Terveztem egy posztot csütörtökön, de egyéb más - bokros - teendőim miatt (munka, halaszthatatlan pihenés és kanapén hideg dinnye evés) nem fért bele. Amikor meg eljutottam oda, hogy bekapcsoljam a gépet, inkább csak megnéztem a Zidőjárást és elmentem aludni.
Szóval szerdán megkaptuk a kisruhákat, éljenéljen!
Viszont a keddből kifelejtettem, hogy megkaptam a nőgyógyászati javallatot, hogy dolgozhatok - nézett rám nagy szemekkel a nőgyógyász, hogy ő ilyen papírt még soha nem írt és ilyen még nem fordult elő, hogy egy kismama dolgozni akar. Hátpedig, akkor lehet megnézni engem! De nagyon tündéri volt a helyettesítő orvos is és zokszó nélkül kiadta a papírkámat. Ezzel szemben meg a védőnő egy - bocsánat - fapina volt, pedig az orvosnak nem vagyok páciense, egy fillér bevétele nincs belőlem, a védőnő meg az én tb-mből és járulékaimból (is) kapja a fizetését.
Szerda. Alig vártam, hogy Lujzi befusson és kicsivel dél után már itt is volt! Hozott egy baromi nagy zacskónyi ruhát, kifizettem neki, meg kaptunk két ééééédes előkét ajándékba. Csak kicsit kukucskáltam be a zacsiba, mindent nem beleztem ki az irodában, de alig vártam este aztán, hogy apaPéterférj is hazaérjen és kirámoljunk együtt. Hogy tűkön ültem, vagy 20 percig, amíg hazaért utánam, az nem kifejezés! Nagyon szépen, igényesek, fiúsak a cuccok, majd készítek képeket is és teszek fel. Szinte mindenen rajta van az árcetli és elképesztő dolgokat kaptunk. A legjobban a kis kék csíkos body-k, meg kék kutyamancs-mintás... Apukám mondta tegnap, nagyon jó tényleg: mindegyiken vagy szögletes fejű maci vagy szögletes fejű kutya van. ami nem igaz, mert van még méhecskés, a fürdőlepedő vízilovas és van még sünis meg nem is tudom, milyen. Viszont a szögletes fejet nem tudnám tagadni.
Amúgy néztem nagyon a bébiholmikat, hogy. Ebbe. A. Saját. Újszülött. Gyerekünket. Fogjuk. Becsomagolni. Ááááááááá!!!
Persze elég későn mentem aludni, annyira lelkes voltam, hogy kibeleztem mindent és összeírtam, miből mennyi van és szinte kész a készletünk. Közben kaptam a lányoktól az infót bébiőr és légzésfigyelő témában - tényleg nem lehetek elég hálás! A döntés az enyém, mert ahányan vannak, annyiféle a tapasztalat, jótanács, elolvasok mindent, mérlegelek, döntök, vagy tovább kérdezek. Másképp ez nem megy!
Lujzi anyukája szerdán - pedig ő csak a lánybúcsún és a lagzin látott tavaly - azt mondta, hogy szép vagyok. Nem azt, hogy szép kismama, vagy szép pocakos, hanem egyenesen azt, hogy szép. Talán tényleg el kéne hinnem, hogy nem csúsztam még szét teljesen, csak nehéz, mert én ugye látom a változásokat a testemen. Ami remélhetőleg tényleg átmeneti!
Csütörtökön rájöttem, a Lujzival történő beszélgetés végére, hogy pocakkal Szigetre menni nem vagány, hanem felelőtlenség, így nem megyek, nem megyünk. Este voltam a háziorvosnál is, megvan a papírkám, meséltem neki is a védőnőt meg a keddi ügyfelet, hát ő is csak ámuldozott, meg persze röhögött a hülye szülésznőn.
Lefekvés után úúúúúgy égett a gyomrom, hogy nyöszörögni alig tudtam, Pétertől kértem Rennie-t (ami mókás volt, mert a fájdalomtól elfúló hangon kellett neki kiabálni, mivel külön alszunk a horkolásom és szuszogásom és a nyöszörgésem miatt, a nyöszörgés meg azért van, mert már akkora a pocakom, hogy megmoccanni is nehéz), de amíg elkezdett hatni, addig azt hittem, sírva fakadok. És elfogyott a MagneB6-om is, az sem volt vidám, de szerencsére csak vasárnapra fájdult meg a pocakom - de hogy a hülye viharoktól vagy a magnézium-hiánytól, azt nem lehet tudni.
Pénteken napközben rákerestem a kinézett kiságyra és komódra, mert valamiért rámjött, hogy meg kell venni - és a megérzéseim nem hazudtak: találtam egy másik bababoltot, ahol a májusi árnál 14E Ft-tal olcsóbb a szett. Meg kellett rendelni, elvileg csütörtökön érkezik a szállítmány és abból egy-egy darab a miénk. Tádáááá! Alig várom már, hogy mehessünk érte!!! Nem tudom, miért jött rám ez a fészekrakási ösztön a harmadik trimeszter előtt két nappal - de tény: itt van.
Péntek este a férjem koncerten volt, én meg vettem egy nagy levegőt és regisztráltam a Vaterán és persze ha már ott voltam, vásároltam is. Mellszívót, bár alig használt és azóta bundazsákot (újat nagyon olcsón), meg figyelek egy légzésfigyelőt és egy bébiőrt is, hogyan alakul a licitje. Ja, meg egy szintén szinte új pihenőszéket, még garanciajegy is van hozzá. Aztán találtam vadiúj szoptatóspárnát harmadáron, és nandu hordozókendőt (magamra tekerem a babát és jöhet is velem) szintén párezerrel olcsóbban. Ámokfutást rendeztem, de nem nagyon akarok már ezzel foglalkozni a legvégén, legyen meg minden és kééész. Ez persze nem egy este termése, hanem három este és egy fél nap eredménye, de akkor is.
Szombaton jóga, aztán ebéd, ebéd után még egy kis vásárlás, majd alvás a kanapén. Nagyon trutymós idő volt, pénteken is vagy 10 percig tartott, míg az egyébként szerintem alig háromperces utat megtettem haza a buszmegállótól. Azt hittem, leülök valahol a járda szélére és ottmaradok, nagyon kimerítő volt ez a trópusi, párás, izzasztó, forró, fojtogató idő. Szombaton ugyanez.
Viszont mivel már most nehezemre esik a járás, mondtam Péternek, úgyis itt a lista, én is nagyjából tudom, esetleg még mit szeretnék, menjünk el babboltba, meg a kék-sárga bútorosba és kezdjük el beszerezni Balázs kicsi holmijait. Hát. Határ a csillagos ég, de a bababoltban zárás után kettő perccel is kiszolgáltak, bár nem mi voltunk az egyetlen pocakos, még őrülten vásároló pár. Oké, első gyerek, szerintem a másik családban is, sokat kellett nézni, kérdezni, keresni - mi hol van, de eredményesek vagyunk pipere terén, meg apró mütyürök terén. Körömvágó szett, hajkefe + fésű (aminek a csomagolásán rajhta van, hogy 0+, azaz újszülött kortól használható, de ha megfordítja az ember, akkor rajta van a matrica, hogy 6 hónapos kortól ajánlott. Hálát adok istennek, hogy szinte perfekt vagyok németből és angolul is több mint középfokú szinten vagyok, mert így legalább nem paliznak be a hülye ráragasztott cuccok! És hányszor jártam már úgy: magyat útmutató / utasítás 4 sor, a német / angol két oldal és abból legalább lehet tudni, érteni, mit is kell csinálni az adott cuccal.), van lázmérőnk, orrszívónk, ahhoz mosókefe, cumi, cumisüveg, pótcumi az üvegre, tetrapelusok (ami még olcsóbb is, mint múltkor a hipermarketben az akciós, amit anyukám mutatott), kiskanál - és olyan, hogy hőre elszíneződik, ha túl forró a kaja, bár egyelőre azért ajánlották, ha bármit be kell adni a gyereknek és akciós volt a sterilizáló folyadék is, vettem is rögtönh két litert, mert még vagy négy évig jó. Amúgy legalább azt is tudom a cumisüveg csomagolásáról, hogy a kifőzés azt jelenti: öt percig forralo, nem kell fél órát, ahogy én valamiért gondoltam. Illetve az is rajta van, hogy minden használat előtt sterilizálni kell a cumimsüveget, de anyukám azt mondta, hogy ő csak elmosta és aztán hetente egyszer-kétszer főzte ki a cuccot. A 48 négyzetméterre még egy nagyobb méretű sterilizáló bigyót nem akarok beszerezni, a mikrósat meg szerintem nem engedné a férjem használni, már a mikrót sem szereti. (Megoszlanak a vélemények, tudom.)
Aztán a kék-sárgában vettünk egy csomó kiegészítő apróságot, úgymint frottír törlőkendő, lepedő, kinéztük a matracot - sajnos bébiőr egy pár hete nincsen -, kicseréltóük a zenélő rókát, mert amit vettünk másodhegedűsnek, az furán játszotta a dallamot és ezt az áruházban múltkor nem hallottuk. Szó nélkül visszavették és kaptunk egy utalványt érte és találtunk másik, szépen szóló rókát is. Kétszer tizenötezer forint "bánta" a körutat, de tényleg sok minden megvan. Félre lehet tenni és levan a gond róla. Ja, meg bébinek való polár takarót is vettünk kettőt.
Ahonnét a kiságy lesz, ott meg kinéztem az egyéb akciós termékek közül kinéztem még párat, mint pl. eldobható bugyi, meg a hordozóra / kiságyra applikálható játékspirál, remélem, tényleg megjön az ágy csütörtökön és pénteken el tudunk érte menni és még lesz idő zárás előtt körülnézni. Egyébként mondtam Péternek, tudom, hogy azért húzta sokáig szombaton az indulást, hogy minél kevesebb pénzt költsek, de ezekre szükségünk van és akkor is meg kell venni, ha neki ez nem tetszik. És igenis, áldozza ezt az időt a fiára és hadd ne mással menjek el beszerző körútra. De amúgy aztán lelkesen nézegetett és válogatott és nem volt gond, csak haladt volna a házkörüli munkákkal, mint kerítésjavítás, fűnyírás és egyebek.
Vasárnap hajnalban - Péter kivételesen velünk aludt - egyszer csak azt mondja: na, végre megjött az eső. Eső. Eső???? A ruhák meg kint vannak. Szegénykém egy szál alsógatyában rohant ki a két ruhaszárítóért a teraszra a szakadó esőbe. Bioöblítővel utánöblítettük a ruhákat legalább. De hogy hogy jutottak eszembe, még most sem tudom. Néha még nyomokban felfedezem a régi tulajdonságaimat, de már tényleg csak nyomokban.
Vasárnap délelőtt rájöttem: a kánikula és a házimunka együtt nem váradósoknak való és most még annyira dögmeleg nem is volt, mint pár hete. Szóval kipakoltam a mosogatógépet, ami nem is volt nagoyn tele, de a 6-7 perc végén lihegve kellett leülnöm. Nem volt felemelő érzés, főleg nem az én izgága-aktv régi énemnek. Tudom, átmeneti, de valahogy szégyelltem magam, hogy én még ezt sem tudom elintézni, nem beszélve rendes takarításról, főzésről és a többiről.
A mosdó felett lévő tükörhöz már nem férek oda, vicces kivenni és betenni a kontaktlencséimet, pattanást elemezni, vagy akár sminkelni is. Ugyanez a baj a sima tükörrel is:a pocakom van ott, én szemből közelmenni már nem tudok. Tényleg, ez nagyon érdekelne: mivel kontaktlencsém van, ezért hogy oldjam meg a problémát, hogy lássam is a gyerekemet és ő is megismerjen? Mert okés, most még jó, h éjjel / reggel szemüvegben botorkálok, de mi esz majd az éjszakai etetések és a pelenkázások alkalmával? Meg korán reggel? Lencsében nem szeretnék aludni, nyilván, de egész napos szemóüvegezésre sem szeretném magam kárhoztatni. Viszont azt sem szeretném, hogy mondjuk otthon szemüveg, elmenetelhez - főleg, ha vezetek is - meg lencse, mert mi van, ha nem ismer meg a gyerekem? (Vagy csak ezek az én hülye kérdésem és másban ez fel sem merül???) És még egy kérdés: hogy lesz műtétkor? Mert ha tényleg nem altatás lesz, akkor lencse és szemüveg nélkül nem fogom látni sem a férjemet, sem a gyerekünket. Majd csütörtökön megkérdezem a nőgyógyásztól maximum; eddig ugyan nem nézett hülyének a kérdéseimmel (vagy csak nem mutatta), de lehet, végre ezzel sikerül majd elérnem.
Vasárnap még kellett volna utalnom a cuccok árát, meg e-maileket írogatni, de annyira készen voltam, meg aztán jöttek a szüleim is - hoztak egy csomó szilvát még még sokkal több körtét, otthonról, hmmmmm -, viszont főzni meg kellett.
Nem mellesleg terhességi süketségem van, mivel az ebéd végén - csak hétfőre és keddre főztem, ebédre nem volt már időnk a takarítás és a vásárlás után - felhívtam apukámat, merre járnak és közölte, most Állnak ki. (Ő úgy értette, hogy náluk otthon a garázsból.) Mondom, most SZálltok ki? Igen, most Állnak ki. Nálatok vagy nálunk? Nálunk. Nálunk? Nálunk.
Ebből hazarohanás lett, hívom apukámat megint, mert sehol senki és kiderült, a garázsból Álltak ki akkor éppen és még csak a nekik szomszéd faluban voltak. Péter kiröhögött és közölte, a terhességi agylágyulás mellé terhességi süketségem is van tényleg.
KisBalázs kedvenc mesehőse pedig a Kisvakond, mivel nagyon szépen tudja utánozni: a pocakomban tornázás most már úgy fest, mint amikor Kisvakond megy a föld alatt és ez a felszínen is látszik. Amúgy vicces, de megijedek tőle. És próbál vakondtúrást is gyártani: kidugja a kis testrészeit, leginkább a buksiját és a hátát, nekinyomja anya hasfalának és elvan. Hogy anyának ez fáj, az őt hidegen hagyja. Tegnap este még be is feszített: éreztem a gyomrom helyén a kis buksiját, valahol mélyen bent meg akkor a térde / sarka / keze nyomott, nem volt vicces. Péternek tetszett, de neki minden tetszik, kíváncsi vagyok majd az első alkalomra, amikor lepisili, lefejeli, esetleg beleboxol a karjába, megrúgja bárhol (mármint a kissrác a nagyot), az hogy fog neki tetszeni. Tudom, persze, most ez Babóca dolga, hogy egzecíroztatja anyát, de egy idő után eléggé félelemetes, hogy már fél órája meg sem áll a pocakom.
Hajnalban is arra szoktam ébredni - ugye leginkább csak oldalt alszom és leginkább csak bal oldalt a hülye gyomorégés miatt -, hogy ha megfordulok 180 fokkal, Bébibogyó elkezd bukfencezni bent és olyan, mintha a matrac mozogna alattam. Pedig dehogy a matrac az, csak a gyerek nem fér a bőrébe. Gyanítom, méltatlankodik a forgás miatt, illetve már éhes, mivel általában gyümölcsöt szoktam vacsorázni.
A pocakom sajnos gyulladt pattanásos és az arcom bal oldala is valami trutyis lett, néha a hátam-vállam-mellkasom is. Kenem nagy lendülettel, szinte minden nap a pocikenegetős cuccal, lehet, az is a baja, hogy túl sok trutyi van rajta. Bár az arcomat meg nem, akkor ezek mégis a hormonok lesznek...
Jajjj, azt majdnem el is felejtettem, hogy szerdáról csütörtökre azt álmodtam, hogy szülök. Egészen félelmetes és rossz élmény volt, Péter ott volt végig velem, nagyon nagy volt a kórház, tele, khm, kétes egzisztenciájú nőkkel. Nem is tudom, hogyan keveredtem oda, "felszerelés" sem volt nálam és valami zegzugos alagsori részen kellett átmenni, valami csúszdán is lecsúszni és Péter mondta, a doki nem akar(t) elémjönni, de vár. Lezuhanyoztam, illetve valami pocsék zuhanyzón át kellett menni és addig jutottam, hogy bőgtem meg hisztiztem, hogy én nagyon félek és én itt és én ezt nem, viszont október 20-a volt a nagy nap, de ezt is mástól kellett megkérdezni. Tényleg nyomasztó volt. Ami nyilván nem így lesz, mert az orvosom kb. egy arany ember, jó a humora és a kórház is magán, meg már jártam is ott és állítólag kevés ott a szülés, úgyhogy zsúfoltság - remélem legalábbis - nem lesz. Szóval a szülésig nem jutottunk el, így kisBalázs kis arcát megint nem láthattuk, nem láthattam, a férjem viszont álmomban is jelesre vizsgázott feleség-támogatásból.
Egyébként is mindenben segít, szinte tökéletesen takarít, most már nem felejt ki olyan apró dolgokat, mint egy gitár, csillár, állólámpa portalanítás közben, esetleg a falon a képek (úgy tűnik, jót tett neki az elmúlt hat év, meg a kettő és fél, amíg önellátó volt). És bármikor azt mondom, kérem ezt vagy azt, mert én nem tudok felkelni, vagy éppen valami fáj, akkor segít.
Ja, a talp-, illetve inkább a sarokfájás is nagyon nagy gond, nagyon csikis vagyok, de most hihetetlenül jól esik, ha Péterférj megmasszírozza. Hormonálisan elvesztettem az érzőidegeim túlérzékenységét.
Péter kitalálta, elvisz Kiscsillag koncertre, mert le is lehet ülni, meg szabadtér és hogy az jó lesz nekünk. (Megnéztem, bár meglepi, hogy öccá forint a jegy, szóval így egy ezrest és nem 26-ot bukunk, mint Szigeten lenne, ha mégis haza kell jönnünk.)
Találkoztam egy kismamával, aki szintén ahhoz a védőnőhöz jár, mint akinél én is voltam, és ő is azt mondta: nagyon paraszt az a csaj. Ráadásul a 25 évével ne akarjon tanácsokat osztogatni a kismamáknak, mit tudhat ő a várandósságról és a szülésről! És ez tökéletesen igaz is. Meg hogy a kilókkal volt mindig is elfoglalva, ráadásul csak annyit tud, hogy kérdezget egy órán keresztül: vérzés? Görcs? Mondtam, hogy még azt is, hogy Panasz? Kérdés? És zokon vette, hogy nincsen. Úgyhogy ha legközelebb is ilyen lesz, akkor már nem fogom be a számat, aug. 28-án kell mennem. Amikor kiszmolta, mikor találokozunk, akkor meg elkezdett nyögni, meg nyűglődni, hogy jajj, az még csak a 32. hét lesz?! Nem akartam mondani neki, hogy nekem mondod, baszki?! (Ugye akkor mérges is voltam, meg a pocakom is fájt.)
A hétvégi kánikula tényleg nagyon megviselt, szerencsére hétfőn nem volt annyira meleg és a szél is fújt, meg vasárnap este óóóóriási vihar volt, lehűlt egy kicsit a levegő. Szóval Balázs a vihartól megint aktív volt, mocorgott, Péter nyugtatta meg (fütyi-összetartás van, nekem végem lesz itt pár hónapon belül, kényeztethetem életem pasijait), de most már zsinórban hármat velünk aludt Péter, én nagyon élveztem, hogy nem vagyok egyedül és nyöszöröghetek neki fordulás közben, hogy itt meg ott fáj, meg hogy nézze meg hajnalonta kézrátétellel, milyen ügyes kis akrobata fia van.
Szombaton megyünk esküvőre, kánikula lesz - és én nagyon szoktam élvezni az ilyesmit, készülődöm, hogy ruha kell, cipő, frizura, smink, de most valahogy szívesebben mennék kiságyat venni, meg bababoltban tengődni, esetleg nézelődni az internet előtt. Úgyhogy az lesz, szombaton reggel megyek melíroztatni, hajat vágatni, aztán Orsi barátnőm kisminkel (éljenéljenéljen, imádom a sminkjeit!), utána irány ki a szüleimhez és majd onnét megyünk. Végre megnéztük tegnap este a cipőimet, le kellett szedni őket a padlásról, de még felmásztam a padlásfeljárón - meg egy kis hezitálás után le is - pocakkal, megtaláltam a kis fekete szandálomat, meg a menyasszonyi cipőmet és MINDKETTŐ JÓ MÉG RÁM!
Igaz, hogy a megvastagodott bokám és picit dagadtabb lábfejem nem mutat olyan jól a kisszandiban (egy pánt elöl, egy pánt hátul és törpetűsarok), mint tavaly a spinning mellett, de akármit is húznék a lábamra, azaz vennék drága pénzen, az is csak így állna, így nem vásárolok. A menyasszonyi cipőm pedig álomszép még mindig és eltörölgettem még egyszer, de olyan szép, sajnálni fogom felvenni. Viszont elviszem, mert a szertartáson szaténruciban leszek, kisfekete szandiban, viszont utána a szatént tépem le magamról és kicsi vászonrucikám van (amit Németországban vettem), ami törtfehér alapon virágmintás, így fehér pipellő is kell hozzá. Már csak a pedikűr részemet kéne megoldanom, mert tényleg nem érem el a lábamat, viszont sehova elmenni sincs időm... PLUSZ soha nem voltam még pedikűrösnél és nagyon félek, hogy fájni fog. Lehet, hülye paráim vannak, de nekem a lábujjköröm vágás mindig is tortúra volt és nem akarom, hogy fájjon bármi is. És tegnap este ütött be a lagzival kapcsolatos legnagyobb parám: mi van, ha Balázsnak túl hangos lesz?
BKV-s hírek: hol ketten-hárman is ugranak, hogy átadják a helyüket, hol meg rajtam keresztül, engem is fellökve ülnek le a fiatal seggfej, "iskolában-munkában" megfáradt 16-20 éves srácok. Akiket rendre megkérdezek nagyon határozottan: ne haragudj, leülhetnék a pocakommal? Eddig senki nem ellenkezett! Múltkor egy 16 éves kiskölköt állítottam fel az anyja mellől, akik ráadásul látták, hogy pocakos vagyok, jógaóra és ebédvásárlás után voltam, azaz matrac, válltáska és még egy szatyor lógott rólam és ezekkel kellett volna kapaszkodnom, de a kiskrapek csak leült. Hát tőle is megkérdeztem, hogy leülhetnék-e a pocakkal. Felkelt, de amikor leszálltak, az anyja úgy bámult fel a buszra, mintha agyon akart volna ütni. Ha beszólt volna, biztos szólok neki, hogy nagyon szívesen megteszem azt, amit ő nem: megnevelem a bunkó kisfiát. Elhiszem, hogy a srác is dagadt volt és akkora súlyt a kapaszkodón megtartani nem könnyű, de hadd ne én essek el a hasammal, meg szertornázzak!
Most pedig végre alvás!
