, nagyszerű napom van!

Ebéd után el is mentem aludni, gondoltam, akkor nem ér semmi borzalom. Egyébként mostanában megint álmodom, volt pár hét, amíg nem álmodtam, az utolsó szerintem a védőnős volt, hogy neki van már három gyereke. A héten álmodtam két nagyon meglepőt - az egyiket nagyon szeretném, ha bejönne, mert másnak az végtelen öröm lenne, a másikat viszont én nem szeretném. Illetve volt idő, hogy szerettem volna, de most már inkább nem, fontosabb dolgaim is vannak az életben, minthogy réges-régi dolgokkal foglalkozzam. (Nem írom le egyiket sem, hátha még bejönnek, az elsőnek nagyon örülne az illető, a második meg azért lenne jó, mert én mutathatnék végre fityiszt!) Most már leginkább babásat álmodom, Péter éjjel álmomban közölte, valami nyakkendős mesét olvasott Balázsnak, csak az kellett neki, persze az a leghosszabb, úgyhogy jó későn tudott csak aludni jönni, és kár volt neki múltkor azt olvasnom, mert csak azt hajtogatta, hogy nyakkendő, nyakkendő. (???)

Ilyenkor azért ledöbbenek, hogy honnan is juthatnak ilyenek eszembe. De persze megint nem láttam kisBalázs pofiját álmomban, csak Péter meggyötört, álmos tekintetét, meg a méltatlankodást, hogy a gyereknek a nyakkendős mese kellett!

Alvás után nem sokkal jött is Péter, adtam neki egy kis uzsonnát és felkerekedtünk hősugárzót meg vastag plédet és kislábast - cumisüveget melegíteni - venni. Hősugárzó csak nagyon tré volt, vastag pléd nem volt, ellenben nagyon jó babacuccokat találtunk, fillérekért dobálták ki őket. 300,- Ft-ért és 500,-ért kispólók voltak, 800-ért meg pizsamát vettünk. Nem újszülött méret, csak később tudja őket felvenni, de legalább lesz mihez nyúlni, ha hirtelen nő egyet Bogyókánk.

Volt akciós tészta is, azt is vettem vagy hat csomaggal, hogy legalább az legyen, vettem még lisztet, cukrot, de már a hátam közepére sem kívántam a hülye üzletet. Ja, meg meleg pogácsát! Egyet be is toltam íziben, aztán szóltam, hogy akkor nekem több volt, csak egyet már megevett a gyerek. Utána elmentünk még Péter szüleihez a babakocsiért, meg kell tanulni összerakni meg szétszerelni, meg összecsukni, hadd ne a sebemmel gyakoroljak majd, ha hazajöttünk. Elég későn értünk haza és nekem annyira megfájdult a derekam, hogy feküdni sem bírtam már. Vicces volt így még fogat mosni, mondtam is Péternek, azon túl, hogy kikísér a mosdóba, átöltöztet, megmoshatná a fogamat is, de azt, meg a lencsézést nem vállalta. Vagy negyed órát álltam a mosdóra támaszkodva, koncentrálva a légzésemre és nyolcas alakban csípőkörzéseket csinálva, ahogy jógán tanultuk, amitől elviselhető volt a fájdalom, de nem múlt el teljesen. Közben hányingerem is lett - gondolom, tudat alatt eszembe jutott, hogy műtét, te jó úristen!!! - és a gyomrom is nagyon égett, két Rennie ellenére is.

Jajj, Rennie, ez is egy külön sztori. Hétfőn ugye mondtam Péternek, neki kell vásárolnia és gyógyszertárba mennie, a vásárlás kell, a gyógyszertár ráér kedden is, de akkor tényleg kell, mert el fog fogyni a Rennie-m és meghalok anélkül. Kedden végül mégsem ment el, én meg néztem este, hogy két szemem van még, egyet persze meg is ettem éjjel. Péter megígérte, akkor ő reggel elszalad nekem ide kétsaroknyira, úgyis kel, mert dolgozni akar. A kelésből az lett, hogy jól elaludt és csak a gyógyszertárba ment. Szerda reggel félálomban mondtam neki, hogy szerintem csak nyolckor nyit, de szerintem nem vette komolyan, mert úgy jött haza, hogy méltatlankodott: csak nyolckor nyitnak ezek! De vett mindent, amit kértem, füldugót két párat (kórházi alvást elősegítendő), mull-lapot otthonra, meg Rennie-t és sebgyógyulást elősegítő homeopátiás golyócskákat is. Azt hittem, ez valami nagyon drága cucc lesz majd, de egy doboz 700, -Ft körül volt! Szóval egészen jól teljesített a férji üzemmódban, A+-os lett! Azt én felejtettem el mondani, hogy Rennie-ből cukormenteset kérek, és meg sem kérdezték tőle, úgyhogy mondta, majd legközelebb figyelek jobban. Egyébként a cukormentes könnyebben szétesik az ember szájában, már csak ezért is jobb buli! Szóval ha bárkinek Rennie-re támad gusztusa, akkor cukormenteset vegyen, szerintem hamarabb hat.

Este Balázs eléggé csendes volt, lehet, nem bírta a nyögésemet, mert tényleg eléggé fájt a pocakom, a derekam, meg a gerincem, először fel sem tudtam őt ébreszteni, egy jó fél órán át, hogy mi újság, jól van-e - gondoltam, itt az idő!!! De nem, aztán beindult, sajnos a mesélés elmaradt, mert mire Péter bejött, addigra elaludtam, úgyhogy csak a rókát játszotta le neki, de nemhogy elcsendesedett volna, felébredt rá. Én aludtam mondjuk, de valahol mélyen éreztem, hogy fáj a derekam, a gerincem, a baba edzést tart, kőkeményet. Hajnalban olyan négy-fél öt felé felébredtem és az istennek sem tudtam visszaaludni. Nagyon éhes voltam, de csakazértse mentem enni, különös tekintettel arra is, hogy az jutott eszembe: én pedig vörösvári kakaóstekercset akarok anyukám krumplilevesével! Vagy másfél óra után Péter is mocorgott, meg persze Balázs végig, akkor mondtam is neki, úúúgy odabújnék, de nem tudok a pocaktól, egyébként meg készülök éhen veszni, de nem ám akármit akarok, hanem a levest a kakkós csigával. Kérdezte, uborkát nem kérek-e a menühöz, de mondtam, még mindig nem korcsosult el az ízlésem, csak anya levese kell, meg a tocsogós kakós tekercs. Aztán azt tudakolta, hogy porcukros tejföl nem kell-e hozzá, de már nagyon röhögött. Mondtam, semmi ilyesmi, de azért úúúúgy ennék valamit. Volt egy fél pudingos sütim, mondta, egyem meg azt, de nem voltam hajlandó.

Reggel spontán sírva fakadtam attól, hogy mondtam Péternek, nagyon szeretem, és hogy még öt napunk van így kettesben, aztán jön egy pici manó és nem tudom, mi lesz, hogy lesz, mennyire lesz alkalmunk egymással időt eltölteni. És már bőgtem is. (Pedig ő még nem is mondta, hogy szeret! Magamtól meghatódom, utólag nagyon vicces. Közben nem annyira, mert azért aggódom, ami persze teljesen természetes, és bármennyire is szerettünk volna ezt a babát, néha azért elgondolkozom, hogy akkor tényleg, véglegesen, visszavonhatatlanul vége a régi életünknek!) Péter nagyon édes volt, magához húzott és mondta, semmi gond, mindent megoldunk, minden rendben lesz, és ne aggódjak már. De mondom, egészséges lesz-e, minden rendben lesz-e, képes leszek-e gondozni, és így tovább.

Babóca felébredt eközben és rugdosott, hogy éééééhes, úgyhogy mondtam Péternek, éhes vagyok! És anya krumplilevese keeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeell!!! Péter mondta, jóóó, még csak-csak összeszedi magát, de anya hülyén fog nézni ránk reggel hatkor, hogy mit is akarunk tőle. Mondtam, szerintem már rég edzenek, úgyhogy biztosan fent vannak már, nópara, csak az a bibi, hogy akkor nem érünk vissza 9-re a klinikára és én már nagyon látni akarom a fiunkat megint!

Reggel csodák csodájára elkészültem időre, pedig még zuhanyoztam is, sminkeltem, megettem a fél sütimet, Péterrel összebújtam és sikerült időben elindulnom, nem is értettem! Megvárt a busz is, és eszembe jutott, hogy ugyan vörösvári pékséges kakaós csigát nem tudok venni, de másmilyet, ami szintén nagyon fincsi, viszont igen. Sőt, még isteni finom vaníliapudingos croissant-t is. Sikerült az is, meg kávét is vettem, de elkezdett fájni a pocakom, "mélyen délen", alig vonszoltam magam, egyszer meg is kellett állnom a villamosmegálló és a klinika között. Megkaptam az utolsó leletemet, ami negatív, hála istennek és felmentem a CTG-szobába. Rájöttem, azért van a műtő és a szülőszoba mellett, hogy mire odakerülünk, addigra akklimatizálódjunk és megszokjuk a környezetet. Egy nagyon fiatal, kis vigyori ápolónő volt most, egy csomót beszélgetett velem, mért vérnyomást, nézett vizeletet is és már nagyon fájt a pocakom. Péternek felvettem, milyen is a vizsgálat, meg persze Bébikénk szívverését, van egy három és fél perces videónk most már.

A CTG közben reggeliztem, Babóca élvezte a kaját, szinte végig tornázott megint a hasamban, hihetetlen egy krapek, rugdalt és egyebek. Aztán megkerestem a dokimat, megnézte a babát ultrahanggal - kérdezte, szeretnék-e megint méhszáj-vizsgálatot, de mondtam, hogy mivel múltkor eléggé fájt, nem voltam tőle jól és a két és fél napig tartó barnás váladékozás sem alapozta meg a jókedvemet, eltekintenék tőle. Úgyhogy röhögött, hogy akkor nem segít rá kézzel, megvárjuk mi ezt a keddet. Mondtam, hogy köszi, mert mindenki így készül.

A baba becsült súlya 3188 g, de a doki szerint ennél egy picit kisebb, illetve kisebb lesz kedden, az átlagosnál kevesebb egy picit a magzatvizem, de ilyen korban ez az átlagos. Rendben van még a lepény is, a köldökzsinór és a baba keringése is remek. Megint mutogatta a kis veséjét, gyomrát, szívét (pitvar, kamra, billentyűk, sövény), meg lehetett látni a nózija hegyét, a felső ajkát és a homlokát, mert már beilleszkedett őurasága és úgy már nehéz látni a pofiját.

Gyorsan összefoglalta a doki, hogyan is lesz a műtét, mi fog történni - de tényleg csak nagyvonalakban vázolta. Mondta, hogy kérhetem azt is, köldöktől szeméremcsontig vágjunk (erre mondtam, retróműtét!, meg aztán úgy járok, mint Hofi: nézem másnap, hogy jééé, előre is kinőtt a seggem!), de a bikinivágás a "divat" most, úgyhogy olyan lesz, finoman, kíméletesen, amennyire csak lehet, rétegről rétegre, majd finoman kiúsztatják a babát. Ha a babát ellátták kint, engem meg összevarrtak, akkor Péter visszajöhet Balázzsal és indulhat a három fős családi idill, persze addig megfigyelésen leszünk a szülőszobán (illetve mellette, kivéve persze, ha épp szül valaki és üvölt a szomszéd szobában...).

Nyomtatott egy UH-s képet is a doki, de alig látszik a baba arca rajta, mert már beilleszkedett és kanyarban nem lehet beküldni a sugarakat - mutogatott megint, hogy az ott a homloka, a kis nózija, szemürege és a kis felső ajka. Kérdezte, látom-e, de most láttam, meg olyan volt, mint legutóbb. De mondtam neki, a húgom pszichológus, szóval maximum majd játszunk vele Rohrschach-teszteset (az a tintapacás vizsgálat, tudjátok, ki mit lát a foltokban). De most tényleg én is láttam, mi a szitu. Én inkább a belső szerveit nem ismerem meg, de hát én csak egy ilyen nem rendesorvos, csak másfajta doktor vagyok.

A doki azzal köszönt el, hogy nem kell már többet mennem, és akkor "kedd reggel belevágunk!"

Na meg azt is hozzátette, bármi van, azonnal hívjam, meg vasárnap is ott lesz, ügyel,  de inkább várjuk meg a keddet és pihenjek sokat. Alig tudtam magam hazavonszolni, ténylegesen nagyon fájt a hasam, lerogytam a fotelbe és konkrétan nem tudtam felkelni. Nagy nehezen ebédeltem egy keveset, majd aludtam vagy három órát. Sajnos alvás utánra sem múlt el a hasfájás, Pétert meg is kértem, ne menjen este edzeni, mert felkelni nem tudok. Ebből az lett, hogy ő túlórázott vagy fél 9-ig, utána még ment kenyeret meg péksütit venni, aztán ért csak haza. Nekem viszont ki kellett mennem, nem is egyszer, amit úgy oldottam meg - négykézláb nem akartam, mivel reggel nem söpörtem fel az előszobát -, hogy az előszobában kétoldalt kitámasztottam magam a falon. Mondtam is Péternek, még jó, hogy ilyen kicsi a ház, mert így legalább pisilni tudtam. Ittam egy jó forró mézes tejeskávét is délután, utána egy kicsivel jobb lett a pocakom, majd ismét súlyosbodott.

Este sokat tévéztünk még, gondolom, az utolsó alkalmak egyike volt, aztán meg alvás. Hányingerrel, gyomorégéssel, ahogy szokott, nagyszerű volt, én alig tudtam moccanni is. Péter segített pisilni, arcot mosni, törölközni és így tovább. Amikor törölte az arcomat, láttam rajta, hogy egyrészt nagyon sajnál, hogy szarul vagyok, másrészt félt, aztán majd elolvad a szeretettől, harmadrészt pedig hülye, büszke félvigyor ült ki a pofikájára, hogy nemsokára kint lesz a kisfia, és őőőőő csinálta!

Volt egy idő, amikor azt hittem, elkezdődtek a fájások, de amint megkaptam Péter sötétben is világító mutatós óráját, azonnal abbamaradt a periodikusság, folyamatosan fájt. Nem szeretem, amikor a testem csúf tréfákat űz velem. Egyébként Babócának is van humorérzéke, megpróbáltuk levideózni, mennyire mocorog, hogyan hullámzik a pocakom. Egészen addig produkálta magát, míg elő nem került a fényképezőgép, utána viszont elcsendesedett. Ha csőre töltve vártuk, hogy megmoccanjon, akkor nyugiban volt, ha meg éppen nem figyeltünk, mert a tv izgalmasabb volt, vagy Péter épp vacsizott, akkor beindult a boogie. Szóval nincsen meg, hogy hogyan tud mocorogni, amit sajnálok egy kicsit.

Találtam még szerdán egy cikket: 13 kívánság - Bárcsak..., még szülés előtt. Ebben ilyenek vannak, hogy bárcsak jobban készültem volna az anyaságra, mert csak a szülésre koncentráltam (pipa), lemondanám a puccos női magazin előfizetéseket (soha nem is volt), bárcsak kitakarítottam volna a szülés előtt (pipa), jobban bevonnám a férjemet a vásárlásba (pipa), bárcsak komolyan vettem volna a listámat (pipa), szülés után venném csak meg a ruhákat, mert a fiam nagyobb lett, mint vártuk (pipa, több méret is mosva, bekészítve), a telefon mellett tartsam a kedvenc éttermek listáját és némi készpénzt (eszembe sem jutott, csak a készpénz otthon tartása, meg a pizzás számát amúgy is elsőként mentettem el a vezetékes telefonba), a nagyobb gyerek ruháit méretek és évszakok szerint teszem el (nincs nagyobb gyerek), szülés előtt elmennék szoptatási tanácsadóhoz (mellszívó megvan, a könyvet elolvastam, a többi Balázs és az én dolgom, és a kórházban úgyis segíteni fognak, illetve akarnak), kétszer annyi szoptatós melltartót vennék (egyesek szerint meg ne vegyek előre, van kettő darab, azokkal elleszek az elején, aztán meglátom, meg - és ezt nem is írtam - pár régi darabból is kiszedtem a merevítőt, így azokat is használhatom majd, főleg otthon), előre kinézek pár csoportot, játszóházat, foglalkozást, mivel gyerekkel választani nem könnyű (könyörgöm, honnan tudjam már most, mi érdekli a fiamat??? A babaúszás tiszta sor, apa reszortja, a többi meg majd alakul - nem hiszem el, hogy nem lesz időm rákeresni neten, ahogy eddig is tettem mindennel.).

Szóval megnyugodtam, hogy ezek szerint mi tényleg igyekeztünk mindenre felkészülni, és hogy már csak apróságok vannak. Remélem, holnap nem fog fájni a pocakom és meg tudok csinálni pár dolgot, amit még terveztem. Na meg a babakocsit sem tudom még mindig összerakni, a hordozóval sem boldogulnék, hűtőt kell mosni, be kell vásárolni, az orvosi papírokat összerakni, még egyszer átnézni a kórházi csomagot, a fényképezőgépet törölni, feltölteni - ezek végülis nem olyan dolgok, amik ne férnének bele valami pihenős szériába, csak ha felkelni sem tudok, azaz nem én mondom meg, hogy most akkor pihenek, hanem kényszerpihi van, akkor ezért az nem annyira kellemes, nem? Szóval most imádkozom, hogy minden okés legyen holnapra. Ráadásul tíztől kismama-jógám lenne és fél 2-re meg mennék lábat gyantáztatni (tudom, tudom, sznob kismama vagyok), meg tényleg haladni kéne ezekkel a dolgokkal is. Kiskádat kéne fertőtleníteni, csak azt nem tudom, hogyan. Öntsek bele pár bödön forró vizet??? Vagy mi legyen vele??? Na, alvás, amúgy sem vagyok jól.