Persze ma reggel is kellett kávéznom, miért is ne... Viszont nagyon fáradt voltam (vagy a várandósság vagy az esti - fél 12-ig tartó - olvasás miatt, a tárgyalás után már csak maszatoltam... Majdnem elaludtam a tárgyaláson és megint, még mindig: egész nap nagyon éhes és talán egy kicsit szomjas is voltam, néha fájt az alhasam és sokat jártam pisilni. Csak ez az éhség ne lenne!
Egyébként valami fura késztetés folytán leszarom a munkámat. Eddig nagyon kis lelkiismeretes voltam, a banda lelke, tényleg, amit kellett csinálni, azt meg kellett csinálni, nem volt mese, maradtam, izgultam, felébredtem éjjel, de ma volt az első olyan munkanapom, hogy nem érdekelt, csak az, hogy minél előbb hazaérjek és simogathassam a kis pocakomat. Ami nem azért pocak, mert ennyire az elején pocak alakul ki, hanem az én évek során gyűjtött, nem eltüntethető kis tartalékom köldök alatt.
Alig várom már a holnap reggelt a következő tesztért, meg akkor hívhatom az orvost végre és vizsgálati időpontot kérhetek és... Annyira várom már egyébként, hogy mikor fog látszódni is, hogy mi lesz vagy mi nem lesz, hogy leszek-e rosszul, hogy leszek-e kívánós.
Azt olvastam az okos könyvekben, hogy aki sportol, az ritkábban lesz rosszul, illetve később fárad el (hahaha), meg azt is, hogy 2-3 hónap után már nagyon szorít a nadrág, de nem szabad szorosat felvenni. Köszi. Mivel ilyen divat van, ezért nekem minden nadrágom feszül egy kicsit, még a melegítőalsóm is... Ja, és azt is mondták, hogy nem szabad édességet enni, meg tömni magunkat, de ha megkívánunk valamit, azt együk meg. Ne hagyjatok kiskapukat, légyszi!!!! Főleg ne ezzel a zabálási ingerrel, ami nekem van!!! Annyira rossz úgy ebédelni, hogy közvetlen utána is azt érzem: éhes vagyok. Szerintem azért van, mert valami vitamin vagy ásványi anyag kéne, de még nem kívántam meg úgy semmit. Illetve de. A borsólevest most, de azt nagyon. :) Szendvicset ettem délben és éreztem, hogy most egy borsólevesért ölni tudnék. Komolyan, nem hittem el, hogy én, aki anorexiás (is) voltam, a kaja körül fogok keringeni valaha is. De igen.
Jó, azt sem hittem volna, hogy sutba dobom a munkámat és semmi nem érdekel a benti dolgokból, de mégis megtörtént. Szóval kezdem elhinni, hogy a régi életet magunk mögött hagyjuk ilyenkor.
Ja, és alig várom, hogy teljenek a napok, hogy publikus lehessen a hír! Meg még szeretném megnézni, hogy milyen ütemben mondható normálisnak a súlygyarapodás, bár a zabálási inger ellenére sem eszem többet és a mérleg sem mutat többet.
Ja, és éjjel arra ébredtem, hogy a publikusság, illetve a német szakmai útról való beszámolás időpontja kb. április közepe-vége lesz, ami miatt fél éjjel nem aludtam, hogy nemcsak egy "rossz" hírrel szolgálok, hanem rögtön kettővel... Bár szerintem az azért nagy adu a kezemben, hogy otthonról is végezhető a munkám. Más kérdés, hogy fog-e még érdekelni áprilisban is, ha már most kifordultam magamból.
Ja, és valami hülye rendrakási kényszer van rajtam tegnap óta... Anya leszek. Nem. Anya vagyok. El sem hiszem, még mindig.
Dokihoz akarok menni és terhesruhákat akarok vásárolni, de nem merek még, mert ki tudja, hova jön föl, szerencsésebb esetben ha egyáltalán. De azért lehet, az árakat megnézegetem előre, hogy ne később kapjak szívrohamot. Ha meg mégis, akkor marad Zsófi, a varrónő.
