A sehány éves...

Hát. Nem aludtam sem túl sokat, sem túl jól vasárnapra. Még jó, hogy ott van a sminkes honlapján, hogy pihenjünk sokat, meg aludjuk ki magunkat, meg radírozzuk le az arcunkat a művelet előtt. Hátő. Radír okés, pihenés is, kialvás NEM. A sminkes 9 és fél 10 közé ígérte magát, 45 percet mondott a műveletre, késett egy kicsit, meg szöszölősebb is volt, mint számított rá, de a végeredmény nagyon-nagyon jó lett. Amíg vártam rá, írtam pár mailt, meg kifestettem a lábujj-körmeimet (ha már sznob fotózás, legyen igazi sznob kinézete!), illetve megmostam a hajamat is, de nem szárítottam meg, hogy a fodrásznak könnyebb dolga legyen. Nem forróság volt, de irtó meleg az igen. Vagy csak már nem bírom annyira. Már 9-kor is lehetett érezni, hogy itt bizony nagyon meleg lesz. Ja, még fel is mostam még egyszer, szóval tényleg nagyon vártam már, hogy megérkezzen a csajszi. 

Miután megvolt a smink, kellett száradnom a fixálóval 2-3 percet, mondtam, akkor 180-tól visszafelé számolok, addigra ő már össze is pakolt és el is ment. Én meg vittem almatortát a fodrászlánynak, összedobáltam vizet, körömlakkot, pénztárcát, telefont, naptárat és pénzt és átrohantam. Megbeszéltük, hogy hatvanas évek hajam lesz: feltupírozva mindenhol, de a közepétől hátrafelé egy kicsit még magasabb lesz, mint elöl. Oldalválaszték, ahogy szokott, és mivel a szárítástól a vége kifelé pöndörödött, mindenhol kifelé pöndörítettük. Kaptam megint fél doboz lakkot rá, hogy tartson, mert nekem eléggé önálló életet élő hajam van. Ahhoz képest, hogy fél 12-kor már indulni akartam otthonról a szüleimhez - mivel búcsú volt náluk - és vártak, Péter amúgy sem tudott jönni, mert még mindig hőszigetel szegénykém, kezdek komolyan aggódni érte... Szóval már dél is lett, mire indultam, persze az út tele volt idióta vasárnapi sofőrökkel, kalapos papikákkal és bár az autó nagyon-nagyon jól megy, pocakkal nem merek már ralizni (aki ismer, csodálkozik is). A szűkös idő mellett a másik dolog az éhség volt, már azt hittem, kilukad a gyomrom, vagy kisBalázs rúgja szét, hogy hol van már az ebédje. Mondtam, éhen veszünk, félre mindenki, aztán megettem annak a felét, amit régebben szoktam és bár az sem volt sok, a rokonság csak lesett, hogy akkor ez a nagyon nagy éhség nálam. Hja, kérem, gyerekkel van tele a gyomrom, nem tudok sokat enni már. Viszont éhséget meg érzek, csak pár falat után elég is minden.

Beszélgettünk sokat, bár mondtam, hogy én rohanok is, ebéd után össze is rámoltam a kaját azonnal és a keresztanyukám kérdezett valamit, amit én nem hallottam, erre apukám: hagyjad, most dobozzal főz. Volt nagyon sok süti, de nem mertem sokat enni, bár mondtam anyának, pár szelet kókuszkockát, ha már olyan illatú a pocikenegetős cucc, tegyen félre nekem, erre ő csinált nekem is egy tepsivel. Merthogy a másik kemény lett. Mondom, az olyan jó, tejeskávéba tunkolni! Vagy egy fél bögre tejbe. Sütött nekünk külön egy tepsi husit is, meg csinált tartármástást sokat, meg franciasalátát. A túrótorta, franciasali, tartámártás viszont - a nyers tojás miatt - tiltólistás nálam, csorgott is a nyálam rendesen. Mindegy, vigasztalódom a saját almatortámmal meg a kókuszkockával.

Visszafelé begyűjtöttem még a Regélőt, meg a Kaláka-féle Pelikánt, persze háttértáron volt a dolog, útközben nem tudtam hallgatni, és beszéltem a fotós sráccal, hogy akkor 40 perc és ott vagyok. Megbeszéltük, hol találkozunk, meg mondta, hogy igazából minél később kezdünk el fotózni, az a fényviszonyok szempontjából annál jobb. (És ezt eddig nem tudtad volna mondani?!) Ja, ráadásul nézetem közben, hogy nem véletlenül ragaszkodtam én ehhez a vasárnaphoz, mert a vasárnap esti prognózis szerint szar idő lesz következő vasárnap. Ami nyilván semmit sem jelent, mert múlt héten sem esett eső, amikorra mondták, meg túl nagy lehűlés sem érkezett, de a fotókat látva naggggggyon jó döntés volt nem elhalasztani. Meg hát a sminkes és a fodrász is ráértek, szóval tényleg tuti volt az egész!

Miután kipakoltuk a két tonna kaját otthon, elmondtam az elképzeléseimet - és hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk a fotóssal, kérdezte, nincs-e véletlen Scrabble otthon. Mondtam neki, ne is kérdezze, mert se közel, se távol nem kaptam semmilyen betűket, se matricát, se fából, se sehogy, úgyhogy inkább ne is idegesítsük egymást. Ja, meg az is jó volt, hogy kért kávét - én meg kérdeztem tőle, kér-e sznob Nespressót (van, aki nem szereti), meg hogy mennyit, csináljam-e vaníliafagyis jegeskávénak, capuccinonak és így tovább. Mondta, hogy kevés tejjel kéri, erre megmutattam a sznob csészémet, hogy az elég lesz-e. Persze. Aztán meg meg mertem kérdezni, hogy fehér vagy barnacukorral kéri-e - akkor már nagyon röhögtek, hogy nem gondolták volna, hogy tényleg sznob kávé lesz a végén belőle. Kivasaltam aztán még a cuccokat, és kitaláltuk, hogy nem bent fogunk fotózni, hanem kint a teraszon, ami félig árnyékban van, félig meg süt rá a nap, mert azok a képek szépek lesznek. Hűűűha. Nem fáztam egy szál kisbugyiban sem, nem mondom! Az első sorozat a menyasszonyi ruhám felsőjével készült, először fehér leggings volt rajtam, de azok nem lettek jók, úgyhogy a végén a stólámat tekertem magamra alulra. Kicsit alulról készültek a képek és nekidőltem a ház falának, úgyhogy abból nekem nem tetszik túl sok sajnos, de pár értékelhető azért lett. Persze az egyik pont nem beállított, hanem csak úgy sebtiben elkapott, de mindegy, a lényeg, hogy megvan ez is. A második sorozat - hála istennek - ventillátorral és a menyasszonyi - organza - stólámmal készült, amúgy bugyi-melltartó szettben. Ahhoz képest, hogy azt mondtam Péternek, nem akarok fehérneműs képeket, mert nem és kész, azt úgysem mutogatnánk senkinek, rájöttem, tényleg azon érvényesül legjobban a pocak. Virág tervez, tapasztalat végez.

Nagyon sokat röhögtünk a fotózás során, Péter is elkészült, mondtam neki, vasárnap háromig dolgozhat, aztán irány zuhanyozni, borotválkozni. Atlétatrikóban tolta a napon a melót, a srác mondta is neki, nem Péter ezek után, hanem Bruce Willis és kész. A legjobb az volt, hogy szegénykém egész nap árnyékban volt, nem kente be magát naptejjel és beleégett a trikója vonala a hátába. Most olyan, mintha lenne rajta egy bézsszínű trikó mindig, cukkolom is vele rendesen, meg Bruce-nak hívom, meg mondom, hogy mehetne egy szál kisgatyában a nyóckerbe, nem lógna ki onnét. Szóval Péter fogta a ventillátort, instruált és szegénykém egy keveset sziszegett a háta miatt is. A harmadik sorozat egy fekete megkötős vékony kardigános lett, csak nem a pocakon, hanem alatta kötöttem meg. Érdekes módon nem a mosolygós, hanem a merengős, távolba révedős, lefelé nézős (a fotós szerint "szűzmáriás") képek lettek nagyon jók. Van pár vigyori, meg tipikus terhes is, de az a kevesebb. Egyébként ahogy neten nézegettem, a többi kismama sem vigyorog teli szájjal, mint mondjuk a lagzis fotókon szokás. Csináltunk kiscipőset is, ott fetrengtem a földön, büdi volt a pokróc, de kibírtam. Amit állva csináltunk, ott az volt a baj, hogy mindig a leander mellé kellett állnom, ami állandóan szúrta a combomat és / vagy a fenekemet.

Lett még kisautós is, ott csak a pocak látszik a kocsival, pénteken vettem, kicsit gagyi matchbox, de a fotózásra jó lesz. Akartam fából kiasutót, vagy kisvonatot, csak olyan picikét, mint egy karácsonyfadísz, vagy ilyesmi, de persze sem a játék-, sem a kreatv hobbi boltban nem találtam. Sem sehol máshol. Még otthon sem, pedig a fél házat átrámoltam már, amióta otthon vagyok. Csináltunk székben ülős-macit fogós sorozatot is, Péterrel is és nélküle is, meg a végén ír kispólósat is, Lujzinak meglepiből.

Aztán irány a Kopaszi-gát, naplementés ülős-állós, Péterrel és nélküle fotók. A végén már nagyon untam, de tényleg, nem irigylem a modelleket. Amikor megálltunk a parkolóban, akkor két rendőr szaglászta a szomszéd kocsit, a vezetőajtó nyitva volt, a többi nem és kérdezték, régen álltunk-e ide. Mondtuk, hogy ebben a pillanatban jöttünk, de amikor ők is elindultak a kocsitól, akkor azért mondtam nekik, hogy ha esetleg robbanni fog, szóljanak, mert máshová állunk. Röhögtek és mondták, nem hallottak ketyegést. De eléggé tanácstalan fejük volt, az ilyenek engem mindig megrémítenek egy kicsit. És nem azért, mert beszari vagyok, hanem mert ez egy szar világ.

Mivel megmutattam a kedvenc lánchidas sorozatomat is, ezért még sötétben el kellett menni lánchidas fotókat készíteni. Akkor már a hátam közepére sem kívántam, fájt a lábam, fáradt voltam, két napja akkor már nem aludtam szinte semmit, és nagyon haza akartam menni. Meg is jegyezték a srácok, hogy "nagyonterhesvagy". Na, akkor csöndbe maradtam, mert ez végülis minden ez én kívánságomra és az én kényem-kedvem szerint zajlott.

Mivel nagyon jó idő volt vasárnap este, természetesen a Lánchíd és környéke tele volt turistákkal, de szerencsére így is tudtunk képeket készíteni, van, amin tényleg csak ketten vagyunk Péterrel, illetve csak én vagyok rajta. És a képeket látva megint azt mondom: hiba lett volna ezt is kihagyni. Mondta a fotós, hogy "nézd, Virág, ez lett a legjobb fotó rólad" és mutat egy oroszlános képet. Elkezdtem röhögni, hogy nem is én vagyok, mert nem sárkányok vannak a hídfőknél, hanem oroszlánok, az akkor nem én vagyok.

Otthon a kertben készültek még sötétben is fotók: hosszú záridővel több beállítás, vicces volt azért, ahogy magamnak állok háttal egy-egy képen.

A nyers képeket megkaptuk még délután meg este, megvacsoráztattam a srácokat és hazavittük a fotóst - mondtam Péternek, elmegyek én egyedül, de mondta, ő is fáradt meg én is, nem enged egyedül. Persze át kellett másolni a képeket nekem is és nekem meg kellett néznem az összeset - lett egy pár félresikerült, mint pl. amikor már nagyon untam a tűző napon ácsorogni, megvolt a beállítás, én meg szépen kidugtam a nyelvemet az utolsó pillanatban. Na, a nyelvkinyújtós meg az utána jövő fotó, hát azon olyan buta fejem van, hogy még Kelly Bundy is megirigyelné! Percekig röhögtünk rajta és én még ma is csendes magányomban.

A sminkem és a hajam is tartott, szinte végig, bár az izzadás nem tett jót az orromnak-homlokomnak, de nem olvadt le sehol, talán estére egy kicsit a szemem alatt. De kibírható volt, meg törölgettem egy kicsit és kész. Mondtam Péternek, én nem akarom lemosni a sminkemet, aztán amikor már nem tudtam tovább halogatni, akkor meg elmentem, hogy most a széparcú feleséged lemossa a sminkjét és visszatér a feleséged. Mondta, hogy nem, a széparcú felesége fog visszajönni, miután lemosta a sminkjét. Meg kell zabálni őt ilyenkor! Egyébként a pocakpuszilós és -hallgatós képek Péterről is nagyon jók lettek, édes rajtuk nagyon!

Hiába nem tudtam aludni már két éjszaka, a vasárnap sem sikerült túl jól, Péter szerint sokat morogtam és horkoltam (ogre-Virág), és tényleg, úgy ébredtem reggel, mint akit agyonvertek. Akartam volna még aludni, de valami szöget ütött a fejembe, meg kellett néznem, és aztán már nem bújtam vissza, hanem adtam Péternek enni.

Utána elkezdtem a néccávalamennyi fotót átnézni és válogatni, közben e-maileztem, bejelentkeztem szerdára fogorvoshoz, még a szülésfelkészítő után, beszéltem az őssejtes nővel, vele is szerdán, szülésfelkészítő előtt találkozom a klinikán. Mondta, szerinte egy óra bőven elég lesz, bár attól függ, mennyi kérdésem lesz. Mondtam, attól függ, milyen lesz a tájékoztatás...

Összerámoltam egy fiókot is, meg előkészítettem kisBalázs kisruháit meg egyéb cuccait a mosáshoz, le kellett szedni a cetliket róluk, meg szín szerint kategorizálni - öt adagban tudom őket kimosni. Kék, fehér, barnás-bézses, piros és zöld. Amúgy ma sajátot is mostam sokat, az is öt adag volt, de most még kánikula van / volt.

Egyre többször gondolok amúgy arra, milyen lesz a szülés, milyen lesz kisBalázs és nemcsak újszülöttnek, meg babának, hanem majd sulisnak meg később is. Mit fog szeretni, kire fog hasonlítani, mit fog enni majd, mennyire tudjuk őt úgy nevelni, ahogy szeretnénk. És hogy mindent megadjunk neki, de valahogy úgy, hogy ne kényeztessük el, hanem önállóságra is neveljük. (Szép elveim vannak, nem?)

Pétert is biztosan foglalkoztatja ez az egész, mert vasárnap pl. azt álmodta, hogy őt is felvágták, a nyaka tetejétől a hasa közepéig és úgy született meg Babóca, aki nagyon kicsi volt eleinte, elfért a tenyerében, úgy kellett várni, hogy megnőjön újszülött méretűre. Szegénykém, biztos félt engem a műtét miatt is, meg azért annyit emlegettük, hogy nagy baba, meg hogy ki fog jönni idő előtt, hogy szerintem ettől is tart.

Ja, Babóca nagyon sokat csuklik mostanában, meg egyre többször ér létfontosságú szervet vagy gerincet a mocorgása. Legalábbis olyan érzés. Péter hangjára még mindig előjön, figyel, rendesen látom magam előtt, hogy pillázik bent: itt van apaaaaaa! (Már most és még mindig fütyi-összetartás van, mi?!) Amikor kint állok a napon egy szál pólóban, akkor is mocorog, lehet, erős neki a fény, mert már azt is érzik, olvastam. Hajnalban és reggel szeret nagyon tornázni, sokszor emiatt nem tudok aludni. A gyomorsavazás talán ritkul, meg mintha a baba és így a hasam is mintha lejjebb lenne már. Sajnos hajnalban büfizés van még, meg az a hülye érzés, hogy kisBalázs ki szeretne jönni. Néha mintha jóslófájásaim is lennének, azokat a 32. héttől kéne érezni, de én akkor még nem éreztem, de lehet, nem is baj.

Ja, és tényleg nagyon keveset tudok csak enni, nem is értem magamat. Lehet, amúgy nem is baj, mert legalább kordában tartom kicsit a súlyomat. Rámfér, úgy érzem, bár mindenki azt mondja, hülye vagyok, meg ne törődjek vele. Hát, amikor apukám is azt mondta, az egyik ügyfelét akkorra írták ki, mint engem és SEMMI nem látszik a nőn, mert hogy neki az első két gyerekkel kínszenvedés volt leadni, amit felszedett, akkor azért nagyon elszontyolodtam, hogy akkor mégsem alkati kérdés? De ennél többet tényleg akkor tudnék tenni, ha leszoknék a kenyérről, tejtermékről, szénhidrátról, de akkor meg mitől nőne a gyerek???

Pont a fotókat nézegetve eszméltem rá, hogy megvastagodtam, de pl. a lábamon még mindig felfedezhetőek az edzés nyomai, a vádlim is még mindig spinninges vádli, sőt, vasárnap már be sem dagadt a lábam és nagyon jól állt a magassarkú is, amikor felvettem fotózáshoz. Mindegy, lesz, ami lesz, aztán majd írok max. fogyókúrás blogot is.

Azt pedig szintén nem meséltem, hogy amikor a fotózáshoz kerestem melltartót és bugyit, akkor kérdezte a csajszi, nem viszek-e tangát. Röhögve mondtam neki, képzelje el, hogy ha másfél év után abbahagytam a spinninget egyik napról a másikra, akkor milyen lehet a fenekem. Röhögött és adott rendes bugyikát próbálni.

És még egy okosság a végére: olvastam a "Barátnőim a terhességről" c. könyvben, hogy a kiszoknik mindig el fgonak tűnni. Igaz. Amikor készítettem össze a mosandót és szétszedtem a zoknikat, volt, amelyiknek négyszer kerestem a párját öt perc leforgása alatt. Úgyhogy nagyon jó ötlet volt venni egy rendszerezőt a kiszokniknak, illetve kisdolgoknak. És még valami: a babaruhák számozásától konkrétan hülyét lehet kapni. Már ami a Zíreket illeti. Newborn, 3,4 kg, 50 és 56; de van 56-os rugdalózó, ami nagyobb, mint a 62-es - szóval a klinikára is majd többet csomagolok, kisebbeket és nagyobbakat is, bár oda CSAK azt kell vinni a babának, amiben hazahozzuk őt. De biztos forrásból tudom, hogy ez a magyar cuccokkal, illetve elnézést, az itt kapható cuccokkal is így van. Meg hát mindennel így van ez. Majd hozzámérem én is a babához, ez is egy új trükk, amit a múltkori szerdai babázás alkalmával tanultam.

Szóval kimaradt a csütörtökből, hogy több mint három órán át próbálgattam melltartókat, amíg találtam olyat, ami csak kicsit vág be. Mivel ugye a mell alatti részem is szétcsúszott, meg onnét gömbölyödik a pocak, ezért egy sima melltartó már nem jó rám, nagyobb kell, még ha a kosara nem is feltétlenül jó. Amúgy olyan, mintha spanyol csizmába / fűzőbe zárnák a gyomromat és a hasamat. (Micsoda problémák, mi?) De megvan és a szombati ftózáson tökjó lesz. Voltam még ikejázni is, ja, meg vettem szoptatós melltartót. Triumpf, outlet, fehér, nem szivacsos (ami egy kicsit kár), nem merevítős, és 90 B méretű. (Hehh.) És 6.000,- Ft helyett 4.700,- Ft. Hát, nagyon jó, mondhatom. Sürgősen meg kell néznem azt a háundemet.

Hála a csütörtök hajnali nemalvásnak, csütörtökről péntekre remekül aludtam, csak egyszer ébredtem fel, de akkor is vissza tudtam aludni, nem volt semmi gond. Reggeliztem, elkezdtem fiókot pakolni, de hamar rájöttem, nekem ehhez mégsem volt elég az alvás, így inkább végignyaltam prontóval az egész házat, de hogy ne legyen egyszerű, még néztem is, hogy egy-egy művelet mennyi időt vesz igénybe. Nem voltam sem tökéletes, sem teljeskörű, de legalább jól nézett ki, amit csináltam. Ja, még előtte össze is pakoltam, aztán meg este elmentem kelléket nézni a fotózáshoz vasárnapra. Nem tudom, hogy az iskolakezdés miatt, vagy miért, de nem kaptam sem rendes kisvonatot, sem kiskocsit, de még nyomornc betűket sem, max. matrica lett volna, de abban sem volt ékezetes ÁÁÁÁÁ betű - azt pedig, hogy Balázs, másképp nem tudjuk kirakni, csak á betűvel. Kaptam kék szalagot, de az sem volt olyan széles, amilyet szerettem volna, meg egy nyomorék, elég gyatra kismecsit, de legalább királykék metál Mustang, szóval nem akármivel fotózkodunk! Nem találtam sehol sem Baby on Board matricát sem, pedig az nagyon poén lett volna! Egy csomó ruhát és ötletet gyűjtöttem amúgy és rájöttem, hogy a poncsóm is remekül használható pl., meg hogy egy csomó olyan kardigánom van, ami szintén.

Úgy volt, hogy a keddi este helyett, amikor rosszul voltam, pénteken megyünk el sétálni, esetleg megnézzük a fotós helyeket is, meg fagyizunk és így tovább. De mivel sikerült annyit takarítanom, hogy bedagadt a bokám (a 33. hét végén először, azért szerintem jó vagyok!) és annak az ellenszere a feltett lábbal pihengetés 1-2 órán keresztül, ezért én nem mentem sehova, Péter meg elment bevásárolni. Ennyit a romantikázásról. (Végülis kaptam egy csokor vörösrózsát, szóval egy szavam sem lehet a keddre, csak hogy nekem mindig ilyenkor van nyavalyám!!!)

Ismét sikerült átaludnom az éjszakát, talán ha egyszer ébredtünk fel, aztán szombaton irány vásárolni, meg salátát előkészíteni, takarítást, felmosást befejezni, tortát sütni, egyeztetni a sminkessel és a fotóssal. Már itt voltak a grillezős vendégek, amikor a fényképészünket utolértem és közölte: elkapta a hányós-hasmenős vírust. MIVAN?!?!?!?!?! Sokkot kaptam, majdnem bőgtem itt mindenki előtt és megnéztem, végülis jövő héten is jó idő lesz, fotózkodunk akkor (azóta kiderült, nem lesz már jó idő, csak a hét közepéig...). Aztán a barátnőnk mondta, miért nem kérdezem meg az egyik közös barátunkat, aki szintén sokat fotóz, nem ér-e rá. És csodák csodájára, azt mondta a srác, hogy akkor lemondja a programját és jön segíteni. Kicsit szégyelltem magam, hogy utolsó pillanatban, meg minden, de akkor is, utólag (a nyers fotókat nézegetve) nagyon örülök és Péter is, hogy így alakult. Mármint hogy nem mondtunk le semmit.

Elég sok a darázs nálunk sajnos, majd jövőre Péternek ki kell őket irtania, nem akarok gonosz lenni, de muszáj, mert alattomosak. Ilyen még sose nem volt, próbáltam elhessegetni vagy három dühös zümit, erre az egyik röptében megcsípte jobb kezemen a közéső ujjam. ÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ, már rohantam is befelé - a dagadt bokámmal -. Péter adott ecetet a csípésre, le is húzta, viszont én nagyon pánikoltam, nehogy valami rohamom legyen, úgyhogy kértem még kalcium tablettát is. Péter mondta, hogy akkor pezsgőtabletta, de NEEMMM, bőven elég nekem a csípés, van a fiókban tabletta, nemrég vettem, Péter meg szaladgált és előszedett valami nagyon régi tabit, ami már 2011 októberében lejárt. Vagy tízszer mondtam el higgadtan, hogy van a fiókomban, onnét kérem, szegénykém annyira megijedt, hogy szerintem nem is hallotta. Mondtam neki aztán este, hogy legközelebb ne rohangáljon, hanem hallgasson rám is egy kicsit, mert így nem leszünk hatékonyak. Az 500 mg-os tabléttából lenyeltem kettőt és hála istennek, nem is lett semmi baj a végén. Vagy hát legalábbis egyelőre.

Csináltam ma még dinnyelevest is és most nem volt jó illata a sárgadinnyének, így zöld belsejű cukordinnyét vettem, de ebből sokkal-sokkal jobb lett a "leves". Péter vaníliafagyival ette, nagyon ízlett neki, magától kért is napközben is, pedig ő igazán nem édesszájú. Ezt elismerésnek vettem. A tortám is nagy sikert aratott, francia almatorta lett végül, mert itt volt az alma anyáéktól és tönkrement volna az állásban. Nem mondom, hogy nem fáradtam el délelőtt, egészen nyűgös voltam és akkor még úgy volt, a fényképsz srácnak is sütök másnapra - előlegbe - valamit a segítségért cserébe (mármint annak, aki végül beteg lett), de így legalább azt megúsztam. Péter szerint még szombaton is dagadt voltam a bokám (Ödipuszi lettem), úgyhogy tényleg elég nyűgösen vártam már, hogy elkezdjünk sütni, mert éhes is voltam, fáradt is, le akartam már ülni és így tovább. Nem mellesleg pedig nagyon izgatottam vártam a vasárnapot, eleve, hogy milyen lesz a sminkem, mert akit találtam a barátnőm helyett, ő eddig csak egyszer sminkelt, illetve milyen lesz kiengedve a hajam, mert úgy nem nagyon hordom és nem is szeretem és ráadásul szót sem fogad a hülyéje. Mármint a hajam, nem a fodrász. Eléggé elfáradtam ma is, és remélem, hogy emiatt szépen kialszom magam és nem horkolok és nem kelek fel a hülye gyomorsavam miatt.

Jajj, és ha minden igaz, holnap megkapom gyerekkorom két leghallgatottabb "kazettáját": a Kaláka Pelikánját, meg a Regélőt. Persze cd-n, nem kazettán, de már előre örülök ennek is, majd hallgatjuk sokat. A húgom is nagyon szerette, meg én is, sőt, a Pelikánt még Péter is ismeri, a Bődönd Ödönt még nálam is jobban tudta, amin nagyon-nagyon meglepődtem! De nem is baj, sőt, tanítsa ő is kisBalázst.

Hétfőn felkeltem és nekiálltam a pakolásnak. Én nem is tudtam, hogy ennyi ruhám van! Nem felvágni akarok, tényleg, de mondtam Péternek, ha veszek még valamit, üsse le a jobb kezemet. Készpassz, mint a tolvajoknak, le kell vágni. Kiválogattam a még nyáron rámjövő holmikat, az ősszel felvehetőeket, meg azokat, amiket szülés után is fel tudok majd venni várhatóan. A többinek vettem egy óóóriási műanyag ládát az ikejában, kedden be is rámoltam. Hétfő délután voltam a háziorvosnál, meg akartam vele beszélni, hogy akkor itt a nőgyógyászati javaslat, keddtől szabadság helyett táppénz, a nőgyógyász javallotta, és kész. Erre lesokkolt azzal, hogy ő bizony visszaadta a praxisát, mert nem éri, nem érte meg és az önkormányzat nem túl együttműködő, holnap leszek szíves felkeresni a helyettesítő orvost. MIVAN?!?!?! Van egy nagyon jófej doki, neten lehet időpontot foglalni, együttműködő, fiatal(os), mégis tapasztalt, és akkor nem dolgozik tovább??? Na, de jó! Úgyhogy elggé ideges lettem, hogy most akkor mi is van... Meg hogy a másik orvos is ki fog-e írni... Úgyhogy orvos után még volt egy ikejázás (azért így írva, mert így nem találják meg a guglizók, azaz nem reklámozom), bár nem akartam volna, de valami belső kényszer nem engedett pihenni. Ugyanez volt kedden: úúúgy aludtam volna inkább délelőtt, de kényszeresen csinálni akartam a dolgokat, a helyet, mindent... Kedden dél körülre ígérte magát az egyik barátnőm, hogy úgyis errefelé jár, akkor talizzunk.Mondtam neki, hogy jó, de én nagytakarítok, menjünk el ebédelni. Aztán meg négytől rendel a doki, fél 4-re oda szeretnék érni. Mondta, hogy jó, neki is úgy 3 körül indulnia kell. Aranyos volt, mert visszahozott, negyed 4-kor már a rendelőintézetben voltam (hogy gyűűűűűlölöm azokat is!). Viszont mivel csak 4-től vannak rendelések, fél négytől engedik fel a betegeket az egyes rendelő elé, pedig ott klimatizáltak a várók, szóval a kurvamelegben kell ácsorogni, ha valaki korábban odaér, vagy oda akar menni, mint pl. én is.

Felértem, jött egy nő, volt rengeteg hely, erre a vénasszony leül közvetlen mellém, ráadásul büdös is volt. Aztán szerencsére megszólalt a telefonja és elkezdett bele üvölteni (akkor minek neki telefon???), hogy ő jött csak gyógyszert íratni, de itt van már fél 3 óta és jött egy kismama utána, aki első szeretne lenni (ja, nem éreztem magam valami jól, fájt a pocakom, meg a melegben ácsorgás sem tett jót, Balázs is nagyon aktív volt), de ő már itt ül mióta, úgyhogy nem tudja, mi lesz, de ilyen nincsen. Amikor befejezte, mondtam neki, hogy elnézést, hogy nem bírom tovább, meleg van nagyon, nagy a pocak, mozog a baba, szeretnék minél előbb lepihenni. Tényleg minden tiszteletem az időseké, de szerintem pont az ilyen hozzáállás miatt utálják őket sokan. Ha úgyis ott ül már fél 3 óta, akkor kurvára ráér, tehát nem mindegy neki, hogy ül-e ott 10 perccel tovább??? De nem is ez volt a felháborító, hanem az, hogy jött egy még vénebb (...), aki simán bement a rendelőbe, seszósebeszéd. Utána végre elkezdődött a rendelés, kérték a következőt, mondtam a másik vénlánynak, menjen. Simán bement, nem mondta volna, hogy áááádehogy. Többet nem leszek jófej.

Viszont jó, hogy többen nem voltak előttem - szerencsére nem volt semmi fennakadás a kiírással -, mert papucsban vágtam át a lakáson, hogy wc-re mehessek. Akkor kezdtem csak el igazán pánikolni, hogy miez, mert sok helyen olvastam, hogy a rendrakási kényszer és a hasmenés pár napon belüli szülést jelent. Mondom, pár nappal-egy héttel korábban jöhet kisBalázs, de most még neeeee! Húgom másnap mondta, hogy valami hányós-hamsenős járvány van, amúgy meg a rendrakási kényszer anyukánk miatt genetikailag kódolt bennem, nópara. Még jó, hogy pszichológus lett és mindig megmondja a tutit nekem (azaz visszarángat a földre, meg burkoltan közli, hogy hülyevagykislányom).

A rossz az egészben az volt, hogy éppen keddre esett a 2. házassági évfordulónk, de így csak az volt, hogy pihegtem a kanapén és megnéztük a Madagaszkár 3-at (csak elvakult rajongóknak ajánlom, nagyon giccses és kicsit lapos lett, az előző kettő telitalálat, de eeez...), meg vacsoráztam diétásat, ami szerencsére bennem maradt.

Kedden a rosszullét miatt elég szarul aludtam, masszív hányingerem volt, és imádkoztam a túlélésért. Szegény Péter nem győzte kérdezgetni, tud-e segíteni, vagy mi a baj, de csak nyöszörögni tudtam. A pocak is nagy már, nem tudok megfordulni, meg úgy egyébként is - gyomorégés, túlpörgés és egyebek. Még a fejem is megfájdult, pedig Péter szerint egyáltalán nem is volt meleg, de én azt éreztem, hogy elfogy a magzatvizem is, mert kiizzadok mindent. Reggel sikerült elaludnom, de annyira, hogy Péter fel sem ébresztett, amikor elment dolgozni. Úgyhogy nem csináltam semmit délelőtt, elmentem zuhnyozni csak, terveztem a hétvégi fotózást, mert azt is kell, listát írtam, mit kell venne hozzá, és aztán irány a védőnő.

Csúnya dolog ilyet írni, de VÉGRE VALAKI MEGDUGTA A CSAJT!!!! A kerületi kismamák nevében örök hála és köszönet érte és üzenjük, hogy isten tartsa meg jó szokását annak, aki végül megtette! Egészen normális és emberi volt, nem szólt be, nem tett megjegyzést és pislogva, de beletörődve vette tudomásul, hogy nem járulok hozzá a szívhang hallgatáshoz és két helyen aláíratta velem. Okés. Könnyű győzelem volt. Megbeszéltük, hogy két hét múlva jön háztűznézőbe, de sajnos azt mondta, hogy 9 és dél között, én azért valami konkrétabbra gondoltam volna. Kérdezte, mit csinálok otthon, mondom, mosok, pakolok, ez nem tetszett neki, ahogy senkinek nem tetszik, de könyörgöm, nem tudok ülni a kupi közepén és ha itt lesz a baba, végképp nem tudom megcsinálni!!! Szóval ha otthon vagyok és lassan csinálom, akkor miért ne csinálhatnám??? Az ikejában is kérdezte egy pasi, hogy költözünk-e - mondom, nem, csak készülünk és pakolás van. Erre mondta, hogy az alsó polcokat már nem ajánlja.- Mondtam neki, megoldom, lefekszem melléjük, nópara.  Szóval védőnő, kaptam kórházi meg kelengyelistát - mondtam neki, hogy van a klinika honlapján is, meg hogy megvan már minden a babához, szóval hagyjuk ezt. De utólag jó, hogy kaptam.

Néztem a fotózáshoz pántnélküli melltartót, de a triumpfban csak egyféle volt és szorított - mondta a csaj, hogy tágítóval? Mondtam, hogy nem, olyan kell, ami jó rám. Aztán vettem egy szendvicset ebédre és leesett a vécukor szintem. De mivel azt mondta a védőnő, nócsoki, ezért nem ettem csokit, csak kívántam nagyon. Odaértem a klinára korán és mire felmentem, addigra meg már sokan voltunk, még úgy kellett széket hozni a tárgyalóba, hogy mindenki elférjen. Tetőtér, légkondi és ventillátor nélkül, nem volt kellemes, fél négytől negyed hatig ott ültünk, izzadtam megint, nem akartam ott lenni egyrészt, másrészt meg nagyon is.

Az első előadás az újszülött ellátása volt, majd ezt is leírom részletesen, a második meg a klinikai védőnő része volt, osztott papírt az OEP-ellátásról meg a kórházi cuccokról. Na, én kiakadtam. A védőnős - állami - kórházas listán ilyenek vannak, hogy WC papír, szalvéta, pohár (!), kistányér (!!), EVŐESZKÖZ (!!!). Hát. Én. Mennyi. Tb-t- Fizetek. Ezért. Haaa????? 16 db-os evőeszköz készlet (azaz négyszemélyes) 995,- Ft. És ez nem fér bele??? Basszus, mennyire kitekert állapot, hogy megyek szülni és mit kell vinnem? Kanalat, hogy enni tudjak utána??? Ez. Meg. Micsoda???? Időközben felvilágosított Zsuzsi, hogy van olyan kórház, ahol a csapok tekerőjét is lelopják. WTF??? (A klinikai listán viszont csak a személyes és a pipereholmik vannak, meg ott van, hogy a szülőszobára az apának papucs, meg fényképzetőgép és kamera, éééédesek.)

Sőt, Zsuzsi lepedőt is vitt magának, mert úgy volt vele, inkább kidobja a gumisat utána, de legyen kényelmes pár napig az az ágy! Húgommal azon poénkodtunk, még jó, hogy tábori ágyat nem kell vinni, vagy esetleg a már otthon megszült és ellátott pici gyereket. És akkor hol vagyunk még attól, hogy emberszámba vegyenek és NE ANYÁNAK SZÓLÍTSON A KÓRHÁZI SZEMÉLYZET? Tényleg nem érem fel ésszel, hogy akkor ki és miért megy az egészségügybe dolgozni, ha utána úgy bánnak a páciensekkel, mint az utolsó darab kakával!

De nem szabad belelovallnom magam, mert felmegy a vérnyomásom, hihhi, és már nem szedem a gyógyszert. De annál sokkal érdekesebb, hogy megnéztük a klinikán szülőszobákat, a császáros pihengetőt (megfigyelőt, na jó, a műtét után négy órát leszek itt), a szobákat, az újszülött osztályt. Nagyon pici minden, de éppen ezért sokkal barátságosabb, mint mondjuk egy egész épületet vagy szárnyat elfoglaló szülészet-nőgyógyászat bárhol máshol. Vagy hát amit én eddig láttam, de lehet, csekélyek az ismereteim. Azért kicsit rémisztő volt látni mindent, ugyanez tükröződött a többi kismama arcán is. Kellett listát írni, ki van jelen a tanfolyamon, én az utolsó öt között voltam és csak egy másik csaj volt, aki október 23-ára várja a babájukat, de nem az én orvosomnál. Kicsit azért ugye félek, hogy hogy is lesz, meg nehogy tumultus legyen. Bár nekem végülis mindegy, csak hát ha beindul a szülés, akkor nincs mit tenni, engem vágni kell. Jó volt látni a dolgokat, meg teljesen bizalomgerjesztő volt mindent, de én még mindig nagyon félek a műtéttől, mivel soha nem műtöttek (kivéve azt a hülye gyerekkori, félresikerült mandulaműtétet).

A szobák kényelmesek, normálisak, nem vasrácsos ágy van bennük, de mégis kórházi, dönthető, gurulós ágyak, a fürdőszoba is teljesen normális. Láttunk egy egy-két napos pici babát is, császáros volt szerintem, mert nagyon szép volt a buksija, ott feküdt bebugyolálva, nyitogatta a szemét és Péter azt mondta, amikor ő látta, akkor grimaszolt a nagyvilágnak. Márnint a baba. Kisfiú volt és nagyon szép.

Az újszülött ellátás rejtelmeiről felvilágosító főorvos asszony nagyon szimpatikus volt, 55 és 60 közötti, látszik rajta, hogy sokat tapasztalt, amúgy máshol koraszülött részleget vezet és alvási zavarokkal (is) foglalkozik. Meggyőző volt, barátságos, mosolygós, segítőkész, nagyon sokat beszélt és sokat is kérdeztünk. Elmondta, a szülés időpontjától függően háromszor 24 órát biztos bent tölt a baba és a mama, a negyedik 24 óra "alku tárgya", állapottól is függ. Azt javasolta, az első éjszakát ne töltsük a babával, pihenjünk, akár természetes, akár császáros volt a szülés. A második éjjel szintén attól függ, de a harmadikat általában együtt töltik. Mondta, látogatók ne nagyon jöjjenek, max. a nagyszülők (én beleértettem a testvéreket és a keresztmamát, meg a kolléganőmet is, napközben úccse látja senki, mit csinálok); sőt, azt is mondta, az első hónapban lehetőség szerint ne fogadjunk látogatókat, az nem arról szól, hanem az összeszokásról, ismerkedésről, meg arról, hogy a babának kifejlődjön az immunrendszere, az anyának meg visszaerősödjön (kíváncsi vagyok, a rokonságban ez mekkora felhördülést fog kiváltani!!!). A harmadik napon szoktak a babától vért venni, bilirubint és CRP-t néznek, van hallásvizsgálat is, és ha az anya beteg volt szüléskor, akkor nyavalyától függően akár korábban is és több mindent is néznek. Az első védőoltást is megkapják a manók, ezt a BCG, azaz a TBC elleni oltás. A baba sarkából is vesznek majd vért - én ehhez nem szeretnék asszisztálni -, a tesztet pedig egy központi labor végzi. Ha bármit találnak, otthon értesítik a szülőket. A 3-4 nap alatt a klinikán megtanítanak szoptatni és fejni, ha van mellszívónk, akkor a sajátunkkkal. Jut eszembe, nekem még ki kell fertőtlenítem az enyémet, de ott is sterilizálják szívesen és azzal tanítanak meg. Jószívű javaslat, hogy a szoptatás az első nap 10-10 percig tartson és kétóránként próbáljuk meg, a második napon szintén kétóránként 15-15 perc, otthon két és fél óránként, de fejéssel együtt lehetőleg ne haladja meg a 45 percet. A lényeg, hogy a baba relatíve jóllakjon.

Rákérdezett az egyik kismama arra, mi a véleménye az igény szerinti szoptatásról - mondta a doktonrő, hogy ez az egyik vesszőparipája, de ne nagyon hangoztassuk, mivel ő a rendszeresség és így a rendszeres szoptatás híve, mert az igény szerintiség megterhelő az anyának és a babáknál evés- és alvászavarokhoz vezet. (Ha jól emlékszem, ezt mondta, de lehet, valamivel összekeverem.) A klinikán amúgy mérik a baba súlyát és akkor engednek haza, ha többek között a szopott mennyiség elérte a 10 grammot, mert akkor beindult a tejtermelés. Másik feltétel, hogy a súlyesés megálljon. A babánál. (Az enyém eshetne egy héten át és visszatérhetnénk oda, ahonnét elindultam.) Csak két napos kortól mérik a szopott mennyiséget. A klinikán van hozzátáplálás, vizet, cukros vizet, illetve tápszert kaphatnak a bogyókák. Vizet mindenki kap, cukros vizet azok, akiknek alacsony a vércukor szintjük, illetve kicsi vagy idő előtti babák, na meg azok, akik nem hajlandóak a tiszta vizet meginni. Új infó volt nekem, hogy a babák csak az édes ízt érzik eleinte, ezért vannak, akik nem isszák meg a sima vizet. A tápszer szigorúan hipoallergén és csak az anyával / családdal konzultálva, kizárólag főorvosi utasításra adnak. Nem váltanak ki vele minden etetést, általában elég egyszer adni, utána szívesebben szopnak a babák, és a nagy súlyú babákra ez különösen jellemző. (A mi fiunk!!!) Mondta a dokinő, hogy nem lehet tudni, mitől függ a tejmirigyek száma, ráadásul nem is mérhetőek. Viszont ha valakinek az anyukája szoptatott, a kismama bőségesen iszik folyadékot, a gyerek pedig hajlandó szopizni, akkor nem lehet baj a szoptatással. Mal sehen, én azt mondom.

Rákérdezett az egyik kismama a köldökzsinórvér levételre is - mondta a doktornő, hogy egészen biztosan ezé a jövő, de hogy ez öt év vagy harminc, azt nem lehet tudni. Egyelőre szűk körben tudják csak felhasználni, de rengeteg kísérletet végeznek más irányban is és a cél az, hogy létrehozzanak egy központi "sejtbankot", amihez mindenki hozzáfér, elviekben. (Aha, Bono megénekelte: "The rich stay healthy, the sick stay poor.") Viszont arra is felhívta a figyelmünket, hogy a testvérek őssejtjei jók: az első gyerek őssejtje jó a másodiknak, és a másodiké az elsőnek. Nem magyarázta, hogy miért, de ez van állítólag. Úgyhogy Péterel még kell futni egy kört, hogy akkor most mi is legyen.

Megtudtam, hogy az új nemzetközi ajánlás az, hogy a babákat 4 hónapos kortól kell elkezdeni hozzátáplálni. Kitalálták, hogy a cumi jó a gyereknek, mert kisebb a bölcsőhalál kockázata, mivel nyitva tartja a baba száját és a cumit könnyebb is elvenni a gyerektől, mint a kezét / öklét / ujjait. A téli babáknál kb. egy hónap után 21-22 fok az ideális benti hőmérséklte, még alváshoz is, addig 23-24 (ok, és MI hogy fogunk aludni ilyen melegben???). Négy hétig nem ajánlott kivinni a piciket késő ősszel / télen, 3 hét után rá lehet nyitni az ablakot, öt percről indulva és ha elértük a fél órát, akkor fél órára ki lehet vele menni. Az alsó határ mínusz öt fok, viszont ha esik, fúj, köd van, akkor ne menjünk ki.

Azt is megkérdezték, melyik a legjobb légzésfigyelő - a Baby Sense-t mondta, olyannal dolgoznak a koraszülöttekkel is, meg a klinikán is. Nekem szerintem tökéletes lesz, amit kapunk. Bízom a keresztmama véleményében.

Megkérdeztem, hogy a hordozókendős hordozást ajánlja-e, jónak tarjta-e és azt mondta, egész napra nem, de ha nagyon nyűgös a baba, akkor megnyugtatja őt. De ugyanígy megnyugtatja a bugyolálás is, illetve a meztelen babát meztelen felsőtestre helyezünk és simizzük a hátát eljárás is.

Mondták, hogy a császárosoknál a mamának, ha nem alatatják, csak egy gyors puszira adják oda a babát, aztán viszik is megnézni, meg nem tudom, hova, de az apa végig vele lehet, fozóthatja, videózhatja - Péter mondta, hogy ő nemmmm, én meg mondtam, hogy pedig deeeeee!!!, mivel én nem lehetek ott és azért érdekelni fog, mi történt a fiunkkal. Meg mondták, hogy ilyenkor az apa kapja meg a szőr-bőr kontaktusra a babát, nem az anya hasára teszik. Péter mondta, ez neki szintén fura, aztán megkerestem neki a Harlow-féle majom-kísérletet (a kismajmok éhezés árán is a szőrös majombabához mentek oda és az éhhalál küszöbén ahhoz, ami drótból volt, de volt egy etetőscumi rajta), meg azt, hogy azok a koraszülöttek, akikkel tudtak törődni a szülők, simizték őket, kivehették az inkubátorból stb., azoknál a súlygyarapodás 50 %-kal több volt, mint más koraszülötteknél. Erre Péter nem mondta, hogy nem, hagyta magát meggyőzni. Csak mondta, hogy neki akkor is fura, hogy az apa... Majd azért rákérdezek, hogy ugye nem gondolja úgy, hogy egy pasi nem tudja ellátni az újszülöttet, vagy hogy nem alkalmas rá? Szoptatni nem tud, de minden mást meg tud(na) csinálni egy erős férfiember is. Jut eszembe, látni elolvadni az újszülött kissráctól a kismamákat kísérő férjeket / társakat, nagyon nagy élmény volt. Ott álltak az ajtóban, hülye félvigyorral az arcukon, kicsit büszkén is, hogy nekik is mindjárt meglesz és az is biztos lesz ilyen szép. Csak úgy csillogott a szemük, hihetetlen volt!

Gondolom, az élményeknek hála, akármilyen fáradt is voltam, alig tudtam elaludni: dőlt rólam a víz, pedig semmi nem volt rajtam, még takaró sem, hajnali egytől jött a gyomorégés, dupla Rennie ellenére nem lett vége, és aludni sem tudtam. Forgolódtam kettőig, aztán mentem a kanapéra olvasni, ventillátorozni, meditálni, de semmi nem segített. Nagy nehezen elaludtam, amikor már világosodott, de közben is éreztem, hogy szomjas vagyok, melegem van, akármi, meg hogy jövés-menés van az utcán, és onnantól megint nem tudtam aludni. Feltápászkodtam úgy nyolc felé, védőnői javallatra nem ittam kávét - hiba volt -, de délelőtt 10-kor úgy döntöttem, szarok a védőnőre, vagy össze fogok esni, vagy kávé. Egy polcot sikerült összepakolni, meg neten keresgettem dolgokat, főleg fotózás témában, aztán meg ebédeltem egy gyorsat és mentem jógázni. Délután egyre.

Sokkal jobb volt így, mint délelőtt 10-től, vagy "este későn" (kismama-fogalmak szerint az este 6-7 óra az már későőőő), ráadásul egész végig fotelben ülve csinálhattuk a gyakorlatokat. Jó volt. Az egyik csajszi mondta, hogy ő, ha éhes, hajnalban is felkel enni - én kivárom a reggelt. Annál is inkább, mert rejtélyes okoknál fogva, alig fér valami a gyomromban, viszont a kilók, meg csak jönnek és jönnek. 12 és félnél tartok most, én összesen szerettem volna ennyit és szigorúan betartom a sokszor keveset elvet, meg nézem, hogy mit eszem és ez így nem éri! Vékony kismama szeretnék lenni! Meg nem tespedek egész nap a tévé / laptop előtt, mint az, aki már most 20 kilóval több, mint baba előtt és még van két hónapja! MIÉRT történik ez velem, miért???

Péter amúgy nagyon rendes, mondja, hogy nem számít, meg hogy utána leadom, meg ő így is szeret, ez csak átmeneti - de én tényleg annyira büszke voltam, hogy odafigyelek, nem zabálok, oszt tessék, így is ez lett a vége. Ilyenkor mindig eszembe jut, amit a régi edzőm mondott: a genetikát nem lehet átverni.

Csütörtök - az első igazi otthoni nap! Péter kelt olyan hét óra felé, aztán pedig keltett negyed 9-kor, hogy ő most indul dolgozni. Nagy nehezen feltápászkodtam én is, bár fénykoromban jobban ment és hamarabb is. Reggeliztem, szedtem hozzá paradicsomot (némá, epret írtam előszörre, jó is lenne, ha megint lenne eprünk) a kertben, aztán mostam két adagot. Tűzött a nap, hamar meg is száradtak a ruhák. Reggeli után jó lett volna aludni egyet, de inkább nekiálltam a konyhaszekrénynek - kíméletlenül kidobáltam mindent, ami lejárt tavaly, vagy tavasszal, a tavasz végiek mentek a hajléktalanoknak, a nyáriakat meg még elhasználom sütibe, illetve Péter megeheti őket. Már amin nincsen szürkés bevonat, khm. Jól kiürültek a szekrények, és ebből megint azt tanultuk, nem szabad csak úgy bedobálni a sütit-édességet-csokit csak úgy a szekrénybe, hanem vagy dobozba kell rakni, vagy valahogy máshogy rendszerezni, mert így csak ebek harmincadjára jut.

Meg írtam szomszédos beadványokat, nem a kedvenc időtöltésem, sőt!!! Jött az értesítés az OEP-től, hogy nem elegendőek a náluk lévő iratok a táppénz megállapításához, leszek szíves még valami izét csatolni. Mondom, dejóóóó! Ha az ő pénzükről van szó, 10 Ft is számít, ha az enyémről, akkor meg b.szódjak meg, be lehet adni hiányosan az iratokat, majd a hüjéje (direkt pontosjé) nagy hassal kiszaladgálja magának. Úgyhogy eldöntöttem, első körben a munkáltatómat hívom, nála van-e a keresett irat, ha meg nála nincs, akkor beszélek az előző főnökömmel, hogy kellene egy ilyen. Illetve annak a hiteles másolata. A franc se fog otthon hülyét kapni, keresgélni, szaladgaálni, nagy pocakkal amúgy sem tudok rendesen hajolgatni, szóval elég volt. Meg amúgy is, ne szórakozzanak velem, elegem van!

Aztán néztem még szoptatós melltartót a háundemben, de nem volt méret. Plusz a kétdarabosakat összecsomagolják, rendesen fel sem lehet őket próbálni, bár én félig-meddig megoldottam. Valahogy ki kéne találni, hol van még a közelben háundem és meg kéne nézni, hogy ott van-e, vagy esetleg megkérdeztetni. Először úgyis csak kettőt vennék, próbának. A konkurens céundánál pedig kétdarabos fehér csomag van, de a fehér annyira nem praktikus szerintem, én sok szürkét, pirosat, feketét hordok, főleg télen.

Végre elérkezett az idő: NŐGYÓGYÁÁÁÁÁSZ! Mindent kell szednem továbbra is, bár lehet, a Dopegytet (vérnyomás gyógyszer) elhagyhatom, ha az iroda nélkül is remek lesz a vérnyomásom. Most mérem reggelente, meg este is, de nem merem nem szedni. Hétfőn megyek a hárziorvoshoz és megkérdezem, ő mit javasol. Babócát sem szeretném veszélyeztetni.

KisBalázs és a mamája is jól vannak. KisBalázs már nem is olyan kicsi, a becsült súlya 1850 g, a doki szerint viszont még ennél is nagyobb már, a gép 34 hetesnek mérte, de mi tudjuk jól, hogy még "csak" a 32.-ben vagyunk. Hosszra pedig legalább 40 centinek kell lennie. Az orvos szerint pedig jó, hogy nagyobb, mert inkább nagyobb legyen, mint kisebb. Még mindig kisfiú, összekeverhetetlenül, és minden szerve és látható csontocskája szépen fejlődik, átlagos mennyiségű a magzatvíz és a méhem is rendben van (jelentsen ez bármit is). Balázs már fejjel lefelé szemlélődik, mocorog, tornázik bent sokat, láttuk a kis (pufók) pofiját, és szopizta az egyik ujját, amikor eltelt pár perc a vizsgálat során. Az orvos szerint ezt nem nagyon szokták ilyenkor. Aztán meg összecsomagolta magát: lábat a kézhez az arc elé, kezet a lábhoz lentre. Már nagyon várjuk, hogy "élőben" is lássuk. Amit megtudtunk tegnap, az az, hogy október 23-án tutira kint lesz, tovább nem várnak, mert főleg császárosoknál nem szeretik a túlhordást. De hogy várunk-e addig, amíg magától beindul a szülés, vagy megindítják korábban, az utolsó CTG-ktől függ majd.

Pocsék volt az éjszakánk megint, állítólag horkoltam nagyon és amikor Péter bejött szólni, hogy szerinte nem kapok rendesen levegőt, fújjam ki az orromat, akkor elkezdtem szipogni, hogy kapok és vissza is ájultam az álmomba. Ebből nekem csak annyi maradt meg, hogy valaki áll az ágyam mellett, a többit úgy kellett reggel elmesélni. Péter két nappal később, röhögve, a szüleim (!!!) előtt vallotta be, hogy azért állt az ágyam mellett, mert felvette, hogyan horkolok.

És akkor ebből jött az ötlet: én nem kismama vagyok, hanem egy rohadt OGRE!!! Nagy vagyok, visszataszító, horkolok, böfögök, alszom tizenórákat egyhuzamban és így tovább. Péter szerint ez egyáltalán nem igaz, de én nem tudok ellene tenni. Plusz elkezdtem kívánni a cukrot, az édeset és próbálok ellenállni, de nem megy. Holnaptól viszont tényleg jókislány leszek, most hétvége volt, de nem akarok akkora lenni, mint egy bálna, a terhességi súlykalkulátor szerint teljesen normálisak az eddigi kilóim, de én nem akarok még ennél sokkal többet felszedni, főleg, hogy a baba is még legalább másfél kilóval lesz több. És most már csak ezt kéne megengednem, semmi többet. Sokan mondták, hogy a végén lehet nagyon elúszni, illetve elszaladni. Illetve ez sem igaz, volt, aki azt mondta, az elején, más azt, hogy végig figyelni kell, megint más azt, hogy a végére megnyugszunk, hogy ez nem is sok és akkor jön a zabálás. Szóval ,szigorúan visszállok a semmi nasira, pár napig szar lesz, tudom, amíg kiürül a cukor, de szerintem utána hálás leszek magamnak és talán Babóca is. Sok husi, túró, kevés kenyér, nagyon kevés édesség, semmi sütemény, kevés tej (az sem jó a tejcukor miatt, most olvastam) és ha kevés tej, akkor le kell szokni a reggeli tejeskávéról is. Ami nehéz lesz úgy, hogy a haskenegetős olajnak kókuszkocka illata van és érzem is magamon még most is, pedig szinte már este van, és nekem a kókuszkockához KELL a tejeskávé!!! Vagy nem nagy bögrével fogom inni, hanem csak úgy capuccino-szerűen, alig tejjel. Elszánt vagyok és határozott - gondolom, egészen addig, amíg ki nem nyitom a hűtőt és meg nem látom a Milka-féle Weihnachtsschokoladét, a maradék 400 g-os Cadbury's táblát, a mogyorós-karamellásmandulás Lindt étcsokit és így tovább. Meg a szőlőt, isteni finom, gyönyörű szőlőt kaptunk anyáéktól. Pedig a szőlőben van a legtöbb cukor az őszi gyümölcsök közül. Meg most olvastam a sárgadinnyét. Pedig úúúúúgy kívánom azt is, bár ott nem is én vagyok a főkolompos, hanem kisBalázs. Viszont van egy csomó paradicsom is a kertben, majd akkor azt fogom nasinak is enni. Csináltam már ilyet és imádom azt az igazi, otthoni paradicsom ízt.

Pénteken voltam az irodában fű alatt segíteni, szűk két óra alatt bámulatos haladást értem el. Aztán mentem szemészetre és kiderült, semmi baja nincs a szememnek! Mármint hogy a várandósság alatt nem romlott, aminek naggggyon örülök! Vettem utána kávékapszulákat - ki tudja, mikor megyek megint arrafelé, jobb lesz spejzolni belőlük -, aztán gyümölcsöt hazafelé, otthon a száradt ruhát szedtem be és még írtam szomszédos beadványt... Nem igazán találtam a helyemet, nagyon fáradt voltam, de aludni nem tudtam, szóval csak nyűglődtem. Égett a gyomrom, Péter este elment és sikerült kétszer gyomorsavat kiadni, nem volt kellemes élmény, uuuuuuttttttttttttttttttálom! Főleg, amikor egyedül vagyok.

Szombaton végre eljutottam kozmetikushoz, már nagyon hiányzott, meg a szüleimnél voltunk egész nap. A "fiúk" - kivéve persze kisBalázst - kocsit szereltek, én meg ebédeltem, meg átnéztem az ottani ruháimat és aztán aludtam potom három órát délután. Aztán nézegettünk anyukámmal kismama ruhákat, meg nem kismamákat is - ettől az idei körgalléros divattól hülyét kapok! Szerintem a körgallér a nőknek úgy 3-5 éves korukban áll jól és kész. Mindegy. Úúúúgy be tudnék ám vásárolni mást is, az egyik kedvenc boltomban láttam nagyon szép szoknyákat, igazi irodai darabok, de olyanok, amiket alkalomra is fel lehet venni. Szaténbetétes, fényes rávarrt szalagos... De hát ez még nem az én kollekcióm, tudom jól. Viszont áldom Pétert, aki tavaly leárazáskor rábeszélt egy csomó kötött tunikára, én nem is akartam őket megvenni, főleg nem azokat, amik szűkek, mert nekem soha nem volt teljesen lapos hasam, de idén szerintem nagyon jó szolgálatot fognak tenni. Mondta az egyik barátnőm, nehogy azt higgyem, mert kitágulnak a kis bestiák, de ugye nekem tél végén és tavasszal még nem volt nagy pocakom, tehát nem volt mi kitágítsa a cuccokat. Amúgy elpakoltam pár régi szoknyát és nadrágot is, miheztartás végett, hogy tudjam, ez az etalon, ezekbe kell visszafogynom. Aztán majd meglátjuk.

Vasárnap. Mostanában a felkelésekkel nincsen rendben mindegy, azaz konkrétan NEM TUDOK FELKELNI. Én soha nem voltam ilyen, ha kellett, keltem és készen volt, nem sírtam, nem ríttam, max. öt percet pihiztem még, de aztán kelni kellett, nem volt mese. Most meg... Nagyon gyatrán nem megy ez nekem! Nagy nehezen reggeliztem, összepakoltam a konyhát, bevásároltam, főztem ebédet, csináltam desszertet és konkrétan haldokoltam utána. Jó, amúgy is 32 fok volt kint, lehet, a sütés-főzés nem nekem való már ebben az oltári hőségben, de akkor is, én ennél jobban bírtam a strapát! Délután voltak itt a szüleim, elvitték a kiságyat meg a matracot, amit hozzájuk vettünk, ennyivel is kevesebbet kell itt pakolászni. Aztán sütöttem két darab mandulás-tejcsokis kenyeret, eredetileg gyümölcskenyér lenne, de szerintem így is isteni lett. Felhasnzáltam a maradék húsvéti csokit legalább! Mivel este mentünk Péter szüleihez, akiknél itt van a kanadai ismerősük, gondoltam, sütök - de aztán rájöttem, Péter csak a nyálát fogja csorgatni, így sütöttem magunknak is egyet. Annak ellenére, hogy volt már kávés-babapiskótás étcsoki puding is, de Péter azt mondta, a kettőt együtt eszi, mert neki egy kcisit száraz a süti magában. Nem gond, ő úgyis hízókúrán van, nekem kell csak figyelnem.

Kaptunk Kanadából egy nagyon édes szettet: micimackós, naci és felső, kaptunk egy pár kanadai kiszoknit - van már ír, van kanadai is -, meg egy pár cipőcskét. Pont múltkor gondolkoztam rajta, hogy okés, hogy még hónapokig nem fog járni, de nem kell rá cipő télre? Vagy úgyis a bundazsákban van, ha kimegyünk / kiteszem? Anyukámtól meg azt kérdeztem - jó, hogy időjárás-függő is lesz, de azt olvastam, hogy kell a friss levegő a babaáknak is -, mikor lehet kirakni kisBalázst a teraszra aludni? Húgom januári, anya azt mondta, ő két hetet bírt bent, addig ült a franciaágy szélén nagykabátban, a húgom is bebugyolálva és apukám rájuknyitotta az erkélyajtót, de ez csak két hét volt és kész, utána lehetett kimenni sétálni, mert anya sem bírta tovább. Jó lenne, ha enyhe őszünk lenne, mert akkor nem lenne ezzel gond, de az október 23. mindig kétesélyes, aztán meg ugye jön a november 1., ami mindig fordulópont. Apa meg azt mondta, úgy tudom majd megnézni, fázik-e a pici, hogy a tarkójához dugom a kezemet. Ha langyos, fázik; ha meleg, akkor jól elvan; ha izzadt, akkor meg túlöltöztettem. Kiskoromból egyébként jól megjegyeztem, mert apa egyszer veszekedett anyával, hogy "csak annyi ruhát adjál a gyerekre, amennyi rajtad is van!" Péter kommentje: "akkor nekünk azért volt mindig melegünk, mert apám fázós!!!!"

Szóval kezdek már gyakorlati dolgokon törpölni, csak aztán jusson is eszembe a sok okosság!

Közben kitaláltam azt is, nagyon esedékes lenne már a kismamafotózás, szóval elkezdtem azt is szervezni. Muszáj... Kell hozzá fotós, sminkes, fodrász. Némiképp mindegyik adott, de összehozni őket egy időben, na, az a nem mindegy. Találtam pár oldalt, ahonnét gyűjtögetem az ötleteket - egyelőre nem szeretnék semmit elárulni, de szeretnék komolyabb, szép képeket is, meg vicceseket is. Hoztam egy pár ruhát is a régiek közül, meg szalagot kell még vennem, matricát, meg ki kell találni a helyeket, témákat, meg hogy Péter mikor is jöjjön utánunk. De most valahogy még ez sem tud lelkesíteni, most már csak a gardrób-pakolásra tudok gondolni. Ilyen az én "szerencsém".

Szombaton a pénteki nemalvásnak hála, alig tudtam felkelni. Pedig kellett, mert akartam volna még sós sütit is sütni - ígérem, anya, többet ilyen ötletem a kánikulában nem lesz -, de csak konyhaösszerámolás és nagyjából takarítás lett a vége. Még vásárolni sem tudtam elmenni, zuhihajmosás, és jöttek is a húgomék. Úgy volt, apukám negyed kettőre ér a reptérre, onnét behozzák hozzánk, a húgomék meg hazaviszik. Apa leszállt 12.26-kor, köszönjük szépen, még jó, hogy legalább akkor kiírta a bud.hu oldal, de egy órával előtte nem tudta volna. Mindegy, a negyed kettőhöz szerveztük a fuvarokat, szóval hamarabb nem ért haza. Kicsit azért irigyeltem, hogy már megint fürdött a tengerben, látott sok-sok-sok halacskát, hogy nem volt Egyiptomban olyan meleg, mint otthon (!!!). Az egy hétig hajón élés nem hiányzott volna, meg az egyptomi konyha sem (nem beszélve a bacikról), de idén teljesen kimaradt a (tengerben, én csak ott tudok) fürdés. Szóval küldtem mindenkinek tortát (az utolsó szeletet tegnap este törtem össze tányérostul, Virág ügyes, bár öngyilkos torta volt: kiugrott a hűtőből), aztán Péter ebédelt, én csak nagyjából tudtam enni, gyümölcsöt és ilyesmit, nem kívántam én semmit a 40 fokban.

Végre elindultunk babanézőbe, nagyon kis édes fiúbabát láttunk, mondjuk picike volt, 15 hetes, de tündéri. Már úúúúgy be tudja gyömöszölni akár több ujját is a szájába, imádnivaló volt. Péter is fogta egy kicsit, szoknia kell még a babákokat, de szerintem nem lesz itt baj ezzel sem.

Jó későn értünk haza, és csodák csodájára megint nem tudtam aludni, megint olvasás volt a kanapén hajnalig. Vasárnap is kelni kellett, voltunk Péter szüleinél, aztán én vásárolni, majd irány az iroda. De legalább haladtam sokat-sokat és nem volt olyan érzésem, hogy bárkit is cserben hagyok.

Eléggé izgatott voltam hétfő reggel és alig tudtam felkelni - mivel éjjel vagy 25-ször ébredtem fel arra és persze aztán álmdtam tovább, hogy ikerlányokat szülök, szültem és persze idő előtt, el kell őket látni és semmi nincs még meg, semmi nincsen kész, de ami mégis, az mind-mind fiús, kivéve a körömvágó készletet, mert abból csak rózsaszín volt, amikor bevásároltunk és apróságokkal nem akartam tovább húzni az időt, hogy majd akkor, ha lesz fiús szín. Persze ez álmomban sem nyugtatot volna meg, ha eszembe jut.

Napközben alaposan lefáradtam, mert tényleg nem tudtam, mihez kapjak még nagy hirtelen, mit is intézzek, mit hagyjak ott, mit mutassak meg még a kolléganőmnek, miről beszéljünk, melyik ügyet húzzam elő a kalapból.

A főnökség persze kiböjtölte a negyed hatot, gondolom, látni akarták, hogy tényleg elhúzok, aztán végülis ők mentek el korábban - mondta a kolléganőm, hogy biztos még el akarnak köszönni, vagy kapok valamit. Hála istennek, nem volt hosszú búcsúzkodás, sőt, még két nyamvadt puszit sem kaptam, de ez így volt a legjobb! Maradt még pár elintézetlen ügyem, azokat megpróbálom majd szépen lassan, sutyiból felgöngyölíteni - és ezt megint nem az irodáért teszem, hanem egyrészt a kolléganőm miatt, másrészt magam miatt. (Csak azért írom, hogy nem kérek kígyót-békát, hogy én már otthon vagyok, mit akarok még én elintézni, fogjam már föl, hogy a baba legfontosabb és a többi, amiket meg szoktam kapni.)

Kedden aludtam picit tovább, illetve próbáltam, de akkor megint valami hülye irodai dologgal álmodtam rosszat, fél éjjel fent voltam. (Most ez így lesz már mindig??? Végre kialudhatnám magam és rémálmaim vannak???)  Felkelés után e-mailek, reggeli, főzés, pihegés a szószos tészta után (amennyi ideig főztem, annyi idő kellett, hogy a légzésem helyreálljon), zuhanyozás, ajándékvásárlás, aztán ebéd és hordozókendős tanfolyam. Az a környék!!! A hetes busz még csak hagyján volt, azt már megszoktam. A Rusnyák tér (én a Bosnyák teret Rusnyáknak hívom, mert egyrészt félreérthető, amikor bemondják, másrészt meg a Rusnyák sokkal jobban illik rá) és onnét kijjebb viszont valami katasztrófa. Az a sok züllött alak, a mobilozó barnák, a sipítozó öregasszonyok (és most szerintem mindenki tudja, hogy egy másik népcsoportra gondolok), a félrészegek, a félhajléktalanok és a félhülyék világa!

Viszont volt  tanfolyamon egy kislány, alig kéthónapos lehetett, picike volt, de amint kiszúrt magának a teremben, onnantól kezdve én voltam a fix pont. Jól esett, mert egy csomó más pocakos nő is volt ott! Remélem, ezek után a saját gyerekem is érezni fogja a kisugárzásomat és nem lesz vele gond. Péter amúgy erre mindig azt mondta, megérzik a babák a gonosz jelenlétét. Háhá.

Hazafelé amúgy még egy baba tekerte ki magát után, az is kislány volt, szintén párhónapos, meg egy kétévesforma kisfiú mászott ki utánam a babakocsijából. Na de vissza a tanfolyamhoz. KisBalázsnak nagyon nem tettszett a zörgős, hepe-hupás út, meg az ősrégi busz, amivel utaztunk, a félrészegek kiabálása a villamoson szintén. Egészen kelletlenül érezte magát szegénykém. Nem győztem neki mesélni, meg mondogatni, hogy mindjárt ott vagyunk és ezt muszáj, miatta teszem, nem hatotta meg. A tanfolyam egész jó volt, kétféle kötést tanultunk meg, elölhordozáshoz, és azt lehet használni újszülött kortól. Ajánlják is, hogy minél előbb elkezdjük a hordozást, mert a baba biztonságban érzi magát. Remélem, merni fogom én is használni a kendőt. Mondjuk azt mondta a csajszi, hogy nekem sokkal hosszabb kendő kellene, de én azt valahogy kénelmetlennek is érezném, meg nem biztos, hogy Bébibogyónk bírni fogja a kendőzést, azt majd akkor veszek egy nagyobbat, de szerintem ezt sem adom el, mert ez meg praktikus. Marad második babához. Azért eléggé bonyolult volt, meg kicsit félelmetes érzés, hogy a kendő tényleg megtartja rendesen, de annyian cipelik a babájukat, hogy csak nem lehet rossz. (Vagy ahogy Zsuzsi barátnőm írta - hordozó vagy kendő témában: "nézd meg a ... oldalt, ott csupa ősanya hordoz naphosszat!") Nem érzem magamat ősanyának, de ez a hordozás dolog, ha bejön mindkettőnknek, tényleg jó lehet. Egyrészt ő nagyon közel van hozzám, érzi, hogy ott vagyok, normális pozícióban van (szerintem "kisbéka" tartásban amúgy, a lábai miatt), nekem meg szabad marad a kezem, nem kell őt karból-vállból tartanom, ráadásul volt a tanfolyamon egy másik pici baba is, aki azonnal megnyugodott, amint a kendőbe került. Szóval láttuk bevetésen is a kendőt, tutinak tűnt. (Vagy ők voltak a fizetett statiszták, betanított gyerekkel.)

Utána hazajöttem, Péter is hazaért, futotta még egy gyors puszira, csináltam szendvicset magunknak jóga utánra és mentem jógázni. Már az óra elején megjegyezte az oktató: látszik rajtam, hogy ma már nem dolgoztam, teljesen más vagyok. Hát, azért a rémálom nem kellett volna hajnalra, de tény: teljesen másképp éreztem magam. 

Gondolkoztam is hétfőn napközben is, meg kedd délelőtt is, hogy az első egy-két hét még olyan, mintha szabadságon lennék, de aztán... Persze, volt két hónap, amikor  munkanélküli voltam, de az persze más volt. Meg ugye most minden más, minden lassan megy, a főzés, a házimunka, a pakolás és ez tényleg egy felkészülési időszak. Csak valahogy olyan fura volt elképzelni akkor is, hogy én mit is keresnék otthon egész nap... Olyan lébecolós, lógós, eltartatós érzés, pedig én aztán tényleg nem azért tanultam félhülyére magam, hogy az legyen a vége: a férjem eltart. Nem is így neveltek... Másrészt viszont az egész Babócáért van, neki készülök, készülünk elő, neki is jobb, hogy nem kapja a munkahelyi stresszt, hogy az anyukája felkészült, kipihent, olvasott, tapasztalt esetleg. Szóval igaza volt az egyik kedves ismerősömnek: innentől főállású anya vagyok. Csak fura.

Szerdán voltam végre egy barátnőmnél babanézőben. Régóta terveztem már, de megérte volna korábban is menni!!! Szép és fejlett baba, bár ezt a védőnőnek nem lehet bevallani, mert az csak hülyét kap attól, hogy a baba esetleg pár nappal - pár héttel korábban megtesz dolgokat, amit a nagykönyv szerint még nem kellene. Szóval a trükk az, hogy a védőnőnek azt mondjuk, amit hallani szeretne. Mesélt még a szülésről is - lehet, jobb is lesz nekem ez a császármetszés... Konkrétan tudom magamról, hogy nem bírom a fájdalmat, soha nem jártam még kórházban, legalábbis felnőtt fejjel, betegként / páciensként, úgyhogy nekem az eléggé para (lenne). De nagyon jól éreztem magam és jó volt látni, hogy nemcsak én vagyok pánikolós, hanem más is, akármennyi kisbabát látott is korábban. Azért az a flash, hogy ő a te gyereked, az sokat számít, negatív értelemben véve. A barátnőm tényleg nem egy panaszkodós vagy sírós fajta, nem is szokott meghátrálni, de amikor ő meséli, hogy kétségbeesett, meg sírt, akkor azért elgondolkozom rajta, hogy ÉN mit fogok csinálni. Bár a másik barátnőm szerint meg nem akkora wasistdas a gyereknevelés, illetve a babák ellátása, amekkora feneket kerítenek neki. Ja, és a rugdalózó, amit vittem ajándékba, telitelálat. Zöld-fehér csíkos, nagy piros elefánttal, plüss és volt hozzá egy hosszu ujjú póló is - azonnal ment is a mosásba.

Én egyelőre csak még egyszer el akarom olvasni a Babapszichológiát, meg befejezni a szoptatós könyvet - amiben azt ajánlják, már éppen a problémák c. fejezetnél járok, hogy mellgyulladás esetén, illetve ha bármilyen heg vagy seb, akár műtéti is van a mellen, akkor is tovább kell szoptatni. Fáj, fáj, persze, de akkor is, előre, sőt, sűrítsük a mellre tételt! (Hátttttezekkkkkkhüjjjjjékkkk!!!) Aha, elképzeltem, hogy én, aki pusztán attól, hogy megnőttek a mellei a várandósság elején, sírva fakadt és sportmelltartóban aludt hetekig, majd hogy fogom ezt bármilyen problémánák kiveitelezni. SEHOGY! És tényleg jó, hogy van a könyv, meg el is akarom olvasni, hogy miről is szól, hátha karácsonykor lesz valami problémám, szokás szerint, ugye az a születés utáni első nagyon nagy ünnep, szóval hogy akkor legyen kihez-mihez kapnom, tudnom kell, milyen bajok és orvosságok vannak benne. (De akkor sem értek egyet a filozófiájával.)

Bár bevallom, egy kicsit meg is nyugodtam, mert ahogy beszélgettünk, nagyon sok minden jutott eszembe, amit a könyvekben olvastam, meg amit a barátnők meséltek, illetve amit "útközben" láttam már eddig is, bár azért nem keine Panik, hanem kleine Panik van. Szóval úgy érzem, még egyszer el kell olvasnom a Babapszichológiát, hátha tovább rögzülnek a dolgok. Meg hát addig hátha fogok még babázni is párszor. Az egyetlen rossz dolog volt, hogy a pocakomtól nem tudtam rendesen tartani a vagány kissrácot, ezt el is felejtettem írni a szombati babázásról is.

Babázás után, szintén szerdán, átmentem egy másik barátnőmhöz, akinek két kislánya van. Nagyon édesek voltak most is, és kiderült, a kicsit nagyon érdekli már - közel 14 hónapos -, hogy mit művelnek az emberek a wc-n ülve. És az hagyján, de integet az eltűnő víznek.

Szerdán ezek után pihi volt a kanapén, nem nagyon akarózott már semmi mást csinálni, csak e-mailre válaszolgatni.

20-a - milyen jó, hogy hétfőre esett! Semmi bajom nincsen István királlyal, sőt! És az, hogy most hétfő volt, különösen jót tett! Viszonylag korán keltem, folytattam a mosást, összerámoltam a konyhát, főztem ebédet, csináltam desszertet is (és nemcsak jegeskávét, hanem a tejszínes-mascarponés babapiskótás cuccot), maileket írtam közben, olvastam - szóval mindent, ami egy átlagos két órába bele szokott férni, de most egy délelőtt volt és szépen aludtam is egyet tőle a kanapén. A ventillátor mellett, természetesen. Ja, a tűzijáték egyáltalán nem érdekelt, ez van. Péter és egy barátja kimentek, bár nem a tömegbe, de meleg is volt, meg hát pocakkal este sétálni sem akartam, túl jól sem voltam, úgyhogy erről ennyit. A tévében meg nem nézem meg, lehet, nem egyezik az operatőrrel az ízlésünk. Hihi.

Kedden be kelett menni dolgozni, ráadásul a főnökség is megérkezett. Egyetlen egy jó dolog van / volt az egészben - na jó, kettő: a kolléganőm és a légkondi. Bár ha belegondolok: otthon meg ventillátor van, ami nem is annyira kellemetlen, mint a légkondi, szóval akkor csak a kolléganőm marad. Mindegy.

Meg kellett beszélnünk, meddig dolgozom, mit hogyan tervezek, mi mennyi, milyen papírok kellenek. Nem bíztam a véletlenre, mivel a főnököm könyvelője elég béna, semmihez nem ért, mindent elront, nem használja az internetet és így tovább. (Heuréka! Hogy ne verjenek át, komplett bérszámfejtővé és könyvelővé kellett válnom, de mindegy.) De persze a végén édes a bosszú, vagy hát hagytam, hogy kiszámoljon mindent, elmondja a hülyeségeit és szépen én is utánakérdeztem. Beszéltem egy másik könyvelővel, ő sem állt a helyzet magaslatán - és könyörgöm, én vagyok a jogász, aki nem ért a számokhoz!!! -, így szerdán kétem egy időpontot az OEP-hez péntekre. Elmondtam, hogy jogász vagyok, de az én képességeimet messzemenően meghaladják az ellátásos jogszabályok, így mondták, semmi baj, péntek reggel 8 és mindent tisztáznak. Ámen.

Szerdán viszonylag eseménytelen nap vége felé kezdtek felpörögni az események - egyszer csak azt látjuk, hogy az egyik kiscsaj remeg, mint a nyárfalevél. Már találgattunk, hogy akkor csak ideges, mert kedden és szerdán délelőtt is sikerült őt leteremtenem, mert az istennek nem tudta azt csinálni, amit kértem, vagy pedig sokkal rosszabb: már megint lázas, beteg, satöbbi.

Sajnos lázas volt és én átharaptam a torkát. Nem szépítem, nem kertelek, úgy kiabáltam vele, hogy mit mondtam neki három hete, hogy meghalhat a gyerekem is, ha fertőző, hogy mer így idejönni, ha nem döglik bele, én ásom meg a sírját és így tovább. És hogy most azonnal ta-ka-rogy-gyon orvoshoz. Erre még nekiállt pakolni. (Főnökék hallották, de nem avatkoztak közbe, elhúztak haza. Tökös főnökség, mondhatom.) Szóval kiscsaj pakol, na azon megint felhúztam magam, hogy a MOST AZONNAL melyik részét nem érti! Az végre hatott és mondtam, remélem, felhív / üzen, hogy mi baja van (mondtam, nem mintha érdekelne, hogy elvonális tünetei vannak, fertőző nemi betegsége, lelki nyavalyája vagy vesemedence gyulladása, de tudnom kell(ene), milyen orvoshoz menjek tovább, ha nekem is mennem kell). Úgy is lett, mármint akkor végre azonnal eltűnt, de akkor még nem derült ki semmi. Vérvétel, egyebek, csütörtök reggel eredmény.

Az eredmény végül pedig annyira kétségbeejtő volt, azaz annyira súlyos (nem fertőző) gyulladása volt, hogy azonnal befektették az egyik kórház urológiájára, azóta is az ő vendégszeretetüket élvezi, annak minden infúziós, antibiotikumos, lázcsillapítós előnyével együtt. Persze azóta töknormális és nem győzi megköszönni, hogy akkor elküldtük - mi meg azon csodálkozunk, hogy ezek szerint két nap múlva az irodában hal meg nekünk, vagy legalábbis esik össze. Kiderült, hogy nem fertőző, volt annyi esze mégis, hogy rákérrdezzen, szóval megnyugodhattam. Azért átsuhant az agyamon, hogy konkrétan mit csinálok, ha kiderül, hogy hepatitis, vagy valami még súlyosabb / komolyabb, kihez rohanjak, mikor, mivel, a háziorvosom szabadságon, a nőgyógyászhoz egy hét múlvára van időpontom és így tovább.

Szerdán ezek után mentem a húgomékhoz, ahol éppen akkor sült ki a kakaós (és sima) házi fonottkalács (a húgom konyhatündérként már most sokkal tehetségesebb, mint én, én nem állok neki kelttésztának, nekem elveim vannak!), isteni is lett, de hát a kelttészta nem jó a gyomorsavra, csak egy vékony szeletet ettem. Anyukám pedig jéghideg tejberizzsel várt (ottalvós parti volt), meg vett felvágottat a kedvemért, erre én nem is vacsoráztam és nem is reggeliztem. Illetve igen, de azt tejberizsnek hívják, nem selyemsonkának.

Hajnalban viharra ébredtem, esett az eső, de nem túl sokat és nem túl sokáig és hamar megint forróság lett. És boszorkány-Virág csütörtök hajnalban vagy egy órát azon törpölt, hogy mivel a főnökség nemigen reagált semmit, ezért valószínűleg megkapom én még a magamét ezért, meg persze volt egy megoldatlan ügyem is, azon is agyaltam (rohadt sokat egyébként, aztán persze pofonegyszerű volt). Viszonylag korán meg is érkeztek és tényleg. Közben persze kiderült a kórházas sztori is, majd a kétfronton nekem esés következett. Aztán viszont mondtam: mivel nem tudom, fertőző-e, meghalhatott volna a gyerekem. A 31. héten feltétlenül szerettem volna, már csak ez hiányozna. Hogy akkor, ha aggódom, miért nem hasnzáltam a főnöki mosdót. MIVAN??? Attól nem vagyok napi 9 órát egy légtérben vele? Nem ugyanazokat a kilincseket fogdossa, az aktákat, a papírokat, NEM UGYANAZZAL AZ EVŐESZKÖZZEL ESZÜNK??? Meg hogy én ki ne találjak neki mindenféle egzotikus betegségeket! Hát mondom, amilyen diszkókarszalagok voltak rajta, meg hogy nem is aludt egész éjjel, meg nem otthon volt (alvásról szó sem esett), nem tudom, mit gondoljak, de ez már nem volt játék. Ráadásul talán el is néztem volna neki, de éppen a héten derült ki, milyen hanyag módon dolgozott, szóval hagyjanak már engem békén, még mindig nem én vagyok a kakukktojás. (Persze igen, mert ezzel úgy vannak főnökék: ha elmész orvoshoz, akkor tutira találnak is valamit, szóval ők nem mennek orvoshoz, mert akkor nincs bajuk. Így tehát én vagyok a felelős a nyavalyáért meg a kórházért is.)

Persze miután jól kiveszekedtük magunkat - úgy, hogy meg sem kérdezték, mi volt, hanem rögtön nekem estek -, még délután is kaptam egy alapos leb.szást, hogy milyen a stílusom. Höhh. Köszi. A gyerekem életéről van szó, nem teszek magasról a stílusomra? Lehet, hogy csak a hormonok miatt láttam sarkítva a dolgot, de ez nem vicc, nem játék, úgyhogy nekem magyarázhatnak, de legközelebb még ennyit sem várnék az orvoshoz zavarással.

Aztán kiderült még délelőtt, főnök mondta, hogy a másik asszisztens meg felmondott - nem tudom, biztos én vagyok vidéki paraszt gyerek, de én minden melóhelyemen szóltam a kollégáknak, mielőtt a főnök szólt volna, hogy felmondtam. Szerintem ez így lenne korrekt. Kivéve, ha kirúgnak, mert azt nyilván a többiek tudják meg előbb és én utoljára. Viszont munkavállalói rendes felmondásnál meg épp fordítva. Ez is tanulságos volt, de a legjobb poén az az volt, hogy mondta főni, "egyelőre még csak szóban mondott fel, de mondtam neki, írja le, bár szerintem nem is kötelező ezt írásban megtenni". Te jogászok gyöngye, te! Végülis csak így kezdődik a munka törvénykönyve, hogy kötelező az írásbeliség a munkaszerződésnél. És ha valamit írásban hozok létre, az írásban szüntetem meg. Jó, hogy éppen semmi nem volt a számban, mert leköptem volna a monitorom. Egyébként a felmodós csajszi azóta sem szólt sem a közvetlen kolléganőmnek, sem nekem, sőt, velem szóba sem áll, nem is köszön. Amit mondtam, hogy péntek délelőttig csináljon meg, vagy utána főnöké lesz minden, abból egyet SEM csinált meg. Rendben, ő kereste magának a bajt, ízekre fogják szedni a fennmaradó 30 napban. Ámen.

Csütörtökön maradtunk tovább, de nem haladtunk jól, majd elmentem Péterért, aki hozta Balázs első könyvét és a zenélő körforgót, bár elem nincs benne, meg szét kell szedni valamiét a szerkezetet is, Péter magyarázta, de hát én nem műszerész vagyok! Találkoztam még a régi edzőmmel, hívott délután, nem érek-e rá. Péter úgyis a házat szerette volna csinálni, úgyhohgy elvileg ráértem. Jó volt beszélgetni, jó volt látni a régi életem egy darabját és rájöttem, nagyon hiányzik nekem a spinning! A rendszeresség, hogy heti kettő edzés, hogy ismerem a biciklit, ismerem magam, a határimat, a korlátaimat - most meg minden jógaóra új kihívások elé állít, meg mindig mást tudok vagy nem tudok megcsinálni. És kérem vissza a fittségemet!!! (Na jó, nem nyafogok, tudtommal nincsen semmi bajunk és most ez a legfontosabb.)

Pénteken az OEP-nél kezdtem - és a lényeg: végre értem, mi, mennyi, mi alapján és hogyan jár. Legközelebb leírom, de most ülök a sötétben, a laptop világít és szellőztetünk közben ezerrel, így nem jönnek be a szúnyoghálón az apró bogarak - de a papíromról írni nem tudok. Szóval nagyon normálisak voltak, segítőkészek, magyaráztak, segítettek és minden, de MINDEN kérdésemet megválaszolták. A legjobb az egészben, hogy van egy központi telefonszám, amin időpontot lehet kérni, a biztonsági őr előre szólítja azokat, legalábbis a reggel 8-as időpontra érkezőket, én voltam az első! El sem késtem munkából, üres volt a város, szóval minden eszményi volt.

Kivéve a munkamennyiséget, mert délután négy helyett hatig dolgoztunk és szomorúan láttam csúfos végemet: varásnap is be kéne mennem, hogy végezzek valahogy hétfőn. Akkor sem lesz teljes az átadás, de legalább meglesz.

Munka után még bevárásoltam, sütöttem egy toszkán étcsokitortát, csináltam két nagy adag ál-tiramisut, egyet babanézőbe elvitelre, egyet meg othonra Péternek és aztán hajnali kettőig nem tudtam aludni a gyomorfájástól. Extra fáradt volt Péter, nem is akartam bemenni hozzá, úgyhogy addig olvastam, írtam, nézelődtem.

Amikor a címet írtam, felírtam, hogy babafotók, de már nem tudom, miért is tettem... Komolyan. Titta zombi vagyok, már ami a szellemi képességeimet illeti. Vagy az, hogy valamelyik nap a kolléganőmmel a klinika honlapján látható újszölettek fotóit nézegettük és nagyon érdekes volt, hogy minden baba már akkor külön egyéniség. Kis csodalény mind, gyámoltalan, mégis annyira felnőtt és emberi, hogy ennél jobban talán nem is lehetne. Ahogy a kezüket, lábukat és a fejüket tartják (persze fekve, khm), az valami halálosan ééééédes! És ami még babafotós: kaptam eg régi ismerősömtől babafotókat, négy hetes volt a kislánya, tündérszép baba és írta, hogy nagy élmény volt, mert most nyáron, újdonsült apaként, otthon tudott maradni négy hetet a feleségével és a kislányukkal. (Fél karomat odaadnám, ha Péter velünk lehetne az első négy hétben!)

TUDOOOOOOM!!! Találtunk Péterről babafotókat és gyönyörűségesen szép kisbaba volt. De ha esetleg rám fog hasonlítani, annak is fogunk örülni, mert engem sem evett volna meg sírva az oroszlán. (A császármetszés előnye többek között, hogy a gyerekek nem deformált koponyával jönnek világra - Péter és Virág is császáros baba, reméljük a legjobbakat a saját gyerekünknek is.)

Pénteken megint kelletlenül érintett, hogy kelni kellett, nem tehetek róla, mostanában ez van. Már érezni lehetett a "közelgő ünnepet", mert nagyon pancserok, kétbalkezesek, rácsodálkozó turisták és odafigyelni nem tudó sofőrök keresztezték az utamat, sőt, volt, hogy a gyalogos simán kilépett elém, csikorgó fékezés, duda, mutogatás - és meg sem fordult a drága, hogy megnézze, mi is a baj. Hát az a baj, hüjegyerek, hogy ha elütlek, járhatok majd kihallgatásokra, ami rohadtul nem hiányzik a gyerek mellé, ráadásul mivel én voltam kocsival, majd megpróbálják rámhúzni a vizes lepedőt. Grrrrhhhh...! Azok után, hogy csütörtökön az irodában megint kiakadtam és elmondtam a véleményemet (amiben szerepelt a "Mondd, van neked egyáltalán agyad?!" kezdetű hegyibeszéd is), szintén semmi nem változott pénteken, de legalább nem voltam rosszul megint. Az élet apró örömei. Avagy: minden nap ajándék rosszullét nélkül. Napközben megrendeltem a babakönyvet (Balázs első könyvét), meg a zenélő körforgót (ez mekkora béna szó rá!!!), és kiderült: nem tudunk koncertre menni. Mondtam, nem is baj, akkor valaki ott fent (vagy itt bent) nagyon nem akarja, hogy én koncertre menjek, akkor így lesz. Gondoltam arra is, esetleg korábban hazajövök / sietek haza és alszom még egyet a koncert előtt, de nem kellett. Más lett az esti program, mindegy, hosszú, de mivel összesen a két jegy volt egy ezres, túlságosan nem izgattuk magunkat miatta. Péter nagyon erősködött, hogy menjek el nélküle is, de nem mertem. Hiába mondta, hogy szerinte biztonságos, meg ugyan, mi történhet velem, velünk, de mondtam neki: vagy vele, mert róla tudom, hogy vigyáz ránk, vagy senkivel. Így aztán a senkivel lett, úgyhogy maradtam otthon. Legalább viszamentem az akciós cuccokhoz a céundába, de teljesen kifosztották két nap alatt, már csak napozók voltak, más nem. Persze úgy kezdtem a vásárlást, hogy néztem balerinát, az nem volt, viszont hatezer forintért találtam bőrszandált, szezon végi vétel, de reményeim szerint ez is sokáig szandál marad majd. A Triumph-ban is dupla 40 %-os leárazás volt, ott köldökig gombos pizsamát vettem, 3.600,- Ft volt. Igaz, hogy nem volt már türkiz és hogy szerintem jó lett volna a 38-as is, de 40-es lett a vége, mert ha itt még nőnek a melleim (márpedig a szoptatás esedékességekor még nőni szoktak állítólag), akkor a 38-as nem lesz jó rám. A naci meg legalább bővebb szabású így, hátha nem bántja majd a sebet. Szóval mire a háundemben tudtam volna szoptatós melltartót próbálni, el is ment a kedvem az egésztől és jöttem inkább haza. Gyümölcsöt vacsiztam, szóval mire kiértünk a szüleimhez péntek este, már majd éhen haltam és Babóca kb. ütlegelt némi húsféleségért. Tessék, ennyit arról, hogy kicsit karban tartom a súlyomat a "nem eszünk sonkás szendvicset vacsorára, csak sok-sok gyümölcsöt" programmal. Balázs viszont, amikor produkálhatta volna magát a nagyszülőknek, tojt felébredni 3/4 10-10 magasságában, sőt, még utána is fütyült ránk. Nem egy színpadi alkat, az most már tény. Ellenben kíváncsi, mindig dugja ki a kis fejét, akár ismerős, akár ismeretlen hangot hall, érdeklődik ő is. Na de most nem, illetve nagyszülői hangokra csak fejkidugás volt a válasz, aktívkodás sajnos nem. Szombaton végre kialudtam magam!!! Jippijéééééé!!!! Aztán reggeliztem, zuhanyoztam, írtam pár mailt és aztán felkerekedtem az irodába dolgozni. Nem is, előtte még lottózni, de sajnos nem nyertünk. Három óra alatt bent sokat haladtam, nem csörgött a telefon, nem zaklatott a főnökség, nem szólt hozzám senki, csak tettem a dolgomat és haladtam szépen előre. Otthon mostam, pakoltam, e-mailt írtam, éheztem - nem igazán ettem tegnap sem tésztát, sem kenyérféleséget és másnapra igencsak komoly következményei lett farkaséhség gyanánt. Krémtúrót ettem, nagyon jólesett, mert hideg volt, aztán este elkezdődött a kálváriám. Hogy is írjam, hogy szalonképes maradjak... Szóval valami nem stimmelt velem, de nagyon nem, égő-csípő-viszkető érzés volt, de eddig soha nem tapasztalt érzés. Amikor 11 óra felé elmentünk volna aludni, én csak azt éreztem, hogy a falat lekaparom. Mondtam először, másnap kórház, Péter vigyen be ide a kórházba ügyeletre, nem érdekel. Aztán eszembe jutott, ide nem megyek, mert hátha megint az idióta doki lesz itt, én őt többet látni nem kívánom (tudjátok, sztk-s élmény, amikor csak beutalót szerettem volna). Aztán eszembe jutott, hogy a klinikán van éjjel-nappali nőgyógyászati ügyelet, meg is néztem, mennyibe kerül, 15.000,- Ft. Mondom, üsse kavics, első gyerek, nem kockáztatok én semmit, nem érdekel, nézzenek meg és ennyi. Aztán addig-addig szenvedtem, míg rákerestem neten, hogy mi lehet a nyavalyám - okés, hogy felfokozott hisztérikus állapotban voltam, de nem találtam meg. Még a közelében sem jártam a tüneteimnek. Újabb negyed óra törpölés és Péternek kiadtam az ukázt: beszélek az ügyeletes telefonszámmal, hogy akkor akár most is mehetünk-e és ha igen, vigyen be, mert én ezt nem bíííííírom toooo-vááááááábbbb!!! Az ügyeletes doki nagyon jó fej volt, kifaggatott alaposan, és kérdezte, ha már délután óta nem vagyok jól, miért csak most jelentkeztem. Mondom, mert délután még nem gondoltam, hogy bajom van és bár első gyerek, nem fogok mindennel, ami kicsit is eltér az átlagtól, a dokihoz rohanni. Aztán éjjelre jött ki, hogy ez nem kis eltérés. Mondta a doki, hogy ő szívesen megnézne, de most nála épp szülnek és a kismamáját nem hagyhatja ott. Mondom, nyilván, ez teljesen érthető, hallottam is a háttérből az üvöltést / nyögést (Péter rácsodálkozott, milyen nyögést / üvöltést, mondom, mint a hállivúdi filmekben szülő nők által kiadott nem vicces hangok). Abban maradtunk, szerezzek Lidocain kenőcsöt, azzal ártani nem tudok, de otthon nem volt, Pétert meg nem akartam a Délihez beküldeni az ügyeletes gyógyszertárba. Azért a doki valamennyire megnyugtatott, mert mondta, valószínűleg semmi komoly, de persze, én érzem, telefonálni sem kell, mehetek azonnal az ügyeletre hozzájuk, mármint napközben. Végre nagy kínok között elaludtam volna, de megérkezett a menetrendszerű gyomorégés: olyan, hogy sírtam tőle. Egy szem Rennie-t bevettem, ülő helyzetben próbáltam elaludni (a közepes méretű rendes, és az extra méretű, pocakossághoz vásárolt párna a derekam alatt / hátam mögött), a szoptatós párnát pedig összekötöttem és a nyakam köré tekertem (elég viccesen nézhettem ki, mint valami óriási gallérral) és amikor már annyira dühös voltam Péterre, hogy ő tud háton fekve is aludni, hogy épp csak fel nem keltettem emiatt (terhességi agybaj), akkor végre én is elaludtam, de mivel a szopis párna nem tartotta meg a lekókadó fejemet, végül lementem vízszintbe én is. (Jókat röhögni ér rajtam!) Nem sokkal elalvás után jött még egy olyan lábgörcs, hogy üvöltve ébredtem, de megszólalni nem tudtam. Péter kérdezgette, mi a baj, aztán rájött, hogy "csak" lábgörcs - a "csak" azt jelentette, hogy nem tudtam megmozdítani sem, mert a nagylábujjam hegyétől a medencém tetejéig egy merő görcs voltam (másfél napig sántikáltam tőle, a vádlim annyira fájt). Ideje lesz megint kalciumot is szedni, bár szerintem most az esti parától tört rám megint. Ha jól vagyok, nyugodt vagyok, nincs lábgörcs, ha meg van, amin idegeskedem - a fenti nyavalya pl. -, akkor mindig így ébredek. Péternek azért mondtam, hogy én azt hittem, nem kelek fel többet az ágyból, ő meg "csak" egy kis lábgörcsöt emlegetett. Mondta, bocsánat, de ő a pocakomért aggódott és megnyugodott, hogy nem azzal van a baj, akkor nincs nagy baj. Vasárnap dél után egy kicsivel indultunk a klinikára, mondtam, egy életem, egy halálom, ezt a cehet mégis állom - tizenötezer ide vagy oda, még egy ilyen éjszakát nem akarok, ráadásul hétfőn augusztus 20-a, szóval miért is ne megint a hosszú hétvégén legyen nyavalyám. Amikor elindultunk, akkor pedig éreztem, hogy komoly bajom nincsen, de minden második pillanatban meg azt, hogy sírni szeretnék a kétségbeeséstől. Mázlink volt, mert öt perccel utánunk jött egy másik pár, a hölgy idősebb volt, és eléggé beteg arccal fogta néha a hasát, nem irigyeltem, de mondtam neki, reményeim szerint, amint itt a doki, én nagyon gyors leszek. Vártunk vagy fél órát, megérkezett a nővér, a doki egy másik épületben konzultált, rá még várni kellet vagy negyed órát, de a nővér addig leadminisztrált. Már láttam, hogy a bevételi pénztárbizonylatra "csak" egy tízest írt (reméltem, hogy az én bevételim legyen!!!), de persze a növekvő izgalom miatt nem kérdeztem rá. Viszont mivel várni kellett a dokira, megkérdeztem, hogy ha nincsen terhesgondozási csomagom a klinikán, akkor kell-e fizetni a szülésfelkészítő tanfolyamokért és nem kell! Szeptembertől pedig állítólag visszaáll a rend és megint lesz minden héten. A doki jött, felparancsolt a székbe - amúgy elég kínos volt már a negyedik vadidegen embernek elmondani, mi a bajom - és kiderült, csak banális dolog, a nővér pedig azzal vigasztalt, hogy nem is igazi terhes nő, akinek legalább kettő nincsen a várandóssága alatt. Mondom, éljen, akkor teljesen átlagos a várandósságom, mert ez a második éppen! Egyébként ismét, megint és vég nélkül nagyon kedvesek és rendesek voltak, a biztonsági őrtől kezdve mindenki, akivel csak találkoztunk. A nővér is - mint tóbb kiderült, intézetvezető főnővér - és az orvos is. Mondjuk a doki mufircnak tűnt, lehet, hogy én is az lettem volna, ha egy 30 éves, felnőtt, szellemi képességei birtokában lévő kismama "zaklatott" volna bagatell dolgokkal, de végülis elmondta, elmagyaráza, hogy nagyon meleg van és saöbbi, úgyhogy ne csodálkozzam, de a babának nincs baja és tulajdonképpen nekem sem. És az a nagyon durva, hogy megint azt írom: itt emberségesek voltak velem, nem néztek hülyének és nem vették zokon, hogy ott vagyok - és ami eszembe sem jutott nekem, csak a kolléganőmnek: lehet, hogy ha a sima ügyeletes kórházban is jó fejek, akkor ott is adok egy-egy ötöst a nővérnek és a dokinak (vagy azért, hogy soron kívül foglalkozzanak velem, jó magyar szokás szerint, khm...), szóval lehet, hogy máshol sem úszom meg ennél olcsóbban, de itt legalább biztos lehetek abban: nem zavarnak el, nem méltatlankodnak és nem közlik velem, megnézik, élő-e még a terhességem. Péter is mondta aztán, ő is így nyugodtabb, illetve ő akkor nyugodt, ha én nyugodt vagyok, mert akkor nem stresszelem Bogyókánkat sem, szóval erről ennyit és nagyon szívesen. Szóval kaptam egy receptet, ha nincs javulás, el kell menni a saját dokimhoz, öt perc sem volt az egész és ennyi. Péter is megnyugodott, szegénykém, nem irigylem, hogy ennyi női dolgot látott-hallott egyszerre. Neki ott csak az élvezetet kellene keresni, nem a problémát és tényleg sokat számított, hogy mellettem állt most is, segített, várt velem, pedig igencsak lett volna jobb dolga! Végre a vizsgálat után volt időnk megmutogatni Péter anyukájának is a dublini kisruhákat, meg a két édes gatyókát! Délután Péter még ásott, szegénykém, nem irigyelem őt, a ház alapjának vízszigetelésén dolgozik, rekkenő hőségben és tudom, hogy csak jót akar nekünk, ugyanakkor féltem is őt, nem is kicsit, nehogy baja legyen, kiszáradjon, napszúrást kapjon... Ásni kell, meg a régi szigetelést leszedni a házról, helyenként betont törni - tényleg nagyon strapás meló. Vasárnap délelőtt, és aztán délután is, beindult a mosoda, amit csak értem, dobáltam a gépbe... A hordozókendőt és a bundazsákot úgy mostam ki (bár külön, mert az egyik piros, a másik sárga), hogy a sima mosószerrel, öblítő helyett viszont ecetes vizet tettem bele. A kendőnél eltaláltam, a zsáknál nem, mert az egy kicsit ecetes maradt, de majd hétvégén még kiteszem szellőzni, hátha az segít rajta, még egyszer nem mosom ki. (És azt vasalni sem fogom, illetve nem is tudom. És azt is megkonzultáltam magammal, hogy a kisruhákat nem fogom kivasalni, osztkész.) Mosni fogok még kanapéhuzatot, meg készen van a sima szennyes ruha és az ágynemű - de minden megszáradt kb. percek alatt a rekkenő hőségben! Következő hétre maradnak a plüssjátékok és Balázs kicsi ruhái, de szerintem elég sok mindent megcsináltam már így is. Ja, meg a matrac huzata a mi ágyunkból. Azt nem tudom, hogy kisBalázs matracvédőjét kimossam-e, meg a lepedőit, de lehet, jót tenne nekik, egy gonddal kevesebb. Jóga sajnos nem volt a hétvégén, de lehet, jobb is ebben az embertelen, sivatagi hőségben. Most meg alvás, remélem, a tegnapihoz hasonló gyomorégés messzeire elkerül. Illetve lehet, nézünk még valamit a tévében, de csupa erőszakos, vagy bugyuta / bárgyú film megy csak. Valami igazi vígjáték nem lehetne? Vagy legalább az ismeretterjesztőkön valami babás témájú. De nem. Akkor majd valami lesz.

Ma volt napok óta az első délelőtt, hogy nem remegtem, és viszonylag jól működött az agyam is az irodai munkához. Éljenéljen! (Lehet, ahhoz is köze van: nem bkv-zom?) Tegnap este mondtam Péternek, most van az, hogy én nagyon félek. Persze a hormonok miatt ez csak pár perc, mert aztán rámjön, milyen jó is lesz (terhességi agylágyulás), meg hogy láthatjuk végre kisBalázst teljes testi valójában is (valljuk be, az ultrahangos képeken, átvilágítva a kis szerveit meg csontocskáit, nem túl előnyös oldalait mutatja). De attül még lesz egy műtétem, érzéstelenítéssel, meg lesz egy szülésem és lesz egy gyerekünk!!! És hűűűű.

Kérdeztem Pétertől, mit fogunk kezdeni a gyerekkel - majd játszunk vele: locsoljuk vízipisztollyal. Október végén?! Majd jól befűtünk!

Aztán látta, én most tényleg komolyan megrémültem attól, lesz egy gyerekem és azt mondta, megoldjuk, ezt is, mint mindent, azért vagyunk mi itt egymásnak. (Ugye, hogy ilyenkor azért jó szorosan át kell ölelni a férjet és kapaszkodni bele, meg a vállába fúrni a fejét, hogy ne is lássa: meghatódtunk?)

De tegnap: vettem kisBalázsnak egy farmernadrágot, céundá, leárazva, 590,- Ft volt (egyetlen szépséghibája, hogy van a hátsó zsebén egy mikiegér, de szerintem egy 3-6 hónapos csecsemőnél, még ha vagánynak öltözik is, ezt el lehet nézni), meg vettem egy oldalzsebes sötétkék kordnacit, az 790,- Ft volt. 62-es méret mindkettő, és én elvesztem a bébiholmik között. Meg vettem vékony újszülött sapit a háundemmben, melltartót próbálni már nem volt időm, de van egy pár, azaz kettő db "mum & dad ♥ me" feliratú sapink is. (Elolvadtam, újfent.)

Este lefekvés előtt leesett a kontaktlencse tokom egyik teteje. Csavaros kupak, könnyű leverni, mert pici és könnyű, így általában le is verem. Ha peches napunk van, landolhat a kisszekrény alatt, de ha mázlink van, látjuk is, hova esett. Én ugyan láttam tegnap, de lehajolni már nem tudtam, így Péternek kellett kiabálnom, hogy órási katasztrófa történt. És igenis, nekem katasztrófa, hogy nem tudok érte lehajolni (olyan pici a fürdőszoba, hogy még leguggolni sem), Péter meg jól kiröhögött.

Éjjel amúgy eszembe jutott még az is: nem kéne nekünk a gyereknek venni valami játékot is? Tudom, hogy az újszülött eszik-alszik-üvölt-ürít-fürdetik ötszögben gyalogol, de annyira fejlett a teknika és a tudomány, hogy biztos van nekik valami játék külön. A zenélő körforgót leszámítva, mert az első pár hónapban annyira a színeket nem látja, a zene meg a legtöbbjüket felzaklatja. Na, ezen törpöltem, amíg el nem aludtam.

Addig aludtam, kb. ötperces részletekben, amíg fel nem ébredtem - ma vagy 30-szor. Ébredtem arra, hogy fáj a hátam, szúr a hasam, horkolok, nyöszörgök, gyomorsav jön fel, büfi van, rosszat álmodtam - megint ügyvédjelölt vagyok és aki volt jelölt, az tudja, ez miért annyira rossz!!! -, fáj a hasam, mozog Balázs, éhes vagyok, melegem van, Péter morog álmában és így tovább. Persze az ébresztés után még tovább is tudtam volna aludni, de nem volt kecmec, kelni kellett.

Amin viszont már gondolkozom egy ideje: elkezdtem régebben a Suttogót, kiolvastam a szoptatós könyvet, belekezdtem a babamasszázsba, és akasszanak fel, de a francnak sem hiányzik ennyi lelkiismeret-furdalás. Minden egyes könyv a saját módszerát tartja egyedül üdvözítőnek és kb. a gyehenna tüzén rohadjon el az a fiatal anyuka, aki nem követi vakon őket. Olyan ez, mint a jehovások, vagy a szcientológusok, épp csak azt nem kérik a könyv végén, hogy írassam rárjuk minden vagyonomat. A szoptatással betegségeket lehet megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis szoptatni KELL. A masszírozással gyógyítható az autizmus, meg a viselkedési zavar, betegségeket lehet vele megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis masszírozni KELL. A suttogós módszer egy kissé spártainak tűnik, de a babának kell alkalmazkodnia a családhoz (vagy ez a modern Spock volt???) és a bőgni hagyva törődéssel kvázi betegségeket lehet megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis bőgni hagyni KELL.

Igaz, hogy elsőévesként logikából a "ha esik az eső, vizes az utca" következtetések mentén kettest szereztem, de most három különböző módszerről olvastam, hogy az egyedül igazán, de aztán tényleg tutira üdvözítő. Szoptatás: oké, csinálom, mert csinálni kell, elsősorban azzal táplálom a babát. De mivel még sosem csináltam és Balázs sem próbálta soha, lehet, hogy neki vagy nekem, de nem fog bejönni. Nem érzem magam hanyag anyának azért, mert valamire fizikailag képtelen vagyok / leszek, vagy esetleg a gyerekem lesz az. Pont.

Suttogás: okés, hogy nem fogok ugrani mindig azonnal, meg hogy éjjel más szabályok lesznek érvényesek, mint nappal, de azért a bőgve hagyáshoz nem fűlik a fogam. (Esetleg nagyobb korban, de nem egy újszülöttel / csecsemővel!!!)

Masszázs: amúgy is simogatni fogom álló nap a kis bogyókát, amit ő szintén vagy fog szeretni, vagy nem. Ha nem fogja szeretni az érintést, akkor nyilván nem örökölte a mi bújós természetünket és akkor nem fogom erőltetni. Nem minden kisgyerek szereti a babusgatást és egyesek már állítólag kicsi kortól nem igénylik annyira, mint mások. Meg amúgy is, könyörgöm, amikor még csak tanuljuk egymást, estleg az első 7-8 hétben totál rendszertelen az életünk, akkor HOGY LEGYEN BENNE RENDSZERES IDŐKÖZÖNKÉNT MASSZÁZS, ha még az etetést sem tudjuk úgy megoldani?!

Nagyon jót írt az egyik barátnőnk, amikor azt írta, hogy válasszak ki egy nekem szimpatikus szerzőt és az ő könyveit olvassam, a többiekre meg ne figyeljek. Hát ebbe már most bele lehet amúgy bolondulni! És persze Zsuzsi is nagyon jót tett, amikor megvette nekem Vida Ági Babapszichológiáját, ami tényleg életszagú és mivel olyan nő írta, aki többször szült már, ezért inkább bízom benne. És olyan nő ajánlotta, aki szintén kétszeres anya, raádásul magyar, szóval nekem ténylegesen ez lett / lesz a bibliám. Punktum. (Aztán lehet, hogy ez élőben mind hasztalan lesz és mégis a Suttogót preferáljuk, így kisBalázs a szögletes és durva nevelés következtében nem is első szót, hanem első mondatot fog formálni, feszes vigyázzba vágja magát, és a parancsra, hogy most azonnal rámoljon össze, akcentus nélkül vágja rá: "Jávól, Herrkommandant!")

Na jó, nem olvastam végig a Suttogót, lehet, nem is annyira durva, de akkor is: Vida Ági és kész. A babamasszás még jól jöhet és a szoptatósat is átlapozom még egyszer, ha otthon leszek, csak elosztok mindent tízzel.

Találtam most hordozókendő tanfolyamot is és olyan kendővel, ami nekem van, olyannal ráadásul ingyenes (amúgy sem egy nagy összeg, 1.600,- Ft lenne) és holnap be kell jelentkeznem. Pont az első szabad keddem délutánján van és igaz, hogy át kell menni miatta a városon, de üsse kavics, a semminél - illetve a kendőhöz kapott kis füzetkénél - sokkal jobb, ráadásul elöl hordozás a téma, amivel a párnapos babát is lehet hordozni állítólag. Naggggyon kíváncsi vagyok ám, milyen lesz!

Rákerestem arra is, milyen játékokat ajánlanak az újszülötteknek - a fekete-fehér dolgokról már hallottam, meg a zenélő körforgóról is, utána is néztem egy kicsit a véleményeknek és nem a felhúzósat, hanem az elemeset javasoltál, mert volt baba, aki akkor is üvöltött, ha csak felhúzták a cuccot neki, és akkor volt nyugodt, amikor hallgathatta-nézhette. Szóval találtam kis leporelló könyvet, az egyik oldala fekete-fehér-kék-piros, 0-3 hónapos korig használható, a másik oldala szép színes, dudás, zörgős, talán még tükör is van rajta, viszont piszok drága, de szerintem ennek ellenére megrendeljük, íme: http://tinylovetoys.hu/shop/double-sided-first-book/ (Hűűűűűűhhűűűűjjj, aug. 20-ig van 25 %-os akciójuk mindenre. Akkor ezt apaPéterférjjel nagyon gyorsan egyeztetnem kéne...) A zenélő körforgók meg itt vannak, ha jól tudom, mindegyik elemes, nem felhúzós, csak hát ezek sem túl olcsóak: http://tinylovetoys.hu/product-category/zenelo-korforgok/

Plusz beszéltem ma a nőgyógyász asszisztensével, egy csomó érdemi infót megtudtam. A hálóing azért hálóing, mert a pizsinadrág kényelmetlen lehet a császáros seb miatt is, de a varrás a Tena Lady mellett sem lesz túl komfortos, még ha nekem nem is a két lábam között bújik ki a baba. Igenis, vegyek csak szépen kínait, azt nem fogom sajnálni összetrutymózni (nem. akarok. kínait. Lujzíííí, segíííííts!!!). A szódabikarbóna mehet, sőt, bármilyen olyan reflux-gyógyszer, amit a háziorvos ír fel és kismamáknak is adható, de próbáljak meg félig ülő helyzetben aludni, meg minél magasabban. Egy barátnőm ajánlontta, tartsak főtt krumpli napot, de egyrészt elfog a hányinger a puszta főtt krumpli gondolatára, másrészt kisBalázs baromira letojja, hogy ÉN mit szeretnék enni: neki hús kell hússal és akkor talán nem rúgja szét a hasamat. Kérdeztem a kórházban fizetést is, de majd két hét múlva kell rákérdeznem a rendelésen, szóval kíváncsian várom.

Szülésfelkészítő tanfolyamra már most is nyugodtan jelentkezhetünk, csak eszembe jutott, hogy nekem magánorvosom az orvosom, tehát lehet, fizetni kell érte, de ezt már nem kérdeztem meg a lánytól. Akkor eszembe sem jutott, majd fel kell hívni a klinikát és megkérdezni, hogy akkor most mi is legyen, mennyit kell érte fizetni, ha egyáltalán kell érte fizetni, vagy ez hogy zajlik.

Rákérdeztem a fáradtságra és kimerültségre és a válasz rövid, tömör, egyszerű volt: kismama vagy, ez teljesen természetes. Mondom, utolsó napjaimat töltöm bent - Hát akkor meg tényleg ne csodálkozz! Tegyem fel a lábamat és pihenjek - mintha az bent annyira nagyon egyszerű lenne! És otthon is: ma este pl. főznöm is kell valamit. Jó, hogy nem ötfogásos vacsorát rittyentek, csak egybefasírtot, de a kanapén fekve azt sem tudom sem előkészíteni, sem megsütni.

Bréking: Lujzi talált nekem talán a célnak megfelelő hálóinget. Világos pasztell színűek, tiszta pamut, kb. szegycsontig gombolható, tehát szerinte nem biztos, hogy kifér rajta egy szoptatós cici, de még megnézi máshol is. És az áruk: hat euró. A kínai drágább ennél!!! Szóval szerintem Lujzi ismét jön, lát, megment, felszabadít!

Na, de még addig én is szétnézek és teszek az ügy érdekében. Micsoda problémáim vannak ám! Néha azért seggbe tudnám magam billenteni! (Vagy ez most csak a "szokásos" várandós-kifakadás és különcködés?)

Tudom, hogy az elején kellene kezdeni, de nem bírok magammal, annyira lelkes lettem - hálóingnézegetés közben ráleltem az Írországból küldött, hiperszupernek kikiáltott pocikenegetős szettre! Íme a link: http://www.minimano.hu/termekeink/mamatermek/kozmetikumok_a_mamanak/ De ha rákerestek a bolt oldalán arra, hogy Palmers, sokkal több találatot dob ki és van babáknak is popsikenőcs. Lujzinak ezt állítólag istenítették, a várandósság alatt és utána is kell egyféle olajjal kenegetőzni, meg olaj után testápolóval is. A Palmer's kakaóvajas pocak ápolót bár nehéz felkenni, mivel kakaóvajas és levendulás is, egyszerre, isteni illatú és eddig bárkinek mutattam, mindenki meg akarta enni, pedig ezt Kenni kell! Amúgy én is el tudnék képzelni valami ilyen illatú süteményt! Ja, és a terhességi csíkokra állítólag szülés után is jó, meg nagymértékű fogyáshoz is, szóval lehet próbálkozni. Én nem kenem minden nap, és nem is naponta háromszor, ami a javallat, de azért elég rendszeresen és úgy tűnik, eddig a pocakom nem lett csíkos. (Aztán lehet, az utolsó pár nap tesz majd be...)

Szóval szombatról vasárnapra nem volt olyan brutál gyomorégésem, de a pocakom nagyon fájt és éjjel megint a saját böfögésemre, aztán a saját horkolásomra ébredtem, aztán meg nyöszörögtem. Nem volt túl jó érzés. Későn keltünk, olyan 11 felé reggeliztünk és el kellett volna menni bevásárolni (munkamegosztás: férj takarít, pocakos feleség bevásárol és főz gulyáslevest). Ehelyett én rosszullettem megint, kapkodtam a levegőt, szédültem fekve is és azt éreztem, végem van. Nem tudom, mik ezek a rosszullétek, lehet, hogy álmos vagyok, lehet, hogy a kaja nem esik jól - pár falat után mindig úgy érzem: tele vagyok, pedig előtte éhen tudtam volna halni, azaz eszem tovább a kis adagomat), lehet, hogy akkor kéne még aludnom pár órát. Így még fetrengtem fél órát, utánanéztem, mi lehet a bajom. Bizony az lehet a bajom, hogy TERHES vagyok. Nem várandós, nem pocakos, hanem TERHES!!! A 30. hetet kezdtük vasárnap, és mindenhol azt olvastam, ez már valami, készüljek rosszullétekre, falási rohamokra (figyeljen oda, kedves kismama, mert ilyenkor a legkönnyebb elszállni - tényleg?!), pocifájásra, derékfájásra, pihenjek sokat (há-há!!!!).

Délutánra azért összeszedtem magam és megvettük a kiságyat és a matracot a szüleimhez, volt pelenkázóalátétre is huzat az áruházban, meg előtte néztem cipőt - na, az nem volt -, meg szoptatós melltartót és hálóinget is.

Szoptatós melltartó: outletben csak fehér, kényelmetlen, bazi vastag pántos - ami nem volt egyébként kényelmes - és még így is nagyon drágáért. Volt egy, ami tetszett volna, de 3.000,- Ft-ért annyira áttetsző volt, hogy szerintem azon még a szoptatós betét alól is átlátszott volna minden. Szóval ottmaradt. De megnéztem, hogy van még egy outlet az irodához közel is, meg egy a biatorbágyitól nem messze, szóval hátha mázlim lesz. A feladat megoldását nehezíti, hogy úgy tűnik, a világ minden nőjének 85 B méretű szoptatós melltartó kell (fénykoromban 75 B, aztán 75 C lett, kisBalázs előtt 80 B és mostanra meg 85 B, ami egy kicsit még talán nagy, de nem kényelmes már a 80 B és C sem, szóval 85 B). De nem adom fel, hogy minőségi szoptatós melltartóm legyen - ha más nem marad, lövök elölkapcsos, pamut, merevítő nélküli Triumph-ot és készen van. (Már ha ilyet találok egyáltalán.) Meg tervezem megnézni a háundemmet is, ott is vannak, meg egyéb márkákat is.

Hálóing. Köntöst persze találtam azonnal, Tezenis, 1.490,- Ft, nem frottír, hanem pamut, de szerintem a kórházba az is tökéletes. Sőt, volt polár is, ami otthonra telitalálat, főleg téli estékre / reggelikhez, de a kórházban nem venném fel. Így nem kell elvinni a méregdrága, olasz, pink frottírt. Meg találtam egy végiggombos, fekete, sajnos nem pamut, hanem viszkóz hálóinget, szintén 1.490,- Ft, egynek jó lesz, osztkész.

A T. hálóingek - nos. Gombos, oké. Térd alá ér, oké. Darabja 4.000,- Ft, oké. Ránézésre még talán az S-es is jó, de az M-es mindenképpen, okés. Titta pamut, tökjó! De. hogy. csak. világos. rózsaszín. és. még. világosabb. sárga. van. belőle. az. rémes. ÁTTETSZŐ MIND!!! Még a belső szerveim is látszanának benne!!!

Úgyhogy ez a projekt is az elintézendők listáján marad. Illetve találtam egy nagyon csinos, mit csinos, elegáns, igazi, női pizsamát, pántos, szoptatós kapcsos résszel elöl, halásznadrágos fazon, de az még leárazva is 7.000,- Ft volt. És azóta is mindenki a kínait ajánlgatja nekem! A gutaütés kerülget, ha arra gondolok, hogy bemegyek egy gumiszagú (papucsok) kínai üzletbe és válogatok a büdös (ruhafesték-szag) hálóingek között. Tudom, hogy a Lajtától balra a kínai nem jelent egyet a nyolcadosztályú minőséggel, de kis hazánkat mindenki szarral árasztja el. Plusz a kínai két év múlva már nem hálóing, míg egy márkás cucc még évek múltán is szín-, méret- és fazontartó, ami egy következő gyereknél / otthoni szoptatásnák is jól jön esetleg.

Úgyhogy a vasárnap csak félsikerrel zárult, de ez is valami.

Hétfő. Hogy nem akarok bejönni, az nem kifejezés. Meg hogy álmos vagyok, meg fáradt. Ismét előadtam a remegünk-álmosakvagyunk-szédülünk kombinációt, pihiztünk az asztalra borulva - ami nem megoldás, mert kisBalázs olyankor rugdalja a szeméremcsontomat, hogy dőljek máááár háááátra, naaaaaanyaaaaaaaaaaaa!!! De azért helytálltam akkor is, mert kellett.

Kis epizód - avagy hogyan hatnak a hormonok a várandós nőkre... El kellett mennem ügyfélhez. Taxival. Hívjuk a szerződéses partnert - szerencsére kolléganővel mentem -, már hív a sofőr, hogy itt van. Jóvanmáááááárna, mi még dolgozunk, mindjárt megyünk. Beülünk, én hátra és húzom a biztonsági övet, de nem csatt. Másik irányból csatt. Nem, onnét sem csatt. Mondom, nem fogsz ki te velem, akkor a hárompontosét a kétpontosba csatolom. A járdára állt fel az idiótája és pirosnál sikerült a dupla villamossíneken, X-es kereszteződésben, minden irányból kétszer két sáv, becsatlakozó kis utcák, elindulnia. Kapaszkodtam rendesen, de hogy aztán a két sáv közepén ment, hogy ő meg tudjon fordulni, az már több volt a sok(k)nál. Nem, én ilyet nem csinálok a városban, de még azon kívül sem, autópályán sem. Eldöntöm, hol megyek  és készen van. A két sáv közepén haladás továbbra is megmaradt, és amikor látta, hogy elöl tököl valaki, akkor nem nagy ívben kerülte ki, hanem konkrétan látszott, hogy totojázik, azaz taxis észjárással: én magamtól mennék, de ha lassabban megyek, ezek többet fizetnek. A pirosnál sem tudta eldönteni, illetve sárgánál, hogy átmenjen-e, majd olyat fékezett, hogy az öv fogott meg, egyébként lefejelem a széket magam előtt. (Köszbmeg.) Egyszer csak elkanyarodunk egy icipici, tódozott-fódozott utcába (Bűbájos Küsmödi kabátjára hasonlított), ahol majdnem a gyereket kirázta belőlem. Mondom, lezárták a másikat, miért erre jövünk, erre csak néz kukucska (szemüveges vén trotty volt, állandó rágási kényszerrel és tenyértörölgetéssel, meg kormánymarkolászással), hogy mi van, mondom a gyerek a hasamban nem szereti, ha rázzák, szóval szétrúgta a belső szerveimet. Index balra következő utca, és a fenti mondatom után, pedig lett volna hely kikerülni, megkínált még minden egyes csatornafedővel is. Ráadásul nem valami felső-középkategóriás autóban ültünk, hogy észre se vettem volna, hanem valami olcsó szarban, na, mindegy. (Mármint a city taxihoz képest olcsó szar.)

Erre megleli végre a célállomás uccáját, kanyarodik el jobbra. Házszám balra van. Megáll egy ipartelepnél, aszonnya: ez az? Mondja neki a kolléganő, hogy nem, az ott szemben, menjen csak szépen oda. Erre a köcsög nem kapcsolja ki a taxiórát, pedig ő tévedt el és nem 140 Ft-ról van szó, nem is az én pénzem, hanem az elvről!!!, és nagy kelletlenül átkocsizik a kereszteződés túlpontjára.

Aztán mondtam neki:
- miután ő tévedt el, a minimum lett volna, hogy kikapcsolja a taxiórát.
Válasz, kekk hangsúllyal: jóvanna, akkor azt a 140,- Ft-ot nem kell kifizetniük, mert ez annyi volt.
Mondom, nem az én pénzemről van szó, tehát leszarom, kifizetem, csak az elvekről beszélek, de mindegy is, ha ennyiből nem fogja az adást. Ráadásul az sem esett jól, hogy mondtam, a 30 hetes kisfiam a pocakomban nem szereti a kátyúkat, baszott kikerülni a csatornafedőket, pedig lett volna hely.
Válasz: ő észre sem vette, hogy én állapotos vagyok. (Ja, szóltam, baszki!!!!!!)
NEM ÁLLAPOTOS, HANEM VÁRANDÓS - ekkor már szinte üvöltöttem, és sikerült azt is hozzátennem, hogy "jó, hogy mindjárt nem vemhes!"
Válasz szó szerint: "Hőőő, maga meg..."
Én: Hogy mit képzelek? Hogy mi a fenéért kellett kerülőúton hoznia minket???
Ez volt a legrövidebb út.
Hogy mi volt?! GPS-szel jöttünk?! Na ne etessen már! Nem navigált! Ha GPS-szel jöttünk volna, nem téved el és nem ez a legrövidebb, konkrétan tudom. De mivel rohadtul sietünk és maga miatt még pont el is késtünk, hadd fizessem ki és már itt sem vagyunk!

Úgyhogy holnap még lesz egy kellemetlen beszélgetés a citiytaxival, konkrétan nem nyugszom, amíg el nem mondhatom nekik, hogy nem éreztem magam biztonságban. A faszi nem tudott vezetni, esküszöm, én irtó béna voltam a legelső városi órámon, de ennél még nekem is jobban ment!, plusz nem engedheti meg magának, hogy ne legyen hátul is mindenhol bekapcsolható bizt. öv, az utasok átvágásáról már hadd ne is beszéljek és ami miatt szóvá tettem az egészet, a hangnem volt!!! Vérlázító, és lehet, ha nem vagyok pocakos, nem veszem magamra, de így aztán nagyon a bögyömbe került a faszi. És isten óvja azt, aki egy hozzám hasonlóan vehemens (nem vemhes, vehemens!!!, van különbség), hormonok által vezérelt anya(tigris) bögyébe kerül!!! (Nem mellékes infó: a kolléganőm, aki elöl ült, azt mondta, ő sem érezte magát biztonságban. Szóval nem én vagyok ufó!!!)

Kedden megrendeltem a csodaszép pelenkázótáskát az USA-ból (bibíííí, ilyen: http://www.chelseaandmain.com/products/diaperbags/uptown/blackcreamdot.html) és aztán délelőtt azt hittem, ott a vég. Tünetegyüttest lásd fent, el is döntöttem, korábban hazamegyek.

Hazamentem, negyed hat helyett 4 után egy kicsivel (olyan kettő- fél három felé szerettem volna már), öt után értem haza, adtam vacsit az építőipari munkássá lett férjemnek (felújítás, éljenéljen, kisBalázsért mindent és bármit!!!), lefeküdtem aludni, felkeltett életem szerelme, hogy menjek családi banzájozni, de nem tudtam kikelni az ágyból, így aludtam tovább, hánytam egy kis gyomorsavat, hazakönyörögtem őt, aztán aludtam - zaklatottan - szerda reggelig. Amikor is muszáj volt bejönni, mert egyrészt ma itt volt a főnökség is, másrészt meg a háziorvosom szabin van, plusz nem teljesen százasan nem tudok végigülni egy helyettesítős rendelést, felhajtani a javallatot a nőgyógyászomtól / asszisztensétől, visszavinni a helyettesítő házirvosnak és megint menni, amikor vége van a rosszulléteknek. Így legalább csinálok valamit és pénzt is kapok érte.

Ma reggel meg jövök be, nyitom meg a programot és elhűlve látom, hogy én bizony hiába adtam utasítást, hogy "akár túlórában is", de mit kell megcsinálni, csak egy része intéződött el. Ezen már nem is idegeskedtem, higgadtan hívtam az "illetékest" és vagy negyed órán keresztül leüvöltöttem a haját a fejéről. Visszafogott üvöltéssel (főnökék jelenlétére tekintettel), de nagyon jólesett! Én senki balfaszsága, lustasága, nemtörődömsége vagy éppen kényelmessége miatt nem fogom többet a hátamat tartani. Pont. Van nekem éppen elég dolgom, nyűgöm, gondom. Vége van az utolsó két hétben a jófejségnek.

Úgyhogy most, miután a héten elfogyasztottam egy taxisofőrt előételnek, egy "munkatársat" főfogásnak (ez hosszú pácolást követően alakult így, fincsi volt nagyon), kíváncsian várom, ki / mi jön még desszertnek.

Ja, terhességi tünetek: orrvérzés és már nemcsak csekély mértékben, hanem a kifújom az orromat és folyik ki a vér c. előadásban. Gyomorégés, gyomorégés, gyomorégés. Fáradékonyság, rossz alvás, remegés belül, rossz közérzet, állandó alvási kényszer (mintha nem is a 30., hanem a 3. hét lenne), farkaséhség, de pár falat után mégis mintha elég lenne, plusz egy nagyon-nagyon kíváncsi, nagyon izgága kis manó a pocómban. Ja, és egy merő has vagyok, ami tulajdonképpen valahogy mégis én vagyok.

Szóval. Nézegettem a hálóingeket. A következő nagy projekt az lesz, hogy a PINK színű frottírköntösömhöz (vagy 10 éve használom és még mindig imádom, puha és PINK!) kell elölgombolós hálóinget keresnem. Négyet. Kórházi lista szerint. Nem vagyok boldog. Nézegettem ugye este, kínait nem akarok venni és jött hajnalban a megvilágosodás - ma hajnalban sokmindent megoldottam amúgy félálomban, jogi problémákat is, barátnői kérésre -, szóval megvilágosodás: az outletek! Melltartót már egy ideje amúgy is szinte csak Triumph-ot veszek, hálóing meg jó lesz Intimissimi is (figyelitek, milyen sznob vagyok?! - bár a legtöbb intimissimi cuccom outlet áron szerintem még olcsóbb, mintha kínai lenne, szóval szerintem megéri, hosszú ujjú pamutfelsőt 800,- Ft-ért vettem pl.), csak legyen elölgombos. Péter megígérte, eljön velem vásárolni, mert MÉG MINDIG KELL EGY FEKETE BALERINA CIPŐ ŐSZRE, szigorúan lapos, szigorúan kényelmes és még szigorúbban olcsó és bőr. Aztán kelni kellett, elkezdtem a napomat nagy nehezen.

Bent nagyon semmi kedvem nem volt dolgozni, így van ez már napok óta, nem tehetek róla, úgyhogy olyan tíz óra magasságában pihiztem tíz percet az asztalra borulva - nagyon fáradt és álmos voltam, hála a hajnali töprengésnek - és azon agonizáltam, vajon milyen lesz, ha már nem leszek rosszul délelőttönként (nehézlégzés, remegés, súlyosabb esetben kézremegés, émelygés, szédülés, álmosság és hazakarokmennííííííííííí érzés). Zsuzsi ajánlotta, hogy rosszullétre és álmosságra aludjak, amikor csak rámjön, aztán ő is elkezdett röhögni, hogy persze az ügyfelek ölébe nem hajthatom a fejemet, hogy akkor most szundiznék egyet, halkan vitatkozzanak a fejem fölött. Szóval még két hét és reményeim szerint egy pár nap után kialszom magam, napközbeni alvások segítségével.

Aztán rájöttem, nézek pelenkázótáskát. A babakocsink piros-fekete, tehát vagy ilyen színvilágú kell, vagy fekete. Aztán megláttam: van fekete, fehér virágmintával. Ami viszont szöget ütött a fejembe, hogy nincs hozzá pelenkázólap és cumisüveg tartó sem (vannak többrészes szettek, amikben igen, és mivel most éppen tombol a kánikula, egy hidegen tartó vacak egy-egy üvegnek talán nem is lenne rossz), pelenkázólapot lehet hozzá rendelni, de cumisüveg tartót nem. És ha közel ugyanannyiért találtam sokrészeset is, bár az nem virágmintás, akkor miért vegyem meg ezt? Végül addig vaciláltam, míg a rendelésem nélkül zárult a licit (fixáras volt mondjuk). Közben kitaláltam, hogy milyen táskát szeretnék (Allerhand), de az meg 16 ezer forintnál kezdődik és nem vagyok hajlandó annyit kiadni érte. Az majdnem a kiságy ára! Márkás bőrcsizmát vettem ennyiért télen!!! És hogy akkor vegyek ezt is használtan? Bár szerintem ezt senki nem adja el, ha egyszer megkaparintotta. Pont az az árkategória, amit csak a pénzesek vesznek, ők meg később nem nagyon vateráznak, mert nincs szükségük a pénzre szerintem. Mindegy, valamit majd kitalálok, van még bő két hónapom. Meg hát az elején nem pelenkázótáska fog kelleni, hanem azok a nyavalyás hálóingek, meg a szoptatós melltartók.

Amin ledöbbentem: adnak el szoptatós melltartót és hálóinget is HASZNÁLTAN a nők!!! És vannak, akik érdeklődnek és gondolom, olyanok is, akik meg is veszik. Jáááááájjjjj!!! Ne áruljátok el az anyósomnak, de nekem már attól a hideg futkosott a hátamon, hogy azt mondta, a padlásról lehozza majd a fiúk játékait és azzal majd játszhat az unoka. (Hogy mit?! Hogy én azt takarítsam meg suvickoljam?! Na, azt már nem!!!) Sőt, használt hastartó pántot is láttam, amit FEHÉRNEMŰKÉNT árulnak, a ruha alá kell venni. Mert rendben van, a családtagjaim és a barátaim ruháit felveszem, mert tudom, hogy ők tiszták, mosakodnak rendszeresen, de amióta az Andrássy úti optikai szalonban elmesélte az eladó, hogy a kontaktlencséjét valaki több mint egy évig nemhogy nem mosta le, vagy tette folyadékba, de nem szedte ki, aztán jött vele együtt a fél szeme, na azóta vannak kétségeim mások higiénés szokásait illetően. Meg hát érzem az ügyfeleket és az utastársakat a bkv-n. Szóval használt cuccok a vaterán, hihetetlen dolgokat lel fel az ember! Nem is! Az ember tisztaságmániás lánya! Tudom, hogy ez most nagyon sznobságnak tűnik, de akkor is: használt fehérneműt, normálisak vagytok ti, nőtársak?! (Ez szerintem olyan, minthogy stratégiailag fontos testrészeket nem törlünk szállodai törölközőbe, max. hajat, vagy a medence partjára visszük ki, hiába mossák őket 90 fokon. Az tiszta, amit ÉN mosok ki.)

El kell még intézni - illetve majd ha otthon leszek, csak ez is eszembe jutott pénteken, hogy fel kell őket hívni előtte - a házassági anyakönyvi kivonatot is, mármint el kell menni érte. Én már aggódtam, hogy remélem, nem kell kifizetni még azért is 2.200,- Ft általános eljárási illetéket, de mondta ma a jógaoktató, hogy azt ingyen kiadják. Csak hát el kell menni érte a szomszéd kerületbe, de azt is szeretném minél előbb elintézni.

Ja, és mindig, amikor megveszünk egy adag cuccot, esetleg én kutatok fel valamit a vaterán, akkor megnyugszom, hogy na végre, ez is megvan - és rájövök pár nappal később, hogy még szinte semmi nincs meg és még ez is meg az is meg amaz is kell. Kéne húzni egy határt egyébként, hogy hol álljunk meg. Egyrészt a ház befogadóképessége is véges, másrészt mi is felnőttünk idióta kütyük és találmányok nélkül, harmadrészt meg inkább nyaraljuk el azt a pénzt, tegyük félre egy másik autóra, vagy nem is tudom, ebédeljünk valami puccos helyen. Csak nehéz megállj-t parancsolni, pl. mikor azt látom, hogy a kinézett pelenkázótáskához nincsen hőtárolós cumisüveg tartó (az én anyukám annak is örült anno 82-ben, hogy egyáltalán cumisüveget tudott venni nekem, nemhogy még hőtárolós tokot hozzá!!! Legrosszabb esetben betehette a termoszba, ami annyira gagyi volt, hogy egy félórás úton megolvadt benne a fagyi), szóval hogy nincsen hőtárolós izé hozzá, de a vaterán tudok vadiújat venni 800,- Ft-ért, ráadásul krémszínűt, nem idióta feketét (azaz tűz rá a nap és hamarabb felmelegszik), akkor nehéz azt mondani, hogy kisBalázs kényelme nem ér meg 800,- Ft-ot a szüleinek. És a párszázból már szerintem pártízezer lesz szépen lassan, de akkor is: ember (illetve anya) legyen a talpán, aki ellen tud állni az ilyeneknek. Szóval bigyógyűjtésből jelesek lettünk, szerintem.

(Találtam most egy nagyon szuper pelenkázótáskát, USA-ból postáznák, csak tettem fel előtte kérdéseket, mert nem vagyok benne biztos, hogy vízhatlan és hogy zárni lehet. Olyan tatyó, amit később is szívesen használ(na) az ember, fekete és krémszínű pöttyös, nem is túl drága, pelenkázólappal, mondjuk a postaköltsége húzós, de sokáig, még kb. 10 napig vacilálhatok, hogy kell-e. Megnéztem a német és az ír e-bay-t is, hihetetlen, hogy ott mennyi mindenféle design és stílus van pelenkázótáskából is! Otthon meg szögletes, vagy túl infantilis, vagy túl komor / komoly, ami normál áron van, osztkész, oszd be magadnak, köll vagy nem köll, ez az alternatíva. Kint meg piros alapon fehér apró pöttyös, csak mondjuk az lakk volt, de már majdnem írtam Lujzinak Dublinba, hogy izzítsa a PayPalt, mert nekem olyan kell. Annyira jó csíkosak és mintásak vannak, hogy nem győztem pislogni, a monitor előtt egyébként is sűrűn kell(ene) - jut eszembe, ha otthon leszek, még egyszer el kell mennem amúgy is szemészetre, de a baba miatt is -. Szóval tényleg nem értem, hogy ami jár egy randa angol nőnek a ködös-hűvös időben, alattvalóként, azt én miért nem vásárolhatom meg a boltokban???)

Aztán eltelt valahogy a benti péntek, bár nagyon nyögvenyelősen, azt hittem, nem lesz vége, de mégis! Otthon meg tovább nézegettem a cuccokat, főleg pelenkázótáska ügyben és persze evett a penész, hogy a külföldiek miért jobbak.

Este már éreztem, hogy kisBalázs sokat mocorgott, ennek gyomorégés lesz a vége és úgy is lett, de olyan, hogy köhögtem a kilélegzett gyomorsavtól - bevettem egy Rennie-t és elmentünk aludni.

3/4 1-kor (még mielőtt valaki azt hinné, másnap délután, szólok: éjjel) arra ébredtem, hogy köhögök a gyomorsavamtól, szaggat a pocakom és úgy egyáltalán: egy percig sem élek tovább. Mondtam Péternek, én kiköltözöm a nappaliba - ő akart menni, de aztán azzal, hogy a nappaliból közelebb van a fürdőszoba, meggyőztem, hogy én megyek. Péter kiment még mosdóba és szinte sírva kiabáltam neki, hogy nagyon siessen, mert az volt az érzésem, hogy én itt most kihányok egy adag gyomorsavat. Gyorsan lefeküdtem inkább, mert képzelem, az milyen lehetett volna, végigmar mindnent, tönkreteszi a fogaimat és mire Péter végzett, lecsillapodott az inger. Nagyon sokáig, bár nagyon álmos voltam, nem tudtam elaludni, csak nyöszörögtem, hogy mi mindenem fáj.

Aztán hajnalban jött az újabb sokk - ezt még soha, sehol nem olvastam előtte: arra ébredtem, hogy jön ki a levegő a gyomromból - hol csak gyomorzajjal kísérve, hol Bud Spencer legendás csajszi-hajat lobogtató büfis jelenetét megszégyenítve. Konkrétan visszataszítónak éreztem magam, és örültem, hogy nem a férjem mellett alszom, de mint utólag kiderült, ő is hallotta. Ja, élvezzem a várandósságot, köszi! Kiakadok amiatt, hogy legyen készen minden, hogy semmire nem vagyok képes, hogy semmi nem megy, hogy hogy lesz így gyerekfogadás és nyugodt gyerekvárás, stresszelnek a vizesedéssel és a kilóimmal, pedig teljesen tökéletesen jól vagyok ilyen szempontból, fáj a hasam sokat-sokat, a gyomorégés hányásközeli élményt és órákon át tartó böfögést okoz, és egy merő has vagyok, két lépés után fáj a talpam, hát mit élvezzek én ezen?!

Tudom, tudtam, hogy ez nehéz lesz, bár szombat hajnalban csak arra koncentráltam, hogy túléljek, de komolyan azt hittem, kétesélyes a dolog, de legalábbis mentőt kell hívni hozzám. Szerencsére annyira álmos voltam, hogy odáig nem jutottunk el, mire kinyitottam volna a számat, el is aludtam a nagy harcban, hogy én jól vagyok, reggel meg azért nem hívhatok mentőt, hogy "bocsánat, órák óta böfögök, pedig semmi szénsavasat nem ittam, nem eszem kelttésztát, amitől ez szokott lenni és részeg sem voltam már január óta és csak várandós vagyok, de segítsenek rajtam!"

Nem tudom, hogy mi ütött belém kedden egyébként, mert úgy volt, a férjem elmegy négy napra evezni "nagyon messze", potom 330 km-re, de én úgy éreztem, nem kéne mennie. Szerintem megéreztem előre, hogy rosszul leszek és nem tudom, mit csináltam volna, ha tökegyedül kell ezt a hajnali egy órás rosszullétet levezényelnem. Plusz esetleg még a gyomorsav is feljön, mert ha akkor nincs kint a mosdóban Péter, tutira kitaccsolok.

Ja, jógán ma csak és kizárólag stresszoldó gyakorlatokat csináltunk, meg hátfájás ellenieket, tudnám szerződtetni az oktatót otthonra is! (Mondjuk egy ilyen fasza kis gyomorégéses estén jólesne a jóga, érzem!)

És még egy dolog: sütfalhatnékom van! Aztán meg két falat után jön a belső hang: Virág, te normális vagy? Babócának teljes értékű táplálék kell, nem szénhidráttal töltött szénhidrát, szénhidráttal!!!! Szóval most ott tartok, hogy csak csorgatom a nyálam a csokira és a sütire és még annyit sem merek enni, mint várandósság előtt. Tudom, hogy nem vagyok normális, de akinek az élete egy merő fogyókúra, az már csak ilyen marad. Még a gyerek / pocakosság kedvéért sem változik meg, főleg, ha tudja is, hogy a gyerek nem szereti az édességet. Nem segít, hogy a pocikenegetős cucc kakaóvajas és olyan illata van, mint anyukám isteni kókuszkockájának és ezt érzem magamon egész nap.

Este késő van, végre alvás, remélem, sokkal jobban leszek, mint voltam.