A sehány éves...

Tegnap annyira felhúzott a háziorvos, hogy nem értem el, aztán meg hogy azt mondta a telefonba, hogy előbb védőnő, aztán nőgyógyász, aztán vissza hozzá, mert itt van még mit tenni, de foglaljak időpontot - persze, szerdán rendel még délután, de akkor meg nekem nőgyógyász, azaz esélytelen vagyok eljutni hozzá a héten -, hogy inkább ültem majdnem egy órát a váróban, de bejutottam hozzá.

 

A vérvételem kitűnő, a gyulladással nem foglalkozunk, mert "az semmi", illetve eredhet magából a várandósságból is, a májam, a vesém, a cukrom, a cukorháztartásom kiváló, vasból meg többem van, de legalább nem kell pótolni. Szóval semmi bajom. A toxoplasma meg azt teszi, hogy nem volt még fertőzésem, de találkoztam már a kórokozóval. Úgyhogy megnyugodtam.

 

A dokinő javaslatára vettem be este és reggel is MagneB6-ot, szerintem sokkal jobb, bár még közel sem százas az érzés, de már nincs minden pillanatban hányhatnékom, illetve nem erőteljesen. Bár én ettől valami hatékonyabbat szeretnék, majd megkérdezem a nőgyógyászt holnap. Már ha bejutunk hozzá, mert elvileg van holnapra is szülése.

 

Ja, és az új dolgok: folyás. Nőként, nőknek nem kell ezt ragozni, de olyan, mintha folyamatosan ingerelne valaki "sekszuálisan". Állítólag későbbtől lenne normális, de nekem már most is van.

 

A mentolost azóta sem bírom, egész egyszerűen öklendezem tőle és remegek (ez új tünet). Vettem tegnap gyümölcslevet (reggeli juice, van benne répalé) és nem tudom meginni, pedig korábban nagyon szerettem. A bazsalikom sem barát most, pedig pont az van a bolognaimban most, remélem, meg fogom tudni enni. A hosszú, sűrű alvás igénye is megvan még. A melleim tovább nőnek (nem akarok új melltartókat venni, szeretem a mostani garnitúrámat, meg ugye, ki tudja, hol áll meg...), és olyan egy-másfél kilóval vagyok több, mint amikor várandós lettem. Szerintem ez egész jó állapot. Egyébként meg esküszöm, tegnap éreztem a saját és a baba szívdobogását is. Lehet, hogy csak annyira szeretném, hogy beképzelem magamnak, de este beszélgettem még vele, hogy most este van, sötét van kint, aludni kell, illetve a lakosság nagy része ilyenkor alszik, kisebb része - jellemzően egyetemisták - meg most buliznak, ami úgy néz ki, hogy alaposan lerészegednek és egy négyzet vagy kör alakú, izzadt testekkel zsúfolt, táncparkettnek csúfolt szobában rázzák magukat és idétlen dolgokat művelnek. És majd ha elég nagy lesz hozzá, akkor majd ő is mehet. Szóval ekkor volt az, hogy az én szívem és az én hasam külön ütemre lüktetett (party baby), vicces volt és ki is tapintottam a saját pulzusomat, de aztán meg el is szenderedtem az ekkora nagy boldogságba.

 

Egyébként pedig haza akarok menni és aludni akarok!

Aztán 15-én reggel összepakoltunk és irány a Szalajka-völgy! Egy baráti párral mentünk, jókat beszélgettünk, jókat ettünk (a Panzióban, vagy Fogadó, vagy mi volt, nagyon jól főznek), nagyokat sétáltunk, bár a kilátóhoz nem másztam fel és nem is émelyegtem, csak csütörtök délelőtt. Nagyon jót tett a pihi, viszont olyan erős volt a napsütés szombaton (bár a fátyolvízesés befagyott és nem engedett ki mostanra sem, tiszta jég volt az egész), hogy megfájdult a fejem. Közben hívott a húgom (e-mail ellenőrré avanzsált a hétvégére), hogy megvan a vérvételem eredménye, de csak a fehérvérsejtek csillagosak, meg vasból van sok nekem és a kísérő mailben sem volt semmi különös, hogy azonnal zárassam karanténba magam, meg is nyugodtam.

 

Erre nézem este, hogy toxoplasma ImG 0,18, toxoplasma IgG 0,0. Gyorsan meggugliztam és az volt, hogy ha az imG érték pozitív szám, akkor aktív fertőzésem van. 25 %, hogy a baba is megkapja. Hát, bedzsondzsultam rendesen, bőgtem, hisztiztem, de nagyon fájt a fejem, Pétert kiköltöztettem a nappaliba, hogy ne ébresszem fel a hánykolódásommal... Vasárnap hajnalban vagy négyszer arra ébredtem, hogy van-e bajom, vagy a babának van-e baja, de vasárnap lévén senkit nem tudtam felhívni.

 

Aztán annyira pocsékul voltam, hogy a fél 9-es ébredést eltoltam és fél egy előtt egy kicsivel ébredtem, még mindig leírhatatlanul pocsék, fejfájós, émelygős állapotban. Ettem áfonyás joghurtot, meg ittam epres-csipkebogyós-hibiszkuszos teát, bevettem a vitamint, a hormont és egy Rubophent is, amit viszont azonnal kihánytam. Kivetődtem az ágyból, a férjemet félrelöktem a fürdőszaobaajtóból, leguggoltam a WC mellé és már arra nem volt időm, hogy felhajtsam a WC tetejét, így a tetőt találtam telibe, legalább jól céloztam, de aztán meg ugye, mert minden ki akart jönni belőlem, csak fel kellett hajtani azt a hülye tetőt, hogy a WC-be hányhassak. A jelenet filmbe illőségét fokozta, hogy éppen öltözés közben voltam és csak pizsamafelső volt rajtam, alul semmiben görnyedtem a wc előtt, azaz életemben először (pedig voltam már extra részeg is, szerénytelenül állíthatom, ez valahogy hozzátartozik a felnőtt jogászsághoz, akár tetszik a többieknek és a bigottaknak, akár nem) tulajdonképpen a lábaimat is sikerült lehánynom.

 

Úgyhogy még egyszer elölről kezdtem a kört: vitamon, hormon, viszont Rubophen nem, mert ezek szerint azt nem szereti a gyerek és aludtam tovább.

 

Délután, illetve estefelé ébredtem, a hormont nem mertem bevenni, a vitaminokat sem, majd Péter kilálta, hogy ő bolognait főz. Segítettem persze neki, de a piruló darálthús illata (szaga) annyira ellenszenves volt, hogy sikerült hánynom még egy kiadósat. A rossz csak az volt, hogy utána is extrán szarul voltam, na meg hogy még a hétfő is úgy telt, hogy nem volt szabad lehajolni, illetve köhögni / büfizni, mert szinte hánytam attól is.

 

Ma reggel megint rákezdtem, hogy toxoplasma, hogy izé, hogy nem tudom, hogy rossz anya vagyok, hogy mi van, ha, ha el kell vetetni, ha nem egészséges, ha nem figyeltem oda elég rendesen, vagy nem is tudom. Hívtam a háziorvosomat, aki mondta, hogy most máshol dolgozik, hívjam őt négykor a rendelőben és megbeszéljük... Szóval lepattintott, legalábbis úgy éreztem. Teljhesen elkámpicsorodtam, zokogtam és Pétert annyira felhergeltem, hogy a végén még alapos letolást is kaptam tőle, hogy mindig negatívan gondolkozom, hogy nincs egy pozitív gondolatom sem és így nem lehet élni (csak a szokásos).

 

Aztán hívtam a nőgyógyász asszisztensét, de ő még nem volt bent, majd hívtam a csak végszüksgé esetére kapott nőgyógyász számot, és mondtam neki, hogy ezek az értékeim és meggugliztam és bár nem kellett volna, én attól még átsrtresszeltem a vasárnapot. Nagyon rendes volt és mondta, hogy nincs fertőzésem, persze ezt az értéket végig ellenőrizni kell a várandósság alatt, de nyugodjak meg - mondtam neki, hogy imádom és ne haragudjon, de csak hozzá tudtam fordulni. Erre ő: akkor most mit tanultunk? Nem kérünk vérvételt hétvégére. Mondom, már szerdán meg kellett volna kapnom, de nem így lett, csak szombaton jött és kellett nekem kotorászni benne. De legalább megtudtam, hogy a szerdán rendel a péntek helyett és majd hívjam fel az asszisztenst.

 

4 óra van, hívtam a háziorvost, persze nem vette fel. Jajj, de jó! És akkor most még mindig itt idegeskednék, ha nem lenne végtelenül rendes a nőgyógyászom. Vájjj...

 

Próbáltam ma hívni a védőnőt is, de nem vette fel ő sem, úgyhogy azzal sem haladtam előre sajnos. Kíváncsi vagyok, azt mikor tudom elintézni, mert ugye mennem kell majd fogorvoshoz, de a vizsgálattal jó lenne megvárni, amíg lesz kiskönyvem. Nagyszerű, hülye magyar bürokrácia! (Írom ezt jogászként.)

 

Beszéltem ma Zsuzsival és mondta, neki is volt fals pozitív eredménye valami durva fertőzésre, úgyhogy megért - bár ez most nem is fals eredmény volt, hanem a saját hülyeségem, mindegy. Egyébként meg annyira mennék már haza, hogy azt elmondani sem tudom!

 

A tegnapi napom maga volt a katasztrófa. Délelőtt behívott a főnököm és közölte, hogy rossz hírei vannak (akkor én már láttam a fején, hogy a kakával teli bilit akarja a nyakamba borítani, csak ezt nem gondoltam), és itt van a munkáltatói rendes felmondásom. És a munkámmal semmi bajom nincsen, sőt, nagyon szépen dolgozom, de olyan kevés az ügyfél mostanában, hogy nem tudja kifizetni a béremet és mennem kell.

 

Vettem egy nagy levegőt és a sírás határán, remegő hangon közöltem vele, hogy tudomásom szerint, mivel még nem hatályos az új munka törvénykönyve, és mivel 8 hetes kismama vagyok, nem mondhat fel nekem.

 

Nyúlt az arca rendesen és közölte, hogy akkor áttesz négyórásba, vagy próbáljak meg elhelyezkedni, mert nem tud velem mit csinálni és próbáljak meg másik állást keresni és... odaültetett a gép elé, hogy tavaly ilyenkor mekkora forgalmuk volt és már karácsony előtt ki kellett volna rúgni és hogy ez megint az ő hibája, hogy fiatal nőt vett fel (na, akkor már láttam magamat, amint akkora tockost kap, hogy lerepül a szemüvege és utána kaparom ki a szemeit), meg ha terhes vagyok (nem. vagyok. terhes. Várandós vagyok.), akkor hozzak róla igazolást. Mondtam neki, ma reggel úgyis megyek vérvételre, kérek igazolást.

 

Aztán kitalálta, hogy áttesz négyórásba, mert szerinte azt lehet (nem, nem lehet, még ha a várandósság miatt másik olyan munkakörbe is kell áttennie, ami kevesebb bérrel jár, a korábbi munkakör szerinti átlagkeresetemet akkor is ki kell fizetnie az Mt. szerint) és mondtam neki, hogy az nem pálya, mert szeretném, ha lejárna a 3 évem októberben és nem tudom, hogy a félállás elég-e, plusz abba is gondoljon bele, hogy egy-egy orvosi vizsgálat 10 és 20 E Ft között van egy hónapban, amiből egy hónapban jobb esetben csak egy van. És direkt nem is mondtam, hogy nőgyógyász, mert ugye fogorvos, bőrgyógyász, speciális vizsgálatok is felmerülhetnek. Erre a válasza: hát, azt nem mondhatom meg, hogy hova járj orvoshoz... (Basszus, ha nincsen pénzed, akkor én sem mondhatom, hogy zabálj az ingyenkonyhán! Úgyis a hülye szoci menzás kosztért vagy oda!) 

 

Plusz közölte, hogy "nem akar jegyzőkönyvet felvenni arról, hogy megtagadtam a felmondás átvételét". Mondtam erre, hogy én nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, de ha bármi olyat tesz, ami ellentétes a munka törvénykönyvével, én beperelem. (Nem azért tanultam tíz évet, hogy itt froclizzon velem!)

 

Meg pedzegette azt is, hogy az önéletrajzomban az szerepelt, hogy még évekig nem akarok gyereket (ha még egyszer felhozza, megmondom, hogy egy olyan kérdésre, amit fel sem tehet, szerintem adhatok olyan választ, ami nem is igaz), és nem igaz, hogy innét mindenki terhesen megy el alig pár hónap után. (Egy hónap múlva lesz egy éve, hogy itt vagyok, erről ennyit!)

 

Hát, én teljesen magam alatt voltam, bőgtem, mint a záporeső (miután magamra zártam az ajtómat), hogy annyit fogok keresni, mint egy bolti eladó, vagy még annyit sem és miből veszek kiságyat, babakocsit, akármit.

 

Körbetelefonáltam egy pár embert, megírtam e-mailben a közeli barátoknak, mi történt és bőgtem, hogy legalább szarul dolgoznék, trehány lennék, lenne ez az indok, de nem!

 

Erre fél kettőkor megint visszahívott főni, mosolyogva, hogy átgondolta a dolgot, akkor gratulál a babához és minden marad a régiben. Kérdeztem tőle, hogy akkor megkérdezzem-e a könyvelőt, hogy hogyan kapok táppénzt, GYES-t, GYED-et, egyéb ellátást, ha csak félállásom van, de mondta, hogy nem, minden marad, azzal a különbséggel, hogy akkor ő nem dolgozik. (Na nem mintha eddig igen...!)

 

Még este is remegtem és bőgni tudtam volna, alig ment le falat a torkomon és így indultam neki a mai vérvételnek. A dokinő nagyon rendes volt, mert mondta, hogy a kényelmi vérvétel a rendelőben 2.000,- Ft, amit nyilván kifizetek egy akkora kerületben, ahol 80 háziorvos van. Aztán mondtam neki, hogy a jobból veszünk, beszélgetünk, lefekszem és nem nézek oda. Kérdezte, hogy szék - mondtam, ájulós vagyok, ágy. Erre mondta, hogy akkor ne is fizessek, mert ha ájulós vagyok, akkor indokolt a rendelőben a vérvétel és akkor az ingyen van. (Hű! Hát így is lehet gyógyítani? De amúgy mondta magáról, hogy az egyik háziorvos kollégája mondta, hogy ez nem is rendes orvoslás, amit ők csinálnak, mert "sóhajt, sóhajt - recept, sóhajt, sóhajt - recept" alapokon dolgoznak. Mondtam neki, ahogy találkoztunk, nem hiszem, hogy csak ennyit csinálna.)

 

Péter felrakott aztán a buszra, persze kérdezte, mi tartott ennyi ideig - húgom szerint legközelebb menjen be ő, és akkor megtudja, de én tényleg nem tudtam az ágyról sem felkelni. Megettem még gyorsan a buszon a szendvicset, amit reggel az én drága férjecském csinált nekem, az sokat számított, de nem voltam jól, az ájulás környékezett, még jó, hogy le tudtam ülni. Még bent is szédelegtem, majdnem elaludtam délelőtt... Az ebéd kicsit rendbetett, de ha legközelebb sokfiolás buli lesz, megyek haza aludni. Pont.

 

Egyébként meg a tegnapi közjáték után úgy jöttem ma be, hogy irtó pocsékul éreztem (érzem) magam, kb. mint egy darab megtűrt szar. És persze fantasztikusan buzog bennem a tettvágy, főleg így!

 

Péter mondta, nagyon elkeseredett, mert örülnünk kellene, nem ilyen hülyeségekkel foglalkozni, hogy állás-nemállás-kirúg-nemrúg-szeret-nemszeret-szívből-titokból... És igen, teljesen igaza van!

 

Jajj, az én drága, lelkes férjem talált az okostelefonján (nem mintha ő nem lenne okos, nem azért kellett neki) egy olyan alkalmazást, amin be lehet állítani, hogy mikor születik meg a gyerek és számol visszafelé. Kisfelhő, cumisüveg és "219 days left" felirat. Az október 23. helyett (mert akkor már skorpió lenne) direkt 19-ét adta meg, biztosra ment és ha jól láttam, az már csak 219 nap.

 

Ja, egy kilóval vagyok több és ez a 8. hét, 1-3 kg-t írnak az első három hónapra, már ha nem fogyok, vagy tartom a súlyomat. Mivel nem vagyok amúgy dagi (de vékony sem, azaz szerintem normális vagy "kicsit zsíros" a testalkatom), ezért azt írták, hogy a normál alkatúak vagy nem híznak, vagy 1-3 kg "az engedélyezett". Úgyhogy egyelőre büszke vagyok magamra, de mostanában az émelygés miatt alig érzek éhséget és nem is esik jól annyira az étel. Szükséges rossz, hogy kajálni kell...

Pénteken ismét sikerült aludnom az asztalra borulva 20 percet délután. Amúgy sem voltam túl termékeny, konkrétan: magasról teszek a munkámra, de egy idő után végképp lekókadt a fejem. Nem voltam jól pénteken sem, bár a kóla sokat számított, de még mindig nem volt az igazi. Émelygés felsőfokon. Összerámoltam a konyhát, tornáztam és haldokoltam a kanapén, kb. ennyi volt az összes működésem.

 

Szombaton ébredés után reggeli, de nem tudtam akkor sem rendesen enni, szokásos rosszullét miatt, majd Orsival találkoztam, akinek elmondtam a nagy hírt, erre a nyakamba ugrott! Voltunk a Vörösmarty téren a Szamosban, de sem a vaníliás kávét, sem a sütit nem kívántam, úgyhogy megkérdeztem, a kakaó vagy a forró csoki kevésbé édes-e, és mondták, mindkettőt belga csokiból főzik, de a kakaót meg tudják csinálni cukor nélkül. Konkrétan keserű volt, de még mindig jobb, mint a forró csoki.

 

Hazafelé rákattantam a káposztástésztára és gyorsan be is vásároltam hozzá, persze nem soktojásos fodros nagykockát vettem, hanem durum masnit és nem is káposztás tésztát ettem, hanem tésztás káposztát. Vicces volt, de ezt kívántam. Sétáltunk délután egy órát a Lágymányosi öbölben, ragyogó idő volt, utána meg kaptam sütit, de tényleg skizofrén érzés ez az émelygés, ami nekem most már állandóra van.

 

Ma is rosszul voltam már reggel óta, ez nem nekem való, és kellett főzni (tejszínes-kukoricás-csirkés szószos tésztát, még jó, hogy a tészta megvolt), de amikor a csirkemellet pucoltam és aprítottam, nagyon-nagyon rosszul lettem. Nem emlékszem rá, hogy mikor voltam utoljára ilyen rosszul, de ez valami szörnyű volt. Nem is csináltam ma mást, csak kimostam, kiteregettem, figyeltem, hogy megigyam a másfél liter vizemet, megfőztem az ebédet, nagy kínkeservek árán és tévéztem, meg a kanapén hánykolódtam. (Azért nem szó szerint, de nem voltam jól.)

 

Most meg este van, a séta nagyon jólesett, de ma hideg-borús-esős (amúgy igazi, bolond áprilisi) időjárás volt, a mai séta és az émelygés miatt a torna is elmaradt. Lassan pedig alvás (még csak nyolc óra múlt), mert az esne jól. Sem tegnap, sem ma nem aludtam délután és most már fáradt vagyok.

 

A tornázás este megint elmaradt, mert naggggyon rosszul voltam, ha meg kellett volna mozdulnom, az nem esett volna jól, úgyhogy nem is főztem és csak pihegtem a tv előtt. 

 

Reggel meg rosszul voltam, szokás szerint, aztán mentem a piacra zöldséget és gyümit venni. Nem éppen a legolcsóbb a srác, ahova járok, de erőteljesen hasonlít Lovasi Andrisra, még szemüvege is van, nagyon jó fej, segítőkész, válaszol az összes idióta kérdésemre (magyar, spanyol, finom, vigyek, ne vigyek, azmi /amúgy kőkeményen vidéki lány vagyok, jókat derülhet az azmi kérdéseimen/, megjegyezett a napi egy kiló eperemmel tavaly és elég volt "csak a szokásost" kérnem/, és tényleg megérik már ilyenkor?), ha nem tud visszaadni, akkor hitelbe vettem meg a cuccokat. Szóval reggel egy naaaaagy csomag retek, két ubi, citrom, alma, narancs és grapefruit volt terítéken.

 

És az irodában, életemben először, miután a kolléganőm megmutatta, hogyan is kell grapefruitot enni, megettem egy egészet. 30 éves koromra ezt is megtanultam. Kicsit fura, hogy egyszerre édes, savanyú és keserű is, lehet, hogy ha nem lennék pocakos, nem is enném meg magamtól, de most annyira jól esett, hogy azt elmondani nem tudom.

 

Meg a tegnap déli saláta is, lehet, ma is azt kéne ennem, majd még kitalálom, milyet. Émelygés az továbbra is van, de a grapefruit sokat segített rajta, viszont most innom kéne vizet (amit nem is kívánok kb. egy hete), de a kólázás (egy-egy korty óránként) bejön.

 

Az asszisztens javasolta tegnap (mondtam neki, hogy elaludtam az irodában), hogy vegyek Lipton zöld teát, piramisost, mert nincs rossz íze, nincs mellék- és utóíze sem, nem is drága, tele van antioxidánssal és élénkít. Ma a piacon elfelejtettem nézni, de majd legközelebb.

 

Most pedig nekiállok végre a munkámnak, amihez semmi kedvem, de még egyelőre ebből (is) élünk.

Tegnap este ugyanis hasmenésem volt. Na nem valami enyhe lefolyású női hisztire kell gondolni, hanem olyan legalább egy órát ülök kint és örülök, hogy a belső szerveim nem jöttek ki dolog volt. Meg annyira fájt a hasam, hogy bőgtem, én ezt nem bírom tovább. 

 

Úgyhogy reggel szkippeltem a vérvételt, viszont pirospont a háziorvosnak, hogy kerestem őt, nem vette fel, de visszahívott. 

 

Tegnap Zsuzsi az émelygésre ajánlotta még a kólát, ami úgy tűnt, tényleg jó is, csak óránként egy kortyot iszom kb., de nekem segít. Soha előtte nem ittam kólát és utálom az ízét, de ezért most nagyon hálás vagyok! 

 

Zsuzsi mondott még nagyon jó dolgokat, csak éppen röhögtünk, hogy azok rajta lehetnének az "Amit soha senki nem mond el a terhességről" listán - mint például, hogy az első és legbiztosabb jele a várandósságnak, hogy eltűnik a derekad és már az elején sem férsz bele a nadrágjaidba. (Nálam is így volt.) Kérdezte, mennyi tesztet csináltam - mondom, négyet. Erre röhögött, hogy az első lányánál ötöt, a másodiknál már csak hármat, de volt olyan rokona, aki a barátnőjét hívta fel, hogy menjen át és nézze már meg, szerinte is pozitív-e az eredmény. Mondtam, hogy viszont hiába pisis lakmuszpapír, a gyerekem első fényképe, nincs szívem kidobni. Mesélte, ő is eltette emlékbe az ő tesztjeit és a nagyobb lánya múltkor meg is találta és kérdezte, az alig három évesek nyíltságával: Anya, ez miiii? Mondta neki, hogy azzal nézték meg, hogy a húga a pocijában van-e. (Legalább életre való lesz a gyerek!) 

 

Említette még, hogy a kismama masszázst nagyon ajánlja, mert ilyenkor az embernek elkezd szétcsúszni a medencéje és az azért nagyon kényelmetlen tud lenni, meg van, akinek fáj is tőle a háta és / vagy a dereka. Azt mondta, ő is sportmelltartóban aludt legszívesebben, és hogy még szoptatáskor is, mert ha csöpögött a tej, arra is az volt a legjobb praktika. Meg közölte, hogy menjünk nyaralni, éljünk társasági életet, mert utána hat hónapig össze kell nőnöm a gyerekkel - és hozzátette, hogy ennek egyébként nagyon örülünk, de nem lesz könnyű. Élvezzétek ki, tanácsolta. Előre aludni úgysem lehet, de előre élményekből feltankolni meg igen. Mondta, mázlista vagyok, hogy ha kegyes lesz az időjárás, megúszom a csizmás-nagykabátos időjárást, és én is mondtam, hogy azért nyáron egyszerűbb egy pár papucsba beleugrani, mint télen bakancsot húzni, meg vívni a télikabáttal. 

 

Mondta, adna szívesen kismama ruhákat is, de mivel legalább 15 centivel alacsonyabb nálam, ezért elég viccesen néznék ki a nadrágjaiban, a bokámig érnének. Hát, mondom, legyünk őszinték, jó lesz az térd alá is! 

 

Amit viszont még nem írtam, csak a saját anyukámnak mondtam: mondták apósék, hogy egy csomó babás meg várandós könyvük van és nyugodtan válogassak majd belőle, szívesen kölcsönadják, amire szükségem van. Mondtam Péternek, félreértés ne essék, nagyon aranyosak és segítőkészek, de amikor a 2010-es kiadású könyvekben azt olvasom, hogy "az utóbbi pár évben bebizonyosodott, hogy...", akkor nem szeretnék közel 35 éves könyvekből információt gyűjteni. Egyébként anya és anyós is azt mondták, ők nem voltak rosszul (vagy csak az idő megszépíti a dolgokat), de persze ez mindenkinél más. Amúgy apósom ma reggel is vigyorogva kérdezte, hogy vagyok - mondtam, hogy rosszul, erre még kajánabb lett a vigyor az arcán... Na, ezért majd még számolunk! 

 

Reggeliztem, kiadósat, bár csak fehér sajtos kifli volt a boltban, de nem tudtam neki ellenállni. A korpás (vagy itt Graham, vagy milyen) nekem olyan, mintha szét akarna esni, mellesleg meg olyan, mint a fűrészpor. Nem szeretem. A barnát / magosat igen, de a kisboltban sós és köményes a magos kifli. Sót nem kéne külön ennem, a köményt meg egyenesen u-tá-lom!

 

Jajj, istenem, teljen el a nap, mert nagyon rosszul vagyok! NAGYON, megint! (És ez már az, amit a kólával produkálok!)

Este nem élveztem annyira a Dumaszínházat, bár nagyon jó volt, de akkor is rosszul voltam egy kicsit és naggggyon fáradt voltam.

 

Na de csak szépen sorjában. Tegnap kitaláltam azt is, mi lesz a babás blog címe, íme: www.asehanyeves.blog.hu. Viszont csak akkor fogom publikálni az eddigi írásokat, ha a 12. hét is rendben eltelik. A sehány éves pedig egy francia írónő A sehány éves kislány című könyvének címéből jön, ami a gyereke számára gyönyörű rajzokkal illusztráltan mutatja be a fogantatás folyamatát. Nekünk megvolt kiskoromban, imádtam, mert annyira szép volt és nagyon aranyosan írta le, hogy mekkora a pocaklakó (pl. az x. héten akkora voltam, hogy a nénikém a kerti nárciszok szirmaiból varrhatott volna szoknyácskát nekem - vagy valami hasonló). Ajánlom egyébként minden másodikgyerekesnek, illetve gyermek lelkű felnőttnek a könyvet, szemléletes és élvezetes.

 

A szemüvegszalonban volt előttem egy négytagú család - te jó ég!!! - és rengeteget kellett várnom. Nagyon meleg is volt, meg fáradt is voltam és éhes, le kellett ülnöm... Az eladó jött oda, hogy akkor sorra kerültem, mit is szeretnék - mondtam neki, odamegyek a pulthoz és hogy elnézést, mert anyukám megtanított illedelmesen viselkedni, de amióta kismama vagyok, eltolódtak a tűréshatárok. Csak mosolygott, nem szólt semmit. Szóval van megint egy adag kontaktlencsém és elkészült a "munkaszemüvegem" (monitorszemüvegem) is, ami remélem, nagyon jó lesz. Most még semmi változást nem érzek, de jó lenne, ha tényleg hasznos lenne.

 

Péter egyébként annyira kiakadt a gyógyszertáros sztorin - pedig ő aztán egyáltalán nem ilyen -, hogy megkérdezte, kikapja-e a nyikhaj gyereket a pultból és megkérdezze-e, hogy miért beszél és viselkedik tiszteletlenül a vevőkkel, de leginkább velem. Mondtam, elintézem kedden az üzletvezetővel, de persze szívesen megnéznék egy olyan jelenetet, amikor Péter kiosztja a vakarékot.

 

Úgyhogy ma vissza kell majd hívni az asszisztenst és meg kell kérdezni, hogy akkor holnap mehetek-e. Amúgy is akartam vinni egy doboz csokit neki, mert sokat segített és türelmes volt velem és nekem nagy segítség, hogy számíthatok rá, főleg így, a legelső alkalommal.

 

Jajj, Babóca, olyan jó, hogy vagy nekünk!

 

Ma reggel meg a kocsiból hívtam Zsuzsi barátnőmet, akivel elvileg szombaton masszíroztatni mentünk volna - de már a hangján hallottam, hogy ez megint nem jön össze, a szüleik kiverték a hisztit, hogy két gyerekkel miért nem ők mennek haza az Alföld túlsó végébe, így végül is ők utaznak. Úgyhogy elnézést kért, aztán mondtam neki, hogy nem így akartam, akkor viszont én is így szólok, mint ő anno (úgy volt, találkozunk és már a metrón ültem, amikor hívott, hogy nem tudunk és ne haragudjak, de konkrétan hat hetes oka van annak, hogy nem tud elszakadni a WC-től). Első körben köszönöm a várandós könyveket, nagy hasznát veszem, mert hetedik hetes kismama vagyok.

 

Erre akkorát visított örömében a telefonba, hogy a 8 hónapos kislánya megijedt és sírva fakadt. Vicces volt őket hallgatni. Nagyon kis aranyos és lelkes és örömködő volt és amúgy is nagyon szeretem a stílusát... Mondta, hogy a sógornője elvileg két hónappal korábban szül, mint ahogy én és ha kislány lesz, akkor rengeteg újszülött ruhát fog tudni adni nekünk, már ha kell. Ó, hogyne kéne!

 

Viszont most muszáj vagyok úgy tenni, mint aki dolgozik, úgyhogy az írást - bármennyire is ez foglalkoztat most nagyon - félre kell tennem egy időre és dolgozni kell.

A gyömbér hatásos. Azt ittam tegnap már üdítőben is, reggel meg főztem teát és tényleg bejön. Bár aztán este megint nagyon rosszul voltam, de mivel a gyömbér élénkítő és írták, hogy ne nagyon igyam este, ezért már estére nem mertem teát főzni belőle.

 

Tegnap voltam az új háziorvosnál, doktornőnél, hogy pontosabb legyek és nagyon aranyos volt, nagyon jó fej, ma akart vért is venni, de mondtam neki, hogy a ma nem lesz jó, irodai dolgok miatt. Meg bent nem tudják, úgyhogy nem lesz ez olyan egyszerű. A második kérdése az volt: táppénz? Mondtam neki, nem szeretném egyelőre, bár alig várom, hogy leteljen ez a még öt hét. Erre mondta, várhatom, de ő végig rosszul volt. Kaptam kémcsövet is, hogy abba pisiljek (khm) majd, ha megyek vért vetetni. Amiben az lesz a rossz, hogy éhgyomorra kell - már most hülyét kapok tőle, hogy éhgyomorra, nem fogom kibírni, amilyen farkaséhes vagyok reggelente.

 

Aztán tornáztam este - a hülye fejfájás és émelygés miatt volt pont egy hét kihagyás, úgyhogy éreztem a gyakorlatokat, de hát végülis ezért csinálom.

 

Ma meg gyömbérteás nap van, némiképp segít, csak fura, hogy miután lenyeltem, csíp a tea. Bár az émelygésnél sokkal jobb. Ebéd után viszont annyira elpilledtem, hogy sikerült az asztalra borulva, illetve a székben ülve is 10-10 percet szundikálnom. Ilyet utoljára tavaly júniusban alkottam itt. Úgy látszik, tehetséges irodában alvó vagyok.

 

Aztán eszembe jutott, hogy csak egy doboz hormont kaptam a gyógyszertárban és meg kéne kérdezni, az csak annyi-e. Hát, nem, öt dobozzal írt fel az orvos, javasolta az asszisztens, hogy hívjam fel a gyógyszertárat. Felhívtam őket, előadtam, hogy csütörtökön jártam ott és öt doboz helyett csak egyet kaptam. Erre a nagyon kedves nő: hogy hívják? Mondtam neki, erre: ja, emlékszem, Öntől kérdeztem meg, hogy hüvelytabletta vagy kenőcs, ugye?

 

(NEM, nem tőlem, és ez nem is egy gyógyszertár, hanem a rémségek kicsin boltja, már ahogy az eladó srác is kinéz.)

 

Mikor is voltam ott? Mondom csütörtök, március 1. Jó, megnézi, 10 perc múlva hívjam vissza. 15 perc (biztonsági ráhagyás) múlva felhívom, a recept nem volt meg. Biztos, hogy csütörtökön volt? (Istenem, először láttam a gyerekemet, igaz, hogy még nagyon pici volt és alig kivehető, de IGEN, BIZTOS, egy életre megjegyeztem a dátumot!) Jó, még egy helyen megnézi, tartsam. Hát, Quasimodo (borzasztó eladósrác) a 2-i kupacba rakta (nem, nem Quasimodo, mert az nem volt értelmi fogyatékos, csak csúnya), és tényleg. Megint félretették a telefont anélkül, hogy nekem szóltak volna és megvitatták, hogy mit kezdjenek a recepttel, a gyógyszerrel és velem.

 

Mindezt úgy, hogy én közben hallottam mindent. Mindent. Nő: itt a hölgy, te szolgáltad ki, és öt (négy) helyett csak egyet kapott. Quasimodo fogyatékos testvére flegmán: És?

 

ÉÉÉÉÉÉSSSSS?!?!?!?! Na várjál te...

 

Quasimodo fogyatékos testvére tovább: biztos csak egy volt, azért adtam egyet.

Nő: Most mit csináljunk vele?

(Hálló, ember vagyok, jogaim vannak, elsősorban az emberi méltósághoz, de mindegy, 1-es receptke ki szeretne váltódni és kész.)

Sok szöszölés, várakoztatás, majd a srác elhadarta, hogy "Mivan."

(Ejjazanyádat, várjál csak!)

- Hálló, én vagyok, csak egyet kaptam a négy helyett, és nem, nem csak egy volt múlt csütörtökön, mert konkrétan láttam a fiókot, amikor kinyitotta. Volt még belőle, és nem is szólt, hogy csak egy van. Csak nem gondolta, hogy felírnak ötöt és nagy boldogan csak egyet váltok ki, hogy jól tökön rúgassam magam? Egyébként meg akkor mondja meg, kiadja-e a maradék három dobozt a múlt heti receptre, vagy felejtsük el egymás, én írassak másikat és keressek egy olyan gyógyszertárat, ahol ennél konstruktívabbak. És jogász vagyok, az orvosi latint nem értem, tehát nem tudtam, hogy öt doboz van a recepten. Nekem senki nem szólt.

Quasimodo fogyatékos tesója: Most akkor micsinájjunk?

- Mondom ezt kérdeztem, kiadja a gyógyszert nekem csütörtökön, mert hamarabb nem tudok menni, ha már Ön kefélte el, vagy felejtsük el egymás és ígérem, a jövőben baromi messze elkerülöm azt a kócerájt.

- Van még három doboz, ma ki tudom adni.

- Elnézést, hogy ezt mondom, de a minimum lett volna egy bocsánatkérés, ha már Ön kefélte el és ne haragudjon, hogy ezt mondom, de mit nem ért azon, hogy csak csütörtökön tudok menni?

- Döntse el, kell a gyógyszer vagy nem?

- Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de maga egy akkora seggfej, amekkorával még eddig soha nem találkoztam! Hogy gondolja, hogy maga elront valamit és...

- Pípípí...

 

Quasimodo neveletlen, fogyatékos kisöccse rámbacta a telefont konkrétan.

 

Most visszatelefonáltam, egy óra múlva, más hangszínnel, más névvel, kedden este fog ügyelni az üzletvezető, akkor hívhatom. Fogom is.

A nyomorék gyömbér sem biztos, hogy jó lesz, mert azt írták neten, hogy várandósoknál méhösszehúzódást okozhat. De nem bírom ezt a folyamatos hányingert már!!! Cukros üdítőt biztos nem fogok inni, akkor inkább a mézes / barnacukros tea! A kolléganőm megígérte, hogy hoz nekem holnapra, mert náluk mindig lehet kapni a kisboltban is, nekem meg ma nem lesz időm, megyek orvoshoz este.