A sehány éves...

Hogy finom legyek és nőies: úúúúúgy szétrúgnám annak a seggét, aki az időjárásért felelős! Szombat este van, nekem pedig tegnap reggel óta fáj a fejem. Hol jobban, hol kevésbé, de fáj. Úgyhogy most már nnnnagyon elegem van belőle!

 

Csütörtök este megtudtam, hogy két orvosi kontroll árát be kell fizetnem a NAV-nak szja jogcímen, nem esett jól. Péntek reggel pedig fejfájással ébredtem (és minden migrénes kolléganőm az irodában, az anyukám, a sógorom és mindenki, akinek fájni szokott a feje). (Volt is szombatra szinte kánikula megint!) Pénteken munka után mentem magamnak szülinapi ajándékot nézni, de nem jártam sikerrel. Este hamar alvás, de az sem segített, éjjel ki kellett mennem pisilni és majd belehaltam, nagyon fáradt is voltam és nagyon fájt a fejem is. Blőe érzés volt, de nem tudok mit tenni. Ehhez jön még, hogy egyedül már kicsit bonyolult kikelni az ágyból, főleg fejfájós félálomban, emellé van az orrdugulás, az orrvérzés és az, hogy biztonsági okokból hajnali egykor is felkapcsolom a villanyt az éjjeli pisiléshez (hiszen ha bármi oda nem illőt és / vagy véreset pillantok meg a wc-ben vagy a papíron, nyomás az első utunkba eső kórház). Az ember nem kockáztat, én meg főleg nem. Szóval felkapcsolom a villanyt, az is olyan, mint egy tökönrúgás, egyébként is, nem hogy fejfájással.

 

Az irodában sem voltam megint túl hatékony, bár a héten sok mindent elintéztem, így talán nem lesz annyira feltűnő. Na, az is igaz, hogy a "nem vagyok hatékony" szövegemet ahhoz a Virághoz mérem, aki képes volt megállás nélkül dolgozni. Szerintem még így, pocakosan is elég rendesen teszem a dolgomat. (Főnököm szerint nem, de kezd hidegen hagyni: a baba a legfontosabb.)

 

Szombat hajnalban egyszer arra ébredtem, hogy a férjem szorosan ölel, de olyan mélyen alszik, hogy belevájódik a könyöke a hasamba éa nekem csorog a könnyem a fájdalomtól - Péter kívülről nyomott, a baba szerintem belülről, fájt az egész hasam és megszólalni sem tudtam, csak bökdösni Pétert egy ujjal - ami nem zsibbadt el csodálatos módon, meg nyöszörögni és beletellett pár percbe, amíg ki tudtam magam szabadítani, meg meg tudtam szólalni. Soha nem éreztem még ilyet, de most már egy kicsit elég volt a sírva ébredésből. (Előző nap anyukámnak sírtam álmomban, hogy nem akarok Németországba menni, nem most és nem így és elég volt és felébredtem és tényleg sírtam. Kifelé is.)

 

Reggeli után sikerült visszaaludnom, de nem múlt a fejfájás és csakazértis elmentem feladni az adóbevallásomat, meg megpróbáltam megvenni máshol az ajándékjaimat, de totális katasztrófa volt minden. Semmit nem kaptam, semmi nem volt jó rám (nem tudom, mit vegyek fel!!!), semmi nem tetszett, vagy túl drága volt, vagy nem olyan színű (de most komolyan, ha azt mondom, türkizkék kistáskát szeretnék, miért kezdik el kipakolni a babakéket és a királykéket??? Tüüüür-kííííííííííz, lassan mondom, hogy te is megértsd. Miért nem lehet azt mondani, hogy nincsen, és nem raboljuk egymás idejét?)

 

Vettem délután egy Kismama különszámot, olvasom tovább Spockot, küzdök az orrdugulással, a fejfájással, a sűrű pisiléssel, az édesség utáni vággyal (hát utolért), az orrvérzéssel (olyan fáradt vagyok már, hogy fordítva írtam, két r-rel: orvérrzés)...

 

Alvás, mert nem lesz ennek jó vége.

Este megbeszéltük Péterrel, hogy nem fogjuk Balázskának hívni a fiunkat. KisBalázs lehet, de Balázska nem. Az olyan degradáló. (És ha valaki, akinek civilben alapból kicsinyítő képzős keresztneve van, hát én tudom, hogy milyen szar kicsinyítő képzővel élni a világban.) És KisBalázs József Attila Altatója miatt is aranyos. Pont.

 

Tovább küzdök a szoptatós könyvvel, jelentem alásan, nem adom fel, de egyre nagyobb elborzadással gondolok arra, hogy ezt nekem is csinálnom kell majd és a könyvben írtak szerint kell csinálnom, mert az a jó. Ááááá! Eddig semmi gondom nem volt sem a gondolattal, sem a körülöttem és akár jelenlétemben szoptató nőkkel, sem a szoptatós problémákkal, meghallgattam múltkor is egy barátnőmet, aki azt mondta, ez neki annyira fájt, hogy kész, most hagyta abba (a lány egyébként kb. zokszó nélkül tűr el mindent és mindenkit és nagyon ritkán hallottam bármire is panaszkodni, egyáltalán nem nyafogós, elkényeztetett, apuci kedvence kiskirálylány) és lefeji szívesen a tejét és cumisüvegből adja neki, de soha többet nem fogja a gyermeke véres-sebesre szekálni a mellét. Tényleg úgy vagyok vele, hogy ha ez akár a kisfiamnak, akár nekem nem fog menni, akkor lefejem a tejet és üvegből fogja megkapni. Ez is alkati kérdés, mint a csíkok, szerintem. Lehet, ezt a kérdést azért is kezelem lazábban, mert anya mesélte, hogy én nem kértem tejet többet egyszercsak és én mégis itt vagyok. (A férjem szerint néha úgy viselkedem, mint akit fejreejtettek, de az nem a tápszertől van.)

 

Éjjel nagyon rosszul aludtunk, nekem fájt a fogam is (lehet, hogy csikorgattam, vagy összeszorítottam az állkapcsomat álmomban, szoktam olyat, amikor feszült vagyok és a szoptatós könyv igenis feszültté tesz), meg a pocakom is húzódott és kellemetlen volt és fájt is egy kicsit, aztán a derekam is. Grrrrhhhh... Én csak szeretném magam egy párszor tisztességesen kialudni. Ez olyan nagy kérés??? Bár szerintem a hidegfront nem tett jót neki, óriási, bolond szél fújt, pedig ez nem bolond április, hanem már május.

 

Kommentelő kérte, azaz a szülésem (vagy Balázs megszületése): aki ismer, vagy akivel sokat beszélgetek személyesen is, az tudja, hogy nekem altatásos császáros szülésem lesz. Nincs választási lehetőségem, mert annyira rövidlátó vagyok (mint egy vakond, halálkomolyan mondom), hogy bár kontaktlencséből "csak" -6-os, illetve -6,5-es kell, a szemüvegdioptriám -10 alatt (felett) van, úgyhogy azt mondta a szemészem, akire az életemet (is) rábíznám egyébként, ráadásul 15 éves korom óta hozzá járok, olyan, mint egy kedves nagynéni, hogy el sem küld szemfenék vizsgálatra, ez tuti császár (különben reális az esélye annak, hogy megvakuljak). Barátkozzak meg a gondolattal. És mivel fosok az orvosoktól és én egy fogtöméstől is remegőgörcsöt kaptam és nem bírtam "cihésen", hogy macerálnak és én azt érzem, ezért szerintem eldőlt a sorsom: altatást kérünk. A férjem elvileg ott lehet, bent lehet, megkaphatja a babát (helyettem). Gondolkoztam ezen sokat, hogy állítólag mennyire fontos, hogy a baba azonnal kontaktusba kerüljön az anyukájával, de az meg még fontosabb szerintem, hogy az anyukája ne legyen vak. (Már ha eredetileg nem az.) A magánkórház is a császármetszés miatt merült fel bennem először, de ahogy haladunk előre, egyre inkább biztos vagyok abban, hogy ez volt a lehető legjobb döntés és ha nem császár lenne, akkor is ragaszkodnék az orvosomhoz és az asszisztenséhez, meg ahhoz a kórházhoz. Egyébként meg ha összeadunk minden egyes öt- és tízezrest, esetleg Deák Ferkót, amit a 3-4-5 nap alatt minden, velem kapcsolatba kerülő nővérnek és esetleg orvosnak becsúsztatunk a zsebébe, nem is maradunk el sokkal a magánkórházi áraktól. És nem, nem a Telki, de nem is a Kútvölgyi. (Szülés után szívesen beszámolok majd a részletekről is, ha érdekel bárkit is.)

 

Ha pozitív lesz az élmény, akkor pedig Balázs születésre után a 2. hónaptól nyitok egy borítékot (párnacihát, vagy keresek egy laza téglát a falban) és havonta 10 ezer forintot félre fogok tenni a tesóprojektre. NEM megyek állami kórházba, másodszorra meg főleg nem. (Ja, és a fenti körből az altatóorvost ki is felejtettem.) Plusz mesélték, hogy császár után szinte "azonnal" fel kell kelni és mivel a legtöbb helyen a csecsemős nővér látja el a kismamákat is, ezért nagyon türelmetlenek az anyákkal - van kórház, ahol nem is anyukának hívják a frissen szült nőket, hanem degradáló hangsúllyal böfögik ki rájuk, hogy Anya! És utána a parancs: Keljen fel! Igya meg! Szoptassa már meg! Volt, akivel üvöltöztek a császármetszése után, hogy nem érnek rá kivárni, amíg felkel, tessék most azonnal felkelni. Volt, akinek ellopták a cuccát a kórteremből, amíg szült - újszülött holmikat is!!! -, és volt, aki a gátmetszés és gyermekágyi folyás (vérzés) miatt nyakig átvérzett hálóingben sunnyogott ki az utolsó ágyról a 15 ágyas kórteremből.

 

Vállalom még azt is, hogy hülye sznob p..a vagyok, de nekem soha nem volt szerencsém az állami ellátással. Plusz nem tudok úgy aludni, hogy sokan vannak körülöttem, nem bírom a vért, a koszt, az ellátatlanságot, hogy üvölt a többi nő (meg esetleg a gyereke is), hogy úgy froclizzanak velem, mintha egy fej káposzta lennék (és lehet, a káposzta is azt gondolja, amikor mázsálom a zöldségesnél, hogy nem vagyok én palackos víz, nekem is vannak érzéseim - na, majd ezek után odafigyelek és szeretettel bánok a káposztával is) és hogy kb. figyelembe se vegyék, hogy Balázs mit szeretne, a férjem mit szeretne, a családom mit szeretne és hogy a látogatási idő (kb. mind a fél óra) betarthatatlan időpontban van. Nem, nekem ez mind nem kell. Persze lehet szerencsém és kifoghatok tündéri ápolókat, altatóorvost, saját, fizetett nőgyógyászt, és esetleg még olyanokat is, akik nem fogadnak el pénzt, de úgy gondolom: biztosra megyek és fizetek azért, hogy emberszámba vegyenek és törődjenek velem.

 

Úgy döntöttem, elolvasom a Spock és a szoptatós könyvet is, egyébként, aztán majd lefordítom magyarra és KisBalázsra az egészet. (A Spock egyébként azt írta, először a babának rizspelyhet kell adni az anyatej után, de én almára, banánra és főtt krumplira emlékszem. A babapiskóta és kiflicsücsök nem tudom, mikor jön, de szerintem a pürék az elsők, legalábbis erre mifelénk. Rizspehely, anya sem enné meg - anya mondjuk a banánt sem -, hát mindek kínozzam vele kisBalázst?) Egyébként nagyon sok mindenre emlékszem, hogyan volt a húgommal és az unokatestvéreimmel, de nagyon sok minden van, amit szerintem majd újra kell tanulni. Általában én voltam a bébicsősz (egy húg és három fitalabb unokatestvére mellett), de az már nagyon régen volt. Szóval inkább olvasok, utánanézek, anyukámmal beszélgetek és sokat-sokat telefonálok a kétkislányos barátnőmmel. Egyébként mázlim van, hogy körülöttam viszonylag sokan szültek - szülnek és sok-sok hasznos tanácsot kapok. Hála istennek idegenektől egyelőre nem, pedig állítólag arra is fel kéne készülnöm (a főnököméket nem számolom ide, mert még mindig vígan él bennem az a kép, hogy egyszer úgyis akkora tockost kenek le az asszonyságnak, hogy lerepül a szemüvege és bendegúzosan lefejeli az asztalt).

 

(A legújabb beszólása az volt, hogy azért adott oda egy ügyet, mert úgy gondolta, én meg tudom csinálni, de tudomásul kell vennem nekem is, hogy a terhesség - de gyűűűűűűlölööööömmmmmm ezt a szót - miatt dekoncentrált vagyok és munkaidőben próbáljak meg jobban figyelni és ne a babával törődni. Ööööööö, ha nem szültél sose és sose nem voltál "összezárva" így egy másik, önálló lénnyel, akkor honnan tudod, hogy ez milyen? És ha nem tudod, milyen jogon kéred tőlem számon, hogy ne foglalkozzak vele, amikor bennem, belőlem van, él, táplálkozik? Ő nem József Attila és nem "ködből, csöndből" van, teeeeee...!)

 

A háziorvosom adta eddig a legfrappánsabb tanácsot - mesélte, hogy az ő saját orvosa, a gyerekorvos, a kórházi személyzet, az anyukája és a védőnő is másképp képzelt el mindent, így ő levona a konklúziót: AZ A SZABÁLY, HOGY NINCS SZABÁLY! (Ő ezt a szoptatásra mondta, de szerintem éppúgy igaz ez a várandósságra is.)

 

Érdekes volt Angyalka kommentje arról, hogy ne méricskéljem magam. Nos, 14 éves korom óta macska-egér viszonyban vagyunk a mérleggel. Napjaim nem indulnak és nem zárulnak anélkül, hogy ne állnék rá és nem nézném meg, mi a másnapi feladat (fogyás, szinten tartás, kitartást, most ehetek egy gombóc fagyit és így tovább - igen, voltam anorexiás, vállalom). Pár hét alatt kellett (volna) átállítanom az agyamat arra, hogy ne álljak mérlegre és ne figyeljem árgus szemekkel a változásokat. Igazából egyelőre olyan kismamának nézek ki, akinek "csak" a hasa nő. Előrefelé, hegyes-csúcsos módon. Egyébként most 4 kilóval vagyok több, mint Balázs előtt, ami szerintem még mindig jó arány. Nem aggódom, hisz tudom, hogy van egy irányszám, amit belőnek az orvosok, de hogy ki mit alakít köré, az egyéni kérdés. Az edzőm szerint a genetikát nem lehet becsapni, és ezt is tudom, mivel olyan a testalkatom, amilyen, max. a sebészkés tudott volna rajta még formálni.

 

Továbbra is igyekszem nem zabálni, hanem enni rendesen, nem eltüntetni 4 tábla csokit egy nap, hanem egy táblát enni egy hétig (hat-fél hét felé van vacsora és 9-10 között alvás, elvileg nem éghetne a gyomrom), nem rendes jégkrémet enni, hanem a sorbetet, abban kevesebb a kalória és mintha Balázsnak is jobban ízlene, sok gyümölcsöt enni, még ha egyelőre drága is, amit szeretek (epeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!), meg zöldséget, nem fehérkenyeret, kelt tésztát - bár mostanában elkezdtem kívánni a fogyókúra alatt durván tiltott dolgokat (csokitorta, nutellás croissant, fagyi, lekváros bukta, fehércukros sütik, vastag porcukros rétes), de igyekszem ellenállni. Továbbra is hiszem és vallom, hogy oda kell figyelni ekkor és erre is. Nem az állandó mázsálás a téma, azt magam választottam, de szeretném azt hinni: van némi kontrollom a testem felett. (Pedig dehogy van!)

 

Hívott ma a kismamajógás lány, vasárnap lesz óra kivételesen, megyek délelőtt 10-re. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.

 

És most, hogy írtam ennyit, úgy érzem, elegem volt a munkából és lehet, ezért vagyok ennyire fáradákony, de nem írathatom ki magamat. (Az, hogy a nap bármelyik szakaszában, akár délelőtt fél 10-kor, a reggeli tejeskávém után is el tudnék aludni az asztalra borulva, az szerintem orvosilag is elég indok a 17. héten.)

A migrén elmúlt szombaton, de a sok alvásnak és a fájdalomnak hála, nem hoztam be mesekönyveket a szüleimtől, amit nagyon szerettem volna, mert mostantól rendszeresen szeretnénk mesélni KisBalázsnak. A török és a teheneket még most is fejből tudom, az Iciripicirit nem végig, és ma tudtam meg az anyukámtól, hogy nagyon szerettem Gazdag Erzsi Meseboltját, állítólag kívülről fújtam. Akkor ma le fogok tölteni egy kis Meseboltot és este azt fogjuk mesélni.

 

Vasárnap nem voltam túl aktív, délelőtt pihi volt, aztán bevásároltunk (van zománcozott bográcsunk is vasárnap óta, csak attól tartok, ha meglesz Manókánk, akkor meg barátaink nem lesznek, akiknek főzhetnénk a bográcsban, vagy időnk nem lesz barátozni), délután Péter szüleinél ebédeltünk, aztán kb. semmit nem csináltam. Undorító, sötét, borongós, szeles, hideg idő volt, kedvem sem volt semmihez.

 

Hétfő reggel sokkoló felfedezést tettem. Fél órán belül rögtön kettőt is. Az egyik az volt, hogy nem nőtt a súlyom, hanem kevesebb lettem fél kilóval. Hetente kéne három-öt tized kilóval többnek lennem, erre én most egy féllel kevesebb vagyok! A pocakom - és gondolom, a pocival együtt a baba is - viszont nő, úgyhogy remélem, a babának nincs semmi baja és rendesen fejlődik.

 

A második sokk zuhanyzás után ért, amikor megnéztem magam a tükörben és felfedeztem a striáimat, egészen konkrétan kettő újat. Kenem magam az ír csodacuccal, a mellemet, a hasamat, a csípőmet, de azt nem gondoltam volna, hogy a derekamon, hátul, KERESZTBEN leszek csíkos. Merthogy baloldalt, hátul, a derekamon keresztben lettem csíkos. Az egyik barátnőm mondta, hogy neki a hasán van pár, de ő bátorsági csíkoknak hívja. Én még előbb összehaverkodom velük, bár eléggé ellenszenvesek egyelőre életem új társai. (A barátnőm, akitől a tuti cuccokat, az olajat és a krémet, illetve "testvajat" kaptam, azt mondta, hogy még a hónom alját is kenni kell vele, meg hogy a derekamat is, meg mindent. Mondtam neki, hogy okés, legközelebb bármit kapok tőle, RÉSZLETESEN magyarázza el, hogyan kell használni, hiába leszek másfél hét múlva öööö, izéééééééééé, 18 (30) éves.)

 

Hétfő reggel is rosszul lettem, meg este is, megint émelygek, aztán kedden reggel és este is, majd szerda reggel is. Lehet, hogy fáradt vagyok, vagy nem akarok bent lenni, vagy Balázsnak nem tetszik, hogy ennyit ülök vagy szaladgálok, vagy nem ízlik neki a kávé, vagy a mostani kaják.

 

Hétfőn majdnem elaludtam délelőtt, annak ellenére, hogy nagyon korán elmentem aludni vasárnap este is (Péter Indiana Jones-t akart nézetni velem, de amikor a nácik szétlőtték géppisztollyal a nepáli kocsmát, az Balázsnak sem tetszett, elkezdett mocorogni - vagy apja fia és helyezkedett, hogy jobban halljon -, úgyhogy elmentem aludni inkább). Hétfő este csak húst sütöttem, de ebben is nagyon el tudtam fáradni.

 

Csütörtök este megfájdult a fejem. Nem is tudom, hogyan, vagy miért - illetve biztos a mai front az oka. Csütörtök este még voltunk Orsival a szülinapi helyen még egy megbeszélésen, Orsi lángosozott, de már akkor éreztem, hogy fáj a fejem. Nem volt kellemes. Éjjel is felébredtem rá párszor, hogy fáj, meg reggel is alig tudtam felkelni. Mivel egy csomó dolgom volt bent, muszáj volt bemenni, de már majdnem sírtam a fejfájástól délben, így hazakúsztam. Egész délután aludtam, illetve előtte még olvastam a könyvből, meg próbáltam relaxálni és beszélgetni Balázzsal. Szerintem sikerült egy cseppet, bár lehet, hogy csak elalvás előtti révület volt.

 

Aztán voltam vásárolni (reggel és a délutáni ébredés után, mert alig tudtam egybként pislogni is, bevettem egy-egy szem Rubophent, a reggeli alig használt, a délutáni meg váráslás közben hatott), mert volt pár dolog, amit szerettem volna elintézni, meg megnézni és úgy voltam vele: ha egész hétvégén szar idő lesz, akkor megint nem lesz lehetőségem a fejfájástól kimozdulni.

 

Kicseréltem a fülbevalómat, mert kiestek belőle a kövek, pedig még meg is dicsértek, hogy szép és látszik, hogy nem érte víz meg egyebek - ennyit a drága kristályos cuccokról. Még víz sem érheti. Szóval vettem spéci dezodort, pár fölsőt (a H&M-ben a nem kismama cuccok még mindig jók kismamákra is), meg egy színes tunikát, amit majd a szülinapomon szertnék felvenni. Már ha jó idő lesz. Cipőt ismét nem találtam - komolyan, egy pár nem is kívül-belül bőr balerina miért került 16.000,- Ft-ba???

 

Mivel egész nap nem ettem meleg ételt, viszont ittam egy csomó kólát - mármint magamhoz és a nullához képest csomó, az esett jól, tényleg azt hittem, nem élem túl a pénteket -, szóval kellett ennem valami rendeset, így Péter elment corissant-ért és sajtos-sonkás croissant-t sütöttem péntek este, friss paprikával és kígyóubival. Viszont Balázs nem szereti a teavajat, a tejszínt, a vajas tésztát (inclusive croissant), így csak egy felet tudtam megenni. Érzem, hogy nekem miből nem szabad többet ennem. Az erőset sem szereti, sem az édességet annyira. Kíváncsi vagyok, ha kijött, akkor is ezek lesznek-e a preferenciái. Egyébként biztos vagyok benne, hogy nagyon kíváncsi és izgága kis krapek lesz és kíváncsi vagyok én is, ezt is jól érzem-e.

 

Úgy mentünk aludni, hogy megint fájt a fejem - a fene vinné el! - és éjjel is felébredtem egy párszor a fejfájásra. Szombat reggel megint fejfájás, és egész nap kitartott, megint sírni tudtam volna. Délután megint aludtam egy pár órát - gyakorolok, milyen lesz Balázzsal - és most még mindig fáj egy kicsit a fejem.

 

Viszont a deréknyújtó gyakorlatok nagyon-nagyon jót tesznek, kár lett volna nem elmenni és megkérdezni.

Szombaton délelőtt anyáknapi ajándékot vettem - illetve nem is, takarítottunk, meg én a derekammal döglődtem... Aztán zuhi, hajmosás, gyors vásárlás és már délután is lett. Egy barátnőmmel találkoztam és gondoltam, megcélozzuk az előző héten talált olasz éttermet. Hiba volt, mert a barátnőm késett és amíg vártam rá (25 percet, de nem ezért volt hiba) a töküres étteremben azt sem kérdezték meg, kérek-e valamit inni. (De ugye akár rendelhettem is volna kaját is, a barátnőmnek is. És nagyon meleg volt, én meg nagyon szomjas, aztán amikor hívott a barátnőm, akkor mondtam neki, hagyjuk is ott a helyet a fenébe. Végül máshova mentünk, az szerintem még sokkal jobb is volt.) Beszélgettünk egy jót, majd este elmentünk még párnát venni, mert kitaláltam, lehet, hogy attól (is) fáj a derekam.

 

Eddig vagy nagyon alacsony párnán, vagy párna nélkül aludtam, sőt,. ha beteg voltam, akkor túrtam ki a párnát magam alól, de szerintem, ahogy nő a pocakom, úgy "tart el" a testem a párnától és ezért kell magasabb párnán aludnom. Mást nem tudok elképzelni. Nézegettünk még babaholmikat is - messze a bútoráruház a legolcsóbb, kivéve a kiságyban, mert az szerintem nem olyan stabil, mint a többi helyen és tudom, hogy ott fog megtanulni felállni, meg rázni fogja a rácsot, rogyasztani a kis térdecskéit, esetleg még ugrálni is fog és nem kéne, hogy kisággyal együtt boruljon fel a kisfiunk. Szóval nézegettünk még babaholmikat is, vettünk egy felhúzható zenélő játékot is, szerintem nem annyira aranyos, egy rókakoma, aminek a farka a felhúzó, de ennek volt a legszebb hangja. És két nap rókával farkasszemet nézés után rájöttem, miért nem volt szimpi a róka nekem: HÁT ENNEK NEM IS VÁGOTT RÓKASZEMEI VANNAK, hanem kerek, europid szemei. (Hülye tervezők! Svédországbana nincsen róka?! Miért nem guglizták meg akkor?) De mindegy, ez féláron volt és annyira nem is rémisztő, csak nekem nem tetszik. De a hangja nagyon szép.

 

Plusz vettünk még egy 75x75-ös párnát a lábaim közé is, mivel azt ajánlotta az okoskönyv, hogy amikor már kényelmetlen a fekvés / alvás, akkor a lábaim közé érdemes párnát tenni, fokozva ezzel is a kényelmemet. (Ez jó lenne, mert megint nem tudok aludni, a fene vinné el!)

 

Meg megvettük az anyák napi virágokat is - és kaptak virágot a nagymamák is. Húgom azt javasolta, a virág mellé adjunk az anyukámnak egy csomag zsepit is, mert tuti sírni fog. (Nem sírt, de azt mondta, csak azért nem, mert tele volt az étterem.) Egyébként engem is felköszöntött a családom és az anyósom is anyák napján, kicsit vicces volt, meg fura. Meg hát én már azt várom, hogy KisBalázs mosolyogjon rám egy év múlva...

 

Vasárnap meg voltunk abban az étteremben ebédelni, ahol az esküvőnk is volt, meg előtte megkaptam az egyik névnapi (nem virtuális, igazi névnapi) ajándékomat: Szentendrén a pólóboltban kaptam kismamapólót. (Mindenki megcsodálhatja itt: www.polobar.hu) Két gyerekláblenyomat van pocaktájon, mindenki elolvadt tőle (halkan jegyzem meg, mi is!), de nem volt sima pólón, csak kismamapólón a minta, bár én egy ujjatlan trikónak jobban örültem volna. Kicsit olyan nagynak érzem ezt a cuccot, de majd megnézem még egyszer magamon otthon.

 

Az ebéd ismét nagoyn finom volt, csak Péter rendelését keverték össze, bár javasoltam neki, Szentendrén egyen (együnk) még egy lángost is, így nem halt éhen, amíg - utolsóként, félórás késéssel - megkapta ő is a főételét.

 

Viszont szűkül a gyomrom, nem tudok egyszerre sokat enni, sokkal hamarabb jóllakom, mint ezelőtt bármikor. Megvan még az orrdugulás és orrvérzés is és akartam írni - vagy talán írtam is -, hogy a Rutascorbin nagyon jó az orrvérzésre, de sajnos ez nem így van. Sőt, súlyosbodik az orrdugulásom sajnos, és tényleg nem tudok mit kezdeni vele. Állítólag a szülést követően varázsütésre fog elmúlni. Tudom, hogy Balázsnak most még sokat bent kell lennie, hogy egészéges és erős kis kölök legyen, de ez az orrdugulás a sírba tesz. Nem elég, hogy felébredek amúgy is hajnalban, de most még arra is, hogy vagy nem kapok levegőt, vagy pedig olyan hangosan veszem, hogy én magam felébredek rá. Borzasztó. Persze soha rosszabb tünetem ne legyen várandósság alatt, csak tényleg annyi az ilyen apróság, amit soha senki nem mondott ezelőtt és meglepő, hogy vannak ezek is.

 

Húgoméktól könyvet kértem névnapomra és meg is kaptam (http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Hidas_Gyorgy_Raffai_Jeno_Vollner_Judit_Lelki_koldokzsinor_Beszelgetek_a_kisbabammal&id=96082&type=22).

 

Nagyon érdekes testi és lelki fejlődéseket ír le, és bár tulajdonképpen egy baba-mama (illetve inkább magzat-mama) pszichoanalízis felvezetése és esetek leírása, és bár még csak az elején tartok, nekem nagyon-nagyon tetszik! Ha valakit érdekel, szívesen írok róla bővebben is, csak keressen meg. 

 

 Vasárnapról hétfőre nagyon rosszul aludt a férjem - és emiatt én is, meg a derekam is fájdogált egy kicsit, nem épp eszményi állapot. Plusz a szokásos hajnali ébredésem is megtalált, így elég nyűgösen kezdtem a hetemet.

 

A nyűgömet csak fokozta, hogy egy munkakapcsolatból kifolyólag egy "férfiember" negyed órát üvöltözött velem a telefonban, addig tartott, amíg lenyugtattam (nem hiányzik nekem főnöki telefon, szakmai felügyeleti szerv, se semmi más!!!), de annyira paraszt volt, és hiába mondtam el neki vagy 25-ször, hogy én ezt a beszélgetést ilyen hangnemben nem vagyok hajlandó folytatni, ráadásul tényleg hagyja abba a hanfja felemelését és a kiabálást, mert kismama vagyok, konkrétan tett rám és a babámra is magasról, meg arra is, hogy az ő pozíciójában nem kiabálhat és arra is, hogy ezzel úgysem ér el semmit. Aztán sikerült vele megértetni, hogy a jogszabály az jogszabály (pedig jogvézett, jogalkalmazó emberről volt szó!) és én csak a jogszabályoknak megfelelően járhatok el. Az egész hétfőre rányomta ez a bélyegét és nagyon elfáradtam olyan fél három-három magasságában.

 

Este még szerettem volna bevásárolni, meg utalványt venni a másnapi gyógytornára, de annyian voltak a bevásárlóközpontban, hogy az első garázsba nem is engedtek behajtani. A másikban mentem egy kört és azzal a lendülettel ki is jöttem, mert parkolóhelyért IS sorba kellett volna állni. Na, azt már nem!

 

Így egy kisebb boltban vásároltam, a kosaram szinte tele, a pocakom feltűnő, de ismét nem engedett senki sem előre.

 

A kedd hajnalom szintén pocsék volt, vagy háromszor álmondtam megint telefonban üvöltést, úgyhogy eldöntöttem, legközelebb szépen leteszem, nem vagyok én jóságos csodatévő szent szűz és egy esetleges panaszos ügy sem érdekel.

 

Kedden aztán valahogy csak eltelt a nap, mentem gyógytornára a volt osztálytársamhoz. Van egy féléves és egy két és fél éves kisfia, annyira szépek, hogy azt le sem lehet írni (eddig nem láttam túl sok szép fiúgyereket, bevallom őszintén), de mostanában csak szépekkel találkozom. (Úgyhogy a miénk is nagyon szép lesz és kész.)

 

Megvan az orrdugulás, az orrvérzés, a hajnali ébredés, a farkaséhség és a derékfájás is még mindig.

 

A gyógytornász lány azzal kezdte, hogy diagnosztizált első körben: gerincferdülésem van és a csípőm is féloldalasan van: az egyik fele feljebb, mint a másik. Azt mondta, kihúzza (és meg is tette és nem is fájt), meg mutatott nyújtógyakorlatokat. Persze vittem edzős cuccot és bújtam bele épp az egyik spinninges nacimba, amikor elkerekedtek a lány szemei: te még beleférsz ebbe? (Ez azért jólesett! Nem is kicsit!)

 

Szóval nyújtógyakorlatok és beszélgettünk közben folyamatosan, adott pár jó tanácsot - pl. hogy az első éjjel ne akarjak a kicsi fiammal aludni, vagy hogy szoptatós melltartót csak a kórházból hazatérés után vegyek, mert még akkor is nőhetek egy méretet, rögtön szülés után. (Ahha, de ezt egy újszülöttel hogyan fogom kivitelezni???)

 

Ja, mondta még, hogy labdán kéne ülnöm, amit aztán szerdán sikerült is letolnom a főnökasszony torkán.

 

Aztán haza és alvás.

 

Szerda - ismét fogorvos. A munkát megint nem csináltam túl nagy lendülettel, ráadásul kaptam pepecselős feladatot is, elegem volt megint mindenből. Szegény Balázsnak már magyaráztam a dugóban hazafelé, hogy megyünk ma megint fogorvos doktornénihez, anya fél, de neki nem kell (olvastam a könyvben, hogy az anya stresszhelyzetét a magzat is érzékeli és bevackolják magukat ilyenkor a méh legbelső "sarkába"), meg hogy ez most azért van, hogy ő szép és egészséges baba maradhasson, de nem haragszom rá, mert ha ő nem lenne, ezeket akkor is meg kéne csináltatni. Eleve volt 3/4 órás csúszás, addig olvastam a könyvemet - elég szar volt úgy ott ülni, hogy egyszerre két fogorvos dolgozott (éppen mindkettő fúrt), de annyira nem volt para. Na, amikor be kellett feküdni a székbe, az nagyon nagy para volt! Hiába eperzselés zsibbasztás, én nagyon éreztem mindent, ráadásul nem is az ínyembe kaptam, hanem valahova brutálisabb helyre (nem folytatom tovább) és megint remegőgöcsöt kaptam és nem voltam túl jól. Hiába öblítés és minden, hiába szájzsibbadás, én utána is éreztem, hogy potom kb. legaláb egy órán keresztül ki mit csinál a fogaimmal. Kellemetlen volt, fájt és akartak adni még érzéstelenítést, de... Nem. Volt. Az. Az. Isten. Egy idő után fogtam a pocimat, szorítottam a karfát erősen, de mindig vittem arrébb a fejemet (ösztönösen, próbáltam rá odafigyelni, de nem ment annyira) és persze azon aggódtam, hogy ha én ennyire félek, akkor Babóca mennyire félhet. Ahhoz képest, hogy 7-re volt időpontom, negyed 10-re végeztünk.

 

Fél arcom zsibbadt, megviselt vagyok, remegek - és ott ül a váróban a férjem, mert elémjött! Hazafelé annyira remegtem, hogy meg kellett állnunk, még a fogam is vacogott - persze megint majdnem bőgtem, hogy remélem, Babócának nincsen semmi baja! Tudom, hogy stramm kiskölyök, de engem meg szanaszét szekált a fogorvos. El is mentem aludni viszonylag gyorsan - fura volt az érzéstelenítés, hogy nem érzem a nyelvemet, a számat, az arcbőrömet, de megint fájt a derekam - gondolom, tegnap befeszültem a fogorvosi székben, meg néha felébredtem a fogamra is.

 

Egy rakoncátlan, likas fogam még mindig van, de az nem sos, mondtam is, lehet, hogy csak Németország után megyek vissza - de muszáj lesz még előtte, mert magas lett a tömés és le kell csiszoltatni. (Ha jobboldalt ráharapok bármire, akkor baloldalt nem ér össze az alsó és a felső fogsorom, illetve ha baloldalt rágok, akkor kopog a jobboldali fele a fogaimnak.) Szóval nem úszom meg!

A hétfő estém és éjjelem sziszegéssel telt, felül semmiben tudtam csak aludni és amikor Péter lehúzta a vállaimról a takarót (hogy neki is kell egy kicsi azért), akkor azt nem bírtam tovább, sírva ébredtem.

 

Kedden délelőtt pakoltunk és takarítottunk, aztán zuhihajmosás, de közben megszáradt a kő és vagy a felmosóval, vagy a kővel van valami komoly baj, mert olyan lett, mintha híg maltert kentünk volna el rajta. Éljen! Most már nemcsak helyenként foltos, hanem úgy néz ki, mintha fellocsoltuk volna híg malterral. Aztán voltam babázni, egy barátnőm 10 hónapos kicsi lányát vállaltam el, amíg ők ebédelnek és "csak" tolni kellett volna a kocsiban a kicsit, amibe a kicsi lányka szerencsésen beleizzadt és vagy 10 percig, amíg visszaértem vele az anyukájához, konkrétan üvöltött. Arra gondoltam, hogy veszek fagyit és fagyizok, de a tűző napra nem akartam a hosszú sorba beállni vele, aztán meg amikor már sírt, nem akartam a síró gyerekkel sorban állni. De nem az én hibám volt, akut anya-hiánya volt a bébinek, amint anya karját érezte maga körül, elvágták a hisztit. Szép, mondhatom, köszönöm szépen! Ráadásul eléggé kínos volt: a gyerek a karomon, tolom-vonszolom a babakocsit magam előtt / mellett... Szép feladat lesz ez az anyaság!

 

De aztán tudtunk beszélgetni is a barátnőmmel, én meg pihentem sokat (ez a fő feladatom mostanában), este meg a szülinapomra kezdtem el a számokat összeszedni.

 

Szerdán valahogy túléltem a napot és nem volt túl sok kedvem fogorvoshoz menni este hétre. Épp hogy odaértem a kajálással meg a gyógyszerezéssel, meg a délutáni dugóval.

 

A doktornő nagyon kedves volt, látta, hogy betojtam (mondta, megért, mert ő is fél a fogorvostól - Virág elég bamba arcot vághatott, amikor ezt így végiggondolta) és sokat beszélgettünk, meg foghattam az asszisztens kezét, mert kétszer is kaptam injekciót. Én még életemben nem kaptam injekciót a fogorvosnál, és hiába volt eperzselé előzetes zsibbasztásnak, én végig éreztem, mit művelnek velem. A sima fúrást jobban bírom, mint a lassú fújást, kiderült és bár három fogam volt, amit tömni kellett volna, csak egy bal fölsőt csinált meg, tekintettel arra, hogy betojtam, meg hogy kismama vagyok. A másik kettő jobboldalt lent van, egymás mellett, az meg egy szurival. (Áááááááááá!)

 

Nade. Én nem tudtam, hogy ez még éjjekl is fájni fog, amikor már az érzéstelenítő megy ki! De ne szaladjunk ennyire előre. Hazaértem, a tükör előtt megpróbáltam mosolyogni, hogy milyen lett a fogam (persze nem láttam, illetve nem látszott semmi), de nem tudtam, csak Sylvester Stallonésan mosolyogni (fél oldalam béna), amin viszont annyira elkezdett félig meggörnyedve rázni a röhögés, hogy alig bírtam abbahagyni. Főleg, miután észrevettem, hogy a hasam külön rázkódik a röhögéstől, mint ahogy én rázkódom. Mondtam is aztán Balázsnak, hogy ne ijedjen meg, anyának csak nagyon jó kedve van. (Ja, a fogorvos előtt meg azt mondtam, hogy nem kell félni a fogorvostól, anya lányból van, csak azért fél. De annyira, hogy az érzéstelenítőtől a székben remegőgörcsöt kaptam, illetve egyszer majdnem elájultam.)

 

Este meg óvatosan mostam fogat, mert az ínyem azért nagyon fájt, feszített, égett, és végre alvás. Csak a bal oldalamon tudok (a jobbon gyomorégés, háton nem lehet, hason nem lehet), de oda kaptam a szurit, de nem volt mit tenni. Éjjel vagy 10-szer ébredtem fel arra, hogy fáááhhhááááhhháájjjj a fogam, ínyem, akármim, fél bal arcom - de nem adom fel, jövő héten szerdán megint megyek!

 

Csütörtök reggel meg felkeltem, lezuhanyoztam és egyszer csak azt éreztem, hogy én nem hajolok le semmiért. Ha mégis hajolni kellett volna, csak egyenes háttal és derékkal tudtam leguggolni csupán - minden kínszenvedés volt... Bent konkrétan azt hittem, megőrülök tőle, néztem gyógymódokat, gyakorlatokat: gyógytornász 45 perc, 10.000,- Ft. Köszi. Hogyan használjuk ki a szerencsétleneket!

 

Csütörtökön este családi ünnepelés volt Péter szüleinél, meg vendégük is volt, szóval ott töltöttük az estét, de illem ide vagy oda, én bizony törökülésben ültem, amikor csak lehetett, mert azt javasolták a derékfájásra. Valamennyit segített, de elégg kikészültem tőle akkor is. Este úgy zuhantam be az ágyba, hogy el akarok aludni, de a derekam miatt vagy hússzor felébredtem, nem volt kellemes éjszakám.