A sehány éves...

Láttuk dobogni a szívét...

Friss topikok

Címkék

Augusztus 16., csütörtök - jópár infóval több...

2012.08.18. 21:03 - KisVirag

Címkék: Címkék

Ma volt napok óta az első délelőtt, hogy nem remegtem, és viszonylag jól működött az agyam is az irodai munkához. Éljenéljen! (Lehet, ahhoz is köze van: nem bkv-zom?) Tegnap este mondtam Péternek, most van az, hogy én nagyon félek. Persze a hormonok miatt ez csak pár perc, mert aztán rámjön, milyen jó is lesz (terhességi agylágyulás), meg hogy láthatjuk végre kisBalázst teljes testi valójában is (valljuk be, az ultrahangos képeken, átvilágítva a kis szerveit meg csontocskáit, nem túl előnyös oldalait mutatja). De attül még lesz egy műtétem, érzéstelenítéssel, meg lesz egy szülésem és lesz egy gyerekünk!!! És hűűűű.

Kérdeztem Pétertől, mit fogunk kezdeni a gyerekkel - majd játszunk vele: locsoljuk vízipisztollyal. Október végén?! Majd jól befűtünk!

Aztán látta, én most tényleg komolyan megrémültem attól, lesz egy gyerekem és azt mondta, megoldjuk, ezt is, mint mindent, azért vagyunk mi itt egymásnak. (Ugye, hogy ilyenkor azért jó szorosan át kell ölelni a férjet és kapaszkodni bele, meg a vállába fúrni a fejét, hogy ne is lássa: meghatódtunk?)

De tegnap: vettem kisBalázsnak egy farmernadrágot, céundá, leárazva, 590,- Ft volt (egyetlen szépséghibája, hogy van a hátsó zsebén egy mikiegér, de szerintem egy 3-6 hónapos csecsemőnél, még ha vagánynak öltözik is, ezt el lehet nézni), meg vettem egy oldalzsebes sötétkék kordnacit, az 790,- Ft volt. 62-es méret mindkettő, és én elvesztem a bébiholmik között. Meg vettem vékony újszülött sapit a háundemmben, melltartót próbálni már nem volt időm, de van egy pár, azaz kettő db "mum & dad ♥ me" feliratú sapink is. (Elolvadtam, újfent.)

Este lefekvés előtt leesett a kontaktlencse tokom egyik teteje. Csavaros kupak, könnyű leverni, mert pici és könnyű, így általában le is verem. Ha peches napunk van, landolhat a kisszekrény alatt, de ha mázlink van, látjuk is, hova esett. Én ugyan láttam tegnap, de lehajolni már nem tudtam, így Péternek kellett kiabálnom, hogy órási katasztrófa történt. És igenis, nekem katasztrófa, hogy nem tudok érte lehajolni (olyan pici a fürdőszoba, hogy még leguggolni sem), Péter meg jól kiröhögött.

Éjjel amúgy eszembe jutott még az is: nem kéne nekünk a gyereknek venni valami játékot is? Tudom, hogy az újszülött eszik-alszik-üvölt-ürít-fürdetik ötszögben gyalogol, de annyira fejlett a teknika és a tudomány, hogy biztos van nekik valami játék külön. A zenélő körforgót leszámítva, mert az első pár hónapban annyira a színeket nem látja, a zene meg a legtöbbjüket felzaklatja. Na, ezen törpöltem, amíg el nem aludtam.

Addig aludtam, kb. ötperces részletekben, amíg fel nem ébredtem - ma vagy 30-szor. Ébredtem arra, hogy fáj a hátam, szúr a hasam, horkolok, nyöszörgök, gyomorsav jön fel, büfi van, rosszat álmodtam - megint ügyvédjelölt vagyok és aki volt jelölt, az tudja, ez miért annyira rossz!!! -, fáj a hasam, mozog Balázs, éhes vagyok, melegem van, Péter morog álmában és így tovább. Persze az ébresztés után még tovább is tudtam volna aludni, de nem volt kecmec, kelni kellett.

Amin viszont már gondolkozom egy ideje: elkezdtem régebben a Suttogót, kiolvastam a szoptatós könyvet, belekezdtem a babamasszázsba, és akasszanak fel, de a francnak sem hiányzik ennyi lelkiismeret-furdalás. Minden egyes könyv a saját módszerát tartja egyedül üdvözítőnek és kb. a gyehenna tüzén rohadjon el az a fiatal anyuka, aki nem követi vakon őket. Olyan ez, mint a jehovások, vagy a szcientológusok, épp csak azt nem kérik a könyv végén, hogy írassam rárjuk minden vagyonomat. A szoptatással betegségeket lehet megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis szoptatni KELL. A masszírozással gyógyítható az autizmus, meg a viselkedési zavar, betegségeket lehet vele megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis masszírozni KELL. A suttogós módszer egy kissé spártainak tűnik, de a babának kell alkalmazkodnia a családhoz (vagy ez a modern Spock volt???) és a bőgni hagyva törődéssel kvázi betegségeket lehet megelőzni és lelki nyavalyákat is, fantasztikus kötődés alakul ki és igenis bőgni hagyni KELL.

Igaz, hogy elsőévesként logikából a "ha esik az eső, vizes az utca" következtetések mentén kettest szereztem, de most három különböző módszerről olvastam, hogy az egyedül igazán, de aztán tényleg tutira üdvözítő. Szoptatás: oké, csinálom, mert csinálni kell, elsősorban azzal táplálom a babát. De mivel még sosem csináltam és Balázs sem próbálta soha, lehet, hogy neki vagy nekem, de nem fog bejönni. Nem érzem magam hanyag anyának azért, mert valamire fizikailag képtelen vagyok / leszek, vagy esetleg a gyerekem lesz az. Pont.

Suttogás: okés, hogy nem fogok ugrani mindig azonnal, meg hogy éjjel más szabályok lesznek érvényesek, mint nappal, de azért a bőgve hagyáshoz nem fűlik a fogam. (Esetleg nagyobb korban, de nem egy újszülöttel / csecsemővel!!!)

Masszázs: amúgy is simogatni fogom álló nap a kis bogyókát, amit ő szintén vagy fog szeretni, vagy nem. Ha nem fogja szeretni az érintést, akkor nyilván nem örökölte a mi bújós természetünket és akkor nem fogom erőltetni. Nem minden kisgyerek szereti a babusgatást és egyesek már állítólag kicsi kortól nem igénylik annyira, mint mások. Meg amúgy is, könyörgöm, amikor még csak tanuljuk egymást, estleg az első 7-8 hétben totál rendszertelen az életünk, akkor HOGY LEGYEN BENNE RENDSZERES IDŐKÖZÖNKÉNT MASSZÁZS, ha még az etetést sem tudjuk úgy megoldani?!

Nagyon jót írt az egyik barátnőnk, amikor azt írta, hogy válasszak ki egy nekem szimpatikus szerzőt és az ő könyveit olvassam, a többiekre meg ne figyeljek. Hát ebbe már most bele lehet amúgy bolondulni! És persze Zsuzsi is nagyon jót tett, amikor megvette nekem Vida Ági Babapszichológiáját, ami tényleg életszagú és mivel olyan nő írta, aki többször szült már, ezért inkább bízom benne. És olyan nő ajánlotta, aki szintén kétszeres anya, raádásul magyar, szóval nekem ténylegesen ez lett / lesz a bibliám. Punktum. (Aztán lehet, hogy ez élőben mind hasztalan lesz és mégis a Suttogót preferáljuk, így kisBalázs a szögletes és durva nevelés következtében nem is első szót, hanem első mondatot fog formálni, feszes vigyázzba vágja magát, és a parancsra, hogy most azonnal rámoljon össze, akcentus nélkül vágja rá: "Jávól, Herrkommandant!")

Na jó, nem olvastam végig a Suttogót, lehet, nem is annyira durva, de akkor is: Vida Ági és kész. A babamasszás még jól jöhet és a szoptatósat is átlapozom még egyszer, ha otthon leszek, csak elosztok mindent tízzel.

Találtam most hordozókendő tanfolyamot is és olyan kendővel, ami nekem van, olyannal ráadásul ingyenes (amúgy sem egy nagy összeg, 1.600,- Ft lenne) és holnap be kell jelentkeznem. Pont az első szabad keddem délutánján van és igaz, hogy át kell menni miatta a városon, de üsse kavics, a semminél - illetve a kendőhöz kapott kis füzetkénél - sokkal jobb, ráadásul elöl hordozás a téma, amivel a párnapos babát is lehet hordozni állítólag. Naggggyon kíváncsi vagyok ám, milyen lesz!

Rákerestem arra is, milyen játékokat ajánlanak az újszülötteknek - a fekete-fehér dolgokról már hallottam, meg a zenélő körforgóról is, utána is néztem egy kicsit a véleményeknek és nem a felhúzósat, hanem az elemeset javasoltál, mert volt baba, aki akkor is üvöltött, ha csak felhúzták a cuccot neki, és akkor volt nyugodt, amikor hallgathatta-nézhette. Szóval találtam kis leporelló könyvet, az egyik oldala fekete-fehér-kék-piros, 0-3 hónapos korig használható, a másik oldala szép színes, dudás, zörgős, talán még tükör is van rajta, viszont piszok drága, de szerintem ennek ellenére megrendeljük, íme: http://tinylovetoys.hu/shop/double-sided-first-book/ (Hűűűűűűhhűűűűjjj, aug. 20-ig van 25 %-os akciójuk mindenre. Akkor ezt apaPéterférjjel nagyon gyorsan egyeztetnem kéne...) A zenélő körforgók meg itt vannak, ha jól tudom, mindegyik elemes, nem felhúzós, csak hát ezek sem túl olcsóak: http://tinylovetoys.hu/product-category/zenelo-korforgok/

Plusz beszéltem ma a nőgyógyász asszisztensével, egy csomó érdemi infót megtudtam. A hálóing azért hálóing, mert a pizsinadrág kényelmetlen lehet a császáros seb miatt is, de a varrás a Tena Lady mellett sem lesz túl komfortos, még ha nekem nem is a két lábam között bújik ki a baba. Igenis, vegyek csak szépen kínait, azt nem fogom sajnálni összetrutymózni (nem. akarok. kínait. Lujzíííí, segíííííts!!!). A szódabikarbóna mehet, sőt, bármilyen olyan reflux-gyógyszer, amit a háziorvos ír fel és kismamáknak is adható, de próbáljak meg félig ülő helyzetben aludni, meg minél magasabban. Egy barátnőm ajánlontta, tartsak főtt krumpli napot, de egyrészt elfog a hányinger a puszta főtt krumpli gondolatára, másrészt kisBalázs baromira letojja, hogy ÉN mit szeretnék enni: neki hús kell hússal és akkor talán nem rúgja szét a hasamat. Kérdeztem a kórházban fizetést is, de majd két hét múlva kell rákérdeznem a rendelésen, szóval kíváncsian várom.

Szülésfelkészítő tanfolyamra már most is nyugodtan jelentkezhetünk, csak eszembe jutott, hogy nekem magánorvosom az orvosom, tehát lehet, fizetni kell érte, de ezt már nem kérdeztem meg a lánytól. Akkor eszembe sem jutott, majd fel kell hívni a klinikát és megkérdezni, hogy akkor most mi is legyen, mennyit kell érte fizetni, ha egyáltalán kell érte fizetni, vagy ez hogy zajlik.

Rákérdeztem a fáradtságra és kimerültségre és a válasz rövid, tömör, egyszerű volt: kismama vagy, ez teljesen természetes. Mondom, utolsó napjaimat töltöm bent - Hát akkor meg tényleg ne csodálkozz! Tegyem fel a lábamat és pihenjek - mintha az bent annyira nagyon egyszerű lenne! És otthon is: ma este pl. főznöm is kell valamit. Jó, hogy nem ötfogásos vacsorát rittyentek, csak egybefasírtot, de a kanapén fekve azt sem tudom sem előkészíteni, sem megsütni.

Bréking: Lujzi talált nekem talán a célnak megfelelő hálóinget. Világos pasztell színűek, tiszta pamut, kb. szegycsontig gombolható, tehát szerinte nem biztos, hogy kifér rajta egy szoptatós cici, de még megnézi máshol is. És az áruk: hat euró. A kínai drágább ennél!!! Szóval szerintem Lujzi ismét jön, lát, megment, felszabadít!

Na, de még addig én is szétnézek és teszek az ügy érdekében. Micsoda problémáim vannak ám! Néha azért seggbe tudnám magam billenteni! (Vagy ez most csak a "szokásos" várandós-kifakadás és különcködés?)

A bejegyzés trackback címe:

https://asehanyeves.blog.hu/api/trackback/id/tr894719346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angyalka75 2012.08.21. 19:01:18

hahaha nem jol irtad.neked lesz egy csaszarod(mutet erzestelenites)de szules az nem lesz..hacsak elobb nem jon a gyerek ,mint ahogy ki vagy irva a csaszarra.Mit fogsz csinalni egy gyerekkel? eteted,csereled a pelusat,altatod, ha fennt van az oledben ,karjaid kozt tartod,jatszol vele...es ennyi.Mi mast akarnal meg csinalni?hidd el ez is eleg lesz,es ezekkel ugy el fog telni az ido,hogy eszre se veszed.remelhetoleg hallgattal ram es a ket nacinak amit vettel van patentes resze a laba kozott,egyebkent marha jo lesz lerangatni a gyerekrol-es persze vissza minden egyes pelenkacserekor.
Jatek....hat errol is elegge tevesek az infoid.igen is kell a gyereknek a jatek.Az enyem fel honaposan mar gyonyoruen jatszott a szines csorgos ragokas izejevel!! fogta a kezebe,mozgatta,majd persze ment a szajaba.Nehogy mar fekete jatekot vegyel neki,meg fekete feheret.Mekkora hulyeseg.minel szinesebb annal jobb,minel tobb es kulonbozobb anyagbol van(meg egy csorgo vagy ragoka is)annal jobb! lehet ,hogy egy kis ideig fekete feherbe latja a vilagot,de utanna?nem egyszerubb eleve szines jatekokat venni?miert vennel duplan?a par napra ,hetre csak fekete feheret,utanna meg szineset...Egyebkent otthon ilyen teren nagyon el vannak maradva az elvek az biztos,meg a te imadott Agid topikjan is latom az anyukak irasait...mindegyik alig varja,hogy az o gyereke legyen az elso valamibe,de amikor valamit oda kene adni a gyereknek akkor ok megmondjak :az meg nem valo a gyereknek.meg kicsi hozza.Ez mekkora baromsag!
nekem valaki azt mondta egyszer,vagy epp olvastam valahol::hogy a babak es gyerekek, sokkal tobbre kepesek mint amennyit mi szulok kinezunk beloluk...igazsag szerint nekunk nem kene visszafogni oket azzal,hogy aazt mondjuk Oh ehez meg kicsi...ezt hagyni kene ,hogy a baba maga dontse el!! ha valamivel nem tud jatszani,ugysem fog,de ha felkelti vmi az erdeklodeset akkor miert fogjam vissza,mert a nagy atlag azt mondja :ahh ehez meg kicsi!!

Angyalka75 2012.08.21. 22:34:48

Na kozben a gyermekem atkuldte a kommentem,haha.szoval ne ess te is ebbe a hibaba.Volt egy topikon olyan is ahol anyuka egy eves gyermekenek akart valamit venni,de nem tudta mit,es errol kerdezte az anyukakat.A legtobben a zorgos konyv,ragoka,csorgo ,kupba felrakhato karikakat mondtak.Aki smucig volt,az azt mondta nem kell a gyereknek venni semmit a legjobb jatek ha egy kartonba anya beleteszi a fedoket,fakanalakat,es a gyerek azzal majd jol "elzenel"meg kukucsost kell vele jatszani...hat mar elnezest...de en nem hiszem hogy ezek egy egy eves gyereket lekotnenek sokaig.mert az enyemet nem.En ezeket harom-6 hosan jatszottam vele!Egy egy evesnek ettol mar nagyobb igenyei vannak konyorgom.masik anyuka jaras segiton gondolkodott,mert hogymar megtette lepeseit a gyermeke.na a tobbiek rogton lehurrogtak minek az....Miert?mert biztonsaggal mehet vele a gyerek,es egyebkent is ebben a korban a babak imadnak mindent tologatni amit csak lehet,es ez erre tokeletes(nem osszetevesztendo a babakomppal amit a szakemberek nem ajanlanak)Szaz szonak is egy a vege,en ugy vagyok vele megveszem,kiprobalom,ha erdekli a gyereket akkor jo,ha nem elteszem ,kicsit kesobb ujra eloveszem,es meglatjuk.vagy ha nem a vasarlos jatekokrol van szo.Lehet enekelni,kukucsolni ha erdekli mar ujszulott kora ota.ha erdekli erdekli,ha nemmajd egy het mulva ujra probalod.egesz addig amig a gyereket el nem kezdi erdekelni.Es hozzateszem soha semmit nem eroltettem!ha nehany anyuka tudna ,hogy az en babam,mivel mikor kezdett el foglalkozni,biztos a guta utne meg oket a meregtol meg az irigysegtol...Pedig en csak annyit teszek,hogy nem akadalyozom a gyereket azzal ,hogy azt mondom,ahh ehez meg kicsi,vagy meg most ugy sem kell...stb..majd a gyerek tudja.
Egyebkent a blogokra visszaterve:vigyazni kell milyen blogot latogatsz,nagyon sok profin meg van csinalva es ugy hirdeti magat mint ahol szaksegitseget kapsz.sokszor csak anyukak irogatnak egymasnak,ami alapvetoen nem baj,csak mivel meg maga a blogtulaj sem szakember,igy nagyon elmehet a dolog a hulyeseg iranyaba.Pont a multkor derult ki egy ilyen mama baba blogrol,hogy azert tudnak az anyukak sok hulyeseget leirni mert nincs egy szakember aki kijavitna az O hulyesegeiket,merthogy bar a tulaj DR,de az csak hosszas utannajaras utan derul ki a kisbetus resznel,hogy allatorvos.es akkor ilyenkor jon az elo ,hogy a mit adjak a harom hos gyerekemnek enni-jon a valasz vanilias karikat!!!szoval ennyibol en is jobban szeretem a te Agid blogjat,forumjat,mert O legalabb szakember is amellett,hogy ggyakorlo anyuka.
konyvek:Orulok ,hogy elhiszed amit irtam anno,hogy csak egyet kifogni,es amellett maradni,maskulonben megbolondulsz.de azert az az egy se legyen a Bibliad.az abban leirtakat sem kell tizparancsolatnak venned.Ne aszerint elj!Az nem jo.Ajanlom ahogy en csinalom: Nekem van egy elkepzelesem ,hogy hogy is jo,hogy is kell,es aszerint haladok.ha valami nem megy es elakadok akkor eloveszem a kivalasztott okositom es belenezek segitsegert.nekem ez igy bevalt.egyebkent erdekes ez,mert amig nem kotottem ki Agid forumjan addig azt sem tudtam mi az a novekedesi ugras....es nem azert mert tudadtlan vagyok,csak azert mert nalam a gyereknek nem volt olyan problemaja amit otthon novekedesi ugrasnak diagnosztizalnak...szoval ebbol azt akarom kihozni,hogy aki allandoan a konyveket bujja es azoknak akar megfelelni,aszerint nevelni az elobb utobb nem hogy felfedezi az osszes problemat magan es gyermeken,hanem meg elobb utobb automatikusan keresni fogja azokat es nem "nyugszik a lelke"mig meg nem talalja azokat.Iszonyat sok ilyen anyuka van-persze tuti egy se vallana be maganak.
Egyebkent ezek a konyvek altalaban mind kulfoldi szerzo tollabol erednek,ugyhogy ne csodalkozz hogy mind a magaet tertja a legjobbnak.ezert van az hogy azt irja a szoptatas kell...mert itt kinnt iszonyat nagy kampany van errol,mert itt nem ugy van mint otthon hogy az termeszetes hogy szoptatassal juttatod elelemhez a babad.itt az a normalis,hogy elmegyunk,levesszuk a polcrol a tapot es kesz.Othoni fejjel es hozzaallassal en sem ertettem ezt,amig a sajat szememmel nem lattam,nem tapasztaltam.aki szoptat az egy csodabogar itt,pld en egy kimondottan erdekes alien fajta vagyok,mert en egy eve fejem a tejet a babamnak.amit itt meg a health visitor(vedono szeru )se vett jo neven,mert bar nagyon nyomjak a szoptatast,de csak a baba 6 honapos koraig,Onnantol meg azt nyomjak,hogy nem kell a tej a normal kaja kell a babanak.Otthon joszerevel10 hos-egy eves koraig a babanak a hozzataplalas a fott es puresitett zoldsegekrol ,gyumolcsokrol szol,meg nemi tejpeprol...itt a hatodik honapban te is ezzel inditasz,de egy 3-4 het alatt ra kellvezesd a gyereked arra ,hogy mast is egyen.tehat a hetedik honaptol a baba azt kapja itt amit te is eszel.Esitt ez a normalis.(megjegyzem halkan eddig meg senki de senki nem tudta megindokolni miert ez a nagy kulonbseg orszagok kozott,es hogy most akkor melyik veglet is a jo es miert.)Egyebkent a szoptatos konyv azert meg jol johet,foleg ha leirja milyen kulonbozo pozban lehet szoptatni.szoval ha az egyikkel elakdnal,csak felutod a konyvet es johet a kovetkezo poz.babamasszazs:nagyon jo,nekunk voltak ingyenes oraink.szulesek utan,kb harom honapos korul voltak a babak,amikor ujra osszehoztak a kismama osztalyt.ekkor ujra orultunk egymasnak,megneztuk egymas babait,esvolt vagy ot alkalom amikor osszeultunk es a health visitor beult kozepre egy igazi babara megszolitasig hasonlito muanyag babaval es mutatta mit hogy,mi meg korbeultuk a babainkal(igazival)es csinalyuk vele egyutt a fogasokat.Nagyon szerettek a babakes ingyen is volt.Sot meg masszazsolajat is kaptunk(asszem szolomag olaj volt)szoval csak ajanlani tudom.
remelem a hordozos tanfolyam bevalik,sok olyan baba van aki nem szereti a hordozast.Meg egy mondat a jatekokrol:nalunk mind az elemes ,mind a felhuzos jatek bevalt.szerintem ezt is okosan kellmegoldani.Ha fel a gyerek a felhuzastol,akkor ugyanugy mint barmit,elrakni kesobb elovenni.ha mar nagyobbacska akkor egyutt felhuzni.Sokszor anyukak egyszer kiprobaljakgyerek uvolt-na ezt se kellett volna megvenni kialltassal elrakjak.egyebkent nagy altalanossagban agyerekek mindent imadnak ami fenyes,villog,zenel,csorog.
Az eleted meg marhara nem lesz rendszertelen.es nem is szabadhogy az legyen.agyerekeknek szukseguk van a rendszerre!Igy tanuljakmeg mikor van reggel,este,mikor jon el a jatszoido vagy epp a lefekvesi ido.

Angyalka75 2012.08.21. 22:53:00

Szerintem nezz szet az ebay-en meg meg mashol a neten, es barmilyen korforgo tokeletes lesz,illetve barilyen elso konyv tokeletes lesz,biztos vannak ettol olcsobbak is.van olyan elso puha konyv ami ugyanugy csorog zorog,es meg a babakocsira is fel lehet akasztani.tehat nem hagyjatok el kesobb sem.
na akkor ugyanazt csinaltam amit a nogyogyasz aszisztense mondott nekem,es meg segitseg sem kellett hozza,magamtol rajottem.:)csak okos kislany vagyok en.:) Mondjuk azt nemt udom ,hogy a varrasod meg a tena lady hogy okozhatnak egymasnak gondot,de mindegy.nekem nem voltak ezzel gondjaim,mint ahogy a pizsamanadraggal sem.(bar ez utobbit meg tudom erteni miert okozhat esetleg gondot)
Egyebkent nem tudom meg merjem e kerdezni,de azert en kivancsi lennek ra ,hogy ez a magankorhazas terhesseg-szules-labadozas ugy osszesen mennyibe fog neked fajni? ha nem akarod megmondani az sem gond,felre ne erts,nem a penztarcadba akarok turkalni,csak azert vagyok kivancsi ,hogy mennyit van pofajuk elkerni.asszem pont amikor a Rubintreka szult akkor fujtak ezt a magankorhazas dolgot az ujsagok,es akkor eszement osszegek jottek ki.Szoval ha ez alapjan saccolok akkor en ugy egy olyan 300-500 eft-ra saccolnam ,hogy ennyibe kerul majd ez neked.\de lehet kirohogsz most mert ennek a toredeke.tenyleg halvany gozom sincs.most megyek mert megint kesore jar.de azert lassan utolerem mar magam.:)

KisVirag 2012.08.29. 22:05:37

@Angyalka75: A fekete fehéret nagyon sok helyen olvastam, a spéci újszülött játékok is ilyen színűek, nem véletlenül. (Még pszichológiai szakkönyveket is megnéztem, az újszülöttek nem látnak eleinte színeket, ponty.) A kisfiunk első könyvének egyik fele fekete-fehér-piros-kék, a másik színes, csörög, tükrös, csak győzzem majd hallgatni. Amúgy ma azt mondta egy barátnőm, ne aggódjak, az elején úgyis mindenki játékot vesz a gyereknek, vagy ruhát, abban hiány nem lesz náluk. Majd meglátjuk. :)
A húgomnak egyébként párhónaposan az volt a kedvenc játéka, hogy nézte, hogy fújja a szél a körtefa leveleit, órákig elvolt vele, hol csendben vigyorgott nekik, hol meg gagyarászott. KisBalázs ebből ugyan az októberi születés miatt kimarad, de majd kitalálok neki valamit, amit lehet sasolni naphosszat és az nem a tévé lesz. Ja, meg digitalizálni kéne a régi mese- és gyerekkazettáinkat, mert azon sok-sok Weöres Sándor meg Gazdag Erzsi versike van, most is azokat olvassuk (mondjuk) kisBalázsnak esténként. A Haragosit imádja már most érzéseink szerint. :) Vagy nézi majd anyát, ahogy főz meg takarít.
Hordozókendőt meglátjuk, elvileg kétféleképpen meg tudom kötni már, megmutatták, gyakoroltuk, kisBalázs amúgy ki akarta rugdalni a műanyag babát a kendőből, nem tetszett neki a konkurencia.
Na, megyek, válaszolok még máshol is. :)

Angyalka75 2012.08.31. 21:26:34

@KisVirag: Oh, felre ne erts,nem azt kerdojelezem meg,hogy latnak e avagy nem szineket az ujszulottek.....Csak tapasztalataimszerint felesleges ebbe olyan teren beruhazni,hogy elobb fekete-feher jatek,aztan majd veszunk szineset...Ahogy irtam a mailben az enyem mar eleg koran jol el volt a szinesekkel.(Nem zavarta ,hogy O csak fekete feherben lat,es nem kovetelte hogy vigyuk el a szines jatekait.:) ) szoval a multkor elemezgetted,hogy hol is kell megalljt parancsolni a vasarlasokban,es mi az a pont aminel mar tulzasba esunk...szerintem ez az(fekete feher jatekok eloszor) egyebkent ahogy mondtam a mailben jo a konyv amit vettel,csak azzal egyenlore nem fog tudni magatol jatszani (nezegetni)a terjedelme miatt,hiszen picurkakent erdemes konnyebb sulyu jatekkal inditani a kezdeteket.persze amikor mar majd forgatja a fejet,meg oldalra fordul,akkor nagyon ol fog jonni,mert osztonzi majd a mozgasra,hogy elerje..aztan ha elerte addigra vegyel a fuldugot.:) Az enyem van ugy hogy egyszerre 3 zenelo jatekot zeneltet egyszerre! :) szoval nekem mar mukodik a zenebonat szelektive kikapcsolo kepessegem(agyilag) :) egyebkent erdekes ez a kortefa dolog,mert en a kezdetektol fogva sokat setaltam babaval,es ugye hegyes fas taj reven jo sok fa van mellettunk,es hihetetlenul imadta nezni az egig ero fenyoket.Szoval ne add fel,bar gondolom pesten nem sok fenyos park letezik,de azert mindent meg lehet oldani.Ahol ezelott laktunk ott a kertben volt 3 fa(lombhullatok)es a kozepsore mosolygott,es integetett allandoan.Mondtam is apanak,tuti az angyalat(tunderet)latja ott a gyerek.Sajnos ,hogy elkoltoztunk ez meg is szunt.:( Lehet ezek ilyen tipikus fiucska dolgok,de a kismamafelkesziton amikor az igazi baby-hez megszolalasig hasonlito babat kaptunk,azen gyermekem is majd szetrugta az oldalamat.szoval neki sem tetszett a konkurencia.:P Nalunk mese reven a magyar nepmesek jottek be,de olyan kis korban ,hogy meg ulni se tudott normalisan...de mar nezte-az olembol.

Angyalka75 2012.08.31. 21:34:57

ja amit elfelejtettem.A bogni hagyni kell dolog.Hat akkor azt kivanom annak aki ezt irta ,hogy masorome se legyen csak az ,hogy gyerekuvoltest hallgasson,es persze azt ,hogy az uvolto gyereke erre emlekezzen,es alkalomadtan ha nagy lesz jol beolvasson az anyjanak! En nem azt mondom hogy mindenszarert kapkodjuk fel a gyereket..de azert ez tulzas.Egyebkent en az elejen ugy csinaltam ,hogyha sirt bementem felvettem,vegigzongoraztam a lehetosegeket: bekakalt,ehes,anya kell neki.Megnyugodott letettem.Aztan kesobb mar ugy is korvonalazodik az ,hogy mikor sir azert mert ehes(ez az elso amit megtanulsz)aztan sorra a tobbi.Amikor este (delutan )letettem es felsirt vartam egy ici picit(max 1 perc)ha nem hagyta abba mentem felvettem.Sokszor viszont nem is kellett,mert almaban felsirt,aztan abba is hagyta es aludt tovabb.Szoval Ok van amikor nem tudsz menni :vecen vagy ,epp leszurod a tesztat amit fozol..szoval nem tudsz elhajitani a kezedbol mindent,meg nem is kell,de azert bogni hagyni a gyereket mert az milyen jo...hat nem tudom....


süti beállítások módosítása