Talán múlik az émelygés, ami jó hír! Vagy nem tudom, de ma nem annyira durva, mint eddig volt. És az álmossági roham is mintha jobb lenne, de még mindig nem vagyok búgócsiga, mint annak előtte.
Reggel jártam a védőnőnél, ahhoz képest, hogy egy órát mondott, egy bő fél óra alatt végeztünk. Persze hülyének nézett, hogy nem vittem az UH-s papírról másolatot, de nem is kért, szóval honnan tudtam volna... A tologatós mérlegen 75 kg voltam (neeeee!!!), de az otthonin csak 73, úgyhogy én ahhoz tartom magam. Pont. A súlygyarapodást azzal is tudom mérni, a 75 meg amúgy is lélektani határ. Egyébként a védőnő, aki helyettesíti az én védőnőmet, nem volt ellenszenves, de nem volt annyira szimpatikus sem. Azt mondjuk jó tudni, hogy a gyermek 6 éves koráig figyelemmel kísérik, hogyan nevelem, etetem, hol lakik, bár gondolom, nem feltétlenül a szerető, gondoskodó családok miatt vannak a védőnők.
Bent bolondokháza van, illetve volt, meg kell mondanom, meddig akarok dolgozni. Mindenki győzköd, hogy a kilencedik hónap elejéig, de szerintem én nem akarok addig. Nem érdekel a pénz sem, én szeretnék felkészülni, meg rendbe tenni mindent. Amúgy is azt mondják, az utolsó hónap kínszenvedés, nem tudnak aludni a nők, nehezen mozognak, úgyhogy én szeretnék augusztus végétől maradni. Este meg kell beszélnem Péterrel (mert ő mondta, hogy szerinte is elég egy hónap), de nem hiszem, hogy most a munka hősének kéne lennem. Bőven elég az is, amit most csinálok. És kész.
Időközben kiderült, hogy mehetek Németországba ösztöndíjasnak három hétre, csak azt nem tudom, hogyan tálaljam és hogy el fognak-e engedni itt bent. Valahogy nem merem magam ebbe beleélni, de lehet, ez az én hülyeségem. A kolléganőm szerint ne aggódjak, meg várjak még a bejelentéssel, de most már én nagyon szeretném mondani, illetve akkor, ha úgyis ki akartak rúgni, kérek fizetés nélküli szabadságot, de ezt én nagyon szeretném idén. Pont. Remélem, meg tudunk egyezni.
Ja, meg ahhoz képest, hogy két hete ki akart rúgni, itt győzködött a főnököm, hogy a terhesség (utálom ezt a szót, nem terhes vagyok, hanem várandós!) nem egy betegség, hanem egy állapot és nyugodtan dolgozzak szeptember végéig - ő a nyolcadik hónapot emlegette, de én mondtam neki, hogy addig fogok dolgozni, amíg az orvos engedi és kész. Nyilván nem az irodája, vagy a munkám, hanem a gyermekünk és a saját egészségem a legfontosabb.
Teljesen más. Még nem tudok aktívan Babócához beszélni. Tudom, hogy ott van, de nem kívánok neki minden este jó éjt, illetve jó reggelt, meg nem magyarázok el neki mindent, meg mondták, kajálás előtt kívánjak neki is jó étvágyat, ilyenek, de valahogy nem megy nekem. Lehet, csak szokatlan még a helyzet, de én már most trehány anyának érzem magam. Remélem, ez majd idővel változni fog és nem hagyom majd a gyerekemet a vonaton.
Reggel jártam a védőnőnél, ahhoz képest, hogy egy órát mondott, egy bő fél óra alatt végeztünk. Persze hülyének nézett, hogy nem vittem az UH-s papírról másolatot, de nem is kért, szóval honnan tudtam volna... A tologatós mérlegen 75 kg voltam (neeeee!!!), de az otthonin csak 73, úgyhogy én ahhoz tartom magam. Pont. A súlygyarapodást azzal is tudom mérni, a 75 meg amúgy is lélektani határ. Egyébként a védőnő, aki helyettesíti az én védőnőmet, nem volt ellenszenves, de nem volt annyira szimpatikus sem. Azt mondjuk jó tudni, hogy a gyermek 6 éves koráig figyelemmel kísérik, hogyan nevelem, etetem, hol lakik, bár gondolom, nem feltétlenül a szerető, gondoskodó családok miatt vannak a védőnők.
Bent bolondokháza van, illetve volt, meg kell mondanom, meddig akarok dolgozni. Mindenki győzköd, hogy a kilencedik hónap elejéig, de szerintem én nem akarok addig. Nem érdekel a pénz sem, én szeretnék felkészülni, meg rendbe tenni mindent. Amúgy is azt mondják, az utolsó hónap kínszenvedés, nem tudnak aludni a nők, nehezen mozognak, úgyhogy én szeretnék augusztus végétől maradni. Este meg kell beszélnem Péterrel (mert ő mondta, hogy szerinte is elég egy hónap), de nem hiszem, hogy most a munka hősének kéne lennem. Bőven elég az is, amit most csinálok. És kész.
Időközben kiderült, hogy mehetek Németországba ösztöndíjasnak három hétre, csak azt nem tudom, hogyan tálaljam és hogy el fognak-e engedni itt bent. Valahogy nem merem magam ebbe beleélni, de lehet, ez az én hülyeségem. A kolléganőm szerint ne aggódjak, meg várjak még a bejelentéssel, de most már én nagyon szeretném mondani, illetve akkor, ha úgyis ki akartak rúgni, kérek fizetés nélküli szabadságot, de ezt én nagyon szeretném idén. Pont. Remélem, meg tudunk egyezni.
Ja, meg ahhoz képest, hogy két hete ki akart rúgni, itt győzködött a főnököm, hogy a terhesség (utálom ezt a szót, nem terhes vagyok, hanem várandós!) nem egy betegség, hanem egy állapot és nyugodtan dolgozzak szeptember végéig - ő a nyolcadik hónapot emlegette, de én mondtam neki, hogy addig fogok dolgozni, amíg az orvos engedi és kész. Nyilván nem az irodája, vagy a munkám, hanem a gyermekünk és a saját egészségem a legfontosabb.
Teljesen más. Még nem tudok aktívan Babócához beszélni. Tudom, hogy ott van, de nem kívánok neki minden este jó éjt, illetve jó reggelt, meg nem magyarázok el neki mindent, meg mondták, kajálás előtt kívánjak neki is jó étvágyat, ilyenek, de valahogy nem megy nekem. Lehet, csak szokatlan még a helyzet, de én már most trehány anyának érzem magam. Remélem, ez majd idővel változni fog és nem hagyom majd a gyerekemet a vonaton.
Voltam most este a háziorvosnál megint, a hiányzó leleteim miatt - azt mondta, holnap megkérdezi a labort, de csak akkor szúr, ha feltétlenül muszáj. Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mi is lesz. Kaptam beutalót EKG-ra is a háziorvostól, és mondta, ha a méhlepényem lent van, akkor szerinte vegyek ki pár nap betegszabit, mert ha pihenek, akkor jófelé (felfelé) nő.
És azt is mondta, egyáltalán nem ajánlja, hogy csak egy hónapot töltsek otthon szülés előtt, de ha bármi gond van, gyengének érzem magam, írjak egy mailt és kiír.
Most meg csak lógok a szeren, mert sikerült fél órát aludnom bent az asztalra borulva. És szerintem megint alvás lesz a program.
