Tegnap este ugyanis hasmenésem volt. Na nem valami enyhe lefolyású női hisztire kell gondolni, hanem olyan legalább egy órát ülök kint és örülök, hogy a belső szerveim nem jöttek ki dolog volt. Meg annyira fájt a hasam, hogy bőgtem, én ezt nem bírom tovább.
Úgyhogy reggel szkippeltem a vérvételt, viszont pirospont a háziorvosnak, hogy kerestem őt, nem vette fel, de visszahívott.
Tegnap Zsuzsi az émelygésre ajánlotta még a kólát, ami úgy tűnt, tényleg jó is, csak óránként egy kortyot iszom kb., de nekem segít. Soha előtte nem ittam kólát és utálom az ízét, de ezért most nagyon hálás vagyok!
Zsuzsi mondott még nagyon jó dolgokat, csak éppen röhögtünk, hogy azok rajta lehetnének az "Amit soha senki nem mond el a terhességről" listán - mint például, hogy az első és legbiztosabb jele a várandósságnak, hogy eltűnik a derekad és már az elején sem férsz bele a nadrágjaidba. (Nálam is így volt.) Kérdezte, mennyi tesztet csináltam - mondom, négyet. Erre röhögött, hogy az első lányánál ötöt, a másodiknál már csak hármat, de volt olyan rokona, aki a barátnőjét hívta fel, hogy menjen át és nézze már meg, szerinte is pozitív-e az eredmény. Mondtam, hogy viszont hiába pisis lakmuszpapír, a gyerekem első fényképe, nincs szívem kidobni. Mesélte, ő is eltette emlékbe az ő tesztjeit és a nagyobb lánya múltkor meg is találta és kérdezte, az alig három évesek nyíltságával: Anya, ez miiii? Mondta neki, hogy azzal nézték meg, hogy a húga a pocijában van-e. (Legalább életre való lesz a gyerek!)
Említette még, hogy a kismama masszázst nagyon ajánlja, mert ilyenkor az embernek elkezd szétcsúszni a medencéje és az azért nagyon kényelmetlen tud lenni, meg van, akinek fáj is tőle a háta és / vagy a dereka. Azt mondta, ő is sportmelltartóban aludt legszívesebben, és hogy még szoptatáskor is, mert ha csöpögött a tej, arra is az volt a legjobb praktika. Meg közölte, hogy menjünk nyaralni, éljünk társasági életet, mert utána hat hónapig össze kell nőnöm a gyerekkel - és hozzátette, hogy ennek egyébként nagyon örülünk, de nem lesz könnyű. Élvezzétek ki, tanácsolta. Előre aludni úgysem lehet, de előre élményekből feltankolni meg igen. Mondta, mázlista vagyok, hogy ha kegyes lesz az időjárás, megúszom a csizmás-nagykabátos időjárást, és én is mondtam, hogy azért nyáron egyszerűbb egy pár papucsba beleugrani, mint télen bakancsot húzni, meg vívni a télikabáttal.
Mondta, adna szívesen kismama ruhákat is, de mivel legalább 15 centivel alacsonyabb nálam, ezért elég viccesen néznék ki a nadrágjaiban, a bokámig érnének. Hát, mondom, legyünk őszinték, jó lesz az térd alá is!
Amit viszont még nem írtam, csak a saját anyukámnak mondtam: mondták apósék, hogy egy csomó babás meg várandós könyvük van és nyugodtan válogassak majd belőle, szívesen kölcsönadják, amire szükségem van. Mondtam Péternek, félreértés ne essék, nagyon aranyosak és segítőkészek, de amikor a 2010-es kiadású könyvekben azt olvasom, hogy "az utóbbi pár évben bebizonyosodott, hogy...", akkor nem szeretnék közel 35 éves könyvekből információt gyűjteni. Egyébként anya és anyós is azt mondták, ők nem voltak rosszul (vagy csak az idő megszépíti a dolgokat), de persze ez mindenkinél más. Amúgy apósom ma reggel is vigyorogva kérdezte, hogy vagyok - mondtam, hogy rosszul, erre még kajánabb lett a vigyor az arcán... Na, ezért majd még számolunk!
Reggeliztem, kiadósat, bár csak fehér sajtos kifli volt a boltban, de nem tudtam neki ellenállni. A korpás (vagy itt Graham, vagy milyen) nekem olyan, mintha szét akarna esni, mellesleg meg olyan, mint a fűrészpor. Nem szeretem. A barnát / magosat igen, de a kisboltban sós és köményes a magos kifli. Sót nem kéne külön ennem, a köményt meg egyenesen u-tá-lom!
Jajj, istenem, teljen el a nap, mert nagyon rosszul vagyok! NAGYON, megint! (És ez már az, amit a kólával produkálok!)
