Külön-külön már mindenkinek elmondtam, de akkor íme még egyszer: ezer hála és köszönet - és álljon itt abc-sorrendben, mert másképp nem tudok súlyozni - Angyalkának, Boginak, Dórinak, Emőkének, Juditnak, Lujzinak és Zsuzsinak, hogy írnak, hívnak, véleményt mondanak, méghozzá úgy, hogy nemrég szültek / többször szültek, azaz egyrészt tapasztaltak, másrészt pedig az egyébként is nagyon kevés szabadidejükből szánnak rám, ránk nem is keveset. (Lujzi a kivétel, de ezt ő nagyon is jól tudja.) Tényleg rengeteget számít, hogy látom, hallom, olvasom, ki mennyire és hogyan örült, készült, mi volt a tünet és mi volt rá a megoldás, meg azt is: nem én vagyok élien, hogy nem vagyok egyedül, és igen, lehet a várandósságot nem élvezni (a másik napon, vagy utána egy hétig is akár meg élvezni), lehet vele tele a tököm (ma pl. jóga után ebéd és utána nagyon el akartam volna aludni, de megálltam, nem aludtam, hogy este végre jól tudjak aludni), érezhetem úgy, hogy TERHES vagyok, és pánikolhatok hülyeségeken meg olyan dolgokon, amin mindenki más is pánikol(t). Sokat számít, hogy olvastok, írtok, kerestek, tanácsokat, ötleteket adtok és ezért nem lehetek elég hálás. Egyszóval - bármennyire is elcsépelt ez - KÖSZÖNÖM!
A hátfájásom némiképp javult, de holnap megint kell dolgozni menni. Kicsit unalmas volt a hét így, hogy alig csinálhattam valamit - de most ez volt a fő feladatom, nyilván.
Az alvókám nem javult, ráadásul meg is fáztam - otthon!!!, melegben!!! -, úgyhogy péntek este ittam egy fél feles pálinkát (inkább mint antibiotikum). A megfázásnak hála annyira horkolok és szuszogok, hogy Péter szombat este önként a nappaliban aludt és ezt tervezi mára is. A csekély fokú orrvérzést sem tudom sajnos megszüntetni.
Hatalmasat nőtt a pocakom - megjegyzem, én is, ezen a héten másfél kilóval lettem több, jájjj, úgyhogy most tartunk összesen 10 kilónál. Mondjuk ez volt az a hét, amikor Babóca 700 g-ról egy venki kenyér súlyára nőtt, azaz egy kilós lett. Nézegettem ám a félkilós tökmagos - újabban kedvenc - kenyeremet, egészben, hogy ilyenből kettő is van bennem, és az a gyerekem és... Hű. Viszont Babóca élvezte az otthonlétet, mert nagyon nem rugdosott nagyokat, és bár nagyon izgága volt, mintha - ő is, teszem hozzá - megnyugodott volna. Kíváncsi vagyok, mi lesz megint holnaptól vele és velem. Péter azt mondta, onnan látja, hogy nagyot nőtt a hasam, hogy eddig a melleim előrébb végződtek, mint a pocakom, de most már a fiunk (a hasam) nagyobb, mint a melleim.
És még van három hónap!!!
A tünetek közül megvan még a pattanásodás is, sajnos, bár most a pocómra tevődött át, az arcomat egyelőre kerüli, vagy hát csak érinti a probléma, de a hasam eléggé csúnya. A bébink új tudománya, hogy eltünteti a köldökömet - pedig olyan, mint egy tölcsér, szóval nincsen vele könnyű dolga, meg hogy most már nemcsak a kis okos fejecskéjét dugja ki a hasamon, hanem egyéb testrészeit is ki tudjuk tapintani.
Nem szereti a gitárzenét - vagy a hangos zenét, esetleg a hamisat: a kezembe vettem Péter gitárját, mert játszani szeretett volna nekünk, de taknyos volt a gitár, momndtam, behangolom. Az ölembe vettem, megpendítettem a két húrt... ... és kicsiBalázs majdnem kirúgta a gitárt is a kezemből. Most vagy nagyon tetszett neki, vagy egyáltalán nem tetszett neki.
Szombat este Péterrel játszottak megint: Péter simogatta, puszilgatta, a nózijával piszkálgatta a pocimat és hallgatta, hogyan mocorog a fia, Balázs meg produkálta neki magát. Állítólag most tudnak még bukfencezni a pocakban a babák és azt nagyon élvezik - én már két hete mondogatom, hogy olyan, mintha bukófordulót csinálna a hasamban. És ezek szerint tényleg. Kb. 35 cm-es, szóval már tényleg jó nagy, és akárhányszor róla van szó, elkezd mocorogni. Nem tudom, érzi-e, tudja-e, hogy róla van szó, esetleg a hangszínem változik meg és azért figyel oda, de mindig mocorog, amikor azt találom mondani, hogy "biztosan apja fia, mert nagyon izgága".
Elolvastam a Vida Ágnes-féle Babapszichológiát, de majd ha otthon leszek, megint el szeretném olvasni, ráadásul egyhuzamban. Tényleg élveztem, amellett, hogy azért elég rendesen el is lehet rajta gondolkozni: ezt nekem mind meg kell csinálni a gyerekkel és lehetőség szerint még jól is kell csinálnom??? A nő egyébként nagyon laza, javasolja, tojjuk le a háztartást, vagy épp az okoskodó rokonokat és hallgassunk a gyerekre meg a megérzéseinkre. Nem lehet mindig csak ésszel nevelni, sőt, szerinte egy éves kor alatt nem is nagyon lehet nevelni. Én csak azt tudom, nekünk a húgommal pl. soha nem jutott eszünkbe az étteremben / buszon üvölteni, vagy hisztizni a tengerparton, a szállodában és így tovább. És ha azt mondták, most megyünk, akkor mentünk és kész. (Most meg...)
Az biztos, hogy nekem egy nagyon kíváncsi, nagyon izgága gyerekem lesz, aki mindezek mellett még nagon el fog tudni mélyülni abban, amit csinál - a férjem sem tud egy helyben ülni két percnél többet, viszont ha mondjuk tervez vagy épít valamit, akkor enni is elfelejt, pedig az étkezés és az étel nála szent és sérthetetlen. Szóval én tutira nem fogom tudni majd beszíjazni az etetőszékbe a kicsi lurkót, mert annak üvöltés lesz a vége. Ő lesz az a típus, aki szalad három kört, mielőtt bekapna egy falatot - és ez így megy majd, amíg jól nem lakik. (Vagy a másik véglet: önként és dalolva fogja behabzsolni a kaját és hangosan követelni fog méééég.)
Azt nem is írtam - nem hormontúltengéses kismamáknak szólok: most következik a szirupos rész -, hogy Péter a koncert után is mondta, milyen jól nézek ki és hogy látott ott egy csapat csajt, akik nem voltak várandósok, cserébe nagy fenekük és vastag lábuk volt. Örültem neki nagyon, mert tényleg sokat számít, sokat jelent, hogy mosolyog, amikor meglát, ölel, csókol, szóval egy rossz szavam sem lehet rá. Aztán valamelyik nap mondtam neki, ez nekem milyen sokat jelent - erre néz rám nagy barna szemekkel és közli: Jó, de mit csináljak, ha tényleg tetszel?!
Kiderült, hogy a kedvenc amerikai bandám játszik a Szigeten. Mehenniihhiii ahakaharrrrooohhhhhooohhhhoook
Ellenérvek: 13.000,- Ft a napijegy. Balázs utálja a hangos dolgokat. Hogy a hangos zenét is, azt nem tudom, de eléggé anyanevelő üzemmódra kapcsol, ha olyat hall, ami nem tetszik neki. Koncerten a hangosság miatt még nem voltam, nem voltunk vele. Sziget, tehát tele van részegekkel és csak kizárólag erős férfiember kíséretében mernék elmenni. Viszont erős férfiember (Péter) bár szereti a jó zenét, a Killers-t nem nagyon ismeri és csak azért venni neki is egy jegyet, hogy vigyázzon ránk, az nagyon meredek. A két jegy ára pedig a kiságy ára. Raádásul nagyon jó a magyar közönség, azaz aki ecce eljön ide, az jön mégecce is. (Lenny Kravitz, Muse, Placebo, Sting...)
Szóval most ezen nyűűűűglődöm. Még ha nem sziget lenne, hanem valami olyan rendezvény, ahova lehet ülőjegyet is venni - Péter szerint vigyünk kempingszéket, de a sok hülye részeg úgy még hamarabb találna meg engem szerintem -, akkor még talán megkockáztatnám. És ez a tizenhárom tényleg nem az a pénz, amiért elmennénk kísérletezni, hogy Balázs bírja-e a koncertet szabadtéren vagy haza kell rohanni vele. Tökéletes a hallása, az tény.
Na, alszom rá még párat és aztán döntünk. Döntök. Mellesleg mindig is baromi vagány dolognak gondoltam kismamaként Szigetre látogatni, de most már nem is tudom... Nagyon szeretném, de persze nem mindenáron.
