Szombaton kimentünk délelőtt outletezni. Vettem pink színű koffert, kicsit, igaz, hogy bővíthető, így kicsit kilóg a 20 centiből, de azt úgy fogjuk megoldani, hogy csini hevederrel átkötöm kétszer keresztben és egyszer hosszában és aztán meg simán belefér a reptéri ketrecbe. Ponty. Plusz vettem még extra kicsire összecsukható, ultrakönnyű esernyőt is. Megnéztem, Németországban, Bonnban az előrejelzés (Wettervorhersage) szerint 15-22 fok és 60 % valószínűséggel legalább minden nap eső is lesz. Frühlingskleider (tavaszi ruhák, amiket szombat délután el is kezdtem összepakolni már, meg mosni, meg próbálgatni). Vettem még három szoknyát magamnak, darabját 1.100,- Ft-ért (aztán rájöttem, hogy az egyiknek a gumija nagyon nyomja a pocakomat és anyukám kapta meg, csak úgy, mert miért ne); az egyik színátmenetes türkiz, lenvászon, nagyon lenge, csipkés nyári és belefér a pocakom (max. átszabatom ezt is amúgy), a másik pedig irodai, elegáns, kétrétegű, nagyon szép. Plusz vettem még egy pár aranyszínű AirStep cipőt, kívül-belül bőr, még a talpta is, bár járófoltok és sarok van rajta, csak táskát kell még hozzá vennem, persze aranyat, vagy valami kiegészítőt, sálat pl., meg a szokásos melltartós-harisnyás kört is lecsaptuk (nőnek a melleim, nem tehetek róla és szaggatom a harisnyákat), csak nem volt éppen combfix, illetve csak 50 denes, az meg a 20 fokban vastag, vettem két csípőharisnyát, nem tudom, azokkal boldogulok-e majd, fel kell őket próbálni, mielőtt megyek. Úgyhogy a héten még egyszer kinézek szerintem, mondjuk szombaton este, vagy nem is tudom. Esetleg csütörtökön.
Néztem magamnak Triumph tankinit is - bikinit nem veszek fel pocakosan és az azért mégsem Péter által utált egyberészes fürdőruha. Amit tanultam: 1. jelentősen megnőtt a mellméretem, mind körfogatra, mind pedig kosárméretre. 2. a Triumph úgy gondolja, hogy akinek el kell takarnia a pocakját, annak szupervékony lábai vannak és nincs semmi hája, illetve hasa, ugyanis a bikinalsók szélében (még a kisgatyásokban is) olyan erős gumi van, hogy úgy éreztem magam: kalodába zártam a hasamat és a combtövemet. A hasamról nem is beszélve. És próbálhattam akár 44-es alsót is, az is szők gumis volt, máshol meg ráncolódott. Egyébként nem, nem híztam rengeteget fenékre meg combra, épp néztem is szombat este, milyen furán néz ki a két vékony láb, meg a nagy kerek has egy törzsön. Úgyhogy nem lett tankinim. És ennek szépen az lesz a vége, hogy mégis egyrészes fürdőruhám lesz, annál is inkább, mert Balázs rettenetesen utál minden szorosabb / szűkebb dolgot a hason (övrész, varrás, biztonsági öv).
Átmentünk ikeázni, kellett képkeret, Péternek edzős törölköző meg még egy zenélő róka. Álltunk kicsit távolabb egymástól, hülyén néztünk ki, mert Péter fülén is egy róka (hallgattuk, szépen zenél-e), meg az én fülemen is és közölte: várjál, mindjárt foxlok neked egyet. Percekig folyt a könnyem a röhögéstől. Addig tartott a jókedv, amíg meg nem láttuk, mekkora sor áll az étteremnél - pedig én ebédet ígértem a férjemnek, mert végigjárta velem a boltokat -. Szóval a sor az étterem melletti polcokit ért, nem álltunk be a végére.
Összekapkodtuk, amik kellettek, és beálltunk a legkisebb sorba. Max. 10 árucikkes sor volt, nekünk 3 dolgunk volt és már kezdtem volna mérgelődni, hogy senki nem veszi észre megint a hasamat, viszont mi Balázzsal éhen halunk, amikor is elolvastam a 10 árucikkes tábla melletti táblát: ennél a kasszánál a gyerekkel érkezők, a kismamák és a nemtudommárkik soron kívül fizethetnek. Hangosan felkiáltottam, hogy nagyszerű, kismamák is?! És mentem is előre. Senki nem ütötte le a vesémet, sőt, még mosolyogtak is az emberek. Úgyhogy mondtam a pénztáros csajnak, a kismamák nevében nagyon szépen köszönöm a soronkívüliséget.
Ebédelni viszont kellett, úgyhogy a szomszédos üzlet étteremsorán kajáltunk, én olasz tésztát ettem (mi mást!, mostanában nagyon kívánom). Délután pakolás volt, de nem szeretem, nem szeretek már hajolgatni, Balázs nem viseli el a pocakösszenyomós pozitúrákat, az ülést (irodában) sem szereti annyira. De mindig mondom neki, hogy ezt még ki kell bírnia...
Szombaton este filmnézés - vagy nem is tudom már, mi volt... Ja, a Fekete hattyú. Csak egy jótanácsom van a filmmel kapcsolatban: Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee! Nekünk nem tetszett egyáltalán és nem értettük az Oscar-díjat sem, de mindegy.
Vasárnap gyanútlanul mosok, teregetek, konyhát rámolok és epilálok (egyszerre, igen), amikor megcsörren a telefon és nézem: német szám. O-óóóó! Most akkor ez vagy a repülőtársaság (mert miért is ne), vagy a mentorom. És igen, a mentorom volt! Beszélgettünk egy kicsit, megtudtam róla is pár dolgot, meg azt is, hogy vonattal fogok átmenni Bonnból a másik városba, és nem a mentoromnál fogok lakni, hanem egy kicsi panzióban. (Na jó, de mennyire kicsi, lesz ott internet nekem? És reggelit kapok?) Kitaláltam, hogy a fickónak viszek egy üveg tokajit és egy doboz Szamost, az irodában dolgozóknak szintén egy doboz Szamost és a programkoordinátor nőnek is egy doboz Szamos marcipánt. Más ötletem, ami nagyon magyar lenne, nincsen. Szalámit nem vihetek és túrórudit sem - a szalámitól a ruháim lennének büdösek, a túrórudi nem élné túl az utazást, a matyóhímzéssel mit kezdjenek, cigit elvből senkinek nem viszek - meg ki tudja, hátha nem dohányoznak -, más édesség meg nincsen, ami ennyire magyar lenne.
A tervezettnél később tudtam elindulni a telefonhívás miatt, és Balázsnak egyáltalán nem tetszett a metrózás, éreztem, hogy nagyon mocorog tőle. Nem is csodálom, mert szinte kánikula volt, büdösek voltak az emberek (pedig vasárnap volt!!!), és persze szokás szerint nagyon hangos volt. Péterrel szinte egyszerre értünk a találkahelyre és száguldottunk a szüleimhez ebédelni, mivel már mindenki nagyon éhes volt.
Nem ehettem a fokhagymás uborkasalátából (pedig az én anyukám készíti a világ legjobb uborkasalátáját), sem a húgom fahéjas-túrós sütijéből... Illetve a sütit betoltam a számba és legnagyobb sajnálatomra ki kellett köpnöm, mert félúton jutott eszembe, hogy ha én azt lenyelem, akkor a gyomrom annyira fog égni, hogy nem maradok meg este. Összepakoltam a kofferemet, ami a szüleimnél volt, találtam még egy adag nyári ruhát, amit majd mondjuk este át kell válogatni. Anyukám és a férjem szedtek nekünk egy nagy doboz epret (mennyei volt!!!, bár még egy kis turmix van otthon belőle), meg kaptunk friss zöldborsót is (ma zöldborsófőzeléket főzök).
Hamar este lett - még ettem egy csomó ribizlit, jó savanyú volt, de nem lett baja a gyomromnak tőle -, meg próbáltam még cseresznyét is enni, az elsőben akkora kukacot találtam, hogy felvisítottam tőle, így messzire repült a cseresznye és idén több cseresznyét nem eszem.
Viszont tudom és ajánlom minden kismamának: hófehér, minta nélküli WC papír, és hófehér törölköző, meg hófehér tisztasági betét. Különben nagyon hamar megtanultok mindenféle szöszt és egyéb folyadékot elemezni. Mármint kismama korban.
Kitaláltam, hogy ezen a héten 10 perccel korábban ébresztem magam, és a plusz tíz percet arra használom, hogy Péterrel jó alaposan és szorosan összebújjak, hiszen 18 (17) napig ezt nélkülöznöm kell. Minden este húzok majd egy pipát a naptáramba és minden este írunk neki egy-egy levelet. És minden napra hagyunk neki egy kis levélkét, majd olvasgassa őket. Na jó, kezdek átmenni szentimentálisba. Kiszámoltam most, 17-et kell nélküle sötétben aludnunk. Alig várom már, hogy hazajöjjek! Azt mantrázom, hogy jó lesz, minden a legnagyobb rendben van és úgy is marad, Babóca egészséges és élvezni fogja a repülést, minden rendben van, minden rendben van, gyorsan el fog telni ez a 18 (17, de azért 18, mert vasárnap reggel korán megyek és szerda este meg nagyon későn jövök) nap. Igen, ragaszkodó és nyafogós vagyok és én akartam, most már nincsen visszaút, de azért egy kicsit tartok a repüléstől, na meg az átszállástól. Még soha nem repültem egyedül (bár most sem leszek egyedül) és még soha nem kellett átszállnom. Okés, reptéri angolból és hochdeutsch-ból szinte profi vagyok, de akkor is.
Hétfőn elég hatékony voltam, ami a munkát illeti - de eléggé bele kell majd húznom a következő három napban. Pénteken délután elvileg elmehetek korábban, ami nagyon nem lenne rossz, sőt! Kitaláltam, mit szeretnék még csinálni, hogy segítsek a kolléganőmnek, nem tudom, bele fog-e férni még...
Plusz szerintem Balázs mocorgását már kívülről is lehet érezni, hívtam is Pétert, hogy történelmi pillanaaaaaaaaaat! Este majd kipróbáljuk.
Este megyek ma még a háziorvoshoz, kérek tőle még vérnyomás gyógyszert, meg megkérdezem tőle, hogy akkor szerinte is tényleg repülhetek-e. Péter azt mondta, ne legyek hülye, megvan a búvárvizsgám: a vizet nem lehet összenyomni! Semmi baja nem lesz lubickolás közben Babócának, és ha bármi para lenne, az orvos is azt mondta volna, ne utazzak. Legalábbis ne repülővel. Azért én szeretnék valamit, amin hallom Balázs szívhangját, lehet, veszek egy magzati szívhang hallgatót... Tudom, hülye vagyok, a fogyasztói társadalom mintapéldánya, de akkor is: teljes biztonságban szeretném tudni a babámat. Péter mondta, hogy baromi sok kismamát látott Thaiföldön, meg tavaly Krétán is, akkor ezek szerint tényleg nem lesz gond. És Thaiföld azért nem 1200 km, mint amennyire én megyek. Még hazafelé okés, mert leszállok szerda este és csütörtökön megyünk is este a nőgyógyászhoz, de ez a kinti két és fél hét tud engem nagyon aggasztani. Váááá.
Inkább összerámolok és elindulok haza. Mindenkinek jobb lesz.
Ja, és tízmilliószoros nap van ma, vagy mi, este fogok sokat kívánni. Húgom azt üzente, kívánjam a lottó ötöst is magunknak. Ámen.
